2010.12.15 – Temetési beszéd

Szeretetünk békéje

– Temetési beszéd: Balsa Jánosné, szül. Rozsos Erzsébet 84/36 –

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat.”  Jn 14,23/a.

Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Ma szomorú alkalomra gyűltünk össze, hiszen utolsó útjára kísérjük és eltemetjük néhai testvérünket, Balsa Jánosné, szül. Rozsos Erzsébetet. Csokorba kötünk néhány emlék – gondolatot, hozzáadjuk iránta táplált érzéseinket, elbúcsúzunk tőle és Isten oltalmába ajánljuk az ő lelkét. Néhány esztendőre, nagyváradi állomáshelyemig nyúlik vissza az idő, amióta ismerjük egymást és szentleckére szabott gondolataim előtt el kell mondanom, hogy szívem szerint még sok esztendeig szerettem volna, ha itt marad közöttünk. Jellemében, vallásos felfogásában, katonás magatartásában lépten-nyomon egy olyan emberrel találkoztam Erzsi néni személyében, aki korát megcáfoló módon szólt, nyilatkozott és szeretett.

1926-ig kell visszalépnünk az időben, amikor a család ötödik gyermekeként belesírta magát Tordán az életbe. Élete Kövenden bontakozott, majd a történelmi változások és a családi megélhetés Magyarországra hozta a népes családot. Míg lelkében mindig boldogan dédelgette az Aranyos mentének gyermekkori képét, lassan ráébredt, hogy neki itt, Magyarországon van a helye, ahol aztán engedte kibontakozni családi, közösségi, vallási életét. Soha nem tudott úgy szólni szülőföldjéről, hogy ne könnyezte volna el magát és soha nem hallottam nagyobb szeretettel beszélni Magyarországról, mint őt. Ez a szeretet vált meghatározóvá, amikor megírtam e temetési beszédet, s ideállok mellétek, hogy tolmácsoljam az örömüzenet szavain keresztül Isten vigasztalását. Tudom, semmivel nem magyarázható a fájdalom, melyet éreztek a veszteség rendjén és az is nyilvánvaló, hogy míg mások a boldog beteljesülést vágyával lépegetnek ezen az adventi úton, addig ti a szomorúsággal. Ők a boldogságuk megjelenését várják az ünneptől, ti pedig a vigasz megérkezését.

1). Először arról a szeretetről gondolkodtam készülésem rendjén, mely Istentől árad a világ, és benne az ember, mindannyiunk felé, s így megértettem, hogy, amíg Isten szeretete érzik a világban, addig jelen van a békesség is. Igen ám, de amaz másik szeretetről beszél János evangélista, ami bennünk kell legyen Isten iránt. Ennek a szeretetnek a jelenléte feltételezi békességünk alapját, ennek hiánya okozza a sok békétlenséget, mely jelen van a nagyvilágban, és jelen van kisebb környezetünkben is. Néhai testvérünk erényére vált, hiszen ő mélyen elgondolkodott a benne és bennünk levő, Isten iránt érzett szeretetről, és arról is melyet gyakorolt embertársaival szemben. Erzsi néni tudta, „/…/ akit, vagy amit szeret az ember, arra gyakran gondol. – Mily sokszor gondol hű barát jó barátjára, ha távol van is. Mily sokszor gondol a gyermek szüleire, ha meghaltak is. Mily gyakran, szinte állandóan gondol jegyes jegyesére. /…/.” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 393. Old./. Időnként mondogatta nekem is Erzsi néni, hogy odafigyelünk ugyan egymásra, de nem eléggé. Odafigyelünk, s ennek ellenére mégis részlegesnek, vagy egyszerűen hiányzónak találjuk a békességet. Isten akkor tud elárasztani békéjével, amennyiben jobban odafigyelünk rá. Legyen Ő a barátunk, jegyesünk, édes Atyánk, mindennapi kenyerünk és italunk. A magunk fajta, Istenben bízó embereknek ez jelenti a naponkénti békesség jelenlétét.

2). Valaki szeret engem… – mondja Jézus. Végeredményben nem is kér tőlünk sokat, de ugyanakkor nem is keveset. Valaki szeret engem, és ugyanakkor megtartja tanításomat – folytatja, azt Isten is szeretni fogja. Képzeljük el magunkat Jézus, vagy néhai testvérünk mellett. Mintha ma is élnének testben és lélekben! Tegyük fel, hogy éppen ott lennénk, ahol elhangzik a felhívás! Az Atyában való bizalom hozza el számunkra a szeretetet, mely nem válogat ember és ember között. Nem tesz különbséget Jézus és a többi embertárs között. Hogy miként lehetséges ez? Nehéz, de van rá példa. „Ha az anya nagyon szereti gyermekét, ezt mondja neki: Egyetlen életem; ha a jegyes igazán szereti jegyesét, azt mondja, te vagy egyetlen életem. Örömben és bánatban, keltemben és fektemben bármerre megyek, mindig csak teveled álmodok. Tehát az élet kifejezés a nagy szeretet spontán kifejezése.” /Vasárnapok – Ünnepnapok: 543. Old./. Ezek szerint semmi mást nem kell szeretnünk csak életünket. Abban azonban mindenkit annyira, mint az egyetlent. Mi tudjuk, hogy testvérünk így szerette övéit. Egyetlenként.

a). Mit jelent szeretnünk egymást? Halljuk Jézus örökérvényű parancsát: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Örökké régi és örökké új parancs! Új minden évben, új minden szükségben. Új, mert az embereket állandóan kell figyelmeztetni rá. Új szeretet az új szükségben!. Milyen legyen ez a szeretet? Olyan szeretet, amely jóságos s beleéli magát embertársai sorsába, lelkébe, helyzetébe. Nem vesz mindent egységes séma szerint. /…/ Olyan szeretet, amely nem keresi a magáét, a maga dicsőségét. Olyan szeretet, amely mindent eltűr, megvetést és hálátlanságot… Olyan szeretet, amely a belső jóakarattal külső segítőkészséget párosít, amely a testi szükséggel együtt a lelki szükséget is istápolja.” /Vasárnapok – Ünnepnapok: 584. Old./.

b). Az egymás iránt gyakorolt szeretet rövid részletezése után kanyarodjunk vissza néhány megállapítás erejéig a Jézus iránt kimutatható szeretetre. Kérdésünk így hangzik: Miként szerethetjük Jézust? Amennyiben Jézus csupán ezt az egyetlen mondatot mondta volna, hogy: „Szeresd felebarátodat, mint magadat, már ezzel a világ megváltója lett volna, mert e parancs teljesítésén áll a világ megváltása minden rossztól!” /Max Roger/ Ennek köszönhetően, – saját értelmezésem szerint semmi más kötelességünk nincs, csupán szeretnünk egymást, mint saját magunkat. Gyakorolt ember-szeretetünk alkalmával jusson mindig eszünkbe Jézus, s most már néhai testvérünk is, aki egy olyan parancsot hagyott örökségül nekünk, melynek gyakorlása szabaddá tesz minden rossztól. Az embertársi szeretet megélésében található Jézus iránti szeretetünk.

c). Tegyük teljessé felsorolásunkat, s éppen ezért Isten szeretetére is térjünk vissza néhány mondat erejéig. Itt is az előbbi kérdést ismételem: Miben áll Isten iránti szeretetünk? Tolsztoj egyik megfelelő vallomása rögtön eligazít bennünket: „Igen, a szeretet!… Ez a lényege a léleknek. Szeretni felebarátunkat, szeretni ellenségeinket, szeretni mindent és mindenkit: ez annyit jelent, mint minden megnyilvánulásban szeretni Istent. Nem tudunk szeretet nélkül élni. Az még talán lehetséges, valami módon, hogy bennünket nem szeret senki, de az, hogy mi magunk ne szeressünk senkit, az lehetetlenség, s tökéletesen ellenkezik az emberi természettel.” Milyen gyönyörű, és egyben találó, ránk nézve is elég gyakran érvényes megállapítás ez. Nemcsak összegezi az eddig elmondottakat, nemcsak megerősíti a felebarátjaink és Isten iránti szeretet szükségességét, hanem azt az állapotot is felvillantja, mikor éhezünk és szomjúhozunk egymás és Isten szeretetére. Meglehet, hogy elhagyottnak, a szeretetből kiszorítottnak érezzük magunkat, és éppen ezért ilyen állapotban nem szabad megengednünk magunknak, hogy mi ne szeressünk. Jó tanács ez, hiszen egybeesik azzal az igazsággal, miszerint előfordulhat, hogy mi szeretetlenséget érzünk magunk körül, de éppen saját, gyakorolt szeretetünknek köszönhetően ébredünk rá, hogy mindvégig körülvett, egy pillanatra sem hagyott el Isten szeretete. Egy négy soros szerint: /Míg sírsz te itt,/ /Csak azt ne hidd,/ /Hogy Isten nem szeret,/ /Hogy elfelejthet/. Nehéz óráiban sokszor menekült néhai testvérünk is ebbe a hitbe, meggyőződésbe.

3). Isten szeretete, de általában a szeretet békességünk alapja. Krisztus országa az igazság, szeretet és béke országa. A szeretet országa. /…/ A szeretet örök – a gyűlölet mulandó… Arról ismernek meg bennünket, hogy szeretjük egymást.”  – hangsúlyozta Bánk József püspök. Ezzel a gondolattal elérkeztünk gyászbeszédem záró részéhez. Néhai testvérünk lénye, élete szolgálta, hogy közelebb kerüljünk a jézusi igazságokhoz, emberközelbe hozzuk a lehetetlennek tűnő parancsolatokat. Sok beszédet hallottatok ti is a szeretetről. Bűnbánóan, szépen, megragadóan, de szégyenkezésre indítva is lehet beszélni róla. A szeretetről nem beszélnünk kell, hanem cselekednünk azt. Mindazok, akik egyre jobban vágyakoznak Isten országa megvalósulására, komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy nyilvánvalóvá váljanak ennek az országnak látható, köztünk érezhető jelei. Ennek a szeretetnek a megtestesítője, gyakorlója volt egy életen át néhai testvérünk, Balsa Jánosné, szül. Rozsos Erzsébet. Olyan szeretet volt ő, aki építette közöttünk a békességet, egymáshoz vonzotta az eltávolodott embereket, megmelegítette a didergőket, örök békességgel árasztotta el mindazokat, akik élték Isten- és embertársaik iránti szeretetüket. Ilyen érzésekkel raktározzuk el vele kapcsolatos szép emlékeinket és egész életével így maradjon ő egy emlék a mi szeretetteljes életünkben. Ámen.

5. Miatyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!

6. Búcsúztató.

1.

Férje

2.

Fia Tibor és cs.

3.

– unoka: Tibor és élettársa

– a dédunoka Dénes

4.

Testvérei: Emma, Katalin, János és családjaik

5.

Rokonok: Debrecenből, Nagysékelyből, Budapestről, Kövendről, Élesdről, Kolozsvárról, Tordáról

6.

Közeli és távoli rokonok mind

7.

Volt munkatársak,

8.

Szomszédok

9.

Hajdúböszörményből a Gondviselés házának dolgozói

10.

Az Unitárius Egyház, melynek mindvégig tagja maradt.

4 thoughts on “2010.12.15 – Temetési beszéd

  1. papgylaszlo Szerző

    Ez Pál apostol véleménye. Jézus biztos mást állítana erről. Azt elfogadom, hogy sokan szánalommal néznek “hitetlen” embertársaikra, ami szép gesztus részükről, viszont engedjék át inkább Istennek a minősítést, aki majd elintézi, hogy az örök életet érdemlő, vagy örök kárhozatra ítélt csoportosulásba szervezi a különben ártatlan embereket. Mi továbbra is arra összpontosítunk, hogy azt tegyük, amit Jézus parancsként hátra hagyott: Szeresd Istent és felebarátodat. A többi sallang és lehetőség a kirekesztésre. Persze továbbra is fenntartom, hogy mindenki azt hisz, ami szíve és hite szerint való. Tisztelettel.

  2. Horkay László

    Bocsánat, én senkit sem neveztem nyomorultnak, ezt Isten Igéje mondja: I.Kor.15:19

  3. papgylaszlo Szerző

    Kedves Horkay Úr!

    Ön azért beszél, mert azt hiszi, amit szól. Én pedig arról beszélek, amit hiszek. Ehhez joga van Önnek és teljes joggal nekem is.

    Különben én nem nézegetem az Ön temetési beszédeit. Megvannak önálló gondolataim ezekre az alkalmakra.

    Azt is elfogadom, hogy Ön nyomorultnak nevezzen. A végső döntést úgy is Isten hozza velem kapcsolatosan és Önnel szemben is.

    Az unitáriusok kezdeményezésére 1568-ban kimondták a tordai országgyűlésen, hogy mindenki szabadon vélekedhet Isten dolgairól és ezért bántani, üldözni, megölni senkit nem szabad, mert a hit Isten ajándéka és nem egy felekezet privilégiuma. Főként ha valakinek utolsó szalmaszálként nyújtják a test feltámadásának reménységét.

    Tisztelettel: Pap Gy. László

  4. Horkay László

    Temtésen miért nem beszél a feltámadásról? Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorúltabbak vagyunk.
    Hiszem testünknek feltámadását és az örök életet.
    “Új ég, új föld, új Jeruzsálem vár rám,
    Hitem mit eddig csak sejthetett,
    Hol örök mennyegzőre hív a Bárány,
    Királyi vendég ott hadd legyek.”

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s