2008. 09. 12 – Mézán Józsefné, szül. KULCSÁR MÁRIA

 – 2008. szept. 12

73 – 35  –

„Embernek fia! Ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon.”                                      Ez 24,16.

Kedves Atyámfiai, Gyászoló Testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet!

Szomorú napokra ébredett a Mézán család, s mi is, akik valamilyen kapcsolatban állunk velük. A hasonló esetek nemcsak bánattal, szomorúsággal és gyásszal, hanem bizony titokzatossággal is megtöltenek, akik életünk értelmét keressük, Isten titkait fejtegetjük. Fájdalmat él át a család, és mindazok velük együtt, akik ismerték, szerették néhai testvérünket. A bánat és gyász hangulata mellett azonban titokzatosság lebeg megszomorodott lelkünk fölött, hiszen olyan kérdések keringnek bennünk, melyeknek elodázása lehetetlen, s melyekre kielégítő válaszokat várunk. Elsősorban Istentől, akinek letettük kezébe életünket.

Fájdalmunkra gyógyírként, nehézségeinkre útmutatóként, csüggedéseinkre biztatóként hat a Biblia, melyet a legtöbben értelemmel és szeretettel olvasunk és tanulmányozunk. Ennek lapjain felfedezzük azokat az igazságokat, melyek válaszolnak tátongó kérdéseinkre is. Van azonban egy másik „könyv” is életünkben, melynek beírt és íratlan lapjai mutatják, hogy bizonyos idő leszaladt életünkből, viszont még mindig reménységünk lehet arra, hogy Isten akaratából napjaink mellé újakat toldhatunk. Ezt a könyvet már régebben az „élet könyvének” nevezték el. Ebbe a könyve tulajdonképpen sajátkezűen írjuk fel azokat az eseményeket, melyeket megéltünk. Aztán, hogy gondosan megtervezett, szeretetteljes cselekedetek, vagy éppen tessék-lássék munka tette teljessé a beírt lapokat, rajtunk kérhető számon. Azok mondják meg, akik majd olvasnak benne. Főként azonban Isten.

Ebben a fájdalmas napban, órában lapozzunk mindenképpen néhai testvérünk „élet könyvébe”, ahol nemcsak a rá jellemző cselekedetek sokaságával találkozhatunk, hanem olyanokkal is, melyekben pontosan kimutathatók Isten akarata szerint végzett, szeretet-szolgálatai. Ezen a téren nem kezdhetem mással, mint azzal az örömmel, mely valóságossá tette néhai testvérünk örömét a gyermekáldásokon keresztül. Milyen boldog volt, amikor karjaiban tartotta első gyermekét, s Isten szavát ismételhette meg: íme az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm. De hasonló öröm lépett életébe akkor is, amikor többi gyermekeit szólítgatta.

De nem csak szeretetét látjuk életének könyvében, hanem azt az aggodalmat is, mely eltöltötte gyermekeivel szemben. S miközben családja felé sugározta szeretetének, gondoskodásának, jóságának jeleit, addig soha meg nem feledkezett arról a hangról, mely gyermekkorában érte el először fogékony fülét: Tiszteld Atyádat, szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a parancsolat, ez a szeretet töltötte ki néhai testvérünk életét, azért, hogy nap, mint nap, a szeretet megélésekor találkozzon életében az élet könyve a Bibliában foglaltakkal. Ez adta életének a biztonságot, hitet csüggedéseiben, a szeretetet, amikor mindenkinek szüksége volt rá, akik környezetében éltek. Ez adta a vigasztalás szavait számára, amikor istentiszteletekre ment, s ott határozottan hitte, hogy Istenre bízhatjuk magunkat, életünket, mert Isten tettei és akarata kifürkészhetetlenek.

A maga Istenkereső módján vigasztalt. Kutatta Isten kifürkészhetetlen útjait. Most azonban, temetésekor számunkra újabb titkot rejteget ez a váratlan fordulat, melynek átélőivé lettünk. Szeretnénk választ kapni az élet könyvéből, a Bibliából, Istentől arra a kérdésünkre, hogy miért törik derékba egy jó, szeretettel teljes asszony, édesanya élete?

Mindenek előtt tudnunk kell, hogy Isten másként látja az emberek eltöltött napjait. Ennek következtében egészen bizonyos, hogy másként is számolja azokat, mint mi, ahogy megszoktuk: január 1-december 31.-ig. De Isten teljesnek látja éppen ennek következtében néhai testvérünk életét. Magyarázatként ismételten saját élete áll. Arról a szeretetről kell szólnunk, mely élete könyvének lapjain olvasható. Egész életét átitatta a hitves utáni szeretet hűséges bizonysága. Ezt már csak tetőzni tudta a gyermekei iránti szeretete. Mindezt nem magáért, hanem szeretteiért tette. A jó pásztor módjára. Ugyanis írva van, hogy a jó pásztor életét adja juhaiért. A jó édesanya pedig életét adja gyermekeiért.

Fordítunk még egyet az élet könyvében, s fájdalommal tapasztaljuk, hogy jaj kiáltások sora is olvasható. Mert nem igaz, hogy az övéiért életét áldozó ember ne sóhajtana fel nehéz, megpróbáló, fáradt pillanataiban. Nem igaz, hogy a szeretettel teljes ember ne igényelné Isten segítségét. Sőt ő még inkább, mint mások. Képtelen ugyanis egyetlen nap, lépés megélésére Isten oltalma és kitartó segítsége nélkül. Még akkor is, ha mindez nem látszik a kívül álló szemével.

Még egyetlen lapozás, és látjuk az utolsó oldalt. Az 73. életévet. Másra is kíváncsiak vagyunk ezen az oldalon, de még kell találnunk alkalmat és lehetőséget arra, hogy erről elbeszélgessünk együtt! Mire utalhatnak az utolsó bejegyzések? Senkinek nem szabad ezt elfelednie!

Tudom, testvéreim, nagyon fáj néhai testvérünk elvesztése. Arról is meg vagyok győződve, hogy a miénkhez hasonló bánata, ma nincs senkinek. Nincs a világon senki, akit olyan forrón szerettünk volna, mint testvérünket. Úgy érezzük, hogy nincs senki és semmi, ami megvigasztalna elkeseredésünkben. Pedig létezik a szó és a tett hatalma. Létezik Isten szava, aki szól hozzánk a maga vigasztalásával, és létezik a bátorító simogató együtt érzés embertársaink részéről.

Nyugodjunk bele Isten akaratába! Testvérünk nem kihűlt szívvel indult a hosszú útra, hogy fájdalmat okozzon szeretteinek, hanem szeretettel, hogy ezzel pótolja az élet legkisebb hiányát is. Így határozott Isten, amikor, talán éppen figyelmeztetésnek is szánta ezt a távozást: Senki nem tudja, hogy mikor jön el a vég. Egyszer mindannyian elmegyünk, és ahová megyünk, onnan nincsen visszatérés azon a módon, ahogy megszoktuk már búcsúzásaink során.

Mindannyian megszomorodtunk néhai testvérünk halálhírén. Mindenkit fájdalom ért azóta, hogy meghallottuk néhai testvérünk halálát. Eljöttünk végtisztességet tenni. Egyházi szolgálatot végezni. Jöttem, mint szolgálattevő, de nemcsak, hanem, mint egy jó édesanya koporsójához. Ezékiel szavát halljuk: Embernek fia! Íme, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodjunk csendesen. Szólok én: Maradjunk meg imádkozásban és maradjunk meg Isten szeretetében. Ámen.

búcsúztató

1). Gyermekei: Tibor, József, Zsolt és cs.

2). Unokák: Szabolcs, Tímea, Marcsi, Zsuzsi

3). Nászasszonyai: Erzsébet és Etelka, valamint cs.

4). Keresztleánya: Ildikó és cs.

5). Sógorai: Gyula és István, valamint cs.

6). Sógornője és cs.

7). Komaasszonya és cs.

8). Volt munkatársai: a DKV-tól, a Tócós kerti bölcsődéből,

9). A szomszédok a Széchenyi utcáról

10). Kertszomszédai Bodaszőlőről

11). Közeli és távoli rokonok

12). A MUE; A Hajdúböszörményi szociális otthon dolgozói és lakói

Isten legyen vele, Isten maradjon mivelünk: Ámen.

A kápolnánál

1.      Előfohász.

1. Egyházi ének. /199./
2. Textusfelvétel
3. Temetési beszéd.
4. Miatyánk.
5. Búcsúztató.
6. Áldás.
7. Záróének. /57./

A sírnál

1. Bibliaolvasás.
2. Miatyánk
3. Ének.
4. Hitvallás:

1. Ének. /hantolás alatt/

Áldás. /a hantolás és a koszorúk elhelyezése után/