Húsvét – 2013

Bibliai olvasmány: Mk 14,3-9.

Újjászületés

– húsvéti beszéd – 2013 –

Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a megtört szíveket. Ézs 57,15

Kedves Atyámfiai, ünneplő Testvéreim! Isten akaratából itt vagyunk és ünnepet szentelünk. Ebben a minden vonatkozásban megosztott világban alig ismerjük ki magunkat és találjuk helyünket, ahol valóban úgy éljük meg az ünnep adta lehetőséget, ahogy szeretnénk. Vagyis ne mások mondják meg nekünk, hogy miként kell töltenünk az ünnepet, hanem mi alakítsuk úgy azt, ahogyan szívünknek, lelkünknek a legjobban megfelel.

Emlékeztek minden bizonnyal arra az asszonyra, aki illatos olajjal megkente Jézus lábait, majd hajával törülte meg. Tiltakoztak a tanítványok, de Jézus megnyugtatta őket: Azt tette az asszony, ami tőle telt, előre megkente testét a temetésre. Azt is hozzátette, hogy „bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek” (Mk 14,9). Ez a cselekedet állandóan lelki szemeim előtt van, és ez határozza húsvéti ünneplésemet, az örömüzenet tolmácsolását. A továbbiakban újraértelmezem a szentleckét: Én a magasságban, a szent helyen lakom, – mondja Isten, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a megtört szíveket. Amennyiben sikerül elfogadnunk az ígéretet, akkor megértettük a húsvéti örömüzenet lényegét.

1). A szentlecke figyelmeztetése szerint Isten szent helyen lakik. Azt is mondhatjuk – bár kézzel csinált templomban nem találjuk Őt -, hogy minden hajlék lakóhelye lehet, amennyiben azzal a nemes szándékkal épült és nyílik ki ajtaja, hogy ott segítségül hívják nevét, és köszönetet mondanak jótetteiért. Vannak ugyan, akik továbbra is tétováznak, és nem tudják, hogy milyen jelvény alatt, melyik közösségben keressék Isten segítségét, de hamarosan ők is megértik, hogy Isten díszes hajlék hiányában is együtt érez a megtört – és alázatos szívűekkel.

2). Azért van Isten velünk, hogy új életet adjon alázatos lelkünknek. „Nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul. Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt: szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s aztán elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz.” (Márai Sándor). Akkor teljes a felsorolás, ha megkérdezzük: mennyit adunk Istennek, és mennyit kapunk tőle? A válaszban rejlik az ünnepre szóló üzenet. Új életet ad, hogy alázatos szívvel járjunk.

3). Új életre kelti a megtört szíveket – hallottuk a szentleckében. Tudod, mit jelent az, ha az embernek megtört a szíve? Azt jelenti, hogy a szíved nem egész, ezért nem tudsz igazán semmit teljes szívvel csinálni. (Larry McMurtry). A költővel fogalmazok: „Zavart, beteg, megtört a lelkem,/ /Ezer fájó sebet kapott,/ /Lázas hittel úgy érzem néha,/ /Hogy tőled várhat balzsamot./ /Várlak, követlek, szomjúhozlak,/ /Te vagy a célom életem…/ /…Pedig tudom, hogy már a múltat/ /Nem adod vissza énnekem.”/ (Ady Endre).

Végül meg kell kérdeznem, hogy hol van az asszony, aki annak idején könnyeivel mosta Jézus lábait? Itt van-e bennünk, aki megtört és alázatos szívű, aki kész rácsókolni fájdalmas könnyeit szeretteinek lábára, de nem azért, hogy magának kunyeráljon új életet, hanem hosszabbítsa kedvesei életét. Alázatosan, magában roskadva rebegi: „/Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok/ /Néma barátod, rabszolgád vagyok,/ /Alázatos és bizalmas barát,/ /Aki nem kér semmit, csak néz és imád,/ /És nem akar lenni, csak általad,/ /Csak árnyéka annak, ami vagy./” (Szabó Lőrinc).

Kérdéseket bárki tehet fel múltra és jövendőre szólókat, de csak az apostollal válaszolhatunk: „Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!” (1Tessz 2,8).

Adjon a gondviselő Isten mindnyájunknak békés, boldog húsvéti ünnepet. Ámen.

Isten ajándéka

– úrvacsorai ágenda húsvétra –

„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet /…/” Róma 6,23.

Kedves Ünneplő Testvéreim, szeretett Atyámfiai!

Minden úrvacsora vétel jó alkalom, hogy megemlékezzünk bűneikről, elmulasztott cselekedeteinkről. Ezekről beszél az apostol, amikor hangsúlyozza, hogy a bűn zsoldja a halál. Én nem hibáinkat minősítem, hanem rávilágítok a megvalósítható állapotra, az alázatosságra.

Vannak, akik különös módon határozzák meg a hozzá vezető utat: „Egy egész élet önmegtapasztalása vezet csak el az alázatosság felé. Hány embernek – bár feltűnőek a külső hibái, bűnei – nagyobb a szív nemessége, nagylelkűsége, őszintesége, mint nekünk, kik jól elrendezett külsőségekkel sokszor nemcsak embertársainkat, de magunkat is meggyőzzük kiválóságunkról. Elérünk-e valaha az alázatosságig? Amíg élünk, csak törekednünk lehet erre. De nem a külső jegyeknek a felkendőzése, hanem azáltal, hogy igyekszünk belső lényegét megismerni – ellentéteit magunkban is tagadni, és megnyilvánulási formáját, az igazi, nemes, feltűnés nélküli szerénységet gyakorolni.” (Stadler Frieda: Szeretnéd, ha szeretnének.).

Mindennek ellenére tapasztaljuk a lelki halált! „Jaj hány ifjú és leány fekszik ott a ravatalon! A bűn ravatalán! Kihűlt szívvel és kihűlt lélekkel. Hány édesanya siratja éveken át elveszett leányát és elveszett fiát, akiket pedig annyi féltő gonddal nevelt. Halottak ők a család számára! Halottak ők az örök élet számára is! /…/ Ki támasztja fel ezeket a halott fiúkat és leányokat a bűn, a szenvedély, az élvezet sírjából? Ki ad nekik új életet, új hitet, reménységet és az áldozatosság kegyelmét?” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 381. Old./. Nem tudom a választ. Csak annyit, amit Pál apostol üzen: a bűn zsoldja a halál.

Még röviden a második témáról. Lesz-e örökéletünk? Hol, és miként? Kós Károly szavaival ecsetelem válaszom, hiszen örökéletünk egyik részének megvalósulása kezünkben van, a másik pedig – ez a lényegesebb! – Istentől függ. „Hát eltemették a régi Magyarországot. Szép temetés volt. Sírját beültették virágokkal, és fejtül hímes fejfát szúrtak. Hogy, akik élünk még, sírhassunk és sírjunk, és ne merjen eszünkbe jutni az élet, de örökké lássuk a dombot és a virágos dombon a hímes, csillagos, buzogányos fejfát. Minket még a temetésre sem hívtak meg… Belenyugszunk, mert bele kell nyugodnunk ebbe is, és hiszünk örök életünkben. Elindulunk új utakon, de magunkkal visszük a nagy temetés emlékét és egy szilánkot egy keresztre feszített ország keresztjéből.”

Kedves Testvéreim! Ha egy mód van, akkor kerüljünk minden bűnt, és lépjünk az alázatos életvitelbe, szerény magaviseletbe. Ne csüggedjünk, ha emberi önkény ellehetetleníti mindennapjainkat, mert nekünk senki sem árthat, ha Isten kezébe tesszük életünket. Fogadjuk meg az apostol figyelmeztetését, mert igaza van abban is, hogy a bűn zsoldja a halál, Isten ajándéka azonban az örök élet. Az örökélet ünnepén nincs szebb bizonyságtétel, mint, amikor egy szívvel-lélekkel elmondjuk hitvallásunk kijelentését: hiszek az örökéletben! Ámen.