2010.08.22 – Türelem

Bibliai olvasmány: Mk 9,33-41


Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van. Mk 9,39.

Kedves Testvéreim!

Ma folytatom Jézus véleményének tárgyalását az egyes kérdésekről. Úgy éreztem, hogy jelen istentisztelet keretében azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen felfogása volt Jézusnak a türelemről. Bármennyire is különös a szentlecke szövegkörnyezete, vagy támad valakinek hiányérzete a felvett alapgondolattal kapcsolatosan, esetleg arra gondol, hogy az Újszövetségben máshol is található a türelemre rászabható történet, vagy tanítás, nekem az a véleményem, hogy itt és most ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk, melyek megismerése, betartása egyénileg és csoportosans is hozzásegít ahhoz, hogy még nagyobb türelemmel viseltessünk embertársainkkal szemben. Meglátjuk a későbbiek során, hogy négy kérdéskörben mozgunk majd, s bár kimondottan egyikben sem tükröződik unitárius felfogás, mégis ismerősek a kifejezések és egyáltalán nem idegenek az azokkal kapcsolatos meglátások sem.

Nagy és felbecsülhetetlen ajándéknak számít a türelem. Nemcsak a Biblia értekezik erről, hanem belőle ihletődtek azok, akiknek sokat számít a türelem, a megfontolt cselekvés. Azt tanultuk annak idején, hogy Isten hat nap alatt teremtette ezt a kerek világot és benne mindent. Bármennyire is akarjuk minél hamarabb birtokunkba kaparintani ennek minden ismeretét, nem sikerülhet, csak lassan és kitartó megismeréssel. Ráadásul rengeteg küzdelem csatolódik az ember kitartó türelméhez. A türelem beszédes bizonyítéka a Márk és Lukács evangéliumában található történet, amikor János figyelmezteti a Mestert, hogy valakit nem engedtek maguk közé, mert Jézus nevével ördögöket űzött. Ekkor Jézus szerényen felhívta a tanítványok figyelmét, hogy nem szabad eltiltaniuk a követők sorából azokat az embereket, akik az ő nevében csodákat tesznek. Sőt ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy gonoszul szólhatnak róla és a tanítványságról. Arra legyenek figyelemmel, hogy aki mellettük van, az nem számít ellenségnek. Ezt azonnal egy végső megállapítás követi. Azt sem szabad elfelednie senkinek, hogy aki másnak ad egy pohár vizet, s közben Jézus tanítására, vagy tettére hivatkozik, az jutalmat szerez magának, hiszen cselekedete erre feljogosítja őt.

1). Az ördög jelenléte. Két szélsőséges gondolkodásmódot ismerünk az ördöggel kapcsolatosan. Az egyik igenli e világi jelenlétét és működését, a másik tagadja. Ebben az esetben nincs unitárius középút. Vallásos felfogásunkban mi nem biztosítunk helyet a személyes ördög számára. Ezzel ellentétben mégis beszélünk róla. Annyi bizonyos, hogy az ördögi cselekedetek, gondolatotok megjelenésekor sokféle módját és lehetőségét kerestük és találtuk meg annak, hogy szóba öntsük a gonoszság, az ördögi cselekedetek jelenlétét környezetünkben, életünkben. Némelyek, a merészebbek közül Dosztojeszkij véleményén állnak, amikor hangsúlyozzák, hogy az ördög harcol az Istennel, csak azzal a különbséggel, hogy az emberek szíve válik csatatérré. Ez pedig igaz, ha arra a sok fájdalomra gondolunk, mely az emberi szívet éri a jó és rossz követésének eldöntésekor, de főként az azután következendő következmények során.

Mások viszont kitartanak a mellett, hogy a „papok azt próbálják elhitetni az emberrel, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, valami ismeretlen helyen, (…) pedig bolondság ez, bolondság bizony. A pokol is, meg a mennyország is itt van bennünk, életünk minden napjában. Ha az elfogultság útját járva gonoszat cselekszünk, az ördög belénk költözik, és a lelkünket szorongatja. Ha a megértés útját választjuk, s azt csináljuk, ami helyes és jó, akkor a mennyország békessége van bennünk, s mindegy, hogy mi történik, ezt a belső békességet nem veheti el tőlünk senki.” /Wass Albert/.

2). A csoda-jelenség. Erről is megosztott a véleményünk. Némelyek azt hangsúlyozzák, hogy már nincsenek csodák, mások viszont még mindig a csodában bíznak. Azért, mert az jobbá teheti mindennapjainkat, jövőnket. Talán a kisebb rész vallja, hogy a „csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.” /Szepes Mária/. Ebben az esetben a csoda nem egy kívülről befele áradó, várható varázslat, hanem annyira függ tőlünk és akaratunktól, mint a jó cselekvése, vagy annak elutasítása. Más szóval, ha „valaki önként vagy észrevétlenül lemond egyéniségéről, hiába várja, hogy holnap csoda dolgok történjenek vele, mert ami megtörténik, már nem vele történik meg.” /Csoóri Sándor/.

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, /…/ nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.” /Márai Sándor/

3). A gonosz megjelenése és jelenléte.

Talán azonnal az ördöggel kapcsolatos fejtegetéseket követően kellett volna foglalkoznom a gonoszságra szabott gondolataim elősorolásával. A nagy kérdés jelen esetben nem az, hogy miért nem tettem annak folytatásaként, hanem az, hogy érdemes-e, vagy szabad-e nekünk azonossági jelet tennünk az ördög és a gonoszság között? Főként, amennyiben eszünkben tartjuk, hogy a személyes ördög akkor van jelen életünkben, amennyiben ki-ki megtestesíti azt. Az ördög ebben az esetben akkor van jelen bennünk, amikor rosszat teszünk. A gonoszság viszont „mindaddig létezik, míg az ember nem ébred önmagára. Utána eltűnik – ahogy a fényben megszűnik a sötétség.” /Müller Péter/. Az önmagunkra ismerés, a fegyelem megszüli a kitartó türelmet. Vagyis kimondatja velünk, hogy kinek a „pártján” állunk. Az emberén, vagy az Istenén? Azt is kérdezhetjük, hogy milyen alapokon állnak a szívünkben és a lelkünkben tárolt döntések? Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmű ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra. Legelső amit e részben tennünk kell: tiszta ismerettel választott s állandóul megtartandó elv birtokára törekedni. Ennek híjával, ha nem éppen gonosz is valaki, de pillanatnyi indulatok s az igen rosszul értett önszeretet mindenkori sugalmai határozzák meg: s majd jót, majd gonoszt cselekszik, és életfolyama e kettőnek bizonytalan vegyülete. Milliomok vannak ilyenek; s az ő szíveikbe gyakran több hajlandóságot öntött a természet jót, mint rosszat tenniek; s hibájuk csak az, mert nem alapra építék életöket” – hangsúlyozza Kölcsey Ferenc.

4). A jutalom. Általában úgy van, hogy mindig noszogatónak kell egy kis jutalom. Cukorkával biztatjuk a kis gyermeket és az idomításra fogott néhány cirkuszi állatot is. Azt azonban meg kell jegyeznünk nekünk, felnőtt, vallásos embereknek, hogy a „méz már nem ízlik annyira, ha ettünk belőle. A cél nem jelent már annyit, ha elértük. A jutalom már nem olyan értékes, ha megkaptuk.” /Benjamin Hoff/.

Egy pohár vizet, egy darab kenyeret, egy fekhelyet nem azért kínál fel és ad a vendégszerető ember, mert érte jutalmat remélhet és kaphat, hanem azért, mert ez magától értetődő azok számára, akik soha nem kellett vizsgát tegyenek vendégszeretetből, hiszen vérükkel örökölték. Erre mondjuk mi székelyek, hogy „Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet, s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása s emelése tudatából eredő beljutalom.” /Bolyai János/. Ezt pedig csak megerősíti a költő vallomása, amikor nyugodt szívvel kimondja, hogy „Önmagában élni legszebb égi jutalom; /Boldog a ki érzi s használja mennyei javát./ /Kisfaludy Károly/.

Kedves Testvéreim!

Ma négy olyan kérdéssel foglalkoztam, melyek hitbeli megjelenése eléggé körvonalazatlan, s nem is láthatunk sok esélyt arra, hogy unitárius teológus határozott módon hittételekbe kényszeríti valaha. Azzal azonban számolnunk kell, hogy ezek a vallásos képzetek olyan hatással vannak bármelyikünkre, mint azok a szokások és gyakorlatok, melyekkel bármikor találkozunk mindennapi életünk során. Jézus követőiként sok mindenre kell figyelnünk. Többek között arra is, hogy kinek a tanítása alapján teszünk jót felebarátainkkal. Amennyiben éppen ez a tanítás segít abban, hogy „ördögöt,, vagy gonoszt űzzünk, akkor már csak ráadás a többi „megbélyegzés” mellé, ha Belzebub követőjének tartanak és nem Jézus tanítványának. Aki csak arra törekszik, hogy jót tegyen feleivel, azért még nem válik gonosszá, mert annak tartják őt. A legnagyobb csoda, ha ilyen körülmények között is megtaláljuk az élet örök-édes ízét, még abban az esetben is, ha mindenki más számára megkeseredett a napi, betevő falat. Végül pedig nem árt, ha több alkalommal is feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért váltunk Jézus követőivé? A megígért jutalom csábított, vagy a jót tenni akarása fordította feléje a figyelmünket? Ha válaszunk ez utóbbira esett, akkor máris „elvettük jutalmunkat”. Isten maga részesít dicséretben, mert úgy tettünk, ahogyan azt el is várja ésszel felruházott, értelemmel megáldott gyermekeitől. Ámen.

Debrecen, 2010-08-22.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s