Bibliai olvasmány: Jn 15,1-8.
A szőlőtő
– Március 15-i beszéd 2011-
Embernek fia! mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között, a venyige, mely az erdő fái között van? Ez 15,2.
Kedves Testvéreim, Atyámfiai!
Egy jól ismert bibliai közmondással indítom mai beszédemet: „Mert minden fa az Ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt”. (Lk. 6,44) A gondolat tovább folytatódik, csak az a kérdés, hogy melyik irányba haladunk vele. Beszélhetünk arról, hogy minden fát a gyümölcse tesz megismerhetővé, vagy arra összpontosíthatunk, amire Ezékiel próféta felhívta a szentleckénkben a figyelmünket: Mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között, a venyige, mely az erdő fái között van? Rövid válasz is létezik a feltett kérdésre: Semmire. Ha azonban megfigyeljük a szövegösszefüggés részleteit, akkor könnyedén rádöbbenünk a mondanivalóra, mely hamarosan elénk tárulkozik a későbbek során. A próféta még három kérdést tesz fel, melyekben bizonyos szinten benne van a válasz is. Én azonban ajánlom, hogy ünnepnapra szabott gondolatainkkal lépjünk át inkább a bibliai olvasmányunkban hallottakra, az abba kapaszkodó tanításokba, illetve más, szőlőtővel kapcsolatos figyelmeztetésekbe.
1). Bizonyára emlékeztek vallásóráitok egyik érdekes történetére (1Móz 40,9.), melyben a fáraó főpohárnokának álmával ismerkedtetek, illetve azzal, hogy miután József megfejtette az álmot, kéréssel fordult hozzá. Nem mesélem el a történetet, de kiemelem annak egyik fontos elemét. József azt jósolta a pohárnoknak, hogy hamarosan visszakerül abba a beosztásába, melytől megfosztották ugyan, és amelyet egyértelműen megérdemel.
Azonnal feltehető a kérdés: Mire való a szőlőtőke fája? Arra, hogy akár álmunkban is figyelmeztessen valakire. A nagyobbra, akinek kezében van a sorsunk, életünk, jövőnk. Így juthat eszünkbe Isten és figyelhetünk Jézusra, aki sokkal később kijelentette: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.” (Jn 15,1) Majd hozzátette „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,5) Ha itt abbamaradna e beszéd, akkor is elegendő választ kerestem arra, hogy mire is jó a szőlőtőke fája, vesszője a többi fa között. Csakugyan semmire, ami emberi értékelésünk szerint minősíthető. Ezzel szemben viszont csodálatosan érzékelteti kötődésünket, függőségünket, valamint esendőségünket is. E tekintetben három figyelmeztetés olvasható ki Jézus tanításából. Az első az ültetésre vonatkozik. Isten a földtulajdonos, ő biztosítja a szőlőtő, vagyis Jézus életét. A második, hogy mi vagyunk ezen a szőlőtőn a vessző, a hajtás. Eddig nincs is semmi gond, hiszen jó helyen élünk, biztonságban vagyunk, nincs gondunk azzal, hogy mi lesz velünk. Abban a pillanatban, amikor a gyümölcstermésre terelődik a hangsúly, azonnal megváltozik, bizonytalanná válik az életünk. Miért? Azért, mert bármelyik pillanatban metszőollóval a kezében a szőlőtőhöz lép egy munkás, aki lehet, hogy érti szakmáját, előfordulhat, hogy csak „béres”, és akkor nekünk végünk. Egyetlen csettintéssel levág a szőlőtőkéről. Azt már tudjuk, hogy mi következik ezután.
2). Mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között? – ismétlem a szentlecke kérdését. Ebben a válasz-sorban négy fontos területre hívom fel szíves figyelmeteket.
1. „Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet” (Jer 2,20) olvastam Jeremiás Könyvében. Ez jelenti minden idők embere számára a legboldogabb ünnepi pillanatot. Nincs szebb álom és követendő eszme, mint megszabadulni az igától – bármilyen legyen is az és egymás után leszaggatni a béklyóba fogó kötelékeket, bármilyen lazák, vagy kemények is legyenek azok.
2. A szabaddá válás alapigénye nemcsak kijár minden embernek, hanem joga is. És ez tagadhatatlanul így volt már akkor is, amikor hallani sem akartak erről azok, akik fogságban, igában tartották embertársaikat. Az is bizonyos, hogy „sem a kimenőnek, sem a bejövőnek nem volt békessége a háborúság miatt” (Zak 8,10), melyet okoztak a fogva tartók és melyet elszenvedtek a megalázottak.
3. A harmadik gondolat azonnal visszavisz a boldogság pillanataihoz, amikor arra buzdít minket, hogy „kiki hívja majd a maga felebarátját a szőlőtő alá” (Zak 3,10). Van, akinek azonnal a mámor, vagy egy régebbi, kellemetlen élmény jut az eszébe, de másoknak egy ünnepély képe tárulkozik fel, ahová szeretteinket hívtuk, akikkel egy vér, egy érzés, egy hangulat kapcsán ünnepeltünk. Ez nem csak a szűk családi körre korlátozódhat, hanem a felebarátokat is felölelheti.
4. A negyedik és utolsó gondolat ismét vegyes érzelmeket támaszt bennünk. Jézust halljuk, amikor tanítványainak mondja, hogy „Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26,29) Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy vele nem találkozunk egy ideig, hanem azt is sugallja, hogy szeretteink, felebarátjaink, embertársaink közül is többnek meghatározott ideig nem nézhetünk a szeme közé. Vagyis nem találkozhatunk velük.
3). Kedves Testvéreim, Atyámfiai! Még egyszer felteszem a kérdést Ezékiel prófétával: Embernek fia! mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között, a venyige, mely az erdő fái között van? Íme a válasz: Ha másra nem, akkor arra, hogy szüntelen figyelmeztessen.
1. A hasonló állomásokra, mint amilyenhez érkezett a magyarság, 2011. március 15.-ére. A világ bármelyik táján élő magyarok többségének szíve összedobban, amikor kokárdás, zászlólengető embereket látnak gyülekezni a tereken. Talán valamelyik vezető politikus helyére tett mondatára indul el bennünk hosszú körútjára a nemzeti érzés. Megtörténhet, hogy valamelyik erdélyi kis egyházközségben hangzik el a legszebb mondat, vagy ünnepi beszéd, melyet néhány idős ember hallgat csupán, akiknek révedező tekintetében nem a biztos venyige jövőbe kúszó és gyümölcsöt termő képe remeg, hanem a metszőkéssel érkező „bérest” látja, aki hamarosan életét követeli, vagy veszi. Mekkora biztonság van egy ilyen koros embernek a hitében. Sok mindent látott, még többet megért és számára köddé foszlott minden olyan álom, mely sikerrel visszahelyezheti a jogaitól megfosztott embert abba a becsületbe, melyet megérdemel. Nem történhet ez meg, mert valakik elkövették a múltban a bántásokat, valakik megalázták és meggyalázták embertársaikat, ami nem engedi, hogy felhőtlen legyen az ünneplés.
2. Sokan jó nevelésben részesültek, akiknek nem csak azt tanították szüleik, hogy legyetek jó emberek, hanem megtanították őket imádkozni, hinni, bízni Istenben. Sőt megtanították arra is őket, hogy mi az embertársi szeretet. Így számukra mindennél fontosabb, hogy sok jó gyümölcsöt teremjenek és így váljanak Jézus tanítványaivá (Jn 15,8). Nem az elöl ülés, nem az emberek által sokra értékelt dicsőség, hanem a bentről fakadó szeretet volt mozgatórugója cselekedeteiknek. Ezért sikerült nekik mindig megbocsátaniuk azelőtt, hogy ünnepelni indultak. Indulattal nem lehet összegyűjteni a szőlőfa árnyékába a haragosokat, a gyűlölködőket. De kérdés, hogy megannyi érzéssel ünnepelhet-e egy közösség? Igen, mert ünnepeink alapvető igazsága kell legyen a mérvadó, amikor az ünneplő közösségbe indulunk. A közös cél és egy akarat kell meghatározza a vágyat, mely feledtet minden bántást, béklyót, megalázást. Ahogy a próféta gondolja: „én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává?” (Jer 2,21) Nekem nincs erre a kérdésre válaszom, hiszen hiszem és vallom, hogy Isten kezében mindig ott van a metszőkés mellyel bármikor levághatja a vessző elkorcsosult hajtásait. Miért is ne bízzuk rá ezt a feladatot, hiszen a szőlő nemesítése minden bizonnyal az ő joga, ha saját termőföldjében és saját fája és annak hajtásai vagyunk.
3. A szomorúság, a halál jele mindig kísérőként jelen van ünnepléseinkben. Rosszakaróink úgy nyilatkoznak, hogy ez azért van, hogy ne bízza el magát a felhőtlen ünnepre vágyó ember. Van is ebben némi igazság, hiszen élet nincs halál nélkül és örömünk után hamarosan szomorúság következhet. Egy nemzeti ünnep fényét azonban semminek nem szabad beárnyékolnia, még az aradi 13, és a szabadságban életüket vesztettek halála sem. A szabadság eszménye sokkal szebb és igazság-igényesebb annál, hogy bármilyen befolyást engedjünk útjába állni nemes, emberi érzéseinknek. Talán egy mégis meghatározó lehet. A vallásosság. E nélkül nem közelíthetünk az ünnep tisztasága, az érzések megbocsátó reménysége felé.
Végül a költőt idézem: /„De szeretni csak szabadon lehet./ Egyenlő méltósággal./ Külön világ, szemben külön világgal./ Az eggyé olvadásuk: csoda, ünnep./ De nincs embernek emberen hatalma./ És semmi nincsen, amit követelhet./ (Reményik Sándor) Testvéreim! Szabadon dönthetjük el, hogy hol és miként ünnepelünk. Talán már az sem kérdés, hogy egymáson nem követelőzhetünk. Sőt már abban sincs választásunk, hogy szabadon szerethetünk és csakis ebben az esetben olvadhatunk eggyé az ünnepen. Ámen.
Debrecen, 2011. március 13-án.
Pap Gy. László 