Pünkösd – 2011

Bibliai olvasmány: ApCsel 2,1-13.

Egyetértés

– pünkösdi beszéd –

„Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.” 1 Kor 1,10.

Kedves ünneplő Testvéreim! Isten akaratából és segítségével megértük 2011 pünkösdjét is, s az ünnep érkezésével keressük az örömüzenet mára szóló szavát, és azokat a gondolatokat is, melyek megadják mai időszerűségét. Pünkösd a lélek kiáradásának, és a keresztény anyaszentegyház megalakulásának ünnepe, de ezen az ünnepen szót szoktunk ejteni mindarról, ami beletartozik az ünnep történésébe. Többek között ilyennek bizonyul a mindenkori egyetértés is. Szentleckénk tanítása értelmében ma e köré csoportosítom ünnepi gondolataimat.

Sütő András a következőképpen fogalmazott: „Pedig Biharban a történelem hozta magával, hogy együtt éljünk s együtt dolgozzunk ugyanazon sors fiaiként; s mikor a keményen robotolók, földjük rabjai – a földéi, mely nem volt az övék – kiegyenesített kaszákat és hegyes vasvillákat ragadtak, senki sem kérdezte, hogy csatasorbeli társa Ion-e, vagy János. Nem válogattak közöttük soha a tömlöcök s az akasztófák sem. Ionnak éppolyan nyomorúságos háza volt, mint Jánosnak; gyermekeik éppúgy nem járhattak iskolába, sem románba, sem magyarba, s elgyötört tagjaikra és megfagyott szemükre egyenlőképp borultak ugyanazok a hantok.” (Nagyenyedi fügevirág).

Az író jól lehet két faj egymásmelletti éléséről beszél, de a mai helyzet hasonló ellentéteket híresztel rólunk. Nem bonyolódom bele az igazolás, még kevésbé a cáfolás útvesztőjébe, hiszen meggyőződésem, hogy az egyetértés vallásos követelmény és nem érdek, vagy politikai tényező. Az, hogy mi megmaradunk-e egyetértésben, elsősorban tőlünk függ. Amennyiben engedünk a széthúzásnak, akkor nem politikailag válunk tehetetlenekké, hanem vallásosságunkban gyengülünk. Ennek ismeretében részletezem Pál apostol mai üzenetét, s keresem benne nemcsak egyetértésünk lehetőségeit, hanem ünnepre szóló üzenetét is.

Az apostol különös hangnemben kezdi tanácsát. Azt mondja: Testvérek! Azért mondom, hogy különös megszólítás ez, mert nemcsak az azonos vérből született, vér szerinti testvéreknek jár ki ez a megjegyzés, hanem mindenkinek, aki csak hallja a felkérést. Némelyek azt mondják, hogy az azonos hitben levőket érthetjük a kifejezés alatt, ám meggyőződésem, hogy mindenkire érthető, aki Isten gyermekének vallja magát. Végeredményben nincs is szebb dolog a testvériségnél! Milyen boldogok vagyunk mi, akik szolgáljuk egyházi életünk előmenetelét, amikor látjuk, hogy egyetértésben vannak a testvérek. Amikor mindenki lelkesedéssel végzi egyházközségi feladatát, amikor érezzük, hogy vágyódunk a következő találkozásra. Milyen jó hallanunk testvérfelekezeteink tagjaitól, hogy látják erőnk feletti összefogásunkat, a testvéries, a családias életet, amelyben nemcsak tagjaink érzik jól magukat, hanem azok is, akik időnként megtisztelnek látogatásukkal. Ezt a testvéries hangulatot kéri Pál apostol a korintusi gyülekezettől. Erre vágyunk mi is legtöbben. Testvéries hangulat, egyetértés legyen felekezeten belül, felekezetek között.

Arra kér Pál apostol, hogy ne szakadjunk pártokra! Mintha benne élne a mostani hangulatban. Mintha tudta volna rólunk, hogy elérkezik a pillanat, amikor pártokra szakadhatunk. De ugyan kinek, és mit tudunk igazolni azzal, ha engedünk a pártoskodási szellemnek Vajon értelmesnek látszik egy ilyen döntés, amikor széthullunk, mint megoldott kéve? Nekünk együtt van a helyünk, bármilyen is legyen politikai irányultságunk. Mi meg kell maradnunk erdélyi unitárius szellemiségünk egységében. Különben nemcsak szétesésünkkel, megsemmisülésünkkel kell szembenéznünk, hanem azokkal a baljóslatokkal is, melyek nem férnek bele ebbe az ünnepi beszédbe.

Kedves ünneplő Testvéreim! A végére hagytam az egyetértés gondolatát, hogy ezzel is külön nyomatékot adjak ünnepi gondolataimnak. Tudom, hogy sok apostoli tanács szólamként fogadott emberek, csoportok, felekezetek körében. Lehet, hogy egyik felekezet egyféleképpen, másik más megközelítésből szemléli a pünkösdi egyetértés, egy akarat megvalósítását. Vannak, akik mindig mások ünnepei felé néznek, s hangoztatják, hogy könnyű volt akkor, de nehéz ma. Soha nem volt könnyebb és soha nem lesz nehezebb megélnünk egy ünnep áldását, mint ma, és holnap. Mindig áldozatvállalással, lemondással, szeretet gyakorlásával, az egyetértés megélésével járt együtt a pünkösd üzenetének befogadása. Hiába olvasunk arról, hogy tüzes nyelvekként szállt alá annak idején a tanítványokra a lélek, mert ez semmivel sem jelentett könnyebbséget mi ma. A tűz akkor is égetett, s ma, és holnap is megégethet, amennyiben nem vigyázunk. Készen kell lennünk arra, hogy befogadjuk ezt a lelket, de legyünk felkészülve arra is, hogy megégethet, amennyiben nem felelünk meg az egyetértés elvárásainak.

Kedves ünneplő testvéreim! A fentiek után nem maradt más hátra, minthogy elismételjem Pál apostol ünnepre szóló üzenetét: Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban. Adja Isten a megfelelő belátást, s vele együtt az ünnepi áldást nekünk és gyermekeinknek, nekünk és testvéreinknek egyaránt. Ámen.

Egy kenyér

– pünkösdi ágenda –

„Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” 1 Kor 10,17.

Kedves ünneplő Testvéreim! Jeremiás Siralmaiban többek között a következőt olvassuk: „Azt kérdezgették anyjuktól, hogy hol a kenyér és a bor, amikor elpusztultak, mint a sebesültek a város terein, és amikor kilehelték lelküket anyjuk ölében. (JerSir 2,12.). A fenti megjegyzés két fontos tényezőre hívja fel figyelmünket: Az elsőben a nagy, nemzeti katasztrófáról értesülünk (J.e. 587), a másodikban viszont a kenyér és a bor fontos szerepére találunk célzást. Persze nem az általunk megszokott összefüggésben, vagy éppen a szent kenyér vonatkozásában, hanem mint táplálék, de ez csak erősíti a kenyér és a bor szerepének fontosságát emberi életünkben.

Pál apostol mai alkalommal nem szól a bor közösségi hatásáról. A kenyérről viszont egészen fontos meglátást közöl a korinthusi gyülekezettel. Hangsúlyozza, hogy sokan egy kenyér vagyunk. Figyelemre méltó a megjegyzés, hogy sokan, de nem mindannyian. Sokan élünk az alkalom lehetőségével, az egy kenyérből való részesülés által egy testté válunk sokan, de nem mindannyian.

Sokan értjük az egy kenyérből és borból való részesülésünk értelmét, célját, de sajnos nem mindannyian. Azokért, akik értjük, de főként azokért, akik nem, álljunk meg jelen alkalommal az apostol meglátása mellett, s gondoljuk végig mai jelképes cselekedetünk várható hatását saját életünkben. Miként válhatunk egy testté éppen azáltal, hogy egy kenyérből részesülünk? Azért, mert valaki feldarabol egy kenyeret, mert szétosztja az abból részesülni akarók között, miképpen válhat az adott közösség egy testté? Nagyon érdekes fejtegetésnek tűnik az előbbi vélemény, de ennek ellenére mégis egyértelműen megállapítható az apostol és sokunk meglátásának helyessége.

A felelet a következő kérdés megválaszolásában található: Miért veszünk úrvacsorát? Létezik egy un. hivatalos álláspont, miszerint Jézusra és tanításaira emlékezünk. Emellett azonban számtalan olyan személyes vonása van az úrvacsorával történő élésnek, melyek az egyének számára tartják fenn az ígéreteket. Azok, akik eljárnak az ünnepi istentiszteletekre, akik részesülnek időnként úrvacsorában, nagyon jól tudják, hogy mit jelent számukra az alkalom. Ők egy testté válnak, ahogy kiálltak az úrasztala köré. Éppen az egy akaraton keresztül lépnek be az egységbe. Egyöntetűen részesülni akarnak az emlékezés jegyeiből. Nincs, és nem is lehet semmi fontosabb számukra. Hogy ezek sokan vannak-e, vagy kevesen, nem az én tisztem eldöntenem, de annyi bizonyos, hogy nem mindannyian.

Pünkösd ünnepén vagyunk. Még néhány pillanat választ el a közös részesedéstől. Pörgessük meg ismét gondolatainkat, melyeket a szószéki beszédben az egyetértés köré szőttünk. Az egy kenyérből és borból való evés-ivás nem ráadásnak számít, amennyiben részesülünk belőlük, hanem egy pecsétként szolgál arra az időre, amikor szükséget látnánk ezekből a jegyekből. Lehet, hogy a mindennapi élet rendjén nehezen kerül elő a szükséges kenyér és a bor, de legyünk hálásak Istennek, hogy túl napi aggodalmainkon, fájdalmainkon, mélységes bánatunkon, vagy betegségünkön, lehetőséget adott és ad arra, hogy ünnepek tövében asztalunkra kerüljön az egyetértésre, egységre bátorító kenyér és bor. Legyünk hálásak Istennek, hogy egyre nő azok tábora, akik nem csak kívánják az egységet, hanem jelenlétükkel is magyarázatát adják ilyen irányú törekvésüknek.

Természetesen nem feledjük ki kéréssel teljes imádságunkból azokat, akik még mindig elfordulnak közösségi életünktől. Velük is vállaljuk a közösséget, és szív remegve várunk a pillanatra, amikor megjelennek közöttünk, s jelenlétükkel bizonyítják, hogy fontosak vagyunk számukra.

Azokról is megemlékezünk, akik éppen most vívják csatájukat a gyógyulás nehézségeiben. Imádkozunk értük, hogy mielőbb itt legyenek közöttünk és együtt ünnepelhessünk ismét. Ámen.