– adventi beszéd – 3.
„Ha látod, hogy elnyomják a szegényeket, és semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják neked mondani: az egyik fölöttes fölött egy másik van, és mind a kettő fölött egy még följebb való.” Préd 5,7. (Károli ford. 5,8).
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Tagadhatatlan, hogy beszédemben tömörülnek, préselődnek egymásba a mondatok, mint ahogy összezsúfolódtak bennünk az indulatok, amikor meghallottuk az első, hivatalos tudósítást 2004-ben, hogy magyarországi testvéreink egy része nem akarja a határon kívüli magyarok kettős állampolgárságát. Valahol bántott annak idején, hogy közösségi imádságunkba nem foglaltam bele a mély kérést, mellyel mindannyian Istenhez fordultunk, hogy az advent egyik gyönyörű várakozásaként adja meg nekünk a beígért állampolgárságot.
Ma összegyűlt érzéseinket rendezem, s szándékom, hogy olyan középutat válasszak, melyben nem sértem meg egyetlen embertársamat sem. Azt nem mondhatom, hogy mindkettővel egyet értek, hiszen hamis lenne állításom, főleg, ha azokra gondolok, akik „NEM”-mel szavaztak. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy és is bosszankodtam a történtek miatt, sőt egyszerűen megvetéssel viszonyultam néhány napig a bennünket megtagadó, eldobó anyaországiakkal szemben. Mára azonban mérséklődött a harag, s bár még nem sikerült megértenünk a sikertelenséget, sem azt, hogy milyen előnyei származtak a vezető pártnak ebből, higgadtan, megfontoltan kezeljük a kérdést. Mondjuk ki azonban mai véleményünket!
A viszonylag borúlátással jellemezhető Prédikátor mai meglátása illik a 2004-es évi érzésvilágunkhoz. Helyesen fogalmaz abból a tekintetből, ami jellemezte kavargó indulatainkat, fájdalmunkat, aminek köszönhetően újra és újra megállapítottuk, hogy nem kellünk magyar testvéreinknek. Kimondjuk, hogy erdélyi testvéreinknek nehéz megélniük magyarságukat, de igazán ők a magyarok, akiknek sok nehézség árán bizonyítanak, és nem azok, akiknek tálcán felkínálta az élet. Hangsúlyozza a Prédikátor, hogy ne csodálkozzunk, ha látjuk, hogy semmibe veszik a törvényt. Bizony nagyon is elcsodálkoztunk már sokszor. És nem hiába! Azt olvassuk Cs. Lázár László egyik írásában többek között, hogy „Hiszünk a teremtő Istenben, aki megnyilvánult az embernek a világegyetem teremtésében. Aki megnyilvánul folytonossággal törvényeiben az embernek az általa észlelt világbölcsességben, erőben és hatalomban, melyekkel a világegyetem rendszerét fenntartja. Aki megnyilatkozik az embernek az ő szellemében, és csak az embernek, mert e földön csak az ő szelleme képes a teremtő szavát megérteni.” /Egy természettörvény és az emberiség jövője /. Persze, hogy hiszünk Isten teremtő munkájában, és hiszünk az ember képességeiben is, aki felfogja Isten törvényszerűségeit. De látjuk azt is, hogy vannak, akik hajlamosak nem észrevenni ezt. Nem veszik tudomásul, hogy Isten teremtett világában jól meghatározott törvényszerűségek vannak, melyeket nem lehet tudomásul nem venni. Egy ilyen törvény, hogy az erdélyi magyarok vér szerinti rokonságban állnak a magyarországiakkal, s őket nem okosabbaknak teremtette Isten, hogy ezt megértsék, hanem érzőbb szívvel ajándékozta meg, hogy soha el ne feledkezzenek testvéri mivoltukról. Persze, hogy elcsodálkozunk, hogy nem értik kellőképpen Isten teremtő szavát azok, akiknek nem számít a testvériség törvényszerűsége?!
Elcsodálkoztunk, amikor megtudtuk, hogy nem kellünk magyarországi testvéreink számottevő hányadának. Ma már nem csodálkoznak otthoni testvéreink, hiszen bebizonyosodott, amiről tévhitük volt mindez ideig. Megmaradnak továbbra is a maguk ápolta nagy Magyarországhoz, nagy magyar nemzethez való tartozásuk mellett, s töretlenül továbbra is ápolják szeretetüket, ragaszkodásukat. Ezek után ki-ki döntse el az alábbi kijelentés valóságát! „Minden igazságtalanság, elnyomás, törvénytelenség vérítélet alá tartozik; ha fegyverrel nem is ölsz, de akarattal gyilkos vagy”. (Bibliai egyezményes szótár: Pest 1855).
A második kérdéskört az igazságosság semmibe vevése szolgáltatja. Arra kér a Prédikátor, hogy ismét ne csodálkozzunk azon, ha valakik semmibe veszik az igazságosságot. Nem könnyű szót fogadnunk neki, annál is inkább, mert amióta tudjuk ép gondolkodásunkat, azóta ragaszkodunk igazságunkhoz.
Azt mesélték valahol, hogy hét buzgó ember jött össze egy alkalommal, hogy Istenről beszélgessenek. Mindegyiktől azt kérdezték, hogy: Mit gondol Istenről? A hatodik azt mondta, hogy „Isten az igazságosság. Megbünteti a gonoszokat és megjutalmazza a jókat”. Úgy-e nekünk is ez a véleményünk, bár unitáriusokként minden körülményben jónak tartjuk gondviselő Istenünket? Nem lehet azonban, hogy csak úgy, minden következmény nélkül túllépjenek emberek egy olyan igazságtalanságon, melyet elkövettek testvéreikkel szemben. Nem úszhatják meg ezt valamilyen számonkérés nélkül, mert ideje belátniuk, hogy nem csupán az a magyar, és főleg nem kizárólagosan, aki Magyarországon él.
Csodálkozunk a mélységes igazságtalanságon, melyet elkövettek a testvértagadók. Lehet, hogy, ami öröm nekünk, az boldogtalanságot okoz nekik, de legtöbbünknek más ezzel kapcsolatosan a véleménye. „Mi az, tehát, ami az embert boldoggá teszi? Mi más, mint a szeretet és a rokonszenv ébredése, az igazságosság hatalma, az egyetértő, testvéries munkálkodás. Mi más, mint az egymás iránti meleg érdeklődés, szívesség és gondoskodás. Ezek a szellemi javak, ezek a vallásos erények teszik az embert valóban műveltté; ezek vezetik és emelik az emberiséget magasabbra, mindig csak előre.” (Mino J Savage). Ez megmásíthatatlan igazság, de kérdezzük meg, hogy akkor csakugyan semmi jóra nem számíthatnak édes testvéreink? Ezer idegen nemzetektől várhatják, hogy felkarolják, hogy magukhoz öleljék, hogy szeressék? Bennük ugyanis nem halt meg az összetartozás, sem a szeretet igénye. Lángol jelen pillanatban is, csak éppen azt nem tudjuk, hogy még mire várhatnak ezek után?!
Vajon az adventi időszak hátra maradt részében számíthatunk rokonaink ölelésére, csókjára? Vajon elállta a gonoszság a szeretet útját? Nem Testvéreim, csak abban az esetben, ha magunk is akképpen cselekszünk. Mi örökösen reménykedő emberek, székelyek, erdélyi magyarok maradunk, akik nem hátrálunk meg némi igazságtalanság, törvénytelenség előtt. Mi másodikszor, harmadikszor is magunkhoz öleljük a testvért, még akkor is, ha mindannyiszor gorombán eltaszít magától. Az az ő ügye. A miénk pedig az, miszerint másként nem tehetünk, haragszunk egy kicsit rájuk, de mégis szeretjük őket.
Igazán jó, hogy érzéseinknek, gondolatainknak új, más, kellemesebb medret szab a Prédikátor. Minden törvénytelenség, igazságtalanság ellenére belátjuk, hogy jól, vagy félre sikerült teremtményei vagyunk Istennek, akik mindenféleképpen vélekedünk a testvéri szeretetről és egyebekről, csak éppen úgy nem, ahogyan elvárná Jézus szelleme, Isten akarata. Nagy baj ez, de még mindig felkínálja magát egy megoldás. Ez pedig a felsőbbség kérdésében lelhető. Ki a felsőbbrendű közöttünk? Azok – mondjuk -, akiknek módjukban, lehetőségükben áll, hogy döntsenek „kisebbeknek” bizonyuló embertársaik élete fölött. Bárhogyan vélekednek, s osztják az istentelen felfogásokat, nekünk egy felsőbbségünk van, akihez igazítjuk életünket, s ez nem más, mint Isten. Ő mondta ki mindig az utolsó szót, s az ő véleménye lesz, ami nem ismer vétót.
Végül pedig Bánk püspök szavaival megfogalmazom záró gondolataimat. Mit is mondanék ma, vagy holnap egy olyan magyarnak, aki ellenem szavazott? Mit mondhatnék neki, hogy meg ne bántsam, de magammal szemben se vétkezzek, hogy kimondjam a véleményem róla és rossz döntéséről. Erre való tehát az alábbi idézet: „Isten teremthetett volna téged homoknak és érzéketlen kavicsnak, amit eltaposnak az emberek – de nem tette. Isten teremthetett volna téged növénynek, fának, fűszálnak, ami rövid idő múlva elszárad – de nem tette. Isten teremthetett volna téged csúszómászó, vagy négylábú állatnak – de nem tette. Isten téged embernek teremtett, adott értelmet, amelynek fényénél megismered önmagadat és Istent, adott szabad akaratot, amellyel szabadon választhatsz erény és bűn között, – jó és rossz között. Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett téged! (Vö.:1 Mózes 1,26).” /Vasárnapok – Ünnepnapok: 38. Old./ Hol van ez a lélekkel megteremtett ember? Hol van az értelmes döntés? Hol van az isteni szikra, mely Isten képmását megvillantja a rólunk döntő emberekben?
Ha látod, hogy elnyomják a szegényeket, és semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják neked mondani: az egyik fölöttes fölött egy másik van, és mind a kettő fölött egy még följebb való. Lehet, hogy még jó ideig hazátlan „szegények” maradunk, akik sok törvénytelenséget, igazságtalanságot kell elszenvedjünk, de bízunk Isten megmentő segítségében, aki fölötte áll embereknek és időnek egyaránt. Nincs szebb adventi remén}<ł<;};{<ység ennél. Ámen.
Pap Gy. László 