„Ó, Uram, segíts meg!” 118. Zsolt 25/ a.
Kedves rádiót hallgató Atyámfiai, szeretett ünneplő Testvéreim! Virágvasárnapja alkalmából, Jézus, Jeruzsálembe történt bevonulásával kapcsolatosan két fontos tényező töltötte ki mindig gondolat- és érzésvilágunkat. Egyfelől az együttérzés, melyet a hangoskodó, bevonulást ünneplő tömegben fedezünk fel, másfelől pedig egy gyors változás szemtanúi leszünk, melyben a korábban ünneplőket Jézus ellen fordítja az emberi önkény. E két valóságra épülnek virágvasárnapi gondolataink, s mondanivalónk mindig úgy forog körbe-körbe, hogy a tagadás pillanatában, a Jézus megfeszítésére igyekvők közt ne mutassuk meg magunkat, ránk ne ismerjen senki.
Figyeljünk csak a Hozsánna, Hozsánna kiáltás értelmére, s akkor máris meghatározhatjuk mai gondolatmenetünk irányát. „Uram, segíts meg” – mondja a zsoltáros, Hozsánna, Uram, segíts meg, kiáltja a Jézust fogadó tömeg Jeruzsálem külvárosában. Uram, segíts meg, – kiáltjuk mi is ma, akik várjuk Jézus bevonulását virágvasárnapi szívünkbe. Az a kérdés, hogy milyen célból kérjük Jézus, vagy Isten segítségét. E kérésnek két alapvető meghatározója van: az egyik mindenképpen egy olyan segítség kérése és várása, mely megszabadít valamitől, a másik viszont szabaddá tesz valamire. A cél mindkét esetben azonos: szabaddá akarunk válni. A szabadság gondolatába helyezhető, tehát mai, virágvasárnapi érzés- és gondolatvilágunk, a jézusi bevonulás, valamint tanításának életünkbe történő beépítése.
1). Hozsánna, Uram, segíts meg! Ez a kérés sokféle vágyat hordoz magában. Amennyiben általánosítok, akkor elmondhatom, hogy bizonyos fogságban vagyunk, ha ilyen kérések hangzanak el ajkunkról. Amennyiben célratörő a kérés, akkor rögtön érthetőbbé válik a valamitől történő szabadítás vágya. Mint sok, más területen, úgy itt is két világban, anyagi és lelki síkon fogalmazódnak meg segélykéréseink. Most mellőzöm az anyagi vonatkozású kéréseket, hiszen Jézus is arra tanított, hogy ez csupán a mindennapi kenyeret foglalhatja magába.
Lelki síkon azonban bő „kérés-választékkal” találkozunk. Ezek közül hármat emelek ki. Segíts meg Uram a gondtól, bajtól. Gyűjtőfogalmakként használjuk általában ezeket a kifejezéseket, s minden kellemetlenséget beléjük sorolunk, melyek bizonyos szinten nemcsak fejtörést, hanem megoldási nehézségeket is okoznak. „Mindannyian szeretnénk jó körülmények között élni, ha nem lennének nehéz anyagi gondjaink, súlyos megpróbáltatásaink, ha nem érne betegség, bánat, veszteség, gyász, szeretnénk, ha szeretnének, ha megértés, jó akarat, szeretet, tisztelet venne körül. Ez természetes, szükséges és fontos. De nem a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk és hogyan élünk. A legsúlyosabb körülmények között, nélkülözés, betegség, meg nem értés, üldöztetés közepette is lehet az ember jellemes, becsületes, jó és igaz. A názáreti Jézus emberi és prófétai nagysága abban van, hogy felismerte: Az élet egy szent, egy csodás, Isten adta alkalom, hogy az ember addig haladjon erkölcsileg, míg Isten fiává lesz, s az élet Isten országává szépíti és jobbítja. Lám ő is beleütközött kora szabta áttörhetetlen közönyös ércfalába, de erkölcsileg el nem bukott, Isten fia tudott lenni, s a halál árnyékában is az tudott maradni.” (Kökösi Kálmán: Sárarany c. beszédből).
Egy másik, fontos kérésünk a betegségtől való megszabadításra vonatkozik. Minden betegségben három nehéz dolog van: a halál félelme, a test fájdalma és a gyönyörélvezet megszűnése – mondta Seneca. Azért keressük kéréseinkkel Istent, hogy megőrizzen bekövetkezendő betegségektől, vagy éppen meggyógyítson jelenlegi fájdalmainkból. E betegség testi-lelki lehet, melynek fájdalom határait csak azok képesek körül írni, akik szenvedő alanyai, s akikben elérte tetőfokát a betegségtől való szabadulás tiszta vágya. Összegezve elmondhatom, hogy minden kérésünk arra irányul, hogy kellőképpen meggyőzzük Istent arról, hogy mi szabadok akarunk lenni mindenféle betegségtől.
A költő szerint: /A bánatból ki volt a részem:/ /De én azért nem jajgatok./ /Fáradt vagyok, nagy útra készen,/ /Akár ma is meghalhatok./ /Pályámnak vége, hazatérek/ /És terhetekre nem leszek./ /S búcsúmban én csak egyre kérlek:/ /Anyám mellé temessetek!/.Reviczky Gyula: Egyedül a bánatból
A harmadik kéréscsoport, tehát a bánattól való szabadulásunkat célozza. Bánatosak lehetünk megvalósítatlan álmainkért, de mély bánat telepedhet ránk életünk kemény fordulata, a halál ténye miatt is. Érdekes ez a kérésünk. Azt hangsúlyozzuk, hogy Segíts meg, Uram, hogy távol maradjon tőlem a bánat! Önző kérés ez, hiszen azt szeretnénk, hogy nekünk ne legyen bánatunk. Azaz, szeretnénk, ha nem kellene könnyet ejtenünk elveszített szeretteink miatt. Ennek ellenére nem fogalmazunk soha úgy, hogy őrizze meg szertetteinket Isten a bánattól, hiszen ebben a kérésben, saját életben maradásunkat fogalmaznánk meg. Bár így mindkét kérés pozitív töltetű marad, egyértelmű a kérésünk, mert azt szeretnénk megkapni Urunktól, hogy szabadok maradhassunk mindenféle bánattól.
„Gyakran azért leszel bánatos, mert nehezedre esik egyes dolgokról lemondani. Ó, mert legnehezebb nagynak lenni a kicsiny dolgokban. Ilyenkor aztán az a szomorúság, amely a lelkedben erőre kap, lassanként terjed, mint a tenger dagálya, és elborít csüggedéssel. Mert a képzelt bánat a lelket éppúgy elszigeteli az Istentől, mint a rossz vezető a hőt, vagy a villamosságot. És mi az ily csüggedésben a legveszedelmesebb? Az, hogy folyton növekszik. Először csak hangulat, később pesszimizmus, azután világgyűlölet.” (Hock János).
Tovább sorolhatnám a hasonló kéréseket. Maradjunk annyiban, hogy szabadságot kérünk mindentől, mely bajt, betegséget, bánatot, nyomorúságot, nincstelenséget, gyűlöletet, békétlenséget, szeretetlenséget hoz életünkbe. Amikor hangsúlyozzuk, hogy Uram, segíts meg, Hozsánna, akkor azt várjuk Jézustól, tanításaitól, hogy megteremtse életünkben a szeretet, a békesség eszmei állapotát. Mi hiszünk is ebben, és ezért segélykérésként kiáltjuk a ma ünneplő tömeggel, hogy Hozsánna, Hozsánna, Uram, segíts meg!
2). Hozsánna, Uram, segíts meg! – kérés nemcsak az előbbi irányba mutat, hanem megnyilvánulásaiban tükrözi az unitárius életszemléletet, a mindennapi élet nemcsak vallásos, hanem társadalmi, szociális követelményeit is. Javaslom, hogy maradjunk még egy kevés ideig a már említett, baj-gond, betegség, bánat példái mellett. Világítsuk meg ismét a segélykérések irányulását abban az összefüggésben is, hogy mi nagyon szeretnénk, ha Urunk, Istenünk szabaddá tenne az életre, az egészségre, az örömre!
Uram, segíts meg, hogy életünk legyen! Szabad legyen élnünk a pillanat lehetőségeivel. Amennyiben ez az alapvető feltétel megvan, akkor olyan forrásokhoz kell mennünk, melyek az életben a jót, kellemest és szépet kínálják fel. Más szóval nem a jövő nap, időszak, a jövendő utáni sóvárgás, várakozás tölti ki életünket, hanem mindig a jelen pillanat megélése a fontos. A jelen, életre kötelez, a jövő várása pedig egyfajta álmodozásra sarkall.
Uram, Istenem, segíts, hogy egészséges legyen az életszemléletem! Az egészséges-beteg együttélésben életszemléletünk helyessége a meghatározó. Vannak, akik egészségtelen állapotukat Isten önkényének tulajdonítják, s azzal töltik minden idejüket, hogy Isten büntetését és irányukban tanúsított haragját helyezzék hallgatóságuk figyelmének középpontjába. Mások pedig beteges külsejük ellenére is olyan egészséges életszemléletről tesznek tanúbizonyságot, mely megszégyenít sok egészséges embert.
A harmadik példa, az öröm felé fordítja figyelmünket. Uram, segíts, hogy megtaláljam földi boldogságomat! Ez a kérés azt súgja nekünk, hogy igenis megérdemeljük földi életünk során a boldogságot. Amiként esélyünk van a sírásra, a bánatra, éppen olyan lehetőségünk nyílik a boldogulásra is. Szabad utat biztosítunk életünkben annak az érzésnek, mely rövid idejű jelenlétével is igazolja Isten ilyen irányú segítségét, s egyben erőt, hitet, reménységet ad további felelősségteljes cselekvéseinkhez, melyekben mégis csak Jézus tanításainak marad döntő szerepe.
Virágvasárnapját ünneplő Testvéreim, Atyámfiai! Bármennyire is törekedtem az egységes gondolkodás kialakítására, úgy érzem, hogy teljességgel ez nem sikerülhetett. Nem, mert örömünk és gondolkodásunk megoszt ilyen irányú viszonyulásainkban. Döntse el azonban mindenki, hogy miként fogalmazza meg a mai segélykérést, amikor Hozsánnát kiált a keresztény világ tanítómestere, a Názáreti Jézus felé! Hozsánna! Segíts meg, hogy életemet olyannak lássam és láttassam, mely legdrágább az ajándékok között. Ebben az életben kaptak ugyanis helyet mindazok, akiket mély és tiszta szeretettel veszünk körül. Ebben az ajándékban, életünkben találjuk meg szeretteink naponkénti örömét, s ez az öröm vált vigasztalásunkká megpróbáló életünk nehézségeiben.
„Jót akarsz tenni és nincs, akinek segítsél? Gyere velem és nyisd ki jól a szemed, hogy észre vedd a fájó könnyeket, a gondterhelt arcokat. Ha nagyon figyelsz, meghallod majd a segélyt kérők szavát. (Keserű Jánosné). Hozsánna, segíts meg, Uram, hogy megőrizhessük virágvasárnapi hitünket, reménységünket, mindörökké. Ámen.
2008. márc. 16
Pap Gy. László 