Bibliai olvasmány: Máté 12, 46 -50.
– általános beszéd –
„Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” Máté 12, 49 -50.
Szeretett Atyámfiai, Testvéreim! Két fontos tanítást olvastam a megjelölt bibliai részben. Az első Jézus családi kötelékeit feszegeti, a második viszont Isten akaratának cselekvését jelöli.
1). A keresztény világ nem tud megegyezni Jézus családját illetően, és ebben én sem akarok okosabbnak látszani, mint az értelmesebb teológusok. Azt azonban elmondom, amit e kérdéssel kapcsolatosan gondolok. Egyik Jézusról szóló filmben láttam egy jelenetet, amikor édesanyja és testvérei Jézushoz érkeztek. Valaki figyelmeztette Jézust, hogy rokonai kinn várakoznak, mire elhangzott: Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten akaratát cselekszik. Első hallásra, a családi kötelékeket semmibe vevő ez a kijelentés, melyet szép kép követtett: Jézus elindult az ajtó felé. Ez a jelenet azt érzékelteti, hogy Jézus rokonaival is azon az úton akar járni, melyen véghezviheti küldetését.
2). Jelen beszédemben nem a rokoni kapcsolatokról, hanem Isten akaratának cselekvéséről beszélek. Ennek rendjén kétféle akaratról szólok: az emberiről és az isteniről. Ezek előtt azonban megemlítem az Aranyszabályt, miszerint „amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük”. (Mt 7, 12.). Ez azt jelenti, hogy csak olyan cselekedeteket követhetünk el egymással szemben, melyeket minden megjegyzés nélkül magunkra nézve is érvényeseknek találunk.
a). Az emberi akarat egybeeséseit keressük Istenével, és komoly feladat elé állunk abban a pillanatban, ahogy szem elől tévesztjük az Aranyszabályt. Miért? Azért, mert akaratunk kiteljesítésekor olyan hibákba sodródhatunk, mint pl. amikor a nagy IGAZSÁGot keressük, és közben rákényszerítjük a véltre Isten mértékét. Csakis józan szemléletünk, gondolkodásunk és cselekedetünk segít, hogy Istenhez simuljon emberi akaratunk. Véleményemhez csatolható Pál apostol megállapítása, miszerint Isten igazságra és szent életre teremtette az embert (Ef 4, 24.), és ezért magaviseletünkből olyan cselekedetek következhetnek, melyek mindenkor elérik az isteni akarat szintjét.
Tagadhatatlan, hogy szabad akarattal rendelkezünk, melynek köszönhetően minden más külső befolyás nélkül dönthetjük el, hogy milyen cselekedeteket követünk. Annyi bizonyos, hogy ennek érvényre juttatásakor szem előtt kell tartanunk a kísérő jelenséget, mely szabadossá is teheti tetteinket. Ez azonban már visszaélést jelent, és egyben olyan ténykedésbe sodródunk, ahol nem vesszük figyelembe a másik intést: Mindent szabad nekem, de nem minden használ. Követelmény tehát, hogy minden esetben magunk irányítsuk akaratunkat, de vigyázva arra, hogy ne essünk rossz hatás alá, vagy még kevésbé cselekedet rabjává. Ne csak imádkozzunk azért, hogy kísértésekbe ne essünk, hanem a tett elkövetése előtt gondoljuk át cselekedetünk következményeit.
b). Az órák olyanok, mint az emberek: össze-vissza járnak – mondta egy tapasztalt, öreg órásmester tanulójának. Az egyik mindig siet. Úgy tesz, mint némely ember, aki siet élni, s nem ér rá, lelkével foglalkozni. A másik egyre késik. Olyan, mint a lusta ember, mindent későbbre hagy. A megtérést is. A harmadik csak külsőre szép, a szerkezete nem ér semmit. Csinos test, szép lélek nélkül. Pedig a szerkezet a fontos, nem a tok. A lélek értékesebb, mint a test. Megigazítsam őket – kérdezte tanulója. Majd délben, mikor a rádió pontos időt jelez – volt a válasz. A tanuló elgondolkozott. Milyen jó volna, ha a lelkek számára is volna egy rádióközpont, melyhez igazíthatnánk a rosszul járó lelkeket. Van is olyan központ – szólt komolyan az öreg órásmester: Jézus. Hozzá igazodhat minden lélek, s aki hozzá igazodik, annak szíve úgy ver, mint az övé: Isten akarata szerint. /Kovács Gyula: Térj meg /
Isten akarata másabb, mint ahogy gondoljuk. Nem kell csodálkoznunk rajta, hiszen mértéke sosem a miénk, mint, ahogy gondolatai és értékelései sem. Nehezen tudunk ebben a kérdésben megegyezni, mert Istenben bízó, hívő emberekként sem sikerül közös nevezőre jutnunk Isten akaratát illetően. Nem azért, mert másféleképpen látjuk azt, hanem tág az isteni akarat, és egyszerűen megállapíthatatlan kezdete, folytatása és befejezése. Hangsúlyozom, hogy az általam felállított sorrend elképzelésem visszatükröződése, melyről állítom, hogy helyes. Ebben ugyan nincs semmi kivetnivaló, és fontos, hogy az elmondottak, a felsorakoztattak beágyazódjanak a bibliai keretbe és abba a gondolatba, melyet Jézustól hallottunk: Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten akaratát cselekszik.
3). Isten akaratának első jellemzését abban állapítom meg, hogy Ő szeretné, ha az emberiség, a világ tudomására hozhatná Atyaságát. A féltő szülő gondoskodásával vesz körül bennünket, jelképesen szólva, – mint a kotló, ahogy szárnya alá veszi kis csirkéit-, úgy gondoskodik rólunk. Ebből a gondviselő szeretetből következik a hűséges szülő örök féltése, melynek köszönhetően meg akarja tartani gyermekeit. Szerintem itt nem is gondolkodik vallásban, még kevésbé nyelvben, vagy nemzetben, hanem megtart az ÉLETre. Ez pedig félreérthetetlenül magán hordozza ígéretének tettre váltását.
Az élet sok mindent jelent. Bár kevésbé fontos, mégis gyakorisággal a testünket részesítjük előnyben a lélek kárára. Pedig a lélek jelenti az életet. Isten nekünk adja a megszentelt Lelket, hogy eljussunk akaratának helyes megismerésére. Ezen akarati tevékenységen nem, mint kényszerűség terhe nehezedik ránk, hanem, mint boldogulási lehetőség tárulkozik ki földi boldogságunk és üdvösségünk megteremtése érdekében. Látjátok, Testvéreim, hogy ennek módozatait sokféle vallásfelekezet állítja helyesnek, amikor ténynek egyedül csak az fogadható el, melyet biztonsággal mindannyian állítunk is: Isten nem akarja, hogy egy is elvesszen az övéi közül (Jn 6, 39.). Mi e vallásos megközelítést találjuk helyesnek, hiszen szabad akaratunk is azt súgja, hogy ezt az utat kell követnünk.
4). A következő kérdés, hogy miként cselekedhetjük Isten akaratát? Bibliai példákat sorolhatok annak érdekében, hogy bebizonyítsam Isten akaratának készséges cselekvését, vagy annak megtagadását. Ez azonban nem célom. Elegendőnek találom a zsoltáros kijelentését, aki Istennek hívó szavára hallgatva kifejezésre juttatta, hogy ő azért áll itt, hogy Isten akaratát cselekedje (40, 9.).
Figyeljünk Jézusra, akinek kijelentésére sorakoztattam eddigi gondolataimat. „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem elküldött, és hogy elvégezzem az ő művét”. (Jn 4, 34.). Lehet-e számunkra fontosabb ténykedés, mint azt cselekednünk, amit Jézustól hallottunk, és amely Isten nagy művének, Isten országának megvalósulását szolgálja?
Pál apostol szívhez szólóan buzdítja a római gyülekezetet, és ma már bennünket is, hogy „alakuljatok át gondolkodásotok megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi kedves neki és mi tökéletes”. (Róma 12, 2.). Fontos megértenünk, hogy itt annak cselekvéséről van szó, és arra érezünk elkötelezettséget, ami Istennek kedves, nemes és nem, ami véleményünk szerint helyes, vagy a tökéletesedéssel határos.
5). Nincs értelme annak, hogy megvessük az isteni akarat cselekvéséért járó jutalmat. Boldogok lehetünk mindörökké! Van-e, lehet-e nagyobb boldogság az Istenben bízó ember számára, mint megérezni, hogy rokon Istennel, Jézussal. Éppen Jézus tanításának betartásával jutunk el a boldogságra, melyben akaratát cselekedve Jézus atyjafiai lehetünk.
Most már helyet adhatunk érzéseinknek, hogy a régi parancs átáradjon rajtunk és cselekedjük, amit az ész és a szív diktál. Ez pedig nem más, mint magunkhoz ölelni azokat, akik testileg hozzánk tartoznak, és szemünkbe nézve rávilágítanak arra az akaratra, mely Isten gondviselő szeretetében csúcsosodik. Ezt azért is meg kell tennünk, mert „nem minden, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába. Csak, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti” (Mt 7, 21). Isten akarata pedig a szeretet. A szeretet gyakorlását ott kell elkezdenünk, ahol a legnehezebb. Azokkal szemben, akikkel szinte naponta összeütközésbe kerülünk életünk vitás kérdései miatt.
6). Nem szeretném zárszónak a Miatyánk kérését—„Legyen meg a te akaratod” (Mt 6, 10), hiszen ezt többnyire a keserű pohár tartalmának kiürítésével szoktuk párhuzamba állítani. Ezzel szemben, számunkra olyan lehetőség kínálkozik, mely az öröm, a boldogság kelyhét jelenti, hiszen Isten akaratát cselekedjük.
Végül pedig, amiképpen kifürkészhetetlenek Isten dolgai, hasonlóan akarata is titokzatos, melynek el nem érhetjük a végét. Fontos, hogy időnként ne csak akaratunkkal, vagy szabad akaratunkkal foglalkozzunk, hanem Istenével, mert így megnyugtató a boldog felismerés: Isten megpihenteti akaratát rajtunk. Ámen.
Pap Gy. László 