Bibliai olvasmány: Mk 11,27-33.
Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd? Mk 11,28
Kedves Testvéreim! Sajnos, nincs sok választásunk jelen alkalommal. Amennyiben arra törekszünk, hogy megismerkedjünk Jézusnak következő, – hatalommal kapcsolatos tanításával, úgy be kell állnunk a papok és írástudók soraiba, esetleg hallgatósága között kell helyet foglalnunk, vagy éppen tanítványai közé kell besorolnunk magunkat. Ez utóbbit akár bátran megtehetjük, ha úgy érezzük, hogy nemcsak Jézus tanításait ismerjük megfelelően, hanem keresztényi magatartásunk is megengedi ezt. Nem az én feladatom, hogy beskatulyázzam magunkat valamelyik „társaságba”, hanem ezt tegye meg ki-ki saját maga. Az én kötelességem, hogy kövessem a Szentírás tudósítását, és megfelelő módon értelmezzem a Jézusi tanítás lényegét. Ma a hatalom képezi a központi témát. Természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy több oldalról megközelítsem és megvilágítsam a Jézus ellenségeit is foglalkoztató kérdést. Most is úgy érzem, hogy bennünket a vallásos, unitárius nézőpont kell első sorban érdekeljen, mely néhol ugyan beágyazódik a mindennapi élet társadalmi összefüggéseibe, de nem fog kezet valamelyik érdekképviselettel, még kevésbé válik a politika cimborájává. Éppen ezért arra törekszem, hogy megfeleljek az előbbi elvárásoknak és emberileg is hozzáférhetővé tegyem a „hatalmat” azok számára, akik még mindig úgy érzik, hogy távol áll tőlük, hogy maguknak akarják, vagy éppen gyakorolják azt. Mindenek előtt meg kell értenünk, tehát, hogy jól lehet, kevesen vannak benne a hatalmat gyakorlók felsőbb rendszerében, mégis naponta próbálkozunk a hatalom, a felsőbbrendűség valamilyen formájának megvalósításával. Ha máshol nem, akkor abban, hogy különbnek tartjuk magunkat másoknál, vagy éppen tudásban, ismeretben feljebb valóknak hisszük magunkat. Mai istentiszteletünk alkalmával négy fontos kérdést kell kiemelnem a többiek sorából, melyek mind a hatalomra összpontosítanak. Meg kell válaszolnunk – lehetőség szerint teljességgel ezeket a felvetett kérdéseket, hogy minél tisztábban láthassuk Jézus felfogását a kérdésről.
1). Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? – tették fel a főpapok és írástudók az első kérdést. „Ha meg akarod tudni, hogy kinek a kezében van a hatalom, figyeld meg, hogy ki az, akit tilos kritizálnod” /Kevin Alfred Storm/ – mondjuk, amikor néha összeütközésbe kerülünk néhány felsőbb beosztásban levő embertársunkkal. Ezt teljes mértékben elfogadhatatlannak és tarthatatlan igazságtalanságnak minősítjük és minden erőfeszítésünk ellenére sem vagyunk képesek arra, hogy változtassunk a helyzeten. Tudatában vagyunk annak, hogy számunkra csakis a túlélés segíthet adott helyzetünkben, s minden megjegyzésünk olajként viselkedne a hevült parázson. Lassan arra a végső következtetésre jutunk ilyen esetben, hogy már az sem segít, ha a lehető legenyhébb formában megfogalmazzuk panaszunkat, amiért ilyen igazságtalanság ért, mert nincs ember, aki megadhatná a választ arra, hogy így is vissza lehet élni az átmenetileg kézbe kapott hatalommal.
Amennyiben megbátorodunk, és Istennel szemben alkalmazzuk a korábbi megjegyzésünket, akkor kissé megnyugszik a lelkünk. Őt nem kritizálni akarjuk, sőt azt sem kifogásoljuk, hogy mit miért tett, csupán arra kérjük, hogy ha lehetséges, akkor változtasson állapotunkon a közeljövőben. Mindezt tesszük azzal a meggyőződéssel, hogy vallásos ismereteink szerint Isten az abszolút hatalom birtoklója, aki soha nem élt és él vissza ezzel. A társadalom és politika szinte szüntelen belecsordogál mindennapjainkba, gondolkodásunkba, s így nehéz szétválasztanunk a vallásos területtől. Éppen ezért egy világi nézőponttal kívánom szemléltetni az isteni hatalomban való részvételt, illetve a megfelelő viszonyulást: „Nincs nagyobb felelősség, – hangsúlyozza Végh Antal – nincs nehezebben végrehajtható feladat, mint benne lenni a hatalomban, és mégis megmaradni embernek.” Itt van a válasz a feltett kérdésre. Isteni hatalom segítségével teszi Jézus mindazt, amit láttak kortársai, és ma melyeket mi olvashatunk a Biblia feljegyzéseiből. Ez még nem minden, hiszen úgy bánt ezzel a hatalommal, hogy ebből csak a természetesen emberi vonás legyen felfedezhető. Az már aztán egy másik kérdés, melyre itt nem keríthetek választ, hogy mégis ennek ellenére miért vált bosszantóvá az írástudók, farizeusok és főpapok számára?
2). Ki adta Jézusnak a hatalmat? – hangzik a második kérdés. Számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy Istentől származott a segítség, mellyel Jézus végrehajtotta csodás és csodálatos tetteit. Nem is számunkra fogalmazódott meg a kérdés, hanem Jézusnak tették fel az írástudók. Tudnunk kell azt is, hogy mindezt nem azért tették, mert nem tudták, hogy kitől származik a Jézusban látható, tetteiben tapasztalható hatalom, hanem alapfokú hatalom- és beosztás féltésük tanácsára váltak gonoszakká látható és érezhető módon is. Mindennek ellenére nemcsak Jézus volt tudatában kérdéseket feltevő írástudók ferde lelkiállapotát illetően, hanem maguk a választ várók is tudták már akkor, hogy „Egy igazán jó ember jó marad akkor is, ha hatalmat kap. És fordítva, egy velejéig romlott gazember mindig is a saját önző, mocskos céljaira fogja gonoszul felhasználni a mégoly nagyszerű tehetségét is. A középszerű és átlagos, kicsit jó, kicsit rossz emberek az igazi zsákbamacskák, náluk soha nem lehet előre megmondani, mit tesz velük a hatalom. Egy átlagos emberbe sokkal nehezebb belelátni.” /Laurell Kaye Hamilton/
3). János keresztsége mennyből való-e, vagy emberektől? – kérdezett most már Jézus. Ismerős előttünk a bibliai leírás és nem kételkedhetünk a tudósító szavahihetőségében, hiszen mindnyájan prófétának tartjuk Keresztelő Jánost, s e szerint Isten akaratából működőnek. Erre a kérdésre sem kell nekünk a válasz, hanem erre ismét a kérdező írástudóknak van igénye. Sajnos nekem nem sikerül megfontoltan, még kevésbé hatalommal megfogalmaznom véleményemet, de mivel lehetőségem van a közlésre, így továbbítom meglátásomat a kérdéssel kapcsolatosan. Azt mondja egyik alkalommal Lao-ce /a J.e. 4 században élt kínai filozófus/, hogy a „folyók és a tengerek azért nyerik el száz és száz hegyi patak hódolatát, mert mélyebben fekszenek, mint emezek, tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett. Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar állni, alájuk helyezi magát; ha előttük akar járni, mögéjük áll. Ilyen módon, bár felettük van a helye, nem érzik a súlyát, és bár előbbre való náluk, létét nem érzik sérelemnek.” Egy igazi bölcs, akit hatalommal ruházott fel Isten, így tesz. Olyan kérdéseket tesz fel, melyekre csak egyértelmű válaszok adhatók. S mivel esetenként nincs válasz, mert azt visszatartja a gyávaság, úgy eltűnik a kezdetleges csermely háborgása a hömpölygő áradat „lassú víz partot mos” haladásában.
4). Miért nem mondta meg Jézus, hogy kitől kapta a hatalmat? Részben már válaszoltam a második pontban erre a kérdésre, sőt valamennyire érintettem a megelőzőben is. Nem szabad ugyanis elválasztanunk egymástól az írástudók kérdését és a Jézus által megfogalmazottakat. E helyen viszont két fontos elemet kell bemutatnom a kérdések által előkerült gondolataim közül.
1/. Az első akkor villámlott felismeréseim közé, amikor komolyabban eltűnődtem a hatalom gyakorlásán. Nem azon, hogy én miért nem rendelkezem valami hasonlóval, hanem főként, hogy milyen emberek vesznek részt a hatalmi szervezetek sokféleségében. Nyomban Széchenyi István merész kijelentése jutott eszembe, s mert én magamtól ilyent nem mernék megfogalmazni, még kevésbé kijelenteni, így hát a nagy magyarra nyugodtan hivatkozhatom. Állítása szerint „Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni – ahhoz való tulajdon és talentum nélkül.”
2/. A második kissé szelídebb változatban tudatja velünk, hogy Jézus mennyire hozzáértően, de ugyanakkor kellő hatalommal lépett fel a régi ellen az új szükségességét hangsúlyozva. Tiszteletben tartotta a múlt hagyományából mindazt, ami lelki épülésre való, de sokkal fontosabbnak tartotta, hogy az edény belseje legyen tiszta, mintsem a külseje. Én azt is megkockáztatom, hogy sokkal nagyobb gondot kell fordítsunk arra, hogy lássák az emberek, a kíváncsiskodók, hogy „mi fő lelki fazakunkban”, minthogy milyen látszatot kínál az edény a külső szemlélő számára. Jézus nemcsak megálmodta, hanem fel is állította a szeretet kettős törvényét, ami „két lábon járó” követelmény a mindenkori ember számára. Az író e tekintetben merészebben fogalmaz: „A természet nem azért teremtette a szemeket, hogy ne lásson azokkal az ember, és nem azért adta a szerelmet, hogy ne szeressen az ember. Amelyik törvény kiszúrja a szememet, hogy vak legyek, mert azt az erkölcs kívánja; amelyik törvény ráteszi a lábát a szívemre, hogy ne dobogjon, mert az egyház morálja így kívánja, az lehet égből származott törvény, de nem lehet erre a földre való.” /Gárdonyi Géza/
Kedves Atyámfiai! Már csak az összegezésre maradt lehetőségem. Bízom benne, hogy megtudtunk néhány dolgot azzal kapcsolatosan, hogy miként vélekedett és nyilatkozott Jézus a mindenkori hatalommal kapcsolatosan. Ennek ellenére tény, hogy ezután is sokszor és lehetőleg sokat fogunk beszélni a hatalom kérdéséről. Három figyelmeztetést leszűrhettünk a mai nap hallottak alapján. Az első, hogy mindenkor jusson eszünkbe: bármennyire is hatalmaskodik valaki, annyi bizonyos, hogy csakis Isten akaratából származhat az emberiségre is hasznosan alkalmazható hatalom. A második, hogy nekünk, vallásos embereknek szüntelen kell fohászkodnunk Istenhez, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe a hatalom gyakorlása. A harmadik figyelmeztetést a gondolkodó fogalmazta meg, amikor kijelentette, hogy a „hatalom olyan, akár a nádszál az ember kezében. A nádszál eltörik, de az okos madár idejében egy másikra ugrik át hintázni.”/Mika Waltari/. Legyen és maradjon számunkra Isten a legfőbb hatalom gyakorlója! Ámen.
Debrecen, 2010-08-29.
Pap Gy. László 