Bibliai olvasmány: Lk 15,7-10
Általános beszéd
Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem seperi-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja?” Lk 15,8
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Mára egy kedves példabeszédet választottam, melyhez hasonló mondanivaló az elveszett juhról szólóban volt. Itt megváltoznak a szereplők, más a tartalom, viszont ugyanaz a tanulság. Az „ismétlés a tudás anyja” alapon nem árt, ha időként felfrissítjük, amivel már foglalkoztunk. Megeshet, hogy így is marad legalább ismeretlen, egy újabb tényező, ami megérintheti lelkünket.
1). A példabeszéd előzményét éppen a már említett példázat szolgáltatja. Egy emberről beszélt Jézus, akinek száz juha volt, majd elveszített közülük egyet. Otthagyta a 99-et, s az elveszett keresésére indult. Nagy volt az öröme, amikor rátalált. A példabeszéd jézusi összegezését nem említem, hogy maradjon mai beszédem végére.
2). A példabeszéd tartalma megszokott egyszerűségre vall. Van egy asszony, akinek 10 drachma minden kincse. Nem számottevő az összeg, de számára minden vagyonát jelenti. Talán éppen számolgatás közben az egyik drachma elgurult, aminek következtében világot gyújt, s míg keresi, kitakarítja az egész lakást. Egyik pillanatban megtalálta az elgurult pénzt, s ennek örömében összehívta barátnőit, behívta szomszédasszonyait is, hogy azok is osztozzanak örömében. Végül Jézus következtetésként hangsúlyozza, hogy ilyen öröm van akkor is, amikor megtér egy bűnös.
3). A mondanivalóháromfelé ágazó. Lássuk a részleteket!
a). Azt mondja Daniel Defoe, hogy az „ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett.” Ennek a gondolatnak tükrében először arra figyelünk, hogy egy asszonynak van 10 drachmája, vagyis kb. hét ezer Ft-nak megfelelő pénze. Nem sok ez – amint már megjegyeztem -, de ez jelenti minden vagyonát. Nem csoda, tehát, hogy az egyik drachma elvesztése nagy gondot jelentett életében. Végeredményben 700 Ft-nak megfelelő érméje gurult el valahová az asszonynak. Lényeges arra is figyelnünk, hogy mennyi minden történik az elvesztést követően, s érdemes végig kísérnünk a megtörtént eseményeket, hogy végül meglássuk az öröm nagyságát. Olvashattuk a példabeszédben, hogy világosságot gyújtott az asszony. Ára volt akkor is, mint mai nap a mesterséges világításnak. Pénzbe került a gyertya, vagy valamilyen más világító eszköz. Könnyen megtörténhetett, hogy az elgurult drachma értékénél többet kellett fizetnie a világító anyagra. Nem számított, hiszen mindennél fontosabb volt, hogy előkerüljön a keresett pénz.
A szükséges kiadáshoz társul a befektetett munka. Azt mondhatjuk, hogy időnként szükséges is a nagytakarítás, de nem tudjuk, hogy nem-e éppen megelőzően végezte el ugyanazt a munkát. Tegyük fel, hogy nem volt esedékes a nagytakarítás, ennek ellenére mégis megismételte a példázatbeli asszony. Feltételezhetjük azt is, hogy egy kicsi lakásról lehetett szó, de ugyanakkor nem zárja ki semmi azt, hogy lehetett akár nagyobb épülete az időközben elszegényedett asszonynak. Csak egy félnapi kiadós munkát számoljunk fel, aminek díja szintén felülhaladja az elvesztett pénz értékét.
b). A második mondanivalóban arra összpontosíthatunk, hogy megérte-e a világítás, a takarítás, hiszen megkerült az elgurult pénzérme? Megérte-e a befektetett munka, hiszen előkerült az elveszett, hiányolt „vagyon”? A tényt egy számunkra különös esemény gazdagítja, hiszen olyan cselekedetet hajtott végre az örvendező asszony, amire manapság nem sok példa akad. Összehívta barátnőit, szomszédasszonyait, hogy osztozzanak örömében. Most csak annyit gondoljunk el, hogy, ha mai körülmények között teával-süteménnyel, illetve kávéval kell megkínáljunk valakiket. És érdekes, hogy még így is megérte megosztania örömét azokkal, akikről nemcsak vélte, hanem tudta, hogy képesek vele együtt örülni.
c). A harmadik, és egyben utolsó mondanivalóban Jézus összegezését találjuk az örömről, mely akkor kerül kifejezésre, amikor boldogság származik egy bűnös ember megtéréséből. Mindaz, amit megelőzően hallottunk, csak azért volt, hogy minél hangsúlyosabbá váljon a gonosz ember megváltozását követő öröm. E körül is sok megválaszolni való kérdés támad, melyekre nem valószínű, hogy lehetőséget keríthetek ebben a beszédben. Maradjunk abban, hogy megkeressük egymás, és Isten fokozott örömét.
4). A példabeszéd időszerűsége néhány kellemetlen tényezőt is tartogat. Persze, az lenne az igazi, ha ezeknek nem engednék teret, de éppen a jézusi tanítás követeli tőlünk, hogy lelkiismeretünk szerint szembe nézzünk velük.
a). Az első tanulság összeköt egy másik prédikáció témájával. Ne csodálkozzunk, ha néhány ember esetében nagy gondot jelent egy drachma, mondjuk 700 Ft elvesztése. Halljuk ugyanis, hogy néha az állami igazgatás sajnál egyetlen alkalommal hétezer Forintot emelni egy-egy alacsony nyugdíjon, s így érthető, hogy a példázatbeli asszonyhoz hasonló emberek igenis „nagy ügyet csinálnak” abból, ha annak tízed része elvesz. Ugyanis, hasonló esetben ki gondol azzal, hogy mibe kerül a keresésre felhasznált villanyáram, vagy mit számít a barátok, a szomszédok megkínálása akkor, amikor igazi örömünk lehet saját pénzünk megtalálása kapcsán?
Itt áll a lakás kérdése is. Sokszor ma már az is gond, ha valakinek nagy a lakása. Főként abban az esetben, ha maga lakik benne egyedül. De nem számít a lakás mérete, ha valamit keresünk. Az első saroktól az utolsóig átkutatunk mindent, hogy végre rátaláljunk arra, ami átmenetileg elveszett. S míg azon munkálkodunk, hogy megtaláljuk az elveszett pénzt, hányszor eszünkbe jut, levonjuk a következtetést, hogy bizonyára „valakinek a kezéhez tapadt”. Valakinek, aki tudta, hogy hol tartjuk kevéske pénzünket.
b). Harmadsorban megállapítjuk, hogy megérte a világítás, a takarítás, megérte, hogy osztoztak barátaink, szomszédjaink örömünkben. Avagy, csakugyan? Mi hogyan viszonyulnánk egy hasonló eseményhez? Mi a helyzet a barátokkal, a szomszédokkal? Elég gyakran hallani, hogy meghidegülnek baráti kapcsolatok, – hadd ne részletezzem az okokat -, s a szomszédokkal sem tartunk fenn kellemes, meghitt viszonyt. Néha hallani átdobált megjegyzéseket, de egyre kevesebb alkalommal számolunk be arról, hogy örömet szereztünk egymásnak. Pál apostollal elmondhatjuk ebben az esetben, hogy örülünk az örülőkkel és sírunk a sírókkal? (Róm 12.15) Semmiképpen nem!
c).Kedves Testvéreim! Elérkezett a pillanat, amikor szemtől-szembe kerülünk magunk is Jézus példázatbeli következtetésével, melyet az Elveszett juhról szóló példabeszédben is megismerhetünk: „Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.”(Lk 15.7). De, mit is jelent számunkra, unitáriusoknak egy ember megtérése, vagy éppen saját megváltozásunk. Amióta megismertük Saul damaszkuszi megtérését, azóta Pálfordulásnak nevezünk minden alkalmat, melyben látványosan, egyik pillanatról a másikra valaki maga mögött hagyja gonosz, bűnös életét, s rálép a jézusi életforma követésére. Elmondhatjuk, hogy ez nem jellemző az unitáriusok életére, de nem is követeli tőlünk vallásosságunk. Maga a szemlélet bízik abban, hogy értelmes emberekként belátjuk, és nem későre, hogy nem létezik egyetlen ember számára sem más lehetőség, mint a szeretet útja. Ez rendben is van addig, míg beszélünk róla, de amidőn cselekedetté válnak szavaink, akkor mást tükröz a valóság.
Vessük össze a tárgyalt két tényezőt, az örömet és a megtérést. Tegyük meg, hiszen erre buzdít Jézus is a mai példabeszédében. Lássuk meg, hogy, mint „/…/ a vitorla a hajón, olyan az öröm az élet tengerén. Aki e vitorlával bánni tud, az az alacsonyabb járású szeleket is befogja, s gyorsabb haladásának szolgáivá teszi. – Az öröm életszükséglet: az életerő, a tettrekészség alapja. – Az öröm ugyanaz az embernek, mint a napsugár a virágnak. Öröm a léleknek: a hegyi levegő ózonja. – Az életúton örömök virágai nyílnak, csak szem kell, amely észreveszi.” (Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 175. old. ).
Saját életünkben kell megtapasztalnunk örömeinket. De lehetőséget kell adnunk másoknak is, hogy meglássák azt, s ha egy mód van rá, akkor ők is velünk örvendezzenek. Sőt mondjuk ki azt is, hogy miért ne szerezhetnénk Istennek is örömöt, éppen azáltal, hogy mától, legkésőbb holnaptól jobb emberekké válunk? Annál is inkább, mert meghatározott erre az időnk.
Nagy Sándor ostrommal vett be egy várost. Gyertyát gyújtatott, s kihirdette, hogy addig, míg a gyertya ég, elfogadja a megtérők hódolatát, azon túl nem. Így ég nekünk is az isteni szeretet gyertyája, és használnunk kell az időt, míg el nem telik az. Más szóval: nem halogathatjuk későbbi időre az örömszerzést, és megváltozásunkat. Egyszerűen két tanítást kell elvinnünk ma e helyről: az egyik az öröm lehetősége, illetve kinyilvánítása, a másik, hogy elgondolkodjunk, jobb esetben véghezvigyük megváltozásunkat. Isten ugyanis nagyon örvend annak, ha egy is megtér, megjobbul, megváltozik gyermekei közül. Kérjük Istent, hogy adja meg számunkra mindkét tanítás lehetőségét. Ámen.
Pap Gy. László 