Bevezetés

Történészkedő teológusként már jó ideje arra törekszem, hogy lehetőség szerint hármas összefüggésében szemléljem az unitarizmust, de ha időnként megkívánja az elvárás, vagy éppen fontosnak ítélem, akkor határvonalat húzzak a hagyomány, a gyakorlati vallás és a történeti hűség ábrázolása köré. Ez nemcsak azért fontos, hogy megkíméljem magam a felekezeti elfogultság gyanújától, vagy éppen vádjától, hanem egyben megkeressem és másokkal is megismertessem a legfrissebb kutatások eredményeit. Ezek sem történelmi, sem vallási szempontból nem jelentenek visszalépést, hanem ennek ellenkezőjét: míg fáradozunk vallásunk jó hírnevének öregbítésén, addig a világ tudomására hozzuk unitarizmusunk történelmi sarokszámait, de ugyanakkor azokat az alapelveket is, melyek továbbra kikövetelik maguknak az egyedi helyet, s egyben visszavezetnek bennünket a jézusi vallás eredetiségéhez.

1). Történelmi háttér

Az unitarizmus szellemiségét Jézustól eredőnek minősítjük. Ennek nyomai folyamatosan felbukkannak a történelem során, melyekre utalások elhangzanak majd a későbbiek folyamán. Tömegeket megmozgató, intézményes formánkat megelőzően a reformáció elterjedésének okaira hivatkozhatunk, de arra a folytonos igényre is, mely nemcsak Isten egységének hirdetése köré csoportosítható, hanem a hit szabadságának gyakorlatba ültetésére törekedett.

Az első, kiemelkedő alkalom, amikor láthatjuk, hogy miként simul egybe a hagyomány a történetiséggel, a következő képet festi elénk: „Dávid Ferenc 1566 januárjában a kolozsvári nagytemplomban tartotta első unitárius szellemű prédikációját, amelynek nyomán ismét felizzott a hitvitázó kedv a „dávidisták” és a reformáció lutheri és kálvini irányzatának képviselői közt. A korabeli krónikás szerint Erdélyben a köznép is a vallás kérdésein tépelődött – „falun, városon étel-ital között, estve-reggel, éjjel és nappal” –, egy kálvinista lelkész arról panaszkodik, hogy még a parasztok is teológiai kérdésekkel zaklatják.¹

Az adott időszakot hitviták jellemezték, melyeken a vitázó fél apostoli iratokra, zsinati végzésekre, vagy éppen a Szentírásra hivatkozva bizonyította hitének igazságait. Ezekben az unitáriusok is bőven kivették részüket attól függetlenül, hogy éppen Erdélyben, vagy Magyarországon került rá sor, de korán eljutottak arra az elhatározásra, hogy egyedül a Biblia lehet a bizonyítások forrása. Kiemelem az ún. második hitvitát, melyet „1566. április 24-e és 27-e között rendezték meg Gyulafehérvárott. Isten egységét, illetőleg háromságát először ott tették vita tárgyává, a fejedelem tanácsosainak jelenlétében. A zsinaton Dávid Ferenc és társai kinyilvánították, hogy az istenfogalommal kapcsolatos olyan skolasztikus kifejezéseket, mint „essentia, substantia, persona, natura”, el kell hagyni, mert ezek nem a Bibliából, hanem a filozófusoktól erednek.²

János Zsigmond fejedelem, unitáriusokat pártfogó szerepe kihangsúlyozást kap a testvér felekezeti történetírásban, s így említésre méltónak találom azt a tanulmányt, melyben a következő megállapításra bukkantam: „A Titkok titka³ előszavában a szerző a vitát megelőző eseményeket foglalja össze, amelyek a református egyház győzelmét hirdetik az unitáriusok felett, az eretnek vallás megjelenésétől kezdve egészen az 1641. évi hitvitáig. A Titkok titka című művének megírása egy, az unitarizmus elleni mozgalomba szervesen illeszkedő esemény. Szentpéteri Márton és Viskolcz Noémi úgy értékeli a kolozsvári hitvitát, hogy „a hatalom által támogatott egyház készült megkérdőjelezni az unitárius közösség létjogosultságát. Az unitárius Kolozsvár felé közvetített üzenet egyértelmű: az antitrinitarizmus dogmarendszere megalapozatlan, gyenge és védhetetlen.⁴

2). Elnevezés

Jelen dolgozatban elsősorban azokat az elnevezéseket gyűjtöttem össze, melyekhez nem kapcsolódik feltétlenül valamilyen kisebbítő tartalom. Ezeket nemcsak azért hallgatom el, mert sokak számára ma is bántóan hangzanak, hanem ezért is, mert sokkal fontosabbnak tartom az alább felsoroltakat.

Antitrinitárius

Szentháromság-ellenesek, akik nem fogadják el a szentháromságot. A jól ismert dogma lényege, hogy amikor fölismerték a Fiú személyét és az Atyától való különbözőségét, tisztázni kellett, hogy mi bennük a közös és mi a különböző. A kérdés azután kiterjedt a Szentlélekre is, de megakadtak a Fiú és a Szentlélek valamilyen alárendeltségénél: úgy látták, hogy teljes értelemben az istenség csak az Atyáról állítható, a másik két személyről csak valamilyen másodlagos értelemben. Az antitrinitáriusok az Isten egységét úgy akarták menteni, hogy egészen tagadták a Fiú és a Szentlélek istenségét úgy, hogy a Fiút és a Szentlelket egészen azonosították az Atyával, ill. csak az Ő üdvrendi megjelenési formájának tartották. – A dinamikus monarchianizmus lényege az, hogy Jézust, az embert eltöltötte az Istenből kiáradó személytelen erő (Logosz), s ezért őt átvitt értelemben isteni személynek is lehet mondani. A nézet a bizánci Theodotosztól származik, akit I. Viktor pápa kizárt az Egyházból. Árnyalati változattal őt követte az antiochiaiLukianosz, s vele együtt az egész antiochiai iskola. Idesorolható Arius is, bár szerinte a Logosz, aki eltölti az ember Jézust, nem személytelen erő, hanem valódi személy, de az Atya első teremtménye. A reformáció idején a modális monarchianizmus újjáéledt M. Servet tanításában.

Jellemző vélemény, amikor kihangsúlyozzák, hogy „az antitrinitáriusokat az evangéliumi egyszerűség, a tiszta élet, az igazságot elfedő, ravasz teológiai okoskodásokat leleplező, egyenes, racionális gondolkodás képviselőiként ábrázolják. Másrészt eszméik terjesztéséhez egy új beszédmódot találnak, amely az elvont teológiai gondolatokat a mindennapi életből vett szemléletes, vizuális, gyakran profanizáló, sőt nem ritkán blaszfém hasonlatokkal teszi érthetővé az egyszerű emberek számára is, miközben az ellenkező tanítások hirdetőit gazdag invencióval alkotott képekben bélyegzi meg, teszi hiteltelenné.”⁵

Unitárius

Az unitárius elnevezés kapcsán még egy igen fontos területre szeretnék rávilágítani és ez nem más, mint az érintett fél, vagyis az unitárius hívő ember. E helyen a vallás és a gondolkodás területeit érintem, hiszen nemcsak intézményesített formáról, vagy éppen eszmeiségről beszélhetünk az unitárius elnevezés rendjén, vagy az unitarizmus kapcsán, hanem arról a gondolkodásról, mely jellemzi magát a vallásos unitáriust, aki aztán felvállalja a velejáró eszmeiséget is. Úgy találom, hogy e tekintetben a legjobban teszem, ha Dávid Ferencre figyelek és figyelmeztetek, akinek tanítása nyomán mi is kijelenthetjük, hogy az „/… / unitárius hívő tiszteli Jézust, aki óriási áldozatot hozott az emberiségért, és akinek tanítását követni kell, de nem ért egyet a születése utáni 325. esztendőben, a niceai zsinaton hozott döntéssel, midőn halandó emberek egy másik halandót isteni természettel ruháztak fel. Az unitarizmus alapja a jézusi kereszténység. Az unitárius hívő elfogadó, toleráns, mondhatnánk: szabadelvű. Tudja, hogy eredendő bűn és eleve elrendelés nincs, bízik abban, hogy szabad akarattal és értelemmel rendelkezik, módja van dönteni jó és rossz között, vagyis saját erejéből üdvözülni. (Ellenfeleik azt állítják, az unitáriusok olyan racionalista kritikával közelítenek a vallási kérdésekhez, hogy az magát a vallásos hitet fenyegeti.)”⁶

Unitarizmus

Mi unitáriusok az ún. érték-kereszténység álláspontján vagyunk. Az ember szellemi és jellemi megváltoztatását tartjuk szem előtt. Jézus is ezt akarta. Ezért élt, tanított, lángolt és ezért halt meg a keresztfán, hogy ható példát állítson elénk, miképpen kell állati természetünket leküzdeni és emberi természetünk nagyszerű eszményeit megvalósítani, más szóval nemesíteni, emberré válni.⁷

Az egységesítési törekvésekben az unitarizmus is kivette a maga részét, de „harcias” jellemével ellentétesen, inkább a párbeszéd, a békés megoldások híve maradt. „A világ megosztottsága eszmeileg, fajilag, társadalmilag, politikailag és vallásilag, s az ebből fakadó konfliktusok természetesen elkeserítik az unitáriusokat is, főleg, ha szűkebb pátriánkban kell újból és újból megtapasztalnunk, megélnünk őket nap mint nap; derűlátásra adhat okot azonban az a tény, hogy legalább kérdésfeltevésünk eljutott az egység gondolatáig, s egyre több olyan utat fedezünk fel, olyan eszközöket, amelyek az egység felé vezetnek és azt hathatósan munkálhatják.”⁸ Azonnal tegyük hozzá: „Az egység természetes megvalósulási formája – és az ideális is egyben – az integráció: ennek keretében a személyesség nem tűnik el, nem oldódik fel, sőt, az egységformák is tovább élnek a magasabb rendűekben. Az örökéletet is inkább integrációnak tudjuk felfogni és állítani.”⁹

Feltettem magamnak a kérdést, hogy lehet-e éles határvonalat húzni az unitárius és unitarizmus kifejezések között? Meg kell-e tennem nekem ezt a differenciálást akkor, amikor a külvilág, szakértők is gyakran egy azonos értelmezést adnak mindannak, ami az unitáriussal és az unitarizmussal, helyenként az unitarianizmussal kapcsolatos? A válasz egyértelmű, hiszen míg az egyik jelentési, illetve meghatározási töltettel bír, addig a másik „elvek” és „tanok” csoportosításáról, azok részletes ismertetéséről szól. A harmadik eredetét nem vizsgálom, csak arra a szükségtelen fokozásra figyelmeztetek, ami rejtve Arius követésére utal, de egyben magában foglalja az unitárius rövid formáját, valamint az elv-követés lehetőségét is. Amennyiben figyelek egykori tanárom, Dr. Erdő János ilyen irányú szigorúságára, akkor máris elmondhatom, hogy a fentiek értelmében kell eljárnom.

Univerzalizmus

Egyetemes az üdv, mindenki számára el van készítve, csak fel kell használni az egyháztól előírt eszközöket, ,,amelyekkel az üdvösségmindenki számára megszerezhető. Nincsenek tehát kiválasztottak és elesettek, mindenki maga fogadja el az Isten által nyújtott üdvöt, vagy utasítja el azt. Ez a középkor nagy univerzalizmusa, amelynek bármennyire kasztszerű a társadalmi berendezése, egyet sohasem felejt, hogy végeredményben mindannyian Istennek üdvösségre teremtett gyermekei vagyunk.¹⁰

Deizmus

Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa c. munkájában kihangsúlyozza, hogy a deizmus „szorosan összefügg az unitarizmussal, de kevésbé kötődik a kereszténységhez. Felöleli a természetjog és a tudomány koncepcióit is, míg ama dolgok esetében, amelyeket az értelem nem tud megmagyarázni, a deisták szerint Istenhez kell fordulnunk. Az unitáriusok és a deisták egyetértenek abban, hogy 1. Isten csak egyetlen személy; 2. általában megkérdőjelezik a Szentírás tévedhetetlenségét; 3. elvetik a kinyilatkoztatás hagyományos módját; 4. hisznek abban, hogy a világ természetes rendje a Felsőbb Hatalom létének öröksége; 5. elvetik, hogy Isten az egyén vétkeiért az emberiséget mint egészet bünteti, s tagadják a végtelen bűnhődés elvét az egyes emberi tettek miatt; 6. hisznek abban, hogy az emberiségnek valós szabad akarata van, s Isten nem sérti szabad akaratunkat azáltal, hogy beavatkozik ügyeinkbe; 7. hisznek az értelem szükségességében a vallás terén is.¹¹ A fenti megállapításokat nem részletezem, de amennyiben módom van rá a prédikálás, vagy lelkipásztori tevékenységem során, igen sok vetületét magam is alkalmazom. Ennek ellenére nem mondom magam deistának, de hangsúlyozom keresztényi mivoltomat.

3). Eredet

Az unitarizmus eredetének vizsgálatakor, vagy éppen annak meghatározását illetően nem kell különösebb nehézséggel megküzdenem, hiszen bőven elegendő, ha a mai kor vívmányát, az internetet kihasználva, jó helyre kattintunk, s nyomban a következőket olvashatjuk: „Az unitarizmus a 16. századi protestáns reformáció radikális anabaptista ágából nőtt ki szervezett antitrinitárius, azaz szentháromságtagadó egyházzá Erdélyben. /…/ Dávid Ferenc (1510-1579) a reformáció magyar vezéregyénisége, Kolozsváron született ésWittenbergben tanult. Miután külföldről hazajött, Besztercén, Petresen és Kolozsváron mint katolikus iskolaigazgató majd lutheránus lelkész működött (és 1559-ben kálvinista lett), de Németországban tanult új gondolatok életcélját hamar a „tiszta jézusi kereszténység helyreállítása”-ként határozta meg, ami számára az igazság teljes szabadságban való kereséséhez való jogot is jelentette.

4). Az unitarizmus képviselői

Fontos lenne, ha időnk adódna az unitarizmus képviselőinek teljes bemutatására, de mivel ez nem történhet meg e dolgozatban, így csak az maradt, hogy néhány alkalommal, utalás szintjén megjegyzéseket tegyek velük kapcsolatosan. Fontos, hogy az unitarizmus meghatározásakor emlegessük azokat a kiemelkedően fontos személyiségeket, akik nemcsak meghatározták gondolkodásmódunkat, eszmeiségünket, hanem egy adott érdeklődési körben elismerést is szereztek az intézményes formának, az egyháznak is. Maradjunk abban, hogy az erdélyi unitarizmus előfutárait, sőt a későbbi időszakokban kiemelkedőt alkotó személyeket nem sorolhatom fel teljességgel, de amennyiben a közeljövőben helyet és időt szenteltünk időbeli és eszmerendszerbeli elhelyezésüket illetően, úgy készséggel állok majd rendelkezésre.

5). Egyház

Mindenki szíves tudomására hozzuk, hogy az „unitárius egyház nem hirdeti önnön tévedhetetlenségét, viszont nemzetről, hazáról, emberségről, erkölcsi tartásról, testi és lelki helytállásról, életfeladatról beszél. Az unitarizmust sokan a reformáció betetőződésének és a magyar vallásos géniusz egyik csúcsteljesítményének mondják, mivel a lelkiismereti és gondolati szabadságot, valamint az értelem felelősségét emelte törvényerőre. Az unitarizmus tömbegyházként Erdélyben, a Székelyföldön, szórványként a mai Magyarországon is létezik, híveinek száma százezer lélek fölött van.¹²

6). Hitrendszer

Egy Isten

Isten meghatározása rendjén nem árt, ha odafigyelünk a következő megállapításra: „Az igazságok megértésében az „értelem fölötti” (supra rationem) segít bennünket. Ezt a kifejezést az unitáriusok kétféle értelemben használták. Az első szerint a hit misztériumai olyan igazságok, amelyek nem érhetők el a kinyilatkoztatás nélkül, de az emberi értelem képes megérteni őket. Például az emberiség Jézus általi megváltása megszűnt misztérium lenni, s értelem fölötti igazság lett, amikor Jézus felfedte és megmagyarázta számunkra. A kifejezés második jelentése: olyan igazság, amelyet független emberi értelemmel is elérhetünk, de nem tudjuk teljesen megmagyarázni. Isten örökkévalósága például olyan igazság, amelyet némileg hihetetlennek vélünk, de az értelem meggyőz bennünket arról, hogy nem lehetetlen, sőt, Isten egyenesen szükségszerűséggé válik mint minden okozat első oka.¹³

Jézus

Követem teológiánk hagyományos felsorolását és második helyen Jézus személyével kapcsolatos meglátásoknak adok hangot. Két véleményt közlök, s egyáltalán nem kell feltennie senkinek a kérdést, hogy mi az én álláspontom, hiszen magam is osztom a mindenkori unitárius gondolkodók ezen felfogását. Hallottuk már, hogy Socinus „azt tanította, hogy Jézust csak emberként kell tisztelni, míg Blandrata Jézus imádását vallotta, s igyekezett kiegyezni az új valláspolitikát folytató állammal. Szembefordult Dáviddal, s mint hitújítót megvádolta a fejedelemnél. Ezzel megkezdődött Dávid pere, amelynek során 1579-ben várfogságra ítéltek, s dévai börtönében hamarosan meg is halt. Báthory István valláspolitikája nyomán a radikálisabb nézetek (Socinusé, Dávid Ferencé, Jacobus Palaeologusé) háttérbe szorultak az unitáriusok körében, s a mérsékeltebb vezetők (Blandrata) július 2-án elismerték Krisztus Istenné válását. Az erdélyi unitáriusok azonban titokban Dávid nézeteit követték.¹⁴

Ember

Mi, emberek „a szeretetnek roppant áramát érezzük átfolyni egész lényünkön, mikor Istenre, az ő Krisztusára és Jézus Krisztus testvéreire, a szeretet edényeire: az emberekre tekintünk. „Ha valamit ragaszkodóan szeretek s tudom, hogy én is szerettetem, egészen azé vagyok, odavisz, ahová akar. A szeretet természete, hogy belsőd megnyílik az előtt, akit szeretsz, minden akaratod benne él, mindenestől tetszik neked. A szeretet Krisztussal egyesit, betölt, tökéletesít. Nézd és szeresd őt, Krisztust, aki ilyennek mutatta magát, hogy szeretheted mint testvéredet, mint szószólódat Isten előtt.” így írja Dávid Ferenc.¹⁵ Ennek a hangvételnek már nem szükséges egy hosszas összegezése, csupán elegendő, ha megjegyezzük, hogy az ember, még akkor is, ha sok tekintetben megátalkodott, szembehelyezkedik a társadalommal, vagy éppen Istennel – van egy nyelv, amelyet mindenki egyformán ért és ez nem más, mint a szeretet nyelve. Ezen a hangon és nyelven érti meg bármelyikünk, előbb, vagy utóbb, hogy nem csupán azért van ezen a világon, hogy egy emberrel több legyen, nem Isten tévedéseként jelent meg abban a közösségben, amelyik nem fogadja el magatartását, hanem azért, mert rá is vár a szeretetben történő kiteljesedés. Vagyis, többre hivatott annál, mint amennyit most még magáról elképzel.

7). Teológia

Amikor gyűjtögettem az anyagot ehhez a dolgozathoz, újraéltem azt az egykori élményt, hogy milyen sokrétű az a teológia, amit tanítottak nekem is a nyolcvanas évek elején a kolozsvári protestáns teológián, s aminek itt-ott hasznát is vettem a későbbiek során, amikor a mindennapi élet gyakorlatra vonatkozó magyarázatai meghaladták a kérdező kíváncsiságát, s így azok mélyebb értelmezése után kellett néznem. Határozottan állítom ugyanis, hogy nem minden esetben esik egybe, sőt legtöbbször párhuzamosan szalad, vagy halad egymás mellett a teológusok részére tanítható unitárius hittudomány és a mindennapi élet „apró” embereinek kérdéseivel foglalkozó magyarázat, mely alapfokon nem a teológiában, hanem inkább Jézus tanításaiban keresi a megfelelő választ.

Biblikus unitarizmus

„A biblikus unitarizmus alaptétele az „Egy az Isten!”, azaz Isten egy, az Atyából álló lény. A Messiás az Isten, de maga nem Isten, hanem egy, a Szentlélek által fogantatott halandó ember (aki nem létezett fogantatása és az azt követő megszületése előtt), és aki később halhatatlanságot és isteni természetet kapott. Még most sem Isten Ő, hanem egyfajta fennkölt ember. A biblikus unitáriusok abban különböznek a racionalista unitáriusoktól, hogy ragaszkodnak a „Sola Scriptura” (Csak a Szentírás) elvéhez és a Bibliát ihletettnek és hibátlannak tartják. Többek között Dávid Ferenc, Isaac Newton és John Locke képviseli ezt az irányzatot. Bár az unitarizmus különböző formáinak fejlődése csaknem felismerhetetlenül összevegyült, mégis az megállapítható, hogy korát tekintve a biblikus unitarizmust képviselő Erdélyi Unitárius Egyház a legrégibb.”¹⁶

Racionalizmus

A racionalista unitarizmus alaptétele, hogy Isten egy, az Atyából álló lény. Jézus nem az Isten Fia, hanem csupán egy „jó és bölcs ember”, aki másokat tanított arra, hogy életvitelük jobb legyen. A racionalista unitarizmus a 19. század német tradícionalista áramlatból fejlődött ki. Támogatói a vallást teljesen intellektuális oldalról közelítették meg: a Biblia összes csodás eseményeit elvetették (a szűztől való születést is). Elfogadták az evolúciós elképzeléseket, látták és láttatták „az ember lényegi jóságát” és feladták a legtöbb keresztény elvet. Egyik alapító vezéralakjuk James Martineau (1805-1900) volt. Sok közös vonásuk ellenére a racionalista unitarizmust nem tekinthetjük a deizmus egyik formájának, mert ők hisznek egy, teremtményével kapcsolatot tartó személyes istenségben, míg a deisták Istent a teremtményektől távolmaradó személytelen erőnek tekintik. „A vallási tételek kérdését viszont olyan messzemenő racionalista kritikával közelítették meg, hogy az már szinte magának a vallásos hitnek a megsemmisítésével fenyegetett.”¹⁷

Radikalizmus

Amennyiben ismét visszapillantunk és végignézzük az 1570-es évek vallásos szemléletét, akkor tapasztaljuk, hogy megjelent a vallás egyes tételeinek teljes tagadásához vezető racionális valláskritika. Mit jelentett ez közelebbről? Azt, hogy az addig tapasztalható jelenségek, mint amilyen az alapvető dogmákkal történő szakítást jelentette, áthajlott az egyházban gyakorolt szertartásokra is. Arról számolnak be a korabeli tudósítások, hogy az unitáriusok szinte teljes mértékben elvetették a szertartásokat (keresztség, úrvacsora, kötött ünnepek, imaszövegek) és azokat a formaságokat, melyek valamilyen szinten figyelmeztették a régi vallásosság külső, általuk megvetett formáira. Arról is van tudomásunk, hogy az unitáriusok egyik csoportja „kétségbe vonta a lélek halhatatlanságát; s többségük elfogadta azt a merész kritikát, amelyet Sommer és Palaeologus a predestináció és az eredeti bűn dogmájával szemben gyakorolt. A radikális irányzatok képviselői következetesen harcoltak a legszélesebb értelemben vett vallási tolerancia érvényesüléséért. ”¹⁸

Partikularizmus

Gondolkodtam azon, hogy az unitarizmus keretein belül jelentkező partikularizmus helyét nem lenne-e jobb közvetlen a radikális irányzatot követően meghatároznom. Mivel azonban nem is ennek a pontos helyi és meghatározási feladatára vállalkoztam, úgy elfogadható bárhová is teszem a szemléletek közt. A lényegen nem változtat, hogy ilyennel is találkozhatunk az erdélyi unitarizmus keretein belül. Előre felhívom a figyelmet azonban arra, hogy ebben a tekintetben nem kívánok mélyebbre evezni a lehetőségek között, mint ahogy azt ebben a pillanatban kíváncsiságom, de főként lelkiismereti szabadságom megengedi. Az egyik korlátozott, a másik pedig rendkívüli módon meghatározza, hogy meddig terjedhet az én szemlélődésem.

Így, tehát akár a felvilágosodás időszakát figyeljük a maga humanista központúságával, akár a két világháború közti időszak nemzetieskedő prédikációirodalmának egy meghatározó részét nézzük, az én meggyőződésem az, hogy mindig az aranyközépút számít a leghelyesebb választásnak.

Individualizmus

Állítom, hogy amennyiben az unitárius gondolkodásra hajló embernek szükségletévé vált a folyamatos vizsgálódás a vallás és a mindennapi életet meghatározó vallásos cselekedetek területén, úgy ez a kérdés is visszavezethető a kezdeti időszakra. Ezt igaz állításnak tartom annál is inkább, mert éppen szabadelvűségünk egyik fontos és elmaradhatatlan velejárója, hogy egy közösségen, akár társadalmon belül nyilvánosságra hozzuk adott álláspontunkat a világ, a vallás, emberi ügyeinkkel kapcsolatosan. „Arról van itt szó, hogy vajon az egyes embernek külön joga és véleménye mennyiben érvényesülhet a közösséggel szemben akár a vallásos, akár egyházi életben, szóval mindkettőben, mert a kettőt nem lehet és nem is szabad egymástól elválasztanunk. ”¹⁹

Tolerancia

Ez nem jelenik meg külön teológiai szemléletként az erdélyi unitarizmusban, s nem is áll szándékomban azzá minősíteni, de engedtessék meg nekem, hogy a türelmi gondolatnak, de annak a ténynek, hogy ezzel csak az unitarizmus lépett elő a történelem színpadára, hangot adjak annak a felfogásomnak, ami magasabb helyre sorolja a mindennel és mindenkivel szemben elvárt és gyakorolt türelmet, toleranciát. Amikor pedig ezt teszem, akkor véleménnyel társítom, mely megjegyzendő jelzővel látja el az unitarizmust éppen türelmi hozzáállása miatt. „Ami akkor Erdélyben történt, az példátlan a korabeli Európában. (A nagy antitrinitárius elődről, az aragóniai szülőfalujáról Miguel de la Villanueva néven is ismert, Kálvin által Genfben megégettetett Szervét Mihályról most csak a hely szűke miatt nem beszélhetünk.) A föld egyetlen Szentháromság-tagadó uralkodója vallási toleranciát hirdet. A keresztény felekezetek egyenjogúak, mondja ki a határozat. Akkor, amikor Európa nyugati országaiban máglyákat építenek és vérpadokat ácsolnak.”²⁰

Unitárius univerzalizmus

Az unitárius univerzalizmus elutasít mindenféle rögzített hitvallást, megfogalmazott hitrendszert, és tulajdonképpen ezt az irányzatot a unitarizmus és az univerzalizmus 1961-ben az Egyesült Államokban létrejött intézményes egyesülésnek tekinthetjük. A legtöbb unitárius univerzalista ma már nem tekinti magát kereszténynek, és azok, akik még nem mentek ilyen messzire, azok sem támasztanak semmilyen követelményt az unitárius vagy trinitárius hit kérdésében azon túl, amit az egyén magában elhatározott.

Szinkretikus teológia

Érdekes területnek bizonyul, annál is inkább, hogy manapság egészen más megközelítésből foglalkozunk – ha foglalkozunk egyáltalán ezzel a kérdéssel, sőt amennyiben lehet, amerikai testvéreinkre bízzuk, hiszen ők karolták fel ezt az irányzatot és vitték bele gyakorlatukba is. Annyit azonban tudnunk kell az említett teológiával kapcsolatosan, hogy „nem véletlenül alakult ki az antitrinitarius gondolkodási irányzatok között az az elsősorban Jacobus Paleologus nevéhez köthető, szinkretikus teológiai elképzelés, amely a kereszténységnek a reformációval elveszett egységét a mohamedanizmus integrálásával együtt szerette volna helyreállítani.²¹

8). Vallásosság

A lelkiismereti- és vallásszabadság engedélyezi, hogy saját vallásosságomat részesítsem előnyben, sőt a jézusi figyelmeztetés arra indít, hogy ne a szomszédom, vagy valamelyik egyháztag vallásosságát szemléljem, hanem az enyémet tartsam vizsgálódásom középpontjában. Ezért röviden végig szaladok azon a vallásosságon, mely unitáriussá tesz engem bármilyen környezetben is élek. Unitáriusként megtart, ha több ideig rákényszerülök arra, hogy sem ember, sem templom nem mutatja az unitarizmus valamilyen jelét. Mint ahogyan megjelenik az unitárius teológiában, úgy nekem is elsőrendű szempontnak számít vallásosságomban, hogy az egyetlen egy Istent megszólíthassam. Őt olyan Atyának tartom, akihez teljes bizalommal fordulhatok, aki soha nem tesz megjegyzést azért, hogy tegező viszonyban vagyok vele, sem azért, mert időnként bizalmaskodom.

Jézus személye nagyon fontos, de benne többet is tapasztalok, mint a történeti embert. Tevékenysége időnként jobban lenyűgöz, mint talán kellene, s több gondot is fordítok arra, hogy megértsem csodákba torkolló cselekedeteit. Azt viszont kihangsúlyozom, hogy ebben az esetben nemcsak korabeli tanulmányaimhoz menekülök, hanem segítségül hívom azokat a bibliakritikai kutatásokat is, melyekkel akkor még nem találkozhattam.

A szentlélek is megkapja vallásosságomban a megfelelő helyet, de talán csak azért, mert lelkészként elég gyakran beszédeimbe kell foglaljam, valamelyest külön hangsúllyal kiemelve ránk ható, bennünket irányító szerepét, hatását. Arra viszont gondoltam, hogy amennyiben nem lennék lelkész, valószínű, hogy inkább elhallgatnám az ügyet, mert elég nehéz nekem szétválasztanom – tudatban és hitben Istentől. Valahogy elegendő számomra az a vallásos felismerés, hogy Istent megkérem valamire és ő nem erejét, vagy szentlelkét küldi nekem, hanem egyszerűen segít rajtam. Az már nem is érdekli hitemet, hogy minek köszönhetően viszi ezt végbe.

Erkölcsi vonatkozásban komoly helyet foglal el vallásos felfogásomban az akarati szabadság és az erkölcsi szabadság megélése. Persze sosem feledem el azt, hogy ez nemcsak előnnyel, de komoly kötelességekkel is jár. Hogy ezeket mennyire sikerül megvalósítanom, arról van elképzelésem, sőt közeli ismeretem is, de ezzel úgy vagyok, mint az átlag unitáriusság: nem szívesen beszélek tévedéseimről, bűneimről még kevésbé, hiszen úgy tartom magam is, hogy ez magánügyem, s mint ilyen csakugyan személyesen viszem Isten elé.

Vallom, hogy az ember jóra született és képességekkel felruházott csúcs-teremtmény, aki csodákra is képes időnként, bár nem csoda, ha olyan nagy dolgokat visz végbe, melyeken mások elcsodálkoznak. Lassú folyamaton megyünk át gyermekségünktől kezdve, de arra kell törekednünk, hogy időnk fogytán is megfeleljünk az isteni elvárásnak, miszerint arra rendelt bennünket, hogy törekedjünk a tökéletességre. A fentiek képezik hitelvi álláspontomat, de ugyanakkor vallásos meggyőződésemet is. Mindehhez csatolható még az örökéletbe vetett hit és minden, ami azzal kapcsolatos. Erről egy hosszabb értekezést készítettem, melytől most megkímélem a kedves hallgatóságomat.

9). Szertartás

Minden szertartási cselekménynek két oldala van: egy isteni és egy emberi. Az unitárius hitfelfogás itt is mint mindenben azt jelenti, hogy nem áldozom fel egyik oldalt sem a másiknak A szertartás emberi cselekmény isteni célkitűzéssel. Az unitárius szertartásnak összhangban kell állania a kultúra követelményeivel. Soha nem gyakoroltunk és nem is fogunk gyakorolni olyan szertartási cselekményeket, amelyek az adott kor kultúrájával és valláserkölcsi meggyőződésével ellenkeznek.²²

Utószó

Jelen dolgozat 2009 Reformáció ünnepélyre készült azzal a céllal, hogy nagyon röviden bemutassam az erdélyi unitarizmus fontosabb történeti eseményeit, hitelveit, eszmerendszerét, vallásosságát. Amikor készítettem a dolgozatot végig vonult lelkemen az a felismerés, hogy a megtalált igazság, a vallott és fenntartott eszmeiség több elismerést érdemelt volna, mint amennyit juttattak nekünk az évszázadok során. Ha el is maradt a képviselők megfelelő értékelése – avagy csak késői unitáriusok részéről történt ez meg -, elfogadjuk, hiszen életünk velejárója, hogy mindig később kerül sor a beismerésre, elismerésre.

Jegyzetek

1). Száraz Miklós György: Dávid pöre – Szentháromság-tagadók: istengyilkosok, hitvitázók, unitáriusok (1.) -2009. április 18

2). Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa

3). Geleji Katona Titkok titka című műve mintegy megkoronázása, kiteljesedése az unitáriusok ellen folytatott küzdelemnek. Enyedi művét 1619-ben Toroczkai Máté fordította le magyar nyelvre. Felmerül a kérdés, hogy Geleji Katona melyik művet használta: az eredeti latin nyelvűt, vagy a Toroczkai Máté-féle magyar fordítást.

4). Kernács Dorottya: Geleji Katona István politikai metaforái

5). Heltai János: Balázs Mihály: Teológia és irodalom – Az erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei

6). Száraz Miklós György: Dávid pöre – Szentháromság-tagadók: istengyilkosok, hitvitázók, unitáriusok (1.) -2009. április 18

7). Forrás: http://unitarius.uw.hu/egy/hit.htm#Unitarizmus

8). Szász Ferenc: Az unitarizmus lényege – KerMagv 1993.

9). Szász Ferenc: Az unitarizmus lényege – KerMagv 1993.

10). Iván László dr.: Protestantizmus és unitárizmus

11). Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa

12). Száraz Miklós György: Dávid pöre – Szentháromság-tagadók: istengyilkosok, hitvitázók, unitáriusok (1.) -2009. április 18

13). Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa

14). Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa

15). Iván László dr.: Protestantizmus és unitárizmus

16). http://hu.wikipedia.org/wiki/Unitárius_vallás

17). Szegedi László: Az unitáriusok racionalizmusa

18). Balázs Mihály: Az egyházi és vallási viszonyok

19). Varga Béla: Unitárizmus és individualizmus

20). Száraz Miklós György: Dávid pöre – Szentháromság-tagadók: istengyilkosok, hitvitázók, unitáriusok (1.) -2009. április 18

21). Heltai János: Balázs Mihály: Teológia és irodalom – Az erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei

22). Forrás: http://unitarius.uw.hu/egy/hit.htm#Unitarizmus

Forrásmunkák

Balázs Mihály: Az egyházi és vallási viszonyok

Borbély István: A magyar unitárius Egyház hitelvei a XVI. Században – 1914.

Borbély István: Heltai Gáspár – Az unitárizmus Erdélyben

Borbély István: Melyik évben kezdődött az unitárizmus Erdélyben?

Borbély István: A mai unitárius hitelvek kialakulásának története, I. kötet. Kolozsvárt, 1925.

Boros Károly: Rázmány Csaba – unitárius püspök

Darai Lajos Mihály: A reneszánsz a filozófia kultúrtörténetében

Dávid Ferenc: A prédikációknak első része – 1569.

Dávid Ferenc: Az egy atya Istennek – 1569.

Dávid Ferenc: Útmutatás

Erdély sajátos etnikai, vallási helyzete a XVI-XVIII. században

Erdő János Dr.: Az unitárius egyház., 1992.

Geleji Katona: Titkok titka

Gellérd Imre Dr.:Az unitarizmus megmaradásának és védelmének elvei Enyedi György predikációiban – (1929-1980

Heltai János: Balázs Mihály: Teológia és irodalom

Hill, Andrew M., Jill K. McAllister, Clifford M. Reed: A Global Conversation: Unitarian Universalism at the Dawn of the 21st century. ICUU, Prague, 2002.

Hill, Andrew M.: Miért tartoznak többel az unitáriusok Kálvin Jánosnak, mint Szervét Mihálynak? (Gyerő Dávid fordítása)

Hill, Andrew M.: William Adam: Unitarian Missionary. TUHS 21:1, 1995.

Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, Végeken kiadó, Budapest 1995.

Iván László dr.: Protestantizmus és unitárizmus – 1936.

Jakab Elek Dávid Ferenc Emléke – 1879.

Jakab Elek: Kolozsvár története. III. köt. – (1690-1848). Bp., 1888.

Jakab Elek: Néhány adat Blandrata György élete és jelleme ismeréséhez

Jeremy Goring: Unitarianism: history, myth or make-believe. TUHS;

Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon – 1891.

Kereszténység és unitarizmus: Vári Albert – 1938.

Kernács Dorottya: Geleji Katona István politikai metaforái

Kovács Sándor: Az erdélyi unitáriusok és az Újvilág