Két férfi már másodszor ütközik össze a bevásárló kocsival a TESCO-ban. Megszólal az egyik megértően: – Talán maga is a feleségét keresi? – Igen, én is. A magáé hogy néz ki? – Szőke, kék szemű, csinos, jó alakú. A magáé? – Hagyjuk az enyémet, keressük a magáét. |
Öreg cimborák beszélgetnek : – Te Pista! Igaz, hogy az idén lesz az asszonnyal a 30-dik házassági évfordulótok? – Pontosan. – Megleped valamivel? – Hogyne! A 15-dik évfordulónkon elvittem az Alpokba egy kis erdei házba. Gyönyörű napokat töltöttünk együtt. Azt hiszem, most elmegyek érte és hazahozom. |
Izmail házasodna, de nagy dilemmában van, felkeresi a bölcs rabbit: – Rabbi! Házasodni akarok, de nagyon tanácstalan vagyok. Mondd, mit tegyek: vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életemben meg fog csalni fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát. Ez esetben tudom, hogy csak az enyém lesz örökre. Mire a rabbi: – Nem jól teszed fel a kérdést, fiam. Mondd, mi a jobb: megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül? Egy házaspár balesetet szenved, aminek során a feleség arca csúnyán összeég. A plasztikai sebész bőrátültetést javasol, de a feleség, mivel kistermetű, nem rendelkezik elegendő bőrfelülettel. Végül a férj hátsó feléről vesznek le egy nagy bőrdarabot. A műtét sikerül, a feleség szebb lesz, mint valaha. Egy bulin, amikor mindenki dicséri a szépségét, örömtől sugárzó arccal mondja a férjének: – Annyira nagy jót tettél velem, hogy sosem tudom megfizetni neked! – Ugyan drágám, nekem elég fizetség, amikor látom, hogy anyád megcsókolja az arcodat… |
A feleség jó későn tér haza bevásárló körútjáról és mit tesz Isten, inflagranti találja férj urát egy ifjú hölggyel. Óriási patália, asszony előrángatja a bőröndöt, és röpke csomagolás után épp elviharozna, amikor a férje megállítja: |
Kisfiú áll édesanyjával a villamosmegállóban. Az aluljáróból terhes nő bukkan föl, nagyjából 6 hónapos terhes lehet. A kisfiú azonnal anyjához fordul: |
Nagymama a kisunokájához: |
– Szilvike, legyél az én tündöklő csillagom |
Dühös asszony ront be a fegyverkereskedésbe: |
Reggel az anya ébreszti a gyerekét: |
A feleség elégedetlenkedve szól a férjhez: |
– Apu! Mi a különbség az egylövetű puska és a géppisztoly között? |
Egy reggel a férj kinéz az ablakon és így szól: |
A gyerek kérdezi az apjától: |
-Hogy van a feleséged? |
Kívánság |
Van benne valami Anyuka vitatkozik a kislányával, aki nem akarja megenni az ebédet: |
Ráncok |
Úgy látom… |
Magyarázat |
Konyhaművészet |
A kislány nézegeti az édesanyja krémjeit a fürdőszobában: |
Gyerekszáj Vendégségbe készültünk a férjemmel, és kislányunk érdeklődve nézte, ahogy az édesapja felveszi a szmokingját: |
Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi melegítőalsóba és kinyúlt pólóba, majd bementem a fürdőszobába hajat mosni. Még ott is hallottam, hogy veszekednek. Egy ideig hallgattam, majd törölközőt csavartam a fejemre, berontottam a szobájukba és leordítottam őket. Útban visszafelé még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi nővérét: |
Hat hónapos terhes voltam a második gyerekemmel, amikor lányommal elmentünk egy kicsit vásárolni. Bementünk egy baba-mama boltba is, hogy szoknyát vegyünk nekem. A gyerek egy ideig nézte, ahogy a tükörben sürgölődöm, majd megjegyezte: – És a popsidban mi van? |
A kislányomnak, Mélanie-nak egy régi kulcsot adtam játszani. |
Valamelyik nap ebéd után az édesapám elment fogat mosni, és a kisfiam is vele tartott. Miután látta, hogy a nagyapja kiveszi a felső fogsorát és megmossa, majd ugyanezt teszi az alsó fogsorával, azt kérdezte: |
Négyéves unokaöcsém, Feri szép rajzot készített a nagymamájának, és nagyon szerette volna megmutatni neki. Mivel a fürdőszoba ajtaja nyitva volt, Feri benyitott – éppen akkor, amikor a nagyi csuromvizesen, anyaszült meztelenül kilépett a zuhany alól. |
A fiam kérdezte négyévesen, mikor a lányomat hazahoztuk a szülészetről… |
Pályaudvari beszélgetés: – A feleségedet várod? – Nem várom… jön. |
– Na milyen nős embernek lenni? – Megfiatalodtam! Mintha újra 15 éves lennék! – Hogy lehet az? – A WC-ben cigarettázom, és titokban iszom Kohn jól menő optikus New Yorkban, fiát tanítja, hogyan kell kiszolgálni a vevőket: – Ha elkészült a szemüveg, akkor mondd a vevőnek, hogy 50 dollárba kerül. Meglátod, hogy milyen pofát vág. Ha nem grimaszol, tedd hozzá, hogy csak a keret! A lencse még 20 dollárba kerül! Ha még mindig nem változik az arckifejezése, akkor közöld vele: darabja!! A szentéletű rabbi elszörnyedve látja, hogy Kohn fedetlen fővel lép be a zsinagógába. – Hogy tehetsz ilyet te Kohn?! Tudod milyen iszonyatos bűn fejfedő nélkül belépni a templomba? Ez olyan mintha a testvéred feleségével szeretkeznél! – Kipróbáltam, rabbi… nem ugyanaz! A rabbi korholja a bóhert: – A Kohnné egy barcheszt adott neked, egy finom kalácsot, te pedig egy kővel betörted az ablakát. – Az nem kő volt, hanem ugyanaz a barchesz, amit adott! Kohn hazajön az üzletből, belép a szobába, aztán így szól az ajtót nyitó szobalányhoz: – Látom, itt járt az anyósom. – Honnan tetszik tudni? – Le van köpve a falon az esküvői képem… Kohn haldoklik, és mint régi jó párttag szeretne a párttitkárral a végrendeletéről beszélni. Teljesítik a kívánságát a kórházban, hiszen úgyis meghal rövidesen. A párttitkár kelletlenül leül az ágy szélére. Kohn elkezdi diktálni: – A vagyonom egyharmadát a zsidó fiú árvaházra hagyom. Második harmadát a zsinagógára és a Chevra Kadisára hagyom. A fennmaradó összeget a zsidó leányárvaházra hagyom. – De, kedves Kohn bácsi természetesen teljesítjük a végakaratát – mondja a párttitkár – de nem lett volna jobb, ha a rabbit hívja ide magához? – Hogy képzeli? Rabbit a járványkórházba? Egy férfi látott az utcán egy nagy órát lógni egy üzlet előtt. Gondolta, hogy órás, és mivel rossz volt az órája bement. – Jó napot, jöttem megjavíttatni az órámat. – Kérem, ez nem egy óraüzlet. Én egy sakter vagyok és a rabbinak én segítek a körülmetélésnél. – Akkor miért tett ki cégérnek egy órát? – Hát mit tehettem volna ki? Egy fitymát? Patikában Kissé zavarban lévő férfi lép a patikába és megszólítja a patikusnőt. – Kérem, kisasszony, nem dolgozik itt maguknál véletlenül férfi is? – Nem. – Nekem ugyanis olyan problémám van, amivel szívesebben fordulnék egy férfihoz. – Már tíz éve, hogy a nővéremmel ketten megnyitottuk ezt a patikát. De nekem is bátran elmondhatja a problémáját, hátha találok rá én is megoldást. A férfi feszengve, krákogva, szemlesütve kiböki: – Hát tudja, kisasszony, nem múlik az erekcióm. Állandósult. Tudnak ajánlani valamit? A patikusnő elképed, megkéri a vevőt, hogy várjon, azonnal konzultál az ügyben a nővérével. Pár perc után vissza is jön. A férfi megkérdi: – Mit tudnak ajánlani, kisasszony? – Harmadrész tulajdonjog az üzletben, bentlakás teljes ellátással, korlátlan mobiltelefon használat és céges autó… |
Apa és fia a nagy hidegben háttal állnak a tűznek, és melegednek. Egyszer csak megszólal a fiú: |
A kisgyerek az apjával a szabadban dolgozik. Farkasordító hideg van, fázik a gyerek keze. Nézi, hogy az apja időnként a tenyerét lehelgeti, s megkérdezi: |
A családi veszekedés a csúcspontjához közeledik. A feleség szokása szerint túlságosan belelovalja magát a csetepatéba és mintegy végső érvül odavágja férjének: |
Tetőpontján áll a családi perpatvar. A feleség különösen morcos és végül kifakad: |
A fiú hazatelefonál. Az anyja veszi fel a kagylót. |
Nagy ünnepség van a százéves bácsinál. Kint van a televízió, és a riporter természetesen megkérdezi az öregtől, hogy mi a hosszú élet titka. |
Egy fickónak meghalt a legkisebbik fia. Kérdezi tőle egy másik: |
Egy társaságban az ikrekről van szó. Egy férfi mesélni is kezd: |
Az újdonsült apuka rohan ki a szülőszobából, hogy elújságolja a hírt a kint várakozó családtagjainak: |
A szadista apa a két lábánál fogva lógatja a gyerekét a játszótéren. A felesége odarohan és felkiált: |
Szülészeten a váróteremben ülnek a férjek. Kijön a nővér és mondja az egyiknek: |
Egy család új hűtőszekrényt vett. A régit kitették a ház elé, és ráírták: “Akinek kell, ingyen elviheti.” A kiselejtezett hűtő még három nap múlva is ott állt, senki rá sem nézett. A férj ekkor gondolt egyet, és kicserélte rajta a feliratot: |
Az idős házaspár kimegy a telekre. A férj kint kapál éppen, amikor meglát az égen egy sárkányrepülőt. Erre gyorsan beszalad a házba, kihozza a puskáját és rálő. Az asszony ijedten: |
Egy férfi kétségbeesetten áll az utcán, mobiltelefonnal a fülén. Egyszer csak elmegy mellette egy fiatal nő, mire a férfi megszólítja: |
Egy házaspár 10 üvöltő gyerekkel áll a repülőtéri vámvizsgálat előtt. A vámtiszt megkérdi a családfőt: |
Kovácsék a tóparton nyaralnak. Első este össze-vissza csípik őket a szúnyogok. |
Egy férfi folyton arról prédikál a feleségének, hogy ha jobban szervezné a házimunkát, mindenre jutna ideje. Egyik délután egyedül marad otthon, és gondolja, hogy majd ő bebizonyítja, milyen gyorsan meg lehet egy süteményt sütni. Néhány óra múlva becsönget a szomszéd: |