Őszi hálaadás – 2016

Itt meghallgatható az istentisztelet:

 

Élő istentisztelet: Debreceni Unitárius Egyházközség: 2016.09.25

 

 

Itt pedig olvashatóak az elhangzottak:

 

Istentisztelet: 2016.szeptember 25

1). Ének: Istentiszteletünk kezdetén énekeljük az 5. sz. énekünket, amelyik így kezdődik: Élő Isten egybegyűltünk

2). Énekeljük

 továbbá a 202-es sz. énekünk mindhárom versszakát. A 202-es sz. ének első versszaka így kezdődik: Adjatok hálát az Istennek!

3). Imádkozzunk!

Gondviselő Istenünk, megtartó, szerető édes Atyánk!

Örömmel állunk meg szent hajlékodban és gyermeki boldogsággal nyitjuk szólásra ajkunkat. Öröm tölt el, hiszen gyermekségünktől kezdve te voltál Istenünk, akit bármilyen gondban, bánatban megszólíthattunk és te vagy, akit ilyenkor, Őszihálaadás napján kimondott szeretettel vesznek körül azok is, akik egész évben megfeledkeztek rólad. Köszönjük, Atyánk, hogy magunk mögött hagyva aggodalmaskodásainkat, elvezettél bennünket mindig a helyes belátásra és a közöny, az emberi bántások falát áttörve itt lehetünk most is veled.

Összefogott kézzel kérünk téged, hogy fogadd kedvesen másokért, embertársainkért elmondott imádságainkat, hiszen te tudod a legjobban, hogy hány és hány édesanya imádkozik szüntelen megfeledkező gyermekeiért. S míg magunk is így jártuk sokszor életünk útjait, soha, egyetlen pillanatra sem gondoltunk arra, hogy ne teljesülne az értünk elmondott imádság.

Tégy képessé most is arra, hogy lélekben és igazságban átlépjünk minden akadályt és összefonódjunk közelben, valamint távolban élő testvéreinkkel. Semmi se válasszon el – legalább ez istentisztelet idejére bennünket, hogy érezzük az együvé tartozást. A lélek tegyen képessé mindnyájunkat arra, hogy ajkunk szava és szívünk gondolata ugyanazt akarja: hálát adjunk neked, köszönetet mondjunk az elvett javainkért és további áldásodat kérjük hátra levő életünkre. A te jóságod és szereteted kísérjen bennünket és tegyen képessé arra, hogy megértsük, elfogadjuk és megtartsuk mai üzenetedet.

A Názáreti Jézus örök imádságával kérünk téged, hallgass meg könyörgésünkben, Ámen.

4). Miatyánk,

aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

5). Énekeljük

 a 31. sz. énekünket, mely így kezdődik: Sorsod hagyd az Úrra…

6). Textus felvétel

Istennek tiszteletére megjelent ünneplő atyámfiai, Kedves rádióhallgató Testvéreim! Hallgassátok meg előttetek tartandó ünnepi beszédem alapgondolatát, mely írva található: Ézsaiás Könyve 57. részének 19. versében. Ézsaiás Könyve 57. részének 19. versében a következők olvashatók: A hála gyümölcsét teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr. Igen, meggyógyítalak. A szentlecke a következő: A hála gyümölcsét teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr. Igen, meggyógyítalak.

7). Beszéd:

szolgáló hála

A hála gyümölcsét teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr. Igen, meggyógyítalak.” Ézs 57,19

Kedves Atyámfiai, ünneplő Gyülekezet! Rádiót hallgató szeretett Testvéreim!

Ne tévesszen meg senkit a felismerés, hogy úrvacsorára felkészítő beszédem szentleckéjébe is belecsempésztem a gyógyítás gondolatát. Már csak azért sem, mert tudnotok kell rólam, hogy nem szeretek visszaélni az ünnepi hallgatóság türelmével, s így arra törekszem, hogy a lehető legtömörebben fogalmazzam mondanivalómat, és ezáltal az ünnepi szolgálat megmaradjon egy általános istentisztelet időkeretei között.

Igen, meggyógyítalak – halljuk az idézetben, csakhogy most ez egy másik irányt képvisel. Egy olyan gyógyításról szól Ézsaiás próféta, ami túl a testi betegségeken, sőt a lelki nyavalyákon is, gondolati gyógyítást feltételez. Azaz, ami aztán átcsap a legfontosabba, a szolgáló hálába. Elmondom, hogy miként látom ezt.

Azt írja – többek között Alphonse Karr, hogy: „Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.” Micsoda derűlátás!

Hát az biztos, hogy nem adhatunk Jézus szájába hasonló mondásokat, de azt elfogadjuk tanításait figyelve, hogy igen gyakran támaszkodott az életből „ellesett” példákra. Sőt, unitáriusokként gyakran hangoztatjuk, hogy Jézus példabeszédeiben, tanításában olyan követőkhöz szól, akik a gyakorlati élet mindennapjaiban akarják kamatoztatni a szeretetre épülő szolgálataikat.

Nem tagadjuk viszont, hogy éppen ebben a mindennapi életben van részünk a tövisek bő felhozatalában. Nem azt jelenti a fenti megállapításom, hogy a kedveskedések során, – mire átvergődünk a nehézségek akadályain, s így eljutunk a megcélozott személyig, – már csak a rózsa szára marad tövisekkel, virág nélkül.

Az bizonyos, hogy csakugyan elég sok a tövis, ami nemcsak nekünk okoz gondot, hanem annak is, aki átveszi tőlünk. Abban is megegyezhetünk, hogy a rózsa átadásakor nem marasztalnak el sem a tövisek, sem pedig a virág megviselt állapota miatt. A mögötte álló indíttatás, a kedvesség, a szeretet, az elismerés, a hála fontos. Így vettem észre Ézsaiás próféta megjegyzésében a Jézus tanításában gondolataimat, s éppen a hálaadás ünnepén.

Olvastam Miroslaw Putnek gondolatát, mely a következőképpen hangzik: „Elégedettség. Senki se gondolná, de az elégedettség egyenlő a boldogsággal. Aki elégedett, az boldog is. Mit jelent elégedettnek lenni? Azt jelenti, hogy elég az, ami van és amim van. Nem akarok többet az élettől, csak annyit, amennyit éppen ad vagy netalán elvesz. Az elégedettség hálát is jelent. Aki nem elégedett, az hálás sem tud lenni.”

Két megjegyzés kapcsolt össze a szentlecke körüli eseményekkel. Az egyik, hogy elég-e az, ami van és amim van, a másik pedig, ha nem sikerül elégedettnek lennem, akkor a hála is elkerül.

Nagy, életre és halálra figyelő kérdések feszülnek bennünk, amikor elfogy az egészségünk. Valljuk be – a legtöbbünk esetében teljes az elégedetlenség, hiszen ki az az egészséges társadalmunkban, aki megelégedéssel beszél mindarról, ami van, és amije van? Már csak ráadás, ha elfogy az egészség. Érdekes módon alakul azonban az ilyen ember megítélése, értékelése és hálája.

Azt mondják a szakértő orvosok – főként a rokonoknak, de már nem kímélik sokan a beteget sem -, hogy nincs sok esély a túlélésre. A helyzet menthetetlen, s csak idő kérdése, amire fel lehet készülni. Ennek ellenére a legtöbb, szerető rokon elpróbálja a lehetetlent is. Komoly pénzösszegeket kér fel kölcsön, megkeresi a legjobb, bizalmas orvosát, fizet és vár. A beteg pedig egy egészen különös folyamaton megy át. Átértékeli lehetőségeit, hangnemet változtat. Mint a leprás, – mondogatja: Ha lehet, ha akarja, akkor gyógyítson meg – doktor úr! Az Isten. Aztán a sok fájdalmas góc közül megszabadul néhánytól, átmenetileg visszatér az egészsége, jobban mondva tűrhetőbbé válik az állapota, s amikor megkérdezzük: Hogy érzi magát, akkor őszintén válaszol. Hála Istennek, most már sokkal jobban.

Nem félrevezet minket, hanem elégedett az állapotával, s így ennek köszönhetően megszületik a megfelelő hála is. Most még csak azt kell elgondolnunk, hogy hányan férnek bele ebbe a hálaadásba. Visszafelé haladva az orvostól – bocsánat – az Istentől a pénzt kölcsönzőig.

A mi hálaadásunk egy évre szól. Köszönjük meg, hát Istennek, hogy átvezetett minket a sok, nehéz megpróbáltatáson, s elégedetlenkedő viszonyulásainkat követően ma hálássá változtatott bennünket. Ámen.

8). Hirdetés: jelentem a hívek gyülekezetében, hogy jelen istentiszteletünk keretében úrvacsoraosztást végzünk. A korábbi gyakorlatunkhoz híven most is hangsúlyozom, hogy a jelenlevő felnőtteket szeretettel fogadjuk úrvacsorai közösségünkben. Az a lényeg, hogy tiszta szívvel álljunk meg Isten és egymás előtt, hogy méltó vendégei legyünk és maradjunk az Úr asztalának.

9). Énekeljük

 a 166. sz. úrvacsorai énekünket, mely így kezdődik: Jer az úrnak asztalához…

10). Textus

Hallgassátok meg úrvacsorára felkészítő beszédem alapgondolatát, mely írva található Lukács evangéliuma ötödik részének tizenkettedik versében a következők szerint: /…/ „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz! Úrvacsorára felkészítő beszédem alapja a következő: /…/ „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!

 

Elég, ami van

/…/ „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Lk 5,12

Kedves Atyámfiai, ünneplő Gyülekezet! Rádiót hallgató szeretett Testvéreim!

Mi tagadás, elgondolkodtam úrvacsorára felkészítő beszédem megírása előtt, hogy miként tudnék kedveskedni elsősorban azoknak, akik év eleje óta megjelentek legalább egyszer a templomban és most is itt vannak, és miként fogalmazhatom meg és tolmácsolhatom a hála szavát azok felé, akik most jöttek el, vagy az éter hangján most hallják először az istenes élet útjára hangolódó beszédemet.

Őszihálaadásunk napja van, s így imádságban, beszédben, énekben, szívük rezdülésében egy hullámhosszra állnak a világ unitáriusai. Boldogság tölt el annak tudata miatt, hogy a mostani alkalommal, a világ összes táján akár még százezer imádság is megfogalmazódhat, s ennek köszönhetően csak esélyeinket növeli, hogy a figyelem kiárad a hálaadás minden területére. Ezt követően már csak az fontos, hogy megszülessen a közösségre kiterjesztett szándék.

Ezt tartom szem előtt én is, amikor megfogalmazom mai mondanivalómat. Intézem hozzátok, akik jelen vagytok, szólok a készülékek előtt levőkhöz, s egyben kérlek, hogy gondolatban ültessük magunk mellé távolban élő szeretteinket, testvéreinket is.

El kell mondanom, hogy szinte minden alkalommal arra törekszem, amikor kiállok szólásra, hogy kedveskedjem hallgatóságomnak a beszédemben megfogalmazottakkal. Persze kevesebb alkalommal sikerült ez, mint gondolom, de ez csak meghatározó a későbbiekre nézve. Így fordul elő, hogy egy-egy beszéd meghallgatása után hiányérzet támadhat az elhangzottakkal kapcsolatosan. Nem azért, mert üresen kongtak a mondatok, hanem azért, mert még sok mondanivaló rekedt a sorok között.

Tudatom, hogy mindnyájan egy-egy hálaadást hoztunk magunkkal. Amennyiben erre figyelünk, megállapíthatjuk, hogy ilyen értelemben nincs hiány. Csupán mindenkinek halkan, vagy hangosan el kell mondania, hogy miért hálás a mai napon.

Egy különösnek tűnő, gyógyítási történetből választottam a felkészítő beszédem szentleckéjét, s ha fontos, bevallom, hogy joggal húzott feléje a szívem. A korábbi időszakban több alkalommal is jártam a korházban, ahol nemcsak a betegséggel, hanem a felgyógyulással is találkozhattam. Ez a tény indított arra, hogy hangosan is elmondjam a közösségre szóló, tartozó mindennapi életünkbe beékelődő figyelmeztetést, amikor ismételjük, hogy a hála gyümölcsét termi meg ajkunkon Isten. A kedveskedés szolgálatával sikerül hálára indítanunk környezetünk fájdalommal megtelt emberét. Miért? Azért, mert annyira elegünk van a tövisek okozta csalódásokból. De nemcsak, hanem már fáj minden érintés. A látszattól megdermedünk, hogy egy újabb fájdalom vár ránk. Azt mondjuk, hogy inkább nem kell a rózsa, csak ne szúrjon. Nem kell a virág szépsége, illata sem már, csak ne kelljen ápolnunk a vázában, még kevésbé kecsegtet az alkalom, amikor szemétbe kell dobnunk azt.

Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim, ünneplő Gyülekezet! Kedves rádióhallgatók!

Amikor úrvacsorai beszédeimet írom, amikor a kenyér és a bor közös fogyasztására kérem a mindig változó, de sok szempontból azonos hullámhosszon levő gyülekezetet, – tanítványaival magam elé képzelem Jézust. Nem tudom mellőzni ezt a képzeletbeli élményt, hiszen legtöbbször szeretnék magam is ott lenni közöttük. Szeretném hallani a hangját, ahogy hátrahagyja tanítványinak, hogy mit tegyenek az úrvacsorát illetően, miként gondolkodjanak, de főként hogy miként cselekedjenek testvéreikkel, általában az embertársaikkal.

Önkéntelenül is eszembe jut a szolgálatomban eltelt 33 esztendő megannyi úrvacsora osztása. Ha most egy helyen állna az a sok ember, akiknek úrvacsorát osztottam, igen csak nagy templomra lenne szükség. De hol férne el az a sok fájdalom, amit a tövisek okoztak ezeknek az embereknek. A tövisek, melyek legtöbbször mi voltunk és vagyunk egymásnak. És tudjátok, hogy mi a legkülönösebb az egészben, a sok fájdalom ellenére? Ezeken a közös úrvacsoravételeken soha nem fájt semmi. Nem láttuk a mellettünk álló embertársainkban a szálkát, a tövist. Nem, mert munkált a megbocsátó szeretet, a szolgáló hálaadás. Ha rövid időre is, ha átmenetileg is, de „nagy emberekké váltunk”.

„Mindenki lehet nagy ember… mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek.” – hangsúlyozta Martin Luther King.

Erre van szükségünk, nekünk, debreceni és bárhol élő unitáriusoknak, minden egyes, hálára éhes atyánkfiának a közelben és távolban. Mi pedig amidőn kiállunk az úrasztalához, kérjük a gondviselő Istent, hogy adja meg mindenkinek ezt a lehetőséget. Most és minden időben. Ámen.

11). Imádkozzunk!

Gondviselő Istenünk, szerető édes Atyánk! Számtalan alkalommal eszünkbe jutnak korábbi úrvacsora vételek, amikor ifjan, erővel telten álltuk körbe a megterített asztalt. Mindannyiszor egy-egy figyelmeztetést is hallottunk az idősek részéről, akik nemcsak a mulandóságra mutattak rá, hanem arra a lélekbeli szükségletre is, ami miatt itt vagyunk most előtted. Jól esik a lelkünknek megtartanunk az ősi hagyományt és megnyugszik lassan a szívünk, hogy végre a te tiszteletedre épült hajlékban is hálát mondhatunk az elvett ajándékaidért. Köszönjük szeretteinket, a gondoskodást és a mindent pótló szeretetet. Engedd Atyánk, hogy áradjon szét most is közöttünk, akik itt vagyunk és a távolban levők közt egyaránt ez az érzés, mely összetartott eddig és melytől ezután is várjuk a megtartást.

Alázattal köszönjük a kenyeret és a bort, de mindenek fölött a közösségi érzést, mely most is meggyógyítja fájó szívünket. Tégy képessé arra, hogy egy ölelésbe fonódjunk e mostani földi létben és így meneteljünk eljövendő vágyaink elé. A te jóságod és szereteted töltse be átélt pillanatainkat. Ámen.

12). Jelentem,

hogy amint látjátok Isten akaratából és emberi jóindulatból az úrasztala meg van terítve. Rá a Jézus életére emlékeztető jegyek, a kenyér és a bor fel vannak téve. Kérlek atyafiságos tisztelettel és szeretettel, hogy amennyiben felkészülteknek érzitek magatokat az úrvacsorai közösségre, valamint a jegyek átvételére, akkor jöjjetek, és együtt álljuk körbe az úrasztalát.

Énekeljük továbbra is a 166. sz. úrvacsorai énekünket!

13). Ima

Az úr hegyén a gondviselés. Köszönjük Atyánk, hogy a 2016. esztendő hálaadásának ünnepén itt lehettünk és úrvacsorában részesültünk. Áldott legyen szent neved, hogy segítségül hívhattunk a hálaadás idején és most ismét teljes szívvel és lélekkel csünghetünk a te szereteteden. Add Istenünk, hogy éljünk továbbra is boldog napokat, hordozzon karjain a szerencse, de amennyiben újabb megpróbáltatások leselkednek ránk, akkor hozzád menekülhessünk a segítségkérés reménységével. Hallgass meg imánkban. Ámen.

14). Harmónium játék.

15). Miatyánk

Istentiszteletünket imádsággal kezdtük. Jöjjetek zárjuk imádsággal! Mondjuk el közösen, fennhangon az Úri imádságot: Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

16). Áldás.

Ezek után pedig a gondviselő Isten áldása, szeretete, jósága, jóra vezérlő ereje és az ő békessége tegye áldottá életünket és szeretteink életét minden időben. Menjetek el békében ég áldottai! Meglátjátok, nem fogja soha, senki e szent kötést feloldani. Ámen.

17). Záró ének

Végezetül énekeljük el a Székely Himnuszt! Ki tudja, merre…