2011.10.23 – A hatalom megdöntése – 1./2011

Bibliai olvasmány: Hab. 2,5–20

Október 23 

Házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bűnössé tetted lelkedet. Hab 2,10.

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! 1956 óta Október 23-a fontos állomása életünknek. Voltak, akiknek kevés, vagy semmi jelentőséggel nem bírt, másoknak a legszebb ünnep volt mind közül, melyre időt, lehetőséget és lelkesedést talált. Lehajtott fejjel elmentek ugyan sokan az ünnep nagysága előtt, de kíváncsi vagyok azokra az érzésekre, melyek akkor, később és talán még ma is aggodalomba kergették nemes lelkületüket. Azokra az emberekre utalok, akiknek volt és van, mit szégyelljenek, hiszen elkövették 1956-ban gaztetteiket, majd később rájöttek, hogy azoknak volt igazuk, akik meghaltak. A kommunista rendszer legádázabb védelmezője sem gondolta komolyan, hogy az ellenforradalmárok arra törekedtek, hogy a kapitalista tulajdonosok kezére adják az országot. Az aztán egy más kérdés, hogy még ma is vannak, akik nemcsak azt mondják, hogy ellenforradalom volt 1956-ban, hanem folyamatosan visszasírják a volt rendszert. Most ebbe nem megyek bele, hiszen teljesen más célom van a megemlékezéssel.

Beszédemnek A hatalom megdöntése címet adtam, melyben az Ószövetség példáján keresztül törekszem arra, hogy bemutassam felfogásomat egy rendszer uralmáról, annak kegyetlenségéről, bukásáról, valamint lényegesnek tartom, hogy azt azt követő hangulat is olyanná alakuljon, mely követeli ugyan a korabeli bűnösök számon kérését, de nem kívánja azok meglincselését, kivégzését. Maradjunk annál a gondolatnál, hogy amennyiben learatták egy adott időszak babérjait, élvezték a rendszer számukra fenntartott és megadott előnyeit, míg nem érdekelte őket a többi silány életsora, vagy lelki fájdalma, amit okoztak nekik, akkor vállalják a bűnhődést is, mert ez így igazságos. Ez az eljárás méltányos is, hiszen akkor lenne félnivalójuk, ha az elkövetett gyilkosságokat is számon kérné rajtuk a megváltozott rendszer.

Vallásos tartalommal átitatott gondolataimat Apáczai Csere János komoly meglátásával kezdem: „Olyan időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek. De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem! Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.” (Apáczai Csere János).

Olyan érzésem támad, mintha soha nem vették volna komolyan a próféták szavát. Időben szóltak ők, figyelmeztették népüket a bekövetkezendő veszélyre, bajra, de azt mondták hátuk mögött, vagy éppen szemükbe, hogy mindig „ördögöt festenek a falra”, vagy éppen maradiak felfogásukban és megvakultak az ősi hagyományok miatt, melyből nem sikerül kilépniük. A gond az, hogy a próféciák beteljesülnek, a népre baj érkezik, melyből csak nagy áldozattal sikerült kilábalnia.

Annak idején sokan rosszat jövendöltek a kommunista rendszerről is. Ezeket az embereket nem ejtette varázsa alá a mindenkinek megelégedettséget hirdető eszme. Talán, ha benne lett volna Isten, aki egyformán viszonyul gyermekeihez, sokszor még nagyobb féltéssel és szeretettel véve körül a gonoszabbakat.

Habakuk próféta ötszörös jajt szól az elnyomó nép ellen. Ebben a beszédben nincs idő arra, hogy az eredeti célzásokat is részletezzem. Csupán arra összpontosítottam, hogy kiemeljem a jelképesnek számító kijelentéseket, melyek ráillenek a volt rendszer sanyargatására, emberáldozatokat követelő eljárásaira.

A próféta összegezi véleményét, amikor kijelenti, hogy a gonoszra olyan sors vár majd, melyet mindenképpen megérdemel. Nemcsak azok a bűntettek tapadnak kezéhez, melyekért hamarosan számolnia kell, hanem bizonyosan sok kiontott vér is „feléjük kiált”. Nemcsak felfuvalkodottak, hanem hitszegők is voltak azok az emberek, akik kitérve atyáik hitéből olyan rendszert kényszerítettek embertársaikra, melyről elég hamar kiderült, hogy csakis a kiváltságosaknak hoz majd örömet. A többi számára elhallgattatást, szabadságkorlátozást, börtönt és halált jelent, amennyiben ellenszegülnek a rendszernek. Az eredeti szövegben Habakuk próféta arra is utal, hogy telhetetlenek voltak a nép sanyargatói, melynek köszönhetően semmivel nem számoltak, csak hogy minél többet zsákmányoljanak. Szó szerint ez történt a volt kommunista államokban, mert míg az egyenlőséget szajkózták, addig hátsó ajtókon szerezték be azokat a mások által nem látott javakat, melyekből kizárólagosan nekik jutott.

Habakuk arra is utal, hogy „hamis szerzeménnyel” és „rabolt javakkal” töltötték meg házaikat ezek a népükre bajt hozó emberek. Eljön az ideje annak, amikor nemcsak a kizsákmányoltak kiáltanak majd, hanem panaszt emelnek a háznak falaiba épült kövek is. A magyar nép fellázadt 1956-ban. Kicsinysége ellenére hallatta szavát a kizsákmányoló, zsarnok rendszer ellen. Azt mondhatjuk, hogy az ország épületének legkisebb alkotó eleme is szót kért és emelt, mert úgy gondolta, hogy nem falazhat egy olyan rendszernek, mely csak azokat pártfogolja, akik vakon hisznek hamis elméletében. Akaratának úgy adott hangot 1956-ban a rendszert megformálni kívánó nép, hogy fegyverrel kezébe vette sorsa irányítását. Nem akart szovjet uralmat, nem akart népéből született kizsákmányoló vezetést. Hitte, mint korábban a szabadságharc idején, hogy a szabadság eszméjének fellángolt a napja, s ha vérnek is kell ömlenie, megéri az áldozatot.

Azt hangsúlyozza Habakuk próféta, hogy minden látható gazdagság, valamint a városok építése mind a fondorlatos ravaszságnak és a népek kizsákmányolásának volt köszönhető. Egyre nagyobb méreteket öltött a nép fölötti uralom. Arra figyelmeztet a próféta, hogy ez rossz terv és még rosszabb kivitelezése az elképzelésnek. Mindaz, aki hasonlóan építkezik, az a tűznek és a pusztulásnak épít hajlékot.

Sokan segédkeztek ennek az épületnek a befejezésében, mert nem volt más választásuk. Kellett a munkahely, a betevő falat. Szükség volt lakásra is, mely egyik vívmánya volt a rendszernek, hogy kis helyre összezsúfoljon minél több embert. Mindezt pedig Isten nélkül. Habakuk azt is kijelentette, hogy a földön csak Isten dicsősége lehet örök, amit nem tudtak a kommunista vezérek és sajnos elfeledett az a nemzedék is, mely kimaradt a vallásos nevelésből, minden ismeretből, mely Isten dolgaira utalt és valamilyen szinten kitaszította saját magát abból az áldásból is, mely azoknak kiváltsága ma is, akik kitartóan keresik Isten gondviselését. Hallani nem lehetett hosszú éveken át arról, hogy Isten létezik, aki aggodalommal figyeli Magyarország életének alakulását, és szeretettel nyújt vigasztalást azoknak, akik elítélték, meggyilkolták, földönfutóvá tették testvéreiket. Rajta volt a világ szeme Magyarországon 1956-ban, és sokan imádkoztak azért, hogy kitartást adjon Isten a küzdőknek, célba érkezést, menekvést azoknak az ezreknek, akik a megtorlás elől a menekülést választották. Sokan hitték az utolsó percig, hogy Isten közbeavatkozik és amint megdőlt Habakuk idejében a kaldeusok hatalma, úgy fog összeroppanni a rendszer gyilkos szándéka is. Sajnálatos módon azért van a mostani megemlékezés 1956. Október 23-ra, mert nem sikerült a rendszerváltás. Sőt sok ártatlan áldozatot, emberi életet követelt.

Habakuk kimondta népe előtt, hogy házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bűnössé tetted lelkedet. Ma sokan megbántódnak, ha hasonlókat emlegetünk a régi rendszert kiszolgálók, eszméiket ma is fenntartók ellen. Nem azt kérjük a mostani rendszertől, hogy hasonlóan bánjon el a túlélőkkel, a zsoldos szolgákkal, mint, ahogy tették 1956-ban a forradalmár elődeinkkel, hanem azt a szerény számon kérést csupán, aminek köszönhetően legalább megszégyellik magukat és kimondják, hogy sajnálják a múltban történteket. Valóban lejárt a szemet szemért, fogat fogért időszaka Európában és a világ nagy részén, de a bűnbánat ne legyen későn! Nem válik egyikünk dicsőségére sem, ha azzal büszkélkedünk, hogy hány embert kivégezett a kommunista megtorlás 1956-ban. Elnyomja ezt a büszkeséget a mindenkori részvét és nemcsak azokat sajnálják, akik meghaltak, nemcsak családtagjaikat emlegetik, akik még ma is bocsánatkérő szóra várnak, hanem bosszúság is eltölti őket a rendszer vért követelő tetteiért. Gyalázattá vált a múlt nagy hibája és nemcsak azzal tette magát egy egész rendszer bűnössé, mert tervei közé nem vette be Istent, hanem bűnössé tette lelkét. A miénket pedig gyászossá és örökre szomorúvá, hiszen nincs semmi, ami enyhítően szolgálna ebben a fájdalmunkban.

“Isten e szörnyűségek
mellől elfordult és Krisztusra nézett:
„Menj a Földre, fiam. Az emberek
gyalázata felér a magas égig.
Ha még téged is felfeszítenek,
úgy bűneiket megbocsátom nékik.
” (Faludy György)

Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen… Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen… akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!” (Hankiss János) Isten adjon csendes pihenést az 1956-os áldozatoknak, belenyugvást és vigasztalódást a hátramaradottaknak, a bűnösöknek pedig mielőbbi bocsánatkérést. Ámen.