„Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát?” Mt 21,28-32.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
1). A példázat előzményei. Mielőtt közelebbről megismerkednénk a mai példázattal, illetve annak mondanivalójával és üzenetével, lássuk meg röviden azokat az előzményeket, melyekben megszületett a példázat! Tudnunk kell, hogy megtörtént Jézus bevonulása Jeruzsálembe, és a templom megtisztítása is. Az események rendjén Jézusnak feltettek egy szokatlan kérdést: Honnan van hatalma, mellyel tanít és cselekszik? Jézus is egy kérdésben fogalmazta meg válaszát: Honnan van Keresztelő János hatalma? A mennyből, vagy az emberektől? Mivel kérdezői nem válaszoltak feltett kérdésére, így ő sem felelt hatalmával kapcsolatosan. Mi azonban tudjuk, hogy képességeit, amennyiben úgy tetszik hatalmát Istentől kapta.
2). Szinte mindannyiunk előtt ismerős a példabeszéd tartalma. Arról mesél Jézus, hogy egy embernek volt két fia. Mivel nem volt elegendő dolgozó egy folyamatban levő munka elvégzéséhez, arra gondolt az édesapa, hogy munkavégzésre hívja két gyermekét is. Amikor felkérte az elsőt, az rögtön igenlő választ adott. Azonban – valami következtében – nem ment el a szőlősbe. Az édesapa megkérdezte második gyermekét is, aki az elsővel ellentétben kijelentette, hogy nem megy el. Ez utóbbi azonban megbánta kijelentését és elment. Ezek után Jézus kérdése következett, hogy a két gyermek közül ki teljesítette édesapja „akaratát”? A felelet várhatóan egyszerű volt: A második. A példabeszéd ezzel még nem zárult be, hiszen ezután következik Jézus elmarasztaló megjegyzése. Kemény fogalmazásban adja tudomására véleményét hallgatóságának, de ugyanakkor őszinteség is sugárzik szavaiból. Azt mondja Jézus, hogy a vámosok és utcanőkhamarabb belépnek Isten országába, mint a nép vezetői, vagy általában azok, akik nem hittek, és nem hisznek a Keresztelő János által is meghirdetett igazságban. Azaz a látottak, és hallottak ellenére sem térnek meg rossz magatartásukból, és nem hisznek.
3). A példabeszéd mondanivalója minden időszak emberéhez szól. Nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy csak a nép vezetői, vagy általában a vezetők azok, akiknek megfelelően kell értelmezniük az engedetlen testvérekről szóló példázatot.
a). Először. Az előbbi elgondolással ellentétben mindnyájunkhoz szól a példabeszéd egyes megjegyzése. Amennyiben nem találna ránk az egyik meglátás, akkor érvényesül a másik. Persze, ennek adva kell, legyenek megfelelő feltételei is. Ebben az esetben van egy édesapa, aki felnevelte, útjára indította, talán önállóvá is tette gyermekeit. Jézus nem szól semmit a példabeszédben arról, hogy az első, vagy hányadik alkalom ez, amikor az édesapa, kéréssel megy gyermekeihez, hogy segítsenek szőlősében. Nem mindegy, sőt lényeges lenne ennek ismerete, hogy beláthassunk olyan érzések mögé is, melyek meghatározó kérdést fogalmazhattak meg a gyermekekben. Pl., „Hát megint kell hagynom saját munkámat az apám kérése miatt?”
b). A második mondanivalót az szolgáltatja, hogy nem tudjuk egyik gyermek háttér indíttatását sem, melynek következtében rá vagyunk utalva a példabeszédben elősoroltakra. Bekopog az édesapa, s előadja gyermekének, hogy milyen fontos lenne az ő segítsége ma a szőlősében. El tud-e menni? A gyermek, tisztelettől indíttatva, nem gondolkodik sokat a válaszon: Igenis elmegyek – mondja – segítek ma a szőlőben. Nem tudni, hogy mi történt ezután a gyermek lelkében, vagy éppen melyek voltak azok a körülmények, melyek meggátolhatták ígérete teljesítésében. Egy másik prédikációban elmélkedhetnénk arról, hogy mi minden akadályozhatta meg e gyermeket kötelessége teljesítésében. Én három gondolati területet jelölök meg, mint lehetséges változatot, de úgy, hogy nem fűzök egyikhez sem véleményt. Amennyiben jóindulattal vagyok az első gyermek iránt, és ugyanakkor magam is elgondolkodom azon, hogy életem folyamán követtem-e el hasonló mulasztást – bár ez semmit sem változtat a történteken -, akkor azt is mondhatom, hogyelfeledett kimenni édesapja szőlősébe az a gyermek, aki különben igennel válaszolva, megígérte. A másik lehetőség az, hogy egyéb elfoglaltsága megakadályozta. S ekkor még mindig nem szóltunk arról, hogy hát, ha nem is akart kimenni, viszont könnyebb volt megígérnie, hogy igenis kimegy dolgozni a szőlősbe.
Itt van azonban a másik gyermek is, akit szintén felkért egy napi közreműködésre az édesapja. A feleletből jelen esetben kitűnik, hogy bizonyos érzés irányítja azt. Őszintén válaszolt a gyermek, hogy nem megy el. Az más kérdés, hogy mi történt ezután. Szintén egy újabb egyházi beszéd megírását előlegezi az a rengeteg érzés, ami megfogalmazódhatott először az édesapában a negatív válasz nyomán, másodsorban pedig a gyermekben, aki időközben belátta tévedését, azt, hogy negatív válaszával mekkora kárt okozott édesapja lelkében. Tény, hogy meggondolta magát, s elment a szőlősbe. Tette miatt megnyerte a mindenkori ember tetszését és egyetértését. Sokan meg is sajnálják a „drágát”, s ezért példaképként emlegetik önfeláldozó hozzáállását. Pedig, ha jól meggondoljuk a dolgot, akkor csak gyermeki kötelességének tett eleget. Ezt is úgy teljesítette, hogy megelőzően elfeledkezett lényeges, alapvető tiszteletadásról: A szülője, közelebbről édesapja iránti engedelmességéről. Az biztos, hogy a tettek, a cselekedetek határozzák meg minden ember igazi hozzáállását, de az is fontos, hogy milyen szavak, indulatok, indíttatások irányítják ezeket a cselekedeteket.
c). A példabeszéd harmadik mondanivalója még keményebb gondolatokat hordoz, még fájdalmasabb ráébresztést okoz. Ráirányítja figyelmünket arra, hogy milyen gyengéknek bizonyulunk Isten országa megvalósításában. Persze nem kötelező magunkra értenünk Jézusnak a példabeszédben elhangzott célzását, hiszen ő vámosokat, utcanőket emleget. Ez azonban nem jelenti azt – mert nem űzzük foglalkozásszerűen egyik mesterséget sem-, hogy átvitt értelemben nem is vagyunk olyan ronda magaviseletűek, mint a vámosok, vagy akár az utcalányok. Miként viszonyulunk Jézusnak ahhoz a megállapításához, melyben éppen a vámosok és az utcanők megtérését, illetve hitét dicséri? Tudatalattink egyetértésre buzdít, amiként egyet értünk a második gyermek hozzáállásával is. Józan eszünk viszont továbbra is elhatárolódásra késztet. Nem vállaljuk – nem vállalhatjuk? – a közösséget sem a vámosokkal, sem pedig az örömlányokkal. Pedig, amennyiben vállalnánk, akkor bizonyára többek lennénk, mint az írástudók, a farizeusok, vagy éppen a népnek vénjei.
4). Alkalmazás. Amikor az engedetlen testvérek példázatának keressük mai, hozzánk szóló üzenetét – úgy érzem -, szívesen kibújnánk néhány felelősséggel terhelő kötelesség alól.
a). Ilyen pl., mindjárt az első gyermek esete. Elutasítjuk magatartását. Nem azonosulunk vele, hiszen nem engedi meg jólneveltségünk, édesapánk iránti tiszteletünk. De nem azonosulunk a másodiknak megkérdezett gyermekkel sem, hiszen el sem tudjuk képzelni azt a neveletlen magatartást, melyet édesapjával szemben tanúsított. Szóba se jöhet, hogy nemet mondjunk édesapánknak egyszeri, vagy többszöri megkeresésére. Mindez jól is van, hiszen ezt követeli meg jólneveltségünk, ezt várja el tőlünk a jó modor is. De sajnos nem ezt üzeni Jézus a mai példabeszédben. Persze, saját jólneveltségünkre vall, ha megválaszoljuk Jézusnak feltett kérdését: Ki cselekedett helyesen a gyermekek közül?
Nehogy azt mondjuk magunkról, hogy eszményi gyermekek vagyunk! Hogy soha, semmiben, egyetlen szülői kérésben sem voltunk engedetlenek. Nehogy azt állítsuk magunkról, hogy soha nem fordult elő velünk, hogy IGENT mondtunk, s közben nem tettünk eleget ígéretünknek! Nehogy azt mondjuk, hogy soha nem voltunk ingerültek, amikor már többszörösen felkértek valamire. Nehogy azt mondjuk, hogy soha nem „vágtuk”rá az elhangzott kérésre a határozottNEMet! És azt se mondjuk, hogy utána nem gondoltuk át, és nem fájt a szívünk helytelen válaszunk miatt. A példabeszéd mai üzeneteként nem azt kell megtanulnunk, hogy milyen egy helyes, engedelmes, jól nevelt gyermek, hanem azt, hogy mi milyen gyermekei vagyunk szüleinknek, és a gondviselő Istennek! Merjük kimondani, amit gondolunk és érzünk, vagy fogjuk vissza indulatainkat, és így tegyük mindazt, ami gyermeki kötelességünk?
b). A másik üzenet is hasonló az előbbihez. Nem azt kell megértenünk, hogy közöttünk ki a bűnös, vagy a rossz magaviseletű. Hanem azt, hogy a bűnben, a gyarlóságban, a rossz magaviseletben hol van a mi helyünk? Nehogy azt mondjuk, hogy életünkben soha nem fordult elő velünk a vámszedő gyarlósága. Nehogy azt állítsuk magunkról, hogy életünkben soha nem próbáltunk ki olyan túlélési, érvényesülési lehetőséget, mely túllépett a jó ízlés, az erkölcs határain, Isten akaratán?
A fenti tények rendjén megtanít a mai példabeszéd arra is, hogy szégyelljükmagunkat. És nem azért, mert vámszedő, vagy prostituált a foglalkozásunk, hanem azért, mert egy ilyennek több hite van Istenben, és országa ügyében, mint nekünk. Sajnos, hogy sem Jézus, sem Isten nem számított a példabeszéd szerint a többség eszmei ismeretére, hanem úgy döntöttek, hogy Isten országa megvalósulását azokra bízzák, akik hisznek benne, és hittel tesznek is valamit eljövetele érdekében.
Összegezésképpen még csak annyit, hogy kérjük Istent arra, hogy adjon nekünk szülői szerepet, s így, tehát gyermekeket. Gyermekként pedig adjon engedelmes szívet, és az abból fakadó cselekvést. Adjon jó belátást, hogy helyesen megváltozzunk gondolkodásunkban és cselekedeteinkben, s ne szégyenkezzünk a miatt, ha újjal mutogatnak ránk, mint a vámosokra és az utcalányokra, akik megváltoztak, és hisznek Isten eljövendő országában. Ámen. Debrecen, 2009. október 18.-án.
A 2009. október 18.-i prédikáció
PDF formátumban.
Tisztelettel: Pap Gy. László
Pap Gy. László 