Karácsony – 2011

Bibliai olvasmány: Lukács ev. 2. fej.

Isten gyermekei vagyunk

– karácsonyi beszéd – 2011.

Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. /…/ Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. 1Jn 3,1-2.

Kedves Ünneplő Testvéreim, szeretett Atyámfiai!

Jézus születésének ünnepén őszinte szeretettel tolmácsolom az evangéliumi üzenetet. Betartom régi szokásomat és ezért rövidre fogom ünnepi jókívánságaimat. Legtöbb családban nincs hiány látvány és hangulat tekintetében, mert a külsőségek és a lelkiek kölcsönös vonzásában boldog, vagy szomorú karácsonyra ébredtünk. Mindkét ember felé szól a mai üzenet, hiszen a boldogságnak oka van, mint, ahogy magyarázatra szorul az ünnepi szomorúság is. A boldogság akkor teljesedik ki, ha ismerős a kiváltó ok, a szomorúság pedig akkor kezd oszlani, ha reménység váltja fel.

1). Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya – olvastam a szentleckében. Joggal mondják már régóta, hogy a karácsony a család ünnepe. Életre kelnek rég nem tapasztalt érzések, fellángol a gyermeki szeretet, szárnyra kel a rég szunnyadó, ajándékozó készség. Karácsony tájékán sokakban felmerül a vágy, hogy az ajándékozás kényszere nélkül, a tárgyak árában mért szeretet helyett milyen jó volna csak a szívünk melegét adni. (Papp Lajos). Ahogy a költő érzékelteti: „/Valakit, valamit szeretni kell./ /Nyíló virágot, kék eget./ /Minden koldusnál százszor koldusabb,/ /Ki senkit, semmit nem szeret./” (Endrődi Sándor). Nagy szeretettel van irántunk Isten, aki gyermekeivé fogadott. Akár születésnapunkká is válhat minden karácsony, amennyiben megérezzük ezt a felénk áradó szeretetet.

2). Isten gyermekeinek hívnak – Isten gyermekei vagyunk. „A gyerek, az nem takarék, ahova naponta beteszed a szeretet filléreit, és az ottan kamatozik. Nem kamatozik. A gyerek elnyeri a szeretetet, azzal táplálja magát. De nem fizet kamatot.” (Berkesi András). Ez igaz világra hozott gyermekeinkre, de vajon értelmezhető-e ránk, Isten gyermekeire. Isten folyamatosan táplál minket gazdag áldásaival, elfogadjuk a tőle és embertársainktól, főként szeretteinktől áradó szeretetet, de nem rakjuk mi sem takarékba, hanem folyamatosan beváltjuk értékes szeretet-valutára. Szeretetre ugyanis folyamatosan szükségünk van, nem csak karácsony táján. A gondok akkor kezdődnek, amikor úgy érezzük, hogy jó lenne egy kis tartalék. Ekkor viszont nem kell megkérdeznünk számlánk állását, mert szívünkbe tekintünk, és azonnal ráébredünk, hogy van-e tartalék-szeretet benne. A kérdés az, hogy amennyiben nincs, akkor kihez fordulunk majd a szürke hétköznapok kilátástalanságában?

3). Nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk – jelzi az apostol. Csak elképzelésünk van arról, hogy mi történik velünk holnap, holnapután a jövő évben, tíz év múlva. Arról is csak sejtésünk van, hogy mivé leszünk. „Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik /…/ Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.” (Márai Sándor) Ez lenne egy igazi, karácsonyi ajándék számunkra, ha nyilvánvalóvá válna jövendő életünkben a feltétel nélküli, egymás iránt gyakorolt, érdek nélküli szeretet!

4). Ha megjelenik (Jézus), hozzá leszünk hasonlók – mondja kis túlzással János apostol. Gondoljuk csak el, hogy kit szeretnénk a legjobban, ha megjelenne közöttünk ezen az ünnepen. Jézus jelenléte boldoggá tesz, hiszen szeretetben és sok minden másban hozzá hasonlókká válhatunk. De mi történik, ha ismét „kilép” az életünkből? „Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló. Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre. Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája. Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem -, akkor nincs is. Elment, elutazott, meghalt.” (Müller Péter). Ennek ellenére mégis visszatér szeretetünk erős érzésében.

5). Látni fogjuk, amint van. Vagyis színről színre, mint Istent. Erre nem vagyunk kíváncsiak sokan, hiszen mindaz, ami a reménylett valóságba tartozik, meglepetéseket is hordozhat. A holnapot szeretnénk inkább látni, úgy, amint az a maga valóságában felkínálja magát. A holnapban látni szeretnénk a ma gondbarázdákkal terhelt, vagy a remény mosolyát hordozó arcokat. A szívek tiszta világára vagyunk kíváncsiak, melyekre nyugodtan támaszkodhatunk. Ez a karácsonyi öröm 2011-ben.

Ezt adja meg a gondviselő Isten mindnyájunknak és szeretteinknek. Ámen.

Az úr kenyere

– karácsonyi ágenda – 2011.

Izrael fiai észrevették és kérdezték egymást: mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni.” 2 Mózes 16,15

Kedves Atyámfiai, úrvacsorára készülő szeretett testvéreim!

Halljuk a karácsonyi történetben, hogy Jézus születésével öröm és boldogság költözött a világba. Nem látjuk, még kevésbé tapasztaljuk ezt, ha kinézünk az ablakon. A készülési időszakban nagy volt a nyüzsgés, türelmi határukat átlépve szaladgáltak az emberek, hogy elrendezzék utolsó pillanatra hagyott ügyeiket. A külvilág viszonylag nyugodt, a folyó problémáit rendezgető társadalom látszatát kelti. Ez éppen olyan félrevezető, mint amilyen általában a hétköznapi élet. Egyfajta látszatot ébreszt a kívülállóban és másfajta valóságot hordoz önmagában. Kíváncsi lennék, hogy milyen statisztikát mutat a családok mai nap tapasztalható öröme. „Minek örüljek?” – kérded. Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett – és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.” (Müller Péter).

Öröm és boldogság, akinek a szíve tele van Isten-hittel. Nem kell ennél nagyobb boldogság. Ez kitölt minden hiányt és pótol minden ürességet. Ezért vagyunk mi ma itt Isten házában, hogy hálát adjunk az örömért és a mindent pótló szeretetért. Azért álltam ki ide az úrasztalához, hogy segítsem azok felkészülését, akik még mindig bizonytalanok abban, hogy fontos-e, lényeges-e számukra a közösség asztalának kenyere és bora. Halljuk karácsonyi örömüzenetként, hogy az Úr adja nekünk ennivalóként ezt a kenyeret. Senkit nem akarok megtéveszteni, hiszen előkészítő beszédem alapgondolatát Mózes könyvéből választottam, ahol arról van szó, hogy Isten megígéri és megadja éhező népének a mannát.

Gondoljuk csak el Testvéreim, hogy ebben az esztendőben milyen fontos helyet foglalt el életünkben a kenyérkeresés. Alig múlt el egyetlen nap, hogy valamilyen összefüggésben ne került volna előtérbe a kenyérkeresés valamilyen formája. Sokan azért aggódtak, hogy munkahelyük megszűnésével mi lesz a család kenyerével, mások azért aggodalmaskodtak, mert nem sikerült kiválasztaniuk a legmegfelelőbb kenyérfajtát, hogy finom és egészséges is legyen. Nekünk nincs ilyen gondunk itt, hiszen évente négy alkalom áll rendelkezésre, amikor megtörjük a kenyeret, hálát adunk érte Istennek, eszünk belőle, miáltal mindig újabb erőt nyerünk küzdelmünk folytatására. Hisszük és meggyőződéssel valljuk, hogy boldog ember, aki az Isten által felajánlott kenyérből eszik, mert az soha meg nem éhezik. Ez a kenyér ugyanis lelki táplálékként szolgál, ami hitben és reménységben megerősít, és szüntelen munkálja közöttünk az együvé tartozás érzését. Kell ez a kenyér, mint a boldogság (József Attila), mert „/E világon nincs más, mi többet ér,/ /Mint mikor kezed a kezemhez ér,/ /Mert a múlandó léleknek nem elég/ /Csupán kenyér, bor s menedék;/ /Az éj elszáll, a menedék nincs többé,/ /A kenyér sem tart örökké,/ /De egy baráti kéz és egy hang,/ /Végigkísér és örökké tart./” (Spencer Michael Free).

Kedves Atyámfiai!

Vannak olyan emberek, akiknek ezen a karácsonyon is az volt a legforróbb vágyuk, hogy a családban ünnepeljenek. Némelyeknek megadatik, hiszen hazamennek, vagy elhozták magukhoz övéiket. Mások ebben is pótolhatatlan hiányt szenvednek. Némi vigasz számukra is az lehet még mindig, ha megkeresték gyülekezetüket ezen az ünnepen és átérzik, hogy Isten oltalmában és szeretetében létezik egy nagyobb család is, ahol néhány óráig jól érezhetik magukat. Itt hittel, reménnyel és szeretettel töltekezve indulhatnak családi otthonaik felé.

Jöjjetek és fogadjuk el Istentől a számunkra felajánlott kenyeret és bort, hogy erősebbekké, szeretettebbekké és boldogabbakká válhassunk! Ámen.

Debrecen, 2011. december 25-én.