– Hiterősítő beszéd – 2019.
„Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” Mt 5,37
Imahét 2. napi téma.
Kedves atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Az volt az eredeti szándékom, hogy e beszéd elején nyújtsak egy kis ízelítőt – legalább számokkal alátámasztva arról, hogy kb. hány alkalommal említettem valamilyen összefüggésben a mai szentleckében felvett alapigazságot. Nem sikerült pontos adatokat gyűjtenem, de legyen elegendő annyi, hogy 34 évnyi szolgálatom során ez a harmadik eset, hogy szentleckeként felvettem a bibliai verset, és legkésőbb a tavaly gyűjtöttem össze rá gondolataimat, miszerint ajánlom e helyen a Debrecenben, 2018.09.02.-án elhangzott beszédemet. Ma teljesen más megközelítésben tárom elő gondolataimat, viszont az alapvéleményem megdönthetetlenül a régi maradt. Az ugyanis, hogy beszédünk két minősítés alá esik: az egyik elfogadott, a másik elutasításra szorul. Akarom mondani a beszédünk, meggyőződésünkről alkotott szóbeli nyilatkozatunk egyszerre csak igenlő, vagy tagadó lehet és nem mindkettő. Mivel azonban ez utóbbi, harmadik változatra is van bőven példa, így ördöginek minősül a felfogás, ami gyehenna tüzére való a kiötlőjével és nyilatkozattevőjével együtt – teszi hozzá a tanítás. Máris gyanítjátok, hogy mai beszédem három részből áll. Azaz mégsem, mert nem csupán bevezetés, tárgyalás és befejezés áll előttem szigorú szabályozással, hanem a tárgyalás során felmerülő követelmény, ami rámutat az igenlő, a tagadó, vagy mindkét állítás fenntartására.
Sok példát kiemelhetnék a Bibliából és még több rendelkezésre áll a mindennapi élet történései rendjén. Ebben az esetben nem az a fontos, hogy mondandóm megerősítése érdekében keressek és találjak bizonyítékokat, hanem a szentlecke üzenete érvényesüljön annak rendje és módja szerint. Ezért az első összefüggést az „igen” kijelentés adja, melyet Jézus egyik példázatában fedeztem fel, mely a két testvérről szól. Röviden az történik, hogy az édesapa felteszi nagyobb és kisebbik fiának a kérdést, hogy holnap segítenek-e neki a szőlősben? A nagyobbik minden gondolkodás nélkül azonnal rávágta, hogy igen, a kisebbik pedig, hogy nem. Aztán mindkét fiú meggondolta magát: a nagyobbik nem ment el, a kisebbik viszont igen. Az adott példázat során messzemenően elmarasztaltuk mindig a nagyobbik gyermeket és felemeltük példaként a kisebbiket. Pedig én is rosszul tettem akkor, amikor először, másodszor prédikáltam ezt a példázatot használva alapul. Miért? Csupán azért, mert akkor nem tartottam és a többi prédikátor sem tartotta szem előtt a mai tanítás, alapgondolat központi mondanivalóját. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Jézus össze-vissza beszélt, tanított volna, hanem egy adott pillanatban ő is elérkezett arra a meggyőződésre, hogy fontos a kiejtett szó, adott esetben válasz előjele. Mindnyájan be kell látnunk, hogy van és lehet mindenkinek egy felülírhatatlan véleménye, ami lehet „igen”, de nem kell megbotránkoznunk rajta, ha éppen „nem”-re változik az. Fontos, hogy minden körülményben úgy válaszoljunk, hogy a későbbiek során tarthassuk magunkat az adott válaszhoz. Még abban az esetben is, ha az nem okoz egyértelmű megelégedést. Most már nyugodtan levonom az első következtetést és kijelentem, hogy mindig „mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!” (Eckhart Tolle)
Amikor áttérek a másik irány részletezésére és kifejtem a „nem” kijelentéssel kapcsolatos véleményemet, hadd „adjak egy üzembiztos tippet az önbizalom-építéshez: gyakrabban mondj nemet! A non szó minden francia nőtől, nap mint nap könnyedén elhangzik anélkül, hogy kifogásokat vagy magyarázatokat fűznének hozzájuk. Ha egy francia nő nemet mond, akkor önmagának mond igent, hogy a számára elsődleges dolgokkal foglalkozhasson.” (Tish Jett).Amit ezek után mondok az nem csak lavinát indít el minden bizonnyal, hanem magamra is rántom sok atyámfiai ellentétes véleményét, sőt haragját, mert első sorban nem azt hallja tőlem, amit szeretne és amit én is vallottam korábban a már említett példázat rendjén a kisebbik testvér viselkedésével kapcsolatosan. A nélkül, hogy lázítanék, megkérdezem, hogy miért kell nekünk folyton más, felsőbb akarathoz igazítanunk magunkat, mint aki Isten? Valóban embertársaink annyira irányt szabhatnak számunkra, hogy pl. a 21-ik században is szárnyát szegjék szabad gondolkodásunknak? Ennyire befolyása kell legyen egy szülőnek a gyermekére, hogy az soha, semmiben nem mondhat ellen, még akkor sem, ha számára sokkal fontosabbnak vélt tennivalói akadnak? Miért van az, hogy sok embertársunk könyörtelenül rákényszeríti saját felfogását és meggyőződését még gyermekeire is és soha nem hajlandó kijelenteni ország-világ előtt, hogy elengedi végre gyermekei kezét, hogy azok is megélhessék saját életüket. Már akkor is sok embertársamat bosszantottam ezzel a felfogásommal, amikor időnként védelmeztem önmagam, amikor szülői autoritásomat vitatták. Kijelentettem akkor és most is megerősítem, hogy gyermekeim az én életem részei, viszont én csak helyet kérhetek számomra az ő mindennapjaikban. Ezért mindig azt a határozott álláspontot erősítettem bennük, hogy legyen önálló véleményük, amiért érdemes kiállniuk minden próbát és akár szenvedést. Végül pedig egy újabb bizonyíték arra, hogy még egyszer megerősítsem előbbi eszmefuttatásomat, amiért határozottan állítom, hogy amikor „néhány dologra nemet mondasz, lehetőséget kapsz, hogy több dologra mondj igent.” (Chris Guillebeau).
Máris elérkeztem a mai tanítás harmadik, befejező gondolatához. Képzeljétek csak el, hogy hány beszédet írhatnék a gonoszról, vagy éppen a sátáni munkáról, ami fellelhető a Bibliában. Megkíméllek és erről még ízelítőt sem adok, hogy hányszor és milyen összefüggésben szóltam az elmúlt prédikálásom során. Ma viszont nem kerülhetitek el, hogy meghallgassátok mostani, szentleckében gyökerező felfogásomat. Azonnal elhessegetem a megtestesült gonosz, sátán, ördög megalkotásának személyre szabott változatát, hogy inkább egy sokkal valóságszerűbb lényegre hívjam fel szíves figyelmeteket. Azt még megjegyzem, hogy nem a múlt héten találtam ki ezt a gondolatsort, hanem régóta motoszkált bennem, hiszen a kis ördög ott volt mindig tanácsadóként az életemben is és talán velem együtt nőtt azzá, amiről most beszélek. „Az emberi lélek, különösképp a gyermeki lélek, kúthoz hasonlatos: édes vízzel teli, mélységes mély kúthoz. S ha valamely gondolat túlságosan kellemetlen valaki számára, azt dobozba zárva lelke kútjának mélyébe veti. Vár, míg meghallja a csobbanást… s a doboz eltűnik. Bizonyos szempontból legalábbis – mert igazában nem tűnik el soha. (…) A legmélyebb kútnak is van feneke, ahol az efféle dobozok megpihennek. Hogy nem látszanak, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek (…) a gonoszság, a rémület e zárványai rothadásnak indulhatnak a mélyben, s idővel a legtisztább vizet is megmérgezhetik.” (Stephen King). Milyen szép gondolat, amivel sokáig eljátszadozhatunk vele. Visszarepülünk ismét gyermekkorunk idejére, amikor ritkán angyalok megjelenésére hívták fel a figyelmünket úgy karácsony táján. Aztán a következő esztendő hasonló időszakáig alig hallottunk róluk. Az ördögről, a sátánról, a gonoszról viszont annál inkább. Talán addig nem is volt semmi baj, míg az angyalokhoz hasonló képzetként élt bennünk a gonosz, vagy a sátán, viszont akkor vált ellenséggé és életünk felforgatójává, amikor először szembesültünk vele. Nem úgy, mint a patás ördöggel, hanem valamilyen emberi cselekedet formájában, amit elkövetett velünk szemben egy gyermektársunk, vagy netán valamelyik felnőtt. Korunk felfogása, felnőtt társadalmunk hozzáállása, vallásórákon hallott tanítások és egyebek kiforgatták valódi érzésvilágunkat és szemléletmódunkba ferdeséget kényszerítettek, hogy ne lássuk a valóságot, hanem inkább valamilyen kényszerképzet mögé bújtassuk sok fájdalomba csavarodott bántásainkat. És itt jött be a rendkívüli tanítás hosszú távra szabott érdeme, amikor a helyett, hogy halálba, pusztulásba és egyéb sorsra kívántuk volna azokat, akik folyamatosan bántottak minket, apró gyermeklelkünk elővett egy dobozt és belezárta a pillanatnyi fájdalmat. Úgy látta jónak, ha azt nyomban elrejti, mély kútba dobja, hogy soha, senki meg ne találja többé. Csak hát az a baj, hogy nincs olyan feneketlen kút, melynek ne lenne alja és nincs olyan mély kút, melyből előbb-utóbb fel ne sejlene a sok beledobált sérelem. Az a legszomorítóbb, hogy ezt a tényt régóta tudjuk egymásról és alig teszünk annak érdekében, hogy ne fertőzzük mások „vizét”.
Szeretett Testvéreim! Ne feledjétek a mai, ökumenikus imahétre szánt második gondolatot, miszerint ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, mert minden további szó a gonosztól van. Legyünk óvatosak, mert fertőz a kútba dobott szelence és mételyez a meggondolatlanul kiejtett szó! Óvjuk egymást és természetesen magunkat is a gonosztól. Ámen. Debrecen, 2019.02.10
Pap Gy. László 