– beköszönő beszéd – 2008
„Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten.” Ez 34,31
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Ma egy példabeszéd jellegű tanítás van soron, melynek a „Papok, pásztorok”, illetve a „Pap tiszte” címet adhatjuk. Bár a szolgálattevő lelkészekre nézve cseppet sem kecsegtető mindaz, amit olvashatunk az eléggé terjedelmes példázatban, egyértelműen kijelenthetem, hogy mind tartalmában, mind pedig tanító jellegében elsőrendű helyet foglal el.
1). A példabeszéd előzményeként csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az Ószövetségben megszokott feddés és jóra intés sorát hallhatjuk. Ezékiel próféta kötelességévé tette Isten, hogy az általa közölt példabeszéden keresztül hozza a papság tudomására, hogy hallott helytelen magaviseletükről. Nem marad hangsúlytalan az sem, hogy Isten elnéző népével szemben, s bár előtérbe kerülnek időközönként igaz bíró. Tehát a népnek állandóan résen kell lennie viselkedését illetően, mert Isten nemcsak az elnézésre hajlamos, hanem arra is, hogy megfelelő büntetéseket szabjon ki a rossz magaviseletért. A nép juhai maradnak, az ő legelőjének nyája, akikről egyértelmű meglátása, hogy emberek ők, Ő pedig az Istenük.
2). A példabeszéd tartalmát illetően a következőket sorolhatom: Amennyiben egységben látom a szövegben található tanításokat, feddéseket, s bizonyos mértékben a büntetést, akkor félreérthetetlenül 4 részre kell osztanom a példabeszédet. Az első részben, de a későbbiekben is visszatérően arról értesülünk, hogy Istennek elítélő véleménye alakult ki a papságról, akiket nemcsak a korabeli emberek, hanem a mostaniak is szívesen neveznek pásztoroknak. Arról is tudomást szerzünk, hogy miket tettek, illetve milyen fontos tennivalókat mulasztottak el ezek a pásztorok, melyek következményeként nemcsak szétszéledt a nyáj, hanem prédává is vált. A második részben azzal kell szembenézzenek az elmarasztalható pásztorok, hogy maga Isten támad ellenük mulasztásaik miatt. Ugyanitt szólhatunk arról, hogy Isten veszi kezébe az ügyet, s Ő mutatja meg, hogy miként kellett volna cselekedniük pásztorainak. A harmadik részben – mint ahogy az már várható is a megtörténtek után -, a büntetés kilátásba helyezése következik. Itt is bő szavúsággal állunk szemben, hiszen nem megismételve az előbbieket, hanem új formába és szavakba öntötten nyugtázhatják a felelőtlen pásztorok, megérdemelt büntetésüket. A büntetés tényét követi azonnal a hangulat feloldása, melyben megjelenik egy felelős, és igazi pásztor. A negyedik, és egyben befejező részben tapasztaljuk, hogy Isten akaratából helyre fog állni a rend és a békesség.
a). Eltekintek most attól, hogy meghatározzam, illetve részletezzem a mindenkori pásztor foglalkozását, és a vele járó feladatokat. Inkább arra szeretnélek figyelmeztetni, ami magában a példabeszédben felfedezhető. Nehéz feladatot választ Ezékiel próféta, amikor szót fogad Istennek, s próféciájával nemcsak a papsággal fordul szembe, hanem felvállalja annak várható haragját, esetleg bosszúját is. Persze, ott áll mögötte Isten biztatása, hogy prófétáljon a pásztorok, azaz a papság ellen. Ő aztán keményen belevág. Ahogy mondani szoktuk: az elevenbe. Jaj azoknak a pásztoroknak, akik önmagukat legeltetik. Majd engedékenységének látható jelei, ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne igaz. Majd következik egy nagyon fontos kérdés: Vajon nem az-e a kötelessége a mindenkori pásztornak, hogy a nyájat legeltesse? Ezzel szemben pedig elősorolható, hogy a pásztorok megették a tejet, a gyapjút ruhának felhasználták, az állatok szebbjét, vagyis a hízottakat eledelként elfogyasztották.
Mintha egy kis törés állna be a példázatban, hiszen gondolat-váltás következik. A valódi pásztor személyéről átsodródik a példabeszéd a papság tevékenységére, melynek következtében súlyos vádak hangzanak el. Nemek sora következik: Nem erősítettétek a gyengéket; Nem gyógyítottátok a betegeket; nem kötöztétek a megtöröttet; nem hoztátok vissza az elűzötteket; Nem kerestétek meg azokat, akik elvesztek. Sőt, nemcsak, hogy mindezeket elmulasztottátok, hanem kegyetlenül uralkodtatok az elnyomott nyájon.
Ne gondolja senki, hogy el akarom hárítani magamról a rám vonatkozó felelősséget. Nem menekülök különböző kifogások mögé, ha engem, mint papot felelősségre vonás terhel. Már szóltam ebben a tekintetben, és még szólni fogok, amikor ismét ideje lesz. Most azonban ennél fontosabb tovább lépnünk, követve a példabeszéd gondolatait. Megállapítja Isten, hogy a papság, a rossz pásztorok felelőtlensége miatt szétszóródott a pásztor nélkül való nyáj. A mindenfelé szétszóródott nyáj eleven prédájává vált a rájuk leselkedő vadaknak. Hegyen, halmon, a föld egész színén szétszóródott nyájat senki nem keresi, nem érdeklődik iránta. Szomorú sors a szétszóródott nyáj sorsa.
b). Isten, minden valószínűség szerint jól átgondolta a dolgot, mielőtt Ezékiel prófétát utasította, hogy megfeddje a hanyag pásztorokat, papokat. Elérkezett az idő, hogy előkérje pásztorai kezéből a nyáját. S mert nem tudnak számot adni a nyájat hanyagul gondozó pásztorok, így felfüggeszti őket tevékenységükben. S mert bizonyára nincs, akit a nyáj után küldjön, így maga Isten veszi kezébe a nyáj ügyét. Amiként a jó pásztor érdeklődik eltévedt juha, nyája után, úgy kezd érdeklődni Isten is népe iránt. Megtalálja őket a szétszórtságban, ahonnan kihozza, egybegyűjti. A pásztorkodás kifejezését használva: jó legelőkön legelteti, s ráadásul megnyugtatja őket.
Ebben a részben is váltás következik az elősoroltak rendjén. Ugyanis Isten teljesen átvállalja mindazt, amit elmulasztottak pásztorai. Megkeresi az elveszetteket; visszahozza az elűzötteket; bekötözgeti a megtörteket; megerősíti a betegeket. Egy szóval: úgy legelteti népét, amint azt illik. Ebben a kifejezésben pedig én nem csak azt értem, amit Istenről gondolnunk kell, hanem ami elvárható egy embertől, közelebbről egy paptól, egy gyülekezeti pásztortól, tőlem.
c). A harmadik részben ítélethirdetés következik. Isten, ítéletet, más szóval különbséget tesz juh és juh között. Ezt úgy kell értenünk, hogy Isten hatályba léptette a büntetést. Párhuzamokat állít fel, melyekkel nemcsak a jólétet, illetve az elnyomottságot jelképezi, hanem egyszer, s mindenkorra külön csoportba utalja a kizsákmányoló életet folytató papságot, s egyfajta elégtételt osztogat a nyájnak. Feltűnő, hogy a pásztor jó legelőkön táplálkozik, míg a nép állandóan csak a nyomában járhat, és a letaposott füvet eheti. A papság csakis a tiszta vizet issza, míg a nép a lábaikkal felkavart zavarost. A jelképes beszéd találóan mintázza az elnyomás tényét. Észrevette Isten, hogy a pásztorok oldallal és vállal taszítják el a nyájat, sőt szarvaikkal felöklelnek minden erőtlent.
Megelégelte Isten ezt a magatartást, s eldöntötte, hogy maga fog gondoskodni a továbbiakban nyájáról, hogy soha többé ne legyen kiszolgáltatva senkinek. Persze lehetőséget kell adnia arra is, hogy ez a gondoskodás látványos és tapintható módon érzékelhető legyen népe, a nyáj számára. Megismétlődik egy régebben tett ígéret: Olyan pásztort fog majd rendelni népe élére, aki betölti minden tekintetben az elvárásoknak megfelelő pásztor szerepét. Ő lesz Dávid, akiről ma már tudjuk, hogy Jézus volt.
d). A negyedik, és egyben befejező részben Isten feloldja a támadt feszültséget, s ígéri, hogy helyreállítja a rendet és a békességet. Azt is hangsúlyozza, hogy nem lesz gonosz vad, mely a nyájra törjön, s népe számíthat mindenkor az ő áldásaira. Időben megadja az esőt, fa és föld pedig megadja termését. A nyáj bátorságosan fog élni, hiszen megtapasztalja, hogy az Úr az ő Istenük.
Minden elnyomott, igában levő elkeseredett biztos lehet abban, hogy Isten eltörli jármai keresztfáját, miáltal kimenti népét mindennemű kiszolgáltatottságából. Megerősíti ismételten Isten, hogy bátorságos lesz – népének további lakozása, mert nem kell félnie senkitől és semmitől. Nem lesz éhség, és nem kell elviselniük a további gyalázatokat.
Végül pedig megerősítést nyer Isten szavaiban, hogy régebbi ígérete szerint népével marad, miközben népe jelenti számára a házat.
3). A példabeszéd tanulsága tekintetében nem kutakodom a korabeli ember gondolkodás-világában. Elegendőnek vélem, ha magunk számára megtaláljuk a kellő eligazításokat, de azzal a hangsúllyal, hogy az elhangzott példázat felelősségét nem helyezzük egyértelműen a pap, illetve pásztor nyakába. Még kevésbé más papok nyakába.
Magam is hangsúlyozom, hogy csakugyan jaj azoknak a pásztoroknak, akik önmagukat legeltetik. Azaz mindennél fennebbvaló egyéni életük, akár családjuk jóléte és előmenetele, mintsem azé a közösségé, melyért felelősséget, hűséget, szolgálatot vállaltak
Fenntartható az is, hogy a pap elsődleges feladatai közé tartozik, hogy erősítse a gyengéket, lelki gyógyuláshoz vezesse a betegeket, bekösse megtöretett testű és lelkű embertársait, ha módjában áll, akkor visszahozza a gyülekezeti életbe azokat, akik mások önkénye-kedvéből menekültek ki a kötelékből. Végül, de nem utolsó sorban elmaradhatatlan felelősséggel tartozik azok iránt, akik átmenetileg, vagy részlegesen elveszettnek minősíthetők.
Több lelkésztársammal ellentétben vallom, hogy igenis, Isten bármelyik pillanatban felelősségre vonhat azokért, akiket elveszítettünk sorainkból. Azért is magunk adunk számot, ha jólétben telnek napjaink, miközben azoknak kellene köszönetet mondanunk, akiket fizetési kötelességeikre figyelmeztetünk. Itt kívánom megjegyezni, hogy nem voltam, és nem vagyok hajlandó aprópénzre váltani Isten ügyét. Nem tartozik kötelességeim közé, hogy ilyesmire figyelmeztessem gyülekezetem tagjait.
Tudom, nem szól semmi a munkáját hanyagul végző pásztor védelmének érdekében. Isten azonban azzal biztat mindenkit, hogy idejében adja a növekedést biztosító esőt, de ugyanakkor eltörli azokat a fölösleges járombeli keresztfákat is, melyek megalázó, erőt próbáló kiszolgáltatottságot jelentenek az egyén, a közösség, egy nép számára.
Még egyetlen gondolat maradt hátra, melyben a példabeszéd szavait idézem: Isten olyan pásztort fog majd rendelni népe élére, aki betölti minden tekintetben az elvárásoknak megfelelő pásztor szerepét.
Ő Jézusra gondolt. A gyülekezetek kötelessége – hiszen egyikük sem juh ,- hogy elvárásokat támasszanak pásztorukkal szemben, ha egyszer meghallották és követték sípjának szavát.
Adja Isten, hogy jó pásztorként végezhessem köztetek munkámat, minden nyájnak legyen meg a jó pásztora, ne legyen eltévedt tag és elüldözött pásztor. Isten akarata és végzése rajtunk mindörökké. Ámen.
Debrecen, 2008. június 8.-án.
Pap Gy. László 