Őszihálaadás – 2008.
„Bármit szóltok és tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát általa, az Atyának.” Kol 3,17.
Kedves Testvéreim!
1). Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor hálára leszünk. Akkor válik valóra szeretteink iránt, amikor rájöttünk arra, hogy mennyire szeretnek minket. Hasonlóan, akkor vagyunk hálásak Isten iránt is, amikor megtapasztaltuk életünkön gondviselő szeretetét. Ez a ráébredés nem jelenti azonban azt, hogy megelőzően ne élveztük volna Isten gondviselő oltalmát.
2). A hála olyan, mint a cselekedet. Élő és ható kell legyen annak érdekében, hogy megmozdítsa sokszor szunnyadó szívünket. Akkor mutatjuk meg hálánkat szeretteink felé, amikor megfelelően viszonyulunk irányunkban mutatott szeretetükre. Akkor hálás egy gyermek szülőjének, ha szeretettel fogadja az intő szót. Ha megfogadja azokat a tanácsokat, melyek legtöbb esetben tapasztalatra épülnek. Akkor élő a mi Isten iránt tanúsított hálánk, ha akarata szerint élünk. Ha életünk alapjául tekintjük azokat a jézusi tanításokat, melyek mind Isten akaratába gyökereznek. Amennyiben ez lesz hálánk mozgató rugója, akkor ez válik meghatározójává egyéni és közösségi életünknek is.
3). Folyamatosnak kell lennie hálánknak. Nemcsak időnként kell nekünk az istentiszteleti alkalom, ahol megfogalmazhatjuk közösségi hálánk imádságát, hanem állandóan arra kell törekednünk, hogy ilyen események frissítsék életünket. Amiként fontos hely számunkra a biztonságot, pihenést, nyugalmat nyújtó családi otthonunk, olyannak kell lennie templomunknak is, ahová nem a megszokás hoz el, hanem egy olyan igény, melyet sehol máshol meg nem találunk. Amiként otthon leülünk és az asztal mellett megtárgyaljuk folyó kérdéseinket, amiként időlegesen összegyűjtjük a nagycsaládot, hogy erősítsük a kötelékeket, éppen úgy szükség van arra is, hogy itt gyülekezzünk templomunkban. Nemcsak hitet, reménységet, szeretetet kapunk ezek során, hanem új erőt, hogy olyan terheket is elhordozhassunk, melyek különben meghaladják képességeinket.
4). Legyen megfelelő a viszonyulásunk! Amennyiben szeretettel csüngünk szüleinken, akkor ezt ők még
hangsúlyosabban tapasztalják, s minden erőt latba vetnek azért, hogy több időt fordítsanak, mint amennyi idejükből, energiájukból kitelik. Úgy gondolom, hogy Isten is hasonlóképpen cselekszik velünk. Amennyiben gyakrabban keressük imádságainkkal, akkor Ő is azon lesz, hogy még tapasztalhatóbb jelekkel bizonyítsa gondviselő szeretetét. Jó példa hálaadásunkra Pál apostol tanítása: Énekkel és hálaadó imádsággal köszönjünk meg minden isteni ajándékot.
5). Törekedjünk arra, hogy ne maradjon üres beszéd életünkben ez a hálaadási kötelességünk. Amint gyermekkorunkban függtünk szüleinktől, szükségünk volt gondoskodásukra, éppen úgy szükségünk van felnőtten Isten gondviselő szeretetére. Bármilyen erőseknek is bizonyuljunk, a következő másodpercben erőtlenekké válhatunk. Nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is. Éppen ezért jó, ha van és lesz számunkra egy örökös támasz Isten személyében. Amennyiben így élünk, akkor nyilvánvalóvá lesz életünkben az apostol tanítása, s egész életünket átitatja szeretteink és Isten iránti hálaadásunk. Ezzel hozzuk mindenki tudomására, hogy igenis tudatában vagyunk annak, hogy milyen sokat tesznek értünk.
6). Ma hálásak vagyunk mindenért és mindenkiért. Az a kérdés, hogy hálaadásunkban mit, vagy kit részesítünk előnyben? Munkánkat, vagy életünket köszönjük-e meg először?
Úgy érzem, hogy szorgalmas nép vesz körül engem, s ezért nagyon fontos szerepet is tölt be életetekben a naponkénti munka. Köszönjük hát meg ezt mindenek előtt Istennek. Magát a munkát, de azt is, hogy erőt, egészséget adott annak elvégzéséhez.
Legyünk hálásak életünkért is! Azokért, akik Isten után életet ajándékoztak nekünk, akik megtartottak gondviselésükben azért, hogy Isten is gondot viselhessen ránk. Ne feledkezzünk el hálásnak lenni azokért is, akik egész életükben azon voltak, hogy „egymás terhét hordozzák”.
7). Amennyiben ezek a gondolatok és tiszta érzések töltik ki 2008. évi hálaadásunkat, akkor örökös meghallgatásra talál a mi szívből fakadó köszönetünk, szeretteink és Isten felé egyaránt. Ámen.
Debrecen, 2008. szeptember 28-án.
Pap Gy. László 