– adventi beszéd –
„Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek.” Jn 16, 23.
Kedves atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Lassan észrevesszük, hogy ott állunk a karácsonyi beteljesülés kapujában, de ugyanakkor még mindig telve vagyunk olyan gondolatokkal, melyek a készülési, várakozási időszakra figyelmeztetnek. Igen, mert egyetlen ünnep sem érkezik úgy hozzánk, hogy nyugodtan, tiszta szívvel elmondhassuk: Minden vonatkozásban elkészültünk erre az ünnepre. A minden alatt természetesen testi és lelki előkészülést értek. Így van, mert házunk, vagy lelkünk táján mindig marad valami tennivaló.
Arra gondoltam, hogy csupán még egy vasárnap áll rendelkezésre, hogy elvégezzük lelki tennivalóinkat, s mert fontos részét képezi előkészületünknek az ünnepre történő bevásárlás, ajándékozás, arra gondoltam, hogy ma még mindig e téma köré gyűjtsem gondolataimat.
Bizonyosra vehetjük, hogy egyfajta vágy beteljesülését előlegezte Jézus, amikor ígérte hallgatóságának, hogy Isten, a mi Atyánk teljesíti azok kérését, akik kérnek tőle. Engem kissé zavar János evangélista elképzelése, miszerint jelzi, hogy Istenhez küldött imánk csak akkor talál meghallgatásra, ha Jézusra hivatkozunk. Véleményem, hogy senki nem kételkedhet abban, hogy megfogalmazott és elmondott imánk magán hordozza a közvetlenséget, ami azt jelenti, hogy szemtől-szemben állunk Istennel, amikor eléje tárjuk kéréseinket.
Hisszük, tehát, hogy Isten meghallgatja imádságunkat. A kérdés csak az ezek után, hogy szó szerint érthetjük-e a „bármit” kifejezést? Nem gondolhatja senki komolyan, hogy karácsonyra, a szeretet ünnepére, vagy bármelyik hétköznapra olyan kérések beteljesítését várhatja Istentől, melyek fájdalmat, szomorúságot hozhatnak családok, egyének életébe.
Most kell eldöntenünk, hogy melyek lehetnek azok a kérések, melyekkel titkon, vagy nyilvánosan Isten elé állhatunk, s elmondhatjuk Neki, hogy vágyunk kéréseink beteljesülésére.
1). Nemcsak e prédikáció megírásához szükséges mondanivalón gondolkodtam megelőzően, hanem az időközben előállt, egyéni kérésekből született e beszéd. Eszembe jutott ugyanis az idős Ábrahám merész megjegyzése, melyben azt kérdezte Istentől, hogy az ő helyzetében mit is adhatna neki Isten, amitől esetleg megváltozhatna akár jövendője is? (1 Móz 15,2.).
Itt törtek fel belőlem a további kérések. Úgy-e nemcsak bennetek feszülnek olyan kívánságok, melyek határozottan megváltoztathatnák jövendőtöket, hanem általában ilyenek találhatók az Istenben bízó emberekben is? Persze, nem az ötös lottó telitalálatára gondolok, nem is egy városszéli, extrákkal felszerelt, dobermánokkal őrzött villára áhítozunk, hanem olyan lehetőségre csupán, mely legalább átmenetileg levenné lelkünkről anyagi gondjainkat is.
Míg azonban hasonló dolgok fölött mélázunk, jusson eszünkbe Ábrahám mély hite és az a vallásos világ, melyre rávilágít mai szentleckénk. Arra biztat Jézus, hogy kérhetünk bármit. Ekkor máris eljut tudatunkig, hogy hasonló hangot hallottunk már valahol a Bibliában. Igen, amikor Isten megjelent Gibeonban Salamonnak és így szólt hozzá: Kérj bármit, amit akarsz, hogy adhassak neked. Ezek után bizonyára Salamon is elgondolkodott azon, hogy mit is kérhetne. Eszébe jutott azonnal Dávid, aki fiat kért Istentől. Kis várakozás után így szólt Salamon Istenhez: Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy választani tudjon a jó és a rossz között. (1 Kir 3. rész.).
Meggyőződésem, hogy a világon nem lehetne szebbet és jobbat választani – éppen karácsonyra várva -, mint egy értelmes szívet. Van-e, létezik-e fontosabb ajándék, amit megkaphatnánk karácsonyra? Mert amennyiben van egy bölcs szívünk, akkor tulajdonképpen mindenünk meg van ahhoz, ami szükséges a jövendő ígéreteinek várásához.
2). A második fontos tényező, melyen érdemes elgondolkodnunk, hogy amennyiben meg van az okos szívünk, akkor ezen keresztül még mi mindent adhat nekünk Isten?
a). Először is megadja szívünk minden kívánságát. A 20. Zsoltár áldáskívánásai között olyant is találunk, mely éppen erre vonatkozik (5. vers.). Nemcsak Ábrahám feltétlen hite olyan, mely képes elfogadni ezt az isteni ígéretet, hanem ilyen a mi értelmes szívünkben rejtőző unitárius hitünk is. Bármennyire is befolyásoljanak észérvek, ebben a vonatkozásban, megmaradunk a hit talaján, s határozottan állítjuk, valljuk, hogy minden jó, szép és nemes érzés helye, otthona az ember értelmes szív. Ilyen tekintetben semmi kétségre nincs okunk, hiszen Istentől lelki, szívbeli áldásokat kérhetünk. Isten megérzi, meglátja szükségeinket, s annak függvényében teljesíti óhajainkat.
b). Szívünk kívánságainak teljesítése Isten részéről általánosságban fogható fel addig, míg meg nem jelölünk néhányat, illetve hangsúlyosan ki nem emeljük valamelyiket a kívántak sorából.
Karácsonyra készülve, úgy érzem, hogy szívünk beteljesedésre váró vágyai között első helyre sorolhatjuk az állandó békét (Ézs 26,12.). Te adsz nekünk békességet – mondja Ézsaiás próféta, s amikor újra ismételjük szavait, akkor mi is hisszük, hogy Isten ajándékaként foghatjuk fel és fogadhatjuk el a békét, a békességet. Az biztos, hogy sokat kell fáradoznunk, esetenként harcolnunk a békéért, de végül is megéri minden küzdelem, hogy bennünk, lelkünkben és környezetünkben a békesség uralkodhat.
A karácsonyvárás nem telhet el béke nélkül, mint ahogy a karácsony sem. Jellemző vonása karácsonynak a békesség, s így meghatározó tulajdonsága az adventi időszaknak is. Kérjük, tehát Istentől az állandó békesség megjelenését és magunk is tegyünk annak érdekében, hogy körülöttünk, a világban tartós béke legyen.
c). A harmadik ajándékot tulajdonképpen a bölcsesség jelenti. Végeredményben teljesen fölöslegesen van meg mindenünk, ha nincs elég értelmünk ahhoz, hogy bánni is tudjunk ezekkel az adományokkal. Hiába van látszólag, pl., békesség közöttünk, ha képtelenek vagyunk értékelni, ha nem tudjuk megbecsülni azt. Ilyen esetben a béke olyan, mint a pillanatnyi öröm. Csak azt vesszük észre, hogy volt, de hogy hatása lett volna életünkre, azt már képtelenek vagyunk megállapítani. Bár meg volt a béke, ennek ellenére nem tudtuk, hogy mit kezdjünk vele. Csak arra volt jó, hogy nem sok idő után sirassuk hiányát, ismételten vágyódjunk utána.
d). Bármennyire is karácsonyt váró, adventi beszéd ez a mostani, tagadhatatlan kedves Testvéreim, hogy várakozásaink bizonyos százalékát az anyagiak határozzák meg. Addig, míg képtelenek vagyunk mentesíteni magunkat a bennünket körülvevő világ csábításaitól, nem sikerül, sőt nem is kell kizárnunk annak fontos, meghatározó és nélkülözhetetlen hatásait. Egy ilyen a sok közül az eledel. Mintaimádságában Jézus is kérte a mindennapi kenyeret, s talán nem követünk el nagy vétket, ha így, karácsony táján nemcsak a mindennapi kenyeret említjük imádságunkban, hanem azt az eledelt is, amiről reménykedünk, hogy ünnep érkezésével felkerülhet az asztalunkra.
Biztos, hogy hit kell ehhez is. Hit szükséges már csak ahhoz, hogy a megteremtett eledelt békességgel és egészséggel fogyaszthassuk el. Nem marad más hátra, mint bíznunk Isten ajándékozó jókedvében, s reménykednünk abban, hogy teljesíteni fogja ilyen irányú kéréseinket is.
Kedves Atyámfiai, szeretett testvéreim! Itt állunk 9 napra a karácsony várt ünnepétől. Szeretném, ha ezen a világon egyetlen ember sem csalatkozna hitében, mely tulajdonképpen alapja azoknak az ígéreteknek, melyeket Istentől hallottunk azóta, hogy megteremtette az embert, gyermekét, bennünket. Hiszek az ő jó voltában, és hiszek az emberben is, akivel kéz a kézben haladok vágyaim-álmaim beteljesülése felé. Egy ilyen vágy 2013 karácsonya, melytől sok, régi remény beteljesülését várjuk mindannyian. Adja Isten, kéréseink, álmaink és vágyaink beteljesedését. Ámen.
Pap Gy. László 