A vallásszabadság kihirdetésének 443. évfordulója
Most is elmondhatjuk, hogy nagyon szalad életünk ficánkoló lova, hiszen már kilenc éve, hogy az Aryanyosszéken, Kövenden tartott zsinat (2002) elhatározta, hogy ünnepnappá nyilvánítja január 13.-át, mint a vallás- és lelkiismereti szabadság napját. Azóta ezen a napon, vagy az ehhez legközelebb eső vasárnapon, egyházközségeinkben megünnepeljük a nevezetes tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadságot.
„Méltó megemlékezésekkel, rendezvényekkel akarunk tisztelegni múltunk e drága öröksége előtt, és szeretnénk elkötelezni magunkat a jelenben a jövőre nézve, hogy őseinkhez hasonlóan mi is hirdetői, megélői, szorgalmazói leszünk a vallás- és lelkiismereti szabadság nemes eszméjének.
A tordai országgyűlés vallási határozata biztosította azt a jogi és formai keretet, amely egyházunk megalapítását jelentette. A vallásszabadság kihirdetését és törvénybe foglalását megelőző időszakot a vallásháborúk, vallásüldözések, hitviták, vallásegyenlőségi küzdelmek jellemezték. 1568 előtt Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa egyes országaiban a katolikusok és a protestánsok között, a vallási együttélés és türelem védelmére ún. „vallásbékét” kötöttek. Ezek a megegyezések, „békemegállapodások” csak korlátozott türelmet, vallásszabadságot biztosítottak.
Erdély volt az egyetlen ország Európában, amely az 1568. évi tordai országgyűlésen törvénybe foglalta a lelkiismereti és vallásszabadságot. Idézzük fel a tordai országgyűlés vallási határozatát: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezőtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyegessön az tanításért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”
Az országgyűlési határozat jelentőségét, fontosságát nagyon sokan méltatták. A sok méltatás közül kettőt szeretnék felidézni. Az unitárius történész Jakab Elek lelkesen állapította meg: „Mint a természet, égre nyúló kőszikláit, oly magasan helyezi e törvény Erdélyt a nagy és művelt országok fölébe… a történetírónak joga van e tárgyról büszke önérzettel szólni, kötelessége az ősök szabadelvűségéről tisztelettel emlékezni.”
Pokoly József református egyháztörténész hangvétele is elismerésről, sőt büszkeségről árulkodik: „A felekezetek közötti egyenjogúság kérdését még egyetlen állam sem oldotta meg olyan találékonyan és egészségesen, mint Erdély a XVI. században. Az egyetlen mód, amely mellett nem üres ige a tordai országgyűlés által kimondott elv, hogy ti. mindenki azt a hitet követheti, amelyet akar, régi vagy új szertartásokkal, csakhogy az új hit követői ne bántalmazzák a régi hit követőit.”
A tordai országgyűlés vallásszabadságot biztosító határozatának a kimondását az erdélyi reformáció sajátos társadalmi, politikai, vallási helyzete motiválta, de konkrét megvalósulását Dávid Ferenc türelmes és János Zsigmond unitárius fejedelem felvilágosult szelleme tette lehetővé. Igaz, a történelem során volt időszak, amikor a felekezetek között, sőt a felekezeteken belül is megrendült a vallásszabadság érvényesítése, de nem semmisült meg soha.
Minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a vallásszabadság törvényének a kihirdetése az erdélyi unitarizmus nagyszerű vívmánya volt. Az unitárius reformáció a szabadelvűség szellemében nemcsak felkarolta, hanem küzdött is a vallási és lelkiismereti szabadság, a türelem, a belső tekintély, a kölcsönös tisztelet és szeretet naponkénti érvényesítésének a megvalósításáért. Dávid Ferenc a kor türelmetlenségei közepette világosan fogalmazta meg a követendő célt: „Bizonyára keresztényeknek kell lennünk, Isten igéivel kell meg győzettetnünk, nem kiáltásokkal, nevezgetésekkel és gyalázatokkal.” Vallotta, hogy „a Szentírásban sehol sem olvastuk, hogy Isten igéjét tűzzel-vassal kell terjeszteni. Krisztus országának népe és az ő áldozata önkéntes, fegyverrel és fenyegetéssel az evangélium elfogadására nem kényszeríthető, önként engedelmeskedik. Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet és a lelket, aki felett hatalommal csak teremtője bír. Hogy jámbor érzelmünk a felség (János Zsigmond) előtt tudva legyen, hogy vádolóink nemcsak méltatlansággal ne illettessenek, de részesüljenek minden tisztességben és jutalomban, legyen nekik szabad írni, minket kárhoztatni és általában adassék nekik teljes szabadság mindenre, amit ügyükben tenni akarnak. Az Isten maga lesz az, aki a maga ügyét védelembe veszi… Az alázatosság lelke az, ami által az egyház épül, az igazság gyarapodik, a tévedezők jó útra térnek, a béke helyre áll, a lelkek megengesztelődnek.”
Mit jelent a vallásszabadság számunkra napjainkban? – tehetjük fel a kérdést. A lehetséges válaszok közül csupán négyet szeretnék megemlíteni: –
A vallási igazságok szabad, értelmes vizsgálatát: az elért eredmények és következtetések szabad megvallását, kinyilvánítását, hirdetését, terjesztését egyéni és közösségi vonatkozásban minden megszorítás, korlátozás nélkül. –
Az Istennel való kapcsolat korlátlan és feltétlen szabadságának megélését. Senki ettől a kapcsolattól el nem szakíthat, ellenben senki erre nem kényszeríthet. –
A lelkiismereti meggyőződés felette áll minden külső tekintélynek. Nem azért hiszek/fogadok el egy vallási hitelvet, mert az „kihirdettetett” vagy „meg van írva”, hanem azért, mert az összhangban áll az értelmem kívánalmaival, és lelkiismereti meggyőződésemmel. –
Türelmes magatartásra figyelmeztet mások vallásos meggyőződése, világnézeti felfogása iránt. Kiindulási alapként a jézusi követelményhez kell igazodnunk: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12)
Forrás: Dr. Rezi Elek Forrás: Unitárius Közlöny 2008. február
******************
A vallásszabadság története
A történelem folyamán ritka volt a teljes vallásszabadság. A „törzsi vallások” idején a különböző vallású törzsek sokszor harcoltak egymással, és később is előfordultak vallásháborúk, ill. kisebb-nagyobb vallási villongások. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a vallásháborúk oka ritkább esetben volt valódi hitbeli nézetkülönbség, az anyagi-ideológiai-politikai mozgatórugók a legtöbb esetben kimutathatóak. /…/
A „kultúrateremtő” vallások megszületésével az éppen uralkodó vallások gyakran nem-háborús időkben is elnyomták vagy betiltották a többi vallás gyakorlását, vagy akár lépéseket is tettek más vallások gyakorlónak meggyilkolására. Ez a vallásüldözés. Ez különösen az euro-atlanti civilizációra volt jellemző, a középkori keleten a vallási tolerancia nagyobb volt, sok rivális filozófia, vallás és világnézet tudott együtt élni a mai napig is /…/.
/…/
A reformáció korabeli vallásháborúkat az augsburgi vallásbéke zárta le, a késő középkori Magyarország, különösen pedig Erdély történelme – feltéve, ha az adott korabeli európai helyzethez viszonyítjuk – is meglehetősen jó példa az egyre nagyobb fokú vallási toleranciára (1568-as tordai országgyűlés).
Vallásszabadságot biztosító törvények
Az 1568-as tordai törvény
Erdélyben az 1568-as tordai országgyűlés Európában elsőként hirdetett vallásszabadságot: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…” (Hozzá kell tennünk, hogy ez a szabadság „csak” négy keresztény vallásra: a katolikus, református, evangélikus és az unitárius vallásra vonatkozott.)
Az Emberi Jogok Nyilatkozata
18. cikk
„Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”
A Magyar Alkotmány
1949 óta biztosítja a vallás szabadságát:
“54. § (1) A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát. (2) A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól. “
Ez a cikkely jelenleg ebben a formában érvényes:
“60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. (4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
Az Alapvető Jogok Európai Kartája
A vallásszabadságba az is beletartozik, hogy mindenki szabadon, mindenféle külső kényszerítő tényező nélkül tudja megválasztani a saját vallását, vagy – ateisták esetén – a világnézetét. Továbbá az is, hogy ha közben megváltoztak a nézetei, bármikor szabadon elhagyhasson egy adott egyházat, vallást és másikat választhasson magának. Ez utóbbi esetben sok bírálat éri a Magyar Katolikus Egyházat, hogy állítólag annak ellenére is a tagának tekint egyeseket, hogy azok már egy másik vallás tagjai.
Az Amszterdami Szerződéshez csatolt 11. Jegyzőkönyvön kívül a nizzai értekezleten 2000. december 7-én elfogadott, 10. cikkelye is foglalkozik a vallásszabadság kérdésével:
“10. cikkely Gondolat,- lelkiismereti és vallásszabadság
1. Mindenkinek joga van a gondolat- lelkiismereti és vallásszabadsághoz. Ezek a jogok magukba foglalják a vallás és hit változtatásának szabadságát, valamint a vallás és hit egyénileg, vagy másokkal közösségben, nyilvánosan vagy magán keretek között történő kifejezésre juttatását imádsággal, tanítással, gyakorlással, vagy szertartásokkal.
2. A katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadásához való jogot az e jog gyakorlását szabályzó nemzeti jogszabályok szerint el kell ismerni.”
***********
János Zsigmond fejedelem uralkodása alatt, 1568 januárjában, a Tordán tartott erdélyi országgyűlés az alábbi törvényt hozta:
„Urunk ő felsége, miképen ennek előtte való gyülésibe országával közönséggel az religió dolgáról végezött, azonképen mostan ez jelen való gyülésébe azont erősiti, tudniillik hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszeritse az ű lelke azon meg nem nyugodván; […]. Ezért penig senki […] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. […] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon.”
Pap Gy. László 