Karácsony – 2016

Jézus

 

– karácsonyi beszéd –

 

„Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.”

Jn 13,15

 

Kedves ünneplő testvéreim!

Eljött az angyal és betette a fa alá szerény, vagy gazdag ajándékait. Mi, vallásos emberek többszörösen ajándékozottak vagyunk, hiszen nemcsak családi fészkünk feldíszített fája alá állhatunk, hanem egyházközségünk, nagyobb családunk is meglep ajándékkal. A kérdés az, hogy mi milyen hitéleti ajándékokat teszünk be életünk lelki karácsonyfája alá? Jézus példájának követése köré font meglátásaim lesznek részemről azok az ajándékok, melyekkel megajándékozlak titeket. Célom , hogy megláttassam veletek mindennapi életünk nagy ajándékát, ha van valaki, akiről példát vehetünk, s aztán mi is ilyen példamutatóvá válunk.

Félreérthetetlenek Jézus szavai: Úgy kell cselekednetek – mondta tanítványainak, – ahogy engem láttatok. De nemcsak ez, hanem cselekvése példaértékű volt és maradt, amit nem csak követni érdemes, hanem szükséges is. Jézus élete szerteágazó és sok területre kitekintő, s így nehéz kiválasztanunk közülük a fontosabbakat.

Jézus példamutatásának első, fontos kitétele, hogy igyekezzünk időben megbecsülni a mulandó jót. Ezt szépen érzékelteti az a kijelentés, hogy a rókáknak barlangjuk, a madaraknak fészkük van, viszont az ember fiának, Jézusnak nincs ahová a fejét lehajtsa (Mt 8,20.). Lássuk: mondja azt valaki közülünk, hogy nem elsőrendű ajándék a karácsonyi ünnepen, hogy legyen mindenkinek egy hajlék a feje fölött. Nagy ajándék, ha valaki megbecsüli a kapott, vagy szerzett hajlékát, ahová szerényen meghúzza magát, vagy gazdagon arról gondolkodik, hogy milyen sok embernek lenne még helye házában.

Jézus következő figyelmeztetése hogy legyünk egyek! Szeretett Testvéreim! Gyakran hallunk olyan kijelentéseket, hogy karácsony, a legnagyobb keresztény ünnepünk is csak három napos. Ennyit tart ezek szerint a szeretet. Pedig Jézus példaadása nyomán másként értelmezhető az egység gondolata. Ő azt akarja, hogy mi, késői tanítványok egyek legyünk és maradjunk (Jn 17,21.). Az kell legyen a célunk, hogy nap, mint nap egyek legyünk gondolkodásban és cselekvésben. Úgy, ahogy bennünk van lélekben Isten, úgy bennünk van édesanyánk és édesapánk lelke is. Így lehetünk benne mi is egymás lelkében. Békességet és nyugalmat árasztva magunk körül. Ez az egység egy új karácsonyi ajándék.

Engedjük, hogy mások keressék dicsőségünket. Más szóval, legyünk szerények! Én nem keresem az én dicsőségemet (Jn 8,50.), mert, ha én dicsőíteném saját magamat, e dicsőítésem semmit sem érne (Jn8,54) – mondta Jézus. Nemcsak az ajándékozási időszak lépett életünkbe, hanem a számadás ideje is. A magunkkal szemben tett szemrehányások eltörpülnek. Könnyes szemük villan a karácsonyfa díszes gyertyafényében. Ezek a befele és kifele könnyező emberek nem hallani akarják, hogy mennyire szeretik őket, hanem érezni. E szeretet érzéseivel és éreztetésével álljunk be karácsonyfánk ajándékai közé!

Maradjunk engedelmesek. Jézus Názáretbe ment szüleivel, ahol engedelmes gyermek volt. Édesanyja szívében őrizgette gyermekének engedelmes viselkedését (Lk 2,52.). Nehogy azt gondoljuk, hogy másként érzett volna irántunk a mi édesanyánk. Nem azért intett időközönként iránta való engedelmességre, hogy neki ebben kedve teljen, hanem azért, hogy belénk ívódjon a mindenkivel szembeni engedelmes magatartás. Ők helyesen látták ezt az életet. Ők tudták a legjobban megéreztetni velünk, hogy folyamatos engedelmesség az élet. Másként nem élhetünk. Valakinek mindig engedelmeskednie kell otthon, a munkahelyen, a nagycsaládban. A példa értékű karácsonyi ajándék, tehát az engedelmesség.

Érdeklődjünk mások sorsa felöl. Jézus nem rejtette el férfikönnyeit. Megmutatta sajnálkozását Lázár koporsója mellett (Jn 11,36.), vagy sírt Jeruzsálem felett (Lk 19,41.). Az egyik rádióban (2000-ben) beolvastak egy szomorú történetet, melyben az édesapa kétségbeesetten mesélte, hogy másfél éve elveszítette szeretett, fiatal feleségét, s azóta képtelen vigasztalódni, sőt egyre növekvő gyermekének sem tudja megmondani az igazat. Karácsony nagyhetében – tudjátok meg kedves Testvéreim – nagyon sokan voltak, akik együtt éreztek e férfivel és elkönnyezték magukat. Vagyunk néhányan, akik felnőttként sem szégyellünk sírni. Példás a mindenkori együttérzés, de főleg most, amikor beállunk az ajándékozás fája alá.

Végül, de nem utolsó sorban a jótékonyság példáját mutatta nekünk Jézus. Az Újszövetségben gyakran olvashatjuk, hogy Jézus mindenütt hirdette az evangéliumot, a betegeket gyógyította, a szegényeket bátorította, a kesergőket vigasztalta, a foglyoknak szabadulást hirdetett. Bárhol járt, mindenütt csak jót tett. Ebből a felsorolásból mindenkinek jut valami. A kérdés csak az, hogy ezek közül van-e legalább egy, amit eddigi életünkben teljesítettünk, vagy: hagytuk, hogy azok hirdessék az evangéliumot, akik értenek hozzá. Nem gyógyítottunk meg senkit, mert nem vagyunk orvosok. Nem bátorítottuk a szegényt, mert magunk is olyan szegények vagyunk, mint a templom egere. Nem is vigasztaltunk senkit, mert örökös volt a bánatunk. Szabadulást nem adhattunk senkinek, mert nem vagyunk ítélő bíró.

Kedves Testvéreim! Nem marad más hátra, mint hogy csakugyan beálljunk a karácsonyfa alá. Vegyük észre, hogy valaki úgy fogad el minket, amilyenek vagyunk. Mindenki más – Jézus, szülőnk, gyermekünk, rokonunk, barátunk, ismerősünk – elvárja tőlünk hogy példamutatóan szeressünk, de ne csak három napig, mint a mesében, hanem életünk végéig. Azt akarják, hogy egy ilyen példamutató ajándék legyünk a karácsonyfájuk alatt. Úgy legyen. Ámen.

 

Az úrvacsora – 2.

– karácsonyi ágenda –

„Ez az az asztal, mely az Úr előtt áll.” Ez 41,22.

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Mindenek előtt igazolom céltudatos szentlecke-választásomat. A textusban szereplő leírás tudomásunkra hozza az úrasztalának méreteit – természetesen a zsidó istentisztelet számára -, másodsorban pedig arra figyelmeztet, hogy ez az asztal Isten előtt áll. Ezek az asztalok Isten előtt vannak.

Ez az asztal a hálaadás pohara (Mt 26,27.). Olvassuk, hogy Jézus vette a kenyeret és bort, miután első ténykedése az volt, hogy hálát adott Istennek (Mt 26,26-27.). Gondos, odafigyelő cselekedetét látjuk, aki nagyra becsülte Isten ajándékait. Hálás azért, amit kapott. A mi úrvacsorával való élésünk is a hálaadás szavait kell hordozza. Őszinte hálaadásunk a kenyérért és az italért előlegezi a jövendő betevő falatját és italát. Természetesen a hálánk magában kell foglalja azok iránti köszönetünket is, akik közvetlen közelünkben éltek és élnek és akik kezünkbe, szánkba adták az élet alapvető biológiai feltételeit.

Az úrasztala a szeretetvendégség helye (Jk 12). A kifejezést Jakab apostol levelében olvashatjuk, aki néhány gondolattal körül írja a szeretetvendégség eredeti lényegét. Kemény kifejezéseket használ azokra, akik más céllal közelítik meg az úrvacsorával való élés, szeretetre alapozott adományait. Kijelentette az apostol, hogy ezek az emberek magukat hizlalják, ami által „szennyfoltot” ejtenek a szeretetvendégségen. Nyilvánvaló, tehát, hogy nem jóllakásért és részegeskedésért van ez az alkalom. Nem a testi, hanem a lelki táplálkozás foglalja el a központi helyet.

Az úrasztala közösség vállalás (1 Kor 10,16) mindenek előtt Jézussal. Mi, akik körül álljuk az asztalt, azok közösséget vállalunk egymással is. Itt tehát nem lehet szó ellentétről, szeretetlenségről, életre és halálra szóló haragról. Itt megbocsátás van, hiszen csak azokkal vállalhatunk közösséget, akik Jézus tanításai szellemében a szeretetet szolgálják és munkálják.

Ez az asztal az Úrasztala (1 Kor 10,21.). Pál apostol elhatárolja a kétféle asztalt. Az egyiket úrasztalának, a másikat az ördög asztalának nevezi. Vagyis arra kell gondolnunk, hogy e két asztalt terítésében, a fogyasztás tekintetében nem szabad összekevernünk. Az úrasztaláról egy darab kenyér és egy közös pohárból származó korty bor illet meg. Ez jelenti a közös étkezés áldását. Az ünnepi, megterített asztal pedig sokszor roskadozik az enni-innivalótól, mely láttán kísértésbe eshetünk, s akár félholtra ehetjük, ihatjuk magunkat. A figyelmeztetés arra vonatkozik, hogy a két étkezést soha nem szabad összetévesztenünk.

Vacsora (1 Kor 11,23.). Ebben a vonatkozásban az eredeti időpontra kell figyelnünk. Miután Jézus tanítványaival megvacsorázott… – halljuk az evangéliumi tudósításban. Tehát vacsorakor gyakorolták ezt a szertartást. Pál apostol a keresztények azon gondolatára utal, amikor szeretetvendégségeik alkalmával, gyülekezetükbe magukkal vitték vacsorájukat. Az egyik bőségesen, a másik szerényen vacsorázott ugyanazon helyiségben. Az úrvacsora azonban egységesen kínálja fel a kenyeret és a bort.

Láthattuk, Testvéreim, hogy a felsorolt elnevezések ugyanannak az eseménynek adnak hangot. Ugyanaz a lelki- és testi élmény árad ránk. Ez kell legyen minden úrvacsora vételünk lendítő kereke, hogy a közös asztalhoz kiállva megérezzük: Isten előtt egyformák vagyunk az úrasztala mellett, mert ez az asztal Isten előtt áll. Ámen.