2012.05.15 – Kívánság

1. Kezdőének (22 sz.)

2. Derekas ének (199sz.)
3. Ima
4. Miatyánk,

5. Közének (303 sz.)

6. Textus-felvétel

7. Temetési beszéd.

Kívánság

– Temetési beszéd: özv. Szabó Józsefné, szül. Gyarmati Piroska 89

De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre. 1Jn 2,17

Kedves Atyámfiai, szeretett gyászoló Testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet!

Isten a megmondhatója, hogy milyen sokat imádkoztam azért, hogy ne nekem kelljen elmondanom egy újabb temetési beszédet a lassan haldokló bihari unitárius gyülekezeti tag megpihent teste mellett. Lám, jobban szeretett engem ennél Isten és úgy döntött, hogy utolsó egyházközségi tagunkkal, barátommal itt álljak néhai testvérünk ravatalánál és vigasztaló szavakat mondjunk, suttogjunk egymás fülébe, hogy vigasztalódjunk a komoly veszteség alatt. A tegnapi értesítés alkalmával, azzal a mondattal köszöntem el a „funerátortól”, hogy vajon tudunk-e együtt sírni azon, hogy elveszítettünk még egy unitáriust, vagy örvendeni azért, mert még él egy utolsó?

Kedves gyászoló Testvéreim! Ha nem is sikerül kellőképpen megvigasztalnunk egymást, adva van a lehetőség arra, hogy a Szentírás szavain keresztül vigasztalódjunk. Mi ugyanis tökéletlenek vagyunk az egyet érzésben és vigasztalhatatlanok a fájdalomban. Istenhez menekülő emberekként ezért vagyunk jó helyzetben, amikor kettétörtnek érezzük szívünket a fájdalom miatt, vagy tapasztaljuk, hogy nincs, akivel megosszuk örömünket.

1). Előttem már sokan megállapították, hogy a ravatal mellett szólók gyászbeszéde alapvetően két részre osztható. Az egyikben méltatjuk a megboldogult testvérünk életét, munkásságát, szeretetét, a másikban viszont magunk felé fordulunk és eligazítást adunk jövőnkre nézve. Vagyis Isten segítségét kérjük arra, hogy békességben, egészségben, hitben és reménységben töltsük megmaradt napjainkat. Az első rész bevezetéseként hadd említsem meg azt a kiváltságos helyzetet, melynek részese volt néhai testvérünk is halála pillanatáig. és minden bizonnyal az marad ezt követően, hiszen rálépett az örökkévalóság útjára éppen az által, hogy ura, Istene akarata szerint élte életét.

Amikor a tegnap felkérést kaptam erre a szolgálatra, gyorsan visszapergettem emlékeimet, amikor meglátogattam néhai testvérünket, akivel elbeszélgettem az élet kis- és nagy ügyeiről. Jól lehet egyre halványabbak ezek az emlékek, de mégis elég erősek ahhoz, hogy néhány gondolat kiemelkedően hangsúlyossá váljon és hosszú időre bevésődjön emlékeim közé. Többek között ilyen volt egy mondata, melyben közölte velem, hogy nem volt sok kívánsága az élethez és Istenhez. Nyomban éreztem, hogy a kívánság lesz meghatározó, központi gondolata mai gyászbeszédemnek.

2). Ne gondoljátok Atyámfiai, hogy néhai testvérünk kívánságaival terhellek benneteket. Sőt talán nem is a világi kívánságok területén kezdem a sort, hanem azzal, ami hozzákapcsolta őt unitárius gyülekezetéhez, s melynek most utolsó előtti tagjaként búcsúzik. Az 1930-as évek elején hallhatta, vagy olvashatta a bibliai üzenetet, melyben egy életre Isten ígéretét zárhatta szívébe: „Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. /…/” olvasható Mózes negyedik Könyvében (Szám 22,17). Ez volt az indulás a vallásos életbe, mely „csendes hitként” telepedett életére és lett meghatározójává cselekvő, szerény, tisztességes életének. Gondoljuk csak át! Mennyi imádság megszületett szívében és lelkében a közel nyolcvan esztendő alatt, melyet ebben a hitben és meggyőződésben töltött el! Nyolc- kilenc éves volt, amikor látta kibontakozni azt a gyülekezetet, melynek mindvégig hűséges tagja maradt, és melynek végső vergődését aggodalommal és mély fájdalommal figyelte.

Az előbbiek szem előtt tartásával elevenítsük fel néhai testvérünk, Piroska néni életének néhány fontosabb állomását!

Életrajzi adatok: 1923, 1946 (58 év házasság), 1953, 1997

3). Most lépjünk vissza az evangéliumi figyelmeztetéshez és vigasztaláshoz! Már 2006-2007-ben hangsúlyozta nekem néhai testvérünk, hogy ez a világ számára is hamarosan elmúlik. Akkor én is úgy gondoltam, hiszen nem volt okom kételkedni kedves hittestvérem megérzésében. Azt viszont már akkor is hangsúlyoztam, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk és Ő fog dönteni arról, hogy mikor jött el végső elmenetelünk ideje. Úgy szoktuk magunk közt fogalmazni ezt, hogy kérhetünk bármit az élettől és meg is kaphatjuk azt, de Isten egy szempillantás alatt számon kéri életünket és cselekedeteinket, melynek következtében a legtöbben nyomban elindulunk a minden földi utolsó útján.

Általában életet kérünk Istentől és mindazt, ami boldoggá, meghitté, kellemessé, békéssé teszi azt. Időnként semmi okunk a kételkedésre, mert azonnal megkapjuk Istentől, máskor viszont szinte évtizedeken át kell várnunk arra, hogy jelét adja egyetlen áldásának. Máskor örömet kérünk tőle, amit megad ugyan, de időnap előtt lehervasztja arcunkról az élet-boldogság szép vonásait és örökös szomorúságba, soha meg nem szűnő gyászba taszít minket. Többször is elmesélte néhai testvérünk, hogy Jób kérése számára is éltető volt számos esztendőn keresztül, amikor vele együtt mondogatta, hogy: „Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék!” (Jób 6,8). Tagadhatatlan, hogy sokszor visszaigazolást nyert Istentől egy másik bibliai versben, ahol azt hangsúlyozta Isten, hogy: „Ha törvényeim szerint élsz, teljesíted kívánságaimat és szem előtt tartod parancsaimat, hozzájuk igazodván, akkor valóra váltom általad ígéretemet /…/.” (1Kir 6,12).

Néhai testvérünk betartotta a parancsolatokat, hozzájuk igazította hosszúra terjedő életét és úgy érzem, hogy minden tekintetben valóra vált ebben az életben is – Isten mindenkihez szóló ígéretének első része. Azért az első, mert a másodikra csak abban a pillanatban kerülhet sor, amennyiben mindnyájan rábólintunk e ravatal mellett, hogy néhai testvérünk, Piroska néni emberi mérce szerint is megérdemelte egész életével, hogy bekerüljön Isten örökéletre szóló elismerésébe és szeretetébe. Vagyis az apostolt ismételve: aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.

4). Kedves gyászoló Testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet! Lassan elérkezett az ideje annak, hogy egy-egy emlékkel szívünkben elindítsuk kedves halottunkat utolsó útjára. Ezt megelőzően viszont van még némi kötelességünk vele és magunkkal szemben, hiszen arról is szót kell ejtenünk, ami ezután következik vele, lelkével, a beígért örökkévalósággal. Szomorúan nézek barátomra, Bíró Imrére, aki most már egyedüliként képviseli az egykori, bihari unitárius gyülekezetet. Ahogy ismerem őt, minden bizonnyal szívében lesz hely arra, hogy egy emléket megőrizzen néhai testvérünkről és magával hordozza békességgel mindaddig, míg Isten számára életet ígér és ad. A nagyváradi gyülekezetben is néha megemlékeznek majd róla, illetve neve ott marad a sárguló papírlapokon mindaddig, míg ezek élete biztosított. A bihari unitárius temető földje magába fogadja lassan őt, de csak abban bízhatunk, hogy csendes és nyugodt lesz bennünket is túlélő álma. Akik itt vagyunk, mind azért jöttünk, mert érzés és emlék köt néhai szerettünkhöz, de addig él emléke bennünk, míg mi magunk.

Elkeserítő tényeket soroltam, de mégis vigasztalót, mert egyszer ugyan mindnyájan elmegyünk, kirázzuk emlékeinkből azokat, akik hozzánk tartoztak, akiket még szerettünk is, de végső vigaszunk van Istenben, aki mindig gyermekei mellett volt és lelkünkkel lesz örök időig. Szeretnénk boldog időt tölteni együtt, és jókat kívánunk életünkben egymásnak, melynek teljesítéséhez hozzájárul sok tekintetben Isten, amikor részesít áldásaiban. Az is előfordul, hogy mulasztásaink következtében nem kérünk, kívánunk időben. Ezek közé sorolom magam is, hiszen szolgálatom áthelyezése révén nem vettem a fáradtságot, hogy megkeressem néhai testvéremet, amikor Biharon keresztül autóztam és segítsek neki, hogy Isten elé vigye utolsó kérését. Most mindnyájatokat kérlek, hogy szóljunk az apostollal és mondjuk Istennek, hogy „a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke” (Róm 8.6). Ezt a lelki életet és békét add meg Istenünk, néhai testvérünk számára, aki kitartónak és hűségesnek bizonyult hozzád, népéhez, hitéhez és önmagához.

Végül pedig Eszter kérésével forduljunk Istenhez, amikor önmagunkra figyelünk és arra, hogy számunkra még nyitott könyv az élet és sok-sok lehetőség kínálja fel magát a holnapban: „Ha valóban tetszésre találtam szemedben, /…/, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom.” (Eszt 7,3). Ámen.

8. Utóima
9. Búcsúztató. Végül hallgassuk meg, hogy kik vesznek tőle búcsút és ajánlják lelkét gondviselő Atyánknak, Istenünknek!

10. Áldás
11. Záróének (199/2).