Férfi és nő
– konformációi beszéd: 2015-
Igaz ugyan, hogy az Úrban sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony nincs férfi nélkül, mert bár az asszony a férfiből lett, a férfit az asszony szüli, így végül is minden Istentől van. 1Kor 11,11-12
Kedves Atyámfiai, szeretett ifjú Testvéreim!
Isten akaratából vagyunk itt jelen és azt mondhatom, hogy így lennének rendjén a dolgok, amennyiben nem kellene sokat vívódnunk a fölött, hogy van-e szükségünk a vallási nagykorosodásra, az Isten házában eltöltött közösségi létben, vagy hagyjuk ezt másoknak? Természetesen szükségünk van a szívünket-lelkünket megmozgató hitünkre, és meggyőződésünk, hogy lassan senki sem tudja nélkülözni azt.
Emberi közreműködéssel, és Isten akaratából két ifjú jelent meg előttünk, hogy hitéről bizonyságot tegyen. Szeretettel köszöntöm őket és ajánlom figyelmetekbe őket, valamint számukra azt a néhány gondolatot, melyet összegeztem jelen alkalomra ünnepi beszédemben. Egy fiú és egy leány, vagyis egy hajadon és egy ifjú ül a templom piacán. Készülésem rendjén eljátszadoztam a gondolattal: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz 1,21) – gondolták annak idején a szülők, akik az egyik legszebb feladatra vállalkoztak, hiszen Isten teremtő társaivá váltak. Itt látják szeretetük, aggodalmuk, büszkeségük gyümölcsét, eredményét. Megnyugtatásukra mondom, hogy jó dolgot cselekedtek Isten akaratával.
Nagy igazság rejlik az apostol meglátásában, hiszen valóban nem létezik egyikünk sem a másik nélkül. Igaz, hogy minden akkor és úgy kezdődik, hogy egymásra talál két ember: a nő és a férfi. A találkozásból életre szóló kapcsolat indul, melynek lesz, vagy nem kézzelfogható gyermek-eredménye. Történjen az évek során, hogy meghitt családi hajlékban, szülői, gondoskodó karokban nőnek a gyermekek, vagy megosztott szeretetben kell megelégedniük, netán kitaszítottságban élik gyermek- és ifjúkorukat, szorosan kötődnek egymáshoz, mert vér vízzé nem válik, a szeretet meggyengül, vagy elhidegül, de a teremtettség köteléke tagadhatatlanul megmarad. Vagyis fellazulhatnak a szeretet érzései, megritkulhatnak a kapcsolattartás alkalmai, a tényt semmi meg nem változtatja.
Kedves ifjú Testvéreim!
Isten szeretetre adott titeket szüleiteknek, nekünk, az egyháznak, a világnak. Ezen felül pedig ma példaértéket is hordoztok, hiszen rátok nézve, bennetek ismételten tapasztaljuk a teremtés koronájának, az embernek, a nőnek és a férfinak nagyra hivatottságát. Nemcsak ti vagytok jelen alkalommal egy figyelmeztető tábla számunkra, hanem ez az esemény is azzá válik számotokra is, amidőn rádöbbentek teremtetésetek fontosságára. Tartsátok meg ki-ki az ő nemiségével járó szerep teljes betöltését, és soha ne feledjétek a mai szentleckét, miszerint nincs férfi asszony nélkül, sem asszony férfi nélkül.
Beszédemben nem térhetek ki a téma minden részletére, hiszen nincs rá időkeret, viszont megvilágítom azt a területet, mely későbbi életetek során többször is figyelmeztetni fog teremtettségetekre. A gondolkodó szerint „A férfiak csak nevetnek. Gyerekkorukban mindannyian leestek a fáról és eltörték a karjukat, és mindannyian emlékeznek arra, hogy micsoda kis csínytevők voltak. Arra viszont nem emlékeznek, hogy az anyjuk az éjszaka közepén felkelt, hogy beadja nekik az aszpirint.” (Stephen King). Müller Péter pedig így fogalmazza gondolatát: „Az a férfi, aki elfojtotta magában női tulajdonságait, nemcsak párját nem tudja igazán szeretni – vagyis a szó igazi értelmében megérteni -, de valódi barátságra is képtelen. Hiányozni fog belőle a befogadás, a megismerés igénye, a lelki megtermékenyíthetőség, és főleg a rivalizálás teljes föladása. Még egy bensőséges jó beszélgetésre is alkalmatlan lesz, mert nem fog tudni megérezni téged – mindig csak magát mondja és saját gondolatait gondolja, szüntelenül.”
A fenti két példának egyesülnie kell ahhoz, hogy az erősebb nem képviselői megfelelően kezeljék lelkük megtermékenyítését. Tény, hogy a valóságban soha nem léphet az édesanya szerepébe valaki más és nem simogathatjuk a kedves lelkét a fiú szeretetével. Ez azért fontos, hogy minden esetben áldott legyen a nő lelke, hogy férfit nevelhet a keblén és legyen áldott a férfi, hogy női kézben ismeri meg a simogatás nevelő hatását.
Már csak az maradt, hogy még egyszer egyetlen gondolatba tömörítsem a szentlecke üzenetét. Sokunknak kedves írónő, Jókai Anna így nyilatkozik: „A férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza.” Az a tanácsom – kedves fiatalok, és hozzám társulnak többségükben a jelenlevők is, hogy vigyázzatok magatokra és főként sérülékeny lelketekre. Óvjátok és féltsétek teremtettségeteket, hiszen ahogy az asszony a férfiből lett, a férfit az asszony szüli, így végül is minden Istentől van. A gondviselő Isten áldjon meg benneteket, szüleiteket, keresztszüleiteket, a rokonságot és mindnyájunkat, akik részesülünk a mai nap bizonyságtevésében. Ámen.
Úrvacsora
– konformációi ágenda: 2015-
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.” Mt 26,26-28
Kedves ifjú testvéreim, szeretett Atyámfiai!
Gyorsan elhatároztuk és Isten segítségével végbe is visszük bizonyságtevésetek tanúzását. Fontos azonban még egy lényeges szempontot megismernetek, ami nem más, mint az úrvacsora. Furcsa, hogy általában délelőtt részesülünk belőle és mégis vacsorának nevezzük. Erről olvashattatok már az evangéliumban, ahonnan előkészítő beszédem alapgondolata is származik. Az evangélista szerint, amikor Jézus fogyasztotta a hagyományos húsvéti bárányt, éppen vacsora alkalmával törte meg a kenyeret és osztotta tanítványainak, valamint ekkor vette a borral megtöltött kelyhet és abból inni adott. Végeredményben egyfajta hagyományt teremtett követői, vagyis a keresztények körében, akik azóta is kisebb-nagyobb eltéréssel fenntartják és gyakorolják ezt a vallásos cselekményt.
Hivatalosan arról olvasunk, hogy az úrvacsora vételével emlékezünk Jézusra, valamint buzdítást nyerünk példája és tanításai követésére. Ezt senki nem vonja kétségbe, viszont tudjuk, hogy ennek a vallásos cselekedetnek van egy közösséget formáló ereje is. Ünnepnapokon eljönnek, elmennek az azonos felekezethez tartozó testvérek és együtt imádkoznak Istenhez a megtartásért, az előmenetelért, az egészségért stb. mindenkit testvérként kezelünk, de nem bűn, ha kimondjuk, – hiszen ezt teszik a testvérfelekezetek tagjai is -, hogy testvéreinket megkülönböztetett szeretettel vesszük körül. Ez így is van helyén és rendjén.
Felhívom a figyelmeteket arra, hogy időnként nemcsak a napi szükséglet apró dolgai fognak hiányozni, vagy esetenként a szeretett kedves, aki jelen pillanatban is mellettetek van, hanem egy közösség is, melyhez a mai naptól szorosan hozzátartoztok. Olyan ez, mint egy nemzethez, vagy nemzetiséghez tartozni, azzal vállalni az örömeket és a megpróbáltatást, időnként pedig ellazulni annak kebelén, hogy átjárja valónkat, teljes lelkünket az együvé tartozás tiszta érzése.
A magyarok történetében is megtalálható a szövetségkötés. Ma ti is szövetséget kötöttetek egymással és velünk. Boldogok és büszkék lehettek ettől a pillanattól kezdve, mert egy olyan egyháznak, vallásnak, közösségnek lettetek tagjai, melyet merész, nyílt és szabad gondolkodása miatt folyamatosan üldöztek az évszázadok alatt. A 21. századi ember sem tanulta meg kellőképpen, hogy szabadságra született a keresztény férfi és nő, ami miatt sokan ma sem rettennek vissza attól, hogy megalázzák embertársaikat.
Tartsátok be Jézus tanításait és törekedjetek folyamatosan arra, hogy azt tegyétek embertársaitokkal, amit ti is szívesen elfogadtok tőlük. Valahányszor szükségét érzitek unitárius közösségnek, szakítsatok időt arra, hogy együtt részesüljetek vele az egy kenyérből és borból, miáltal Jézus életére és halálára emlékeztek, közösségetekkel pedig erősebbre fonjátok az együvé tartozás kötelékét. Hogy ez így legyen, jöjjetek imádkozzunk… Ámen.
Pap Gy. László 