Bibliai olvasmány: A nyolc boldogság (Mt 5,3-12)
– általános beszéd –
„Azért hiszel, mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz.” János 20, 29.
Szeretett Atyámfiai, Testvéreim! „Hisz mi is a boldogság? Képzelődés szülte megnyugvás azon, hogy boldogok vagyunk és lehetünk” hangsúlyozza a gondolkodó. /Horváth Kálmán/.
1). Akarjuk a boldogságot. Szemléletünkben és magaviseletünkben hosszú folyamaton kell átmenjünk, míg a földi vonatkozásokon túl átlépünk az égiek felé. A boldogságot többféleképpen is meghatározzuk: élet, béke, öröm, nyugalom, áldás, üdvösség, világosság, virág stb. Ezek a kifejezések többé-kevésbé állapotot, eszményi célt szemléltetnek. Amennyiben közelebbről megfigyeljük a rejtőző jelentéseket, és azokat összesítve egyetlen csatornán juttatjuk el egy központi helyre, nyomban rájövünk arra, hogy ez eszményi övezetet jelent, ahová mi is kívánkozunk. Bár kissé hosszú és nehézkes a felsorolás, mégis meg kell tennem, hogy előbbre léphessünk boldogság keresésünkben. Akkor vagyunk boldogok, ha áldás övezi életünket, de úgy, hogy a béke ragyogja be annak minden pillanatát. Teljes legyen a nyugalom, melyből kicsúcsosodik a tiszta öröm, ami világossá teszi nappalainkat és éjszakáinkat. Állandóan virágzó kertként tündökölhet az életünk, melyben elnyerjük üdvösségünket. Mindenik kifejezés súlyos, és egyenként kell szólnom róluk. Kivétel az élet, melybe beleszalad a többi. Gondoljuk csak át! Boldognak érezzük magunkat, amikor csak áldás árad át napjainkon, vagyis amikor nem tapasztaljuk az élet árnyoldalait. Fontos a béke is, hiszen nélküle semmit sem érnek megvalósításaink, nem beszélve arról, hogy amiként a mindennapi léthez hozzátartozik a kenyér és a víz, úgy a béke is éltetőnk volt és marad. Ikertestvérként simul a békesség fogalmához a nyugalom, vagy nyugodtság, ami nélkül elképzelhetetlen a boldogság. Az öröm már csúcspontot jelöl, ahol az elgondolás és megvalósítás révbe ér. Szerintem az állapot deltához hasonlítható, melyet a mozdulatlan nyugodtság jellemez. A „tengerbe szaladás” előtt még két jellemvonás mutatkozik: a világosság és a virágzás. A boldogságot a világosság adja, hiszen Isten világosságánál láthatunk (36. Zsolt 10.), és csakis Isten vihet ki bennünket erre a világosságra (Mik 7, 9.). A virág a tiszta boldogságot ábrázolja. Pl. nemcsak Izrael tudott kivirágozni Ézsaiás idejében és máskor, hanem később, a Messiás eljövetelekor is ki fog virágozni az igazság (72. Zsolt 7.), mely boldogságot ad a várakozó emberiségnek. Ma már tény, hogy számunkra virágot hozott a régi, Jézus utáni várakozás.
2). A következő kérdés, hogy kiket mond boldognak a Biblia? Mindenek előtt Istent, akinek boldogsága nem mérhető a miénkhez. Míg pl. a görög istenek „élvezték” saját boldogságukat, örömüket, addig Istennek az a boldogság és öröm, amikor gyermeke, az ember fölé hajolhat és megölelheti gondoskodó szeretetével.
„/../ A boldogságnak egyedüli forrása Isten. De a dolgok természetéből és az ő tökéletességéből kifolyólag, teremtményeit azok által, és a szerint áldja meg, melyekkel őket felruházta, és nem más úton. Én nem várhatok teremtőmtől más boldogságot, csakis, ami természetem szerint találhat engem. És mi az én természetem? Mindenek előtt erkölcsi lény vagyok. /…/ Semmi más valódi jó nem marad számomra. Annak ellenállva, önmagam ellen cselekszem, lelkem isteni részének leszek ellensége, keblemben folytonos háborút viselek, és a világon a legnagyobb szenvedést vonom magamra: az önszemrehányást. E nézetek mutatják, minő értelemben kell azt hinnünk, hogy boldogságunk Istentől származik. Ő a boldogságot miáltalunk, egész lényünknek fejlesztése által, és nem más úton adja.” /Channing: A vallás tökéletesítő ereje/
A Bibliában boldognak mondhatta magát Izrael, mert a Törvény útján járva, a jutalom látóhatárán pihentethette szemeit, s amennyiben bizalommal fordult Istenéhez, akkor ígéretet kapott , hogy boldoggá váljon, aki őbenne bízik (84. Zsolt 13.). A boldogság ízlelői Isten szolgái, de itt nem csak a papokra, vagy prófétákra kell gondolnunk, hanem, akit munkában talál az ő ura (Mt 24, 46.).
A boldogság csúcsáig még hosszú az út. Egy ember elveszítette feleségét, aki maga nevelte kisfiát. Az édesapa ki akarta fogni a sorsnak fiára sújtó csapását, s nem mondta meg neki, hogy mi történt az édesanyjával. A gyermek gyakori kérdésére: Hol van édesanyám? – mindig azt felelte, hogy csak látogatóba ment és haza fog jönni. A gyermek, aki nagyon szerette volna látni édesanyját, naponta gondoskodott arról, hogy amikor megérkezik édesanyja, mindent rendben találjon. A virágvázába naponta friss virágot helyezett, mert édesanyja is nagyon szerette a virágot. Szépen felöltözve várt rá. Boldog volt, hogy nemsokára megérkezik az édesanyja. „Boldogok, akik nem látnak és hisznek” – zárul a történet.
3). A hit feltételeként hallszik a kijelentés: Boldogok a szemek, melyek nem látnak és hisznek, ami ránk vonatkoztatva annyit jelent, hogy boldog embernek számít, aki Jézusban és tanításaiban hisz és arra igyekszik, hogy Isten országában egye az ő kenyerét (Lk 14, 15.). Boldogok vagyunk, mert most már életünk van, melyben jó és boldogságot sugárzó nevelőnk a gondviselő Isten.
Miben is áll ez a boldogság? Feltettem a kérdést, viszont megválaszolása előtt megjegyzem, hogy csalódást okozok azok számára, akik emberi értelmezésük szerint a jólétet azonosítják a boldogsággal. Bármilyen furcsán is hangzik, kizáró jellegű az Istenbe vetett hit és bizalom hiánya. A hit megtartása feltételezi a bölcsességet, melyet magától értetődően nyerünk meg. Szinte jutalomként kapjuk az ártatlanságot, mely állandó kedvességre indít Isten és ember iránt. Ebben a kettősségben megjelenik Jézus tanítása: Szeresd Istent és az embert. E gyakorlattal az igazságot követjük. Számunkra mindennél fontosabb, hogy jót tegyünk mindenkivel, de a nélkül, hogy valamilyen jutalmat várnánk.
Sohasem fogom keresni és elfogadni sem, csak az egyéni boldogulást, – a teljes békébe sem fogok egyedül belépni. De mindig és mindenütt az egész világ minden teremtménye boldogulásáért fogok én küzdeni. Amíg csak mindenki megváltva, üdvözítve nincs, nem hagyom el a fájdalom, a küzdelem világát, de ott maradok, ahol vagyok. /Kínai mondás/ . Az erények gyakorlatában Isten parancsolatainak megtartása és akaratának cselekvése egybeesett. A boldogság, tulajdonképpen a cselekvő élet velejárója. Az a boldogság, ha termékenyen részt vállalunk az életben, miközben mások boldogságát munkáljuk. Az igazi boldogság azt jelenti, hogy fontosak vagyunk a család, a közösség és Isten céljai számára. Ennek rendjén tehát, ha a szegénység, vagy az üldözés válik osztályrészünkké, nem az állapot, nem a sanyargató körülmény a meghatározó, hanem azok elviselése.
4). A síron túli boldogság sokszor jelenik meg vallásos képzeteinkben. Igazságosnak tűnik emberi felfogásunk, miszerint földi életünk befejezése után jutalmat, vagy büntetést kapunk. Meglátásom, hogy már életünkben elvehetjük a jutalmat, vagy a büntetést. Meggyőződés kérdése, hogy mikor mondjuk boldognak egymást, vagy magunkat. Néha meglátjuk mások boldogságát, de amikor mi éljük át ugyanazt a helyzetet, akkor nyomorúságnak nevezzük. Csupán más szemlélet szemüvegén keresztül tekintjük a valóságot. „A boldogság abban a teljességben van, mikor a természet eltűnik. Nem lehet tapintani az örökkévalóságot, de nem lehet kísérletezni vele. Istenre kell bízni ezt és elaludni, mint este a gyermek.” /Henry Barbusse: A pokol/.
A síron túli boldogság Isten „színről-színre” való meglátásában éri majd el a tetőpontot, melyet még most „tükör által homályosan látunk”, vagyis lelki szemeinkkel csak akkor sikerül befognunk látószögünkbe. Ez a meglátás az örökkévalóság boldogságát előlegezi, melynek szóbeli kifejezését változatos síkon tárgyaljuk: Pl.: Atyánk országa, mely tulajdonképpen nem csak a láthatatlan világra, hanem a jelenvalóra is értendő abban az összefüggésben, hogy Isten országa nem itt, vagy ott van, hanem mibennünk, vagy miközöttünk van. Az élők földje a jelen való életet sugallja, de az Istennél levő lelkek közösségét is megláthatjuk akkor, ha arra gondolunk, hogy boldog lehet, akit megtart az örök emlékezet, azaz Isten oltalmazó és örökkévaló szeretete. Az égi hajlék, vagy égi haza kiemel a mulandóságot jelentő földi élet kötelékei közül, és ez által olyan örömben részesít, mely örökséget jelent az Istenben bízó ember számára.
Összegezés. Sokszor feletettem magamnak a kérdést: Vajon nem igazságtalan-e az ember akkor, mikor ajándékba kapott élete „elhasználása” után még egy újabb, földön kívüli, örök boldogságban eltöltendő létet követel magának?! Emberi igazságszolgáltatás részeként fogom fel a kérdést, és határozottan állítom, hogy nem a mi dolgunk eldöntenünk, meghatároznunk további boldogságunk lehetőségeit. Az viszont vigasztaló és egyben biztató, hogy létezik a hervadhatatlan (1 Pt 5, 4.), az igazság (2 Tim 4, 8.) és az élet koronája (Jn 1, 12.) azok számára, akik hittel, kitartóan küzdenek boldogsággal szegélyezett földi pályájukon. Bevallom, hogy ez serkent arra, hogy kitartó legyek a szolgálatban, és le ne maradjak azoktól, akik földi boldogságukat és üdvösségüket munkálják. Egyben hangsúlyozom, hogy a szerencse nem kívülről jön, hanem az emberi lélek mélyén fakad. „Szerencsés, vagy boldog nem is lehet más, csak, aki lelkileg elég erős, hogy az élet legszebb ajándékát el ne szalassza. /…/”. /Ismeretlen/
Kívánom, hogy legyünk ékköves aranykelyhei egymásnak! Ámen.
Pap Gy. László 