Valóban édes a világosság és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot.” Préd 11,7.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Az édes világosságot az égen ragyogó Naptól kapjuk. A magyar kifejezés két jelentést hordoz magában. Az egyik a világosságot árasztó fényforrást jelöli, a másik pedig 24 órás időszakra utal. Tulajdonképpen e második tényezővel kezdődik egy új gondolatsor Isten áldásai sorában, viszont előbb halljunk néhány gondolatot a világosság legfontosabb forrásával, a Nappal kapcsolatosan.
Az ég lámpása, ahogy fogalmaz a zsoltáríró (136,7), egy olyan égitest, mely melegít, süt, barnítja az ember bőrét, és kiszáríthatja a földet. Amiként Isten megteremtette a világot és benne mindent, így a Nap teremtése is Isten feladata volt. A zsoltáríró és Pál apostol is azt hiszi, hogy a Nap Isten dicsőségét tükrözi, sugározza szét a világba (1 Kor 15,41). Az ég lámpása belevilágít a jövőbe. Soroljunk néhányat, hogy mit ajándékozott az évi fény, világosság, Isten ragyogó Napja.
A Prédikátor megjegyzésével kapcsolatosan, már a kezdet kezdetén van némi ellenvetésem. A szentlecke első részében édesnek nevezi a napfényt. A másodikban bizonyos képtelenséget állít, mert csak megfelelő napszemüveggel lehet a napba nézni. Erre azonban nem volt lehetősége az ószövetségi embernek. Sőt, tudjuk, hogy pl., a napfogyatkozás alkalmával, csak az erre a célra készített szemüveggel figyelhető a Nap. Mi lehet akkor a magyarázat, mely érthetővé teszi e látszólagos ellentmondást? Úgy találom, hogy éppen az édes világosság, előbbi megjegyzésnek köszönhetően, úgy beszélhetünk a „Napba nézésről”, mint, akik nem közvetlen nézzük a Napot, hanem azt az édes világosságot, mely láthatóvá, derűssé, világossá teszi életünket. Amennyiben sikerült megértenünk ezt a fogalmazást, akkor tovább haladhatunk elmélkedésünkben. A napba nézés egyik lehetőségét éppen a jövő felé tekintés nyitja. A kérdés az, hogy a valóság talaján maradva szembe merünk-e nézni saját „napunkkal”?
Felkel a Nap. Több olyan bibliai verset is találunk, melyekben úgy fogalmaznak a könyvek írói, hogy feltámad a Nap. Figyeljünk Máté evangéliumának fogalmazására! A nap feltámad mind a jóknak, mind pedig a gonoszoknak (5,45). Sőt, Mózes Könyvében még ezt a gondolatot is megelőzi az a kijelentés, hogy minden népnek feltámad a Nap (5 Móz 4,19). Ha csak ezt a tényt vesszük is alapul, máris elmondható, hogy ebben az esetben nincs kivétel ember és ember között. Mindenki számára feltámad, életre kel a Nap, elárasztja fénnyel a világot. Minden ember örülhet az új reggel világosságának. Vagy nem így van? Nem, mert pl., a vak emberek, akik születésük óta soha nem láttak világosságot, nem láthatják a fényt, s ilyenképpen nem jelent számukra édességet a világosság. Sőt a régi várbörtönök mélyen fekvő celláiban sem volt tapasztalható az édes világosság naponkénti feltámadása. A fenti esetek azonban a kisebbséget jelölik, akiknek sajnos és szomorú esete nem változtatja meg a felkelő, új Nap, örömöt hozó édességét. Felkelt-e számunkra egy új időszak új Napja? Ha korlátozott látási adottságokkal is, de neki kell vágnunk annak az ígéretnek, melyhez foghatót csak azok nyertünk Istentől, akik átléphettük a mai nap küszöbét.
A Nap elnyugszik. Amilyen szépen felkel a Nap, olyan gyönyörűen nyugszik le a föld távoli, vagy éppen közeli horizontján. Általában a naplemente is élmény dús látványt nyújt, mint a tengeri napfelkelte. Sokan azonban azt gondolják, hogy a naplemente utáni, földre boruló sötétség szomorúsággal tölti meg az ember lelkét, ám ez másként van. Való igaz, hogy a Nap, egy nap eltűnik a láthatárról, amikor kialszik a természetes fény, és az édes világosságot sötétség váltja fel. Az emberek többsége azonban örvend, hogy leáldozott végre a Nap, hiszen ettől kezdve térhet nyugovóra.
Míg sokunk számára, édes világosságot áraszt a Nap fénye, mások részére keserűséget tartogat. Az egyik éppen az említett pihenési szándék előzménye, a megfeszített munka, mely nem csak örömet, hanem sok megpróbáltatást is jelent. Az édes fényben elvégzett fáradtságos munka után, először is akkor lesz édes a pihentető álom, amennyiben a lenyugvó Nap eltűnése előtt megkapja minden munkás az őt megillető bérét (5 Móz 24,15). A harmadik, de első helyre kívánkozó követelmény, hogy a Nap nem hullhat alá az égről addig, míg meg nem bocsátottunk haragosainknak (Ef 4,26). A legjobb barátom azt szokta mondogatni, hogy neki azért sikerül a nap bármelyik szakában nyugodtan aludni, mert tiszta a lelkiismerete. Ilyenképpen valóban összhangba hozható a megbocsátás követelménye a lelkiismeret édes, és ugyanakkor tiszta állapotával. Ez az év sok fáradságos munkát, sikertelen tervet, bánatot, és halált is hozott. Ezek azonban nem fordítanak vissza attól a reménységtől, melyet Isten gondviselése jelent. Mondhatjuk, hogy érjen is bármi, mi Isten kezében érezzük magunkat, aki megóv, megment minden veszedelemtől.
A Nap elhomályosodik. A Nap, tehát nem csak felkel, lenyugszik, hanem időközönként el is homályosodhat. A természeti megnyilvánulások mellett (felhő borítja el, köd takarja el, szmog fedi el, stb.) két helyzetet szeretnék megvilágítani. Az elsőt Jézus életéből emelem ki, sőt szenvedésének abból az időszakából, amikor az evangélista elbeszélése szerint Jézus halála után a Nap elsötétedett (Mt 27,45). Szükségtelen igazolnom a korabeli napfogyatkozás valószínűségét. De van valami maradandó erkölcsi mondanivaló a megjegyzés mögött. Gondoljunk csak arra, hogy milyen kellemes, édes pillanatot élünk azok társaságában, akikről tudjuk, hogy mindig javunkat akarják, akik minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a szeretet tiszta érzéseit ültessék szívünkbe. Gondoljunk arra, hogy micsoda szomorúság költözik lelkünkbe, amikor elveszik tőlünk szeretteinket, vagy elveszítünk egy a kedves embert. Nincs szó, mely megvigasztalhatna, nincs ember, aki tele rakhatná lelkünket, életünket, a korábban megszokott édes fénnyel. A Nap elhomályosodása olyan nappal, mint, amikor lelkünk verőfényére telepedik rá az életigenlést, a reménység sugarát megfojtó keserűség, bánat.
Jó és édes számunkra a világosság, jó nekünk néznünk Isten fényes Napját, és ugyanakkor keserves tapasztalat, amikor szemléljük a fényt eltakaró homályt, sötétséget. Az emberek többsége nyomban a haragvó Istenre gondol, aki nem bánta meg, hogy világosságot, édes fényt árasztott teremtményeinek, de ugyanakkor azt is tudomásul kell venniük, hogy nem hanyagolja el szerény figyelmeztetéseit sem. Azt mondják sokan a fenti események után, hogy Isten délben szakította meg boldogságukat (Ám 8,9), éppen akkor, amikor a legtöbb örömet várták életüktől. Egyszer, s mindenkorra megállapíthatjuk, hogy a lelki elhomályosodás is, majdnem olyan törvényszerűség hitünk erősödése érdekében, mint amilyen fontos, hogy esőfelhők takarják el időnként előlünk a Napot. A megmagyarázhatatlan életfordulatok, melyek beárnyékolhatják lelki életünk verőfényes egét, olyanok, mint pl., a szmog. Erről pedig nem mondhatjuk el, hogy szükséges rossz. Csak azt, hogy egyes helyzetet mi idézünk elő, mely után hosszan marcangoljuk önmagunkat ebben az elhomályosodásban. Végül elmondom, hogy Jeremiás próféta fogalmazása szerint az év további részében nincs semmi okunk arra, hogy féljünk az égi jelektől (Jer 10,2). Sem attól, ha hevesen tűz a Nap, sem attól, ha huzamosabb ideig takarják el felhők a Napot. Hanem inkább azoktól a jelektől kell tartanunk, és egyben óvakodnunk, melyek lelkünket sötétítik el, melyek beárnyékolnak egy esztendőt és örök időre meddővé, pusztává tehetik a talajt, mely minden jónak a melegágya. Adja Isten, hogy drága fényével továbbra is hozza fel számunkra a Napot, és adjon meg minden lehetőséget arra, hogy a naponkénti fény édessé tegye a munkánk és szeretetünk nyomán megszületett áldást. Isten dicsőségére, mindannyiunk békességére és boldogságára. Ámen.
Gondviselő Istenünk, szerető édes Atyánk!
Örömmel szólítunk meg újra téged és érezzük, hogy felénk árad felkelt napod fénye mellett az a világosság is, mely sok örömmel töltötte be eddigi életünket.
Az ég lámpása, Napod sokszor ránk sütött életünk során. Akkor voltunk a legboldogabbak, amikor ráébredtünk, hogy semmi sincs veszve, hiszen egy szempillantás alatt ismét fényben úszik az életünk. Öröm volt számtalanszor tapasztalnunk, hogy megsegítetted szeretteinket, embertársainkat is, akik korábbi kétségbeesésükben elengedték az utolsó szalmaszálat is, melyet végső kapaszkodásukra felhasználhattak.
Felkel a nap mindnyájunk számára, akik hálát és köszönetet mondunk, sőt megfogalmazzuk jövőre néző imánkat. Süt a Nap még akkor is, ha borús reggelre virradunk, hiszen reménységünket az növeli, hogy a felhők felett mindig ragyog Napod. Kérünk Atyánk, add meg minden gyermekednek ezt a hitet, hogy napi gondjain, bajain és megpróbáltatásain túl vegye észre a holnapban rejlő bizonyosságot.
Sok szerettünk számára lenyugodott örök időre a Napod, viszont mi, akik maradtunk, reménykedő szívvel kapaszkodunk jóságos karodba. Kérünk segíts bennünket megmaradnunk hitünkben, reménységünkben, hogy az időnkénti homály ellenére világosan lássuk szándékaidat. Ámen
Pap Gy. László 