5. Könyveim

Nyomtatásban megjelent könyveim

 Prédikációs kötet

  Szórványtörténet

  Bágyoni történet

.

 Kövend 80 éve

 Simén Domokosról

 Szentábrahám

2 thoughts on “5. Könyveim

  1. papgylaszlo Szerző

    Kedves pap néni!

    Tisztelettel köszöntöm és fogadom megjegyzését. Hadd soroljak elő én is néhány kiegészítő gondolatot a kifogásoltakkal kapcsolatosan:
    1. Az Ébredések a Zsidó – hegy árnyékában az egyházközség múltját tárja elő szigorúan és majdnem kizárólagosan az egyházközségi levéltárban található dokumentumok, jegyzőkönyvek alapján. Ez azt jelenti, hogy nem hívtam segítségül külső forrást az egyházközség múltjában élt vezetők és vezetettek életének bemutatására. Elég sok helyen utalok arra, hogy a későbbiek során mások feladatává válhat a hiányosságok kiküszöbölése.
    2. Nem saját magam mutattam be a könyvben, s így gondolkodásomból csak annyi van benne, amennyire szentábrahámi vagyok. Természetesen nem követem a történeti leírások megszokott szabályait, amiben valóban egyéni utat járok. Ehhez jogom van. Valóban megfogadtam Berei István lelkész úr néhány fontos tanácsát, melyek közül egyet sem minősítenék „ellenesnek”. Ő ugyanis a könyv kiadásával és értékesítésével „törődött” és azt a feladatot oldotta meg.
    3. Természetesen vállalom a könyvben megjelent adatok valódisága miatti felelősséget. Azért viszont más felel pl., hogy mi történt éppen azzal a jegyzőkönyvvel, melyben néhai Dénes bátyám időszaka (magyarandrásfalvi templomépítés, stb.) került feljegyzésre. Ez ugyanis nyomtalanul eltűnt az irattárból.
    4. Akaratlanul is követünk el hibákat. Ez történhetett – amennyiben a pap néni úgy érzi, hogy megbántottam (volna). Számomra mindennél fontosabb, hogy egyfajta kegyelet legyen minden hasonló írásom. Ennek adtam hangot ezen az oldalon is. Elolvashatja, amennyiben a hivatkozásra kattint:
    https://papgylaszlo.wordpress.com/irasaim/beszedek/megemlekezes/jakab-denes/
    5. Én nagyon sajnálom a veszteség miatt. Azért vettem részt a temetésen, mert lélekben szükségét éreztem annak, hogy osztozzam fájdalmában. Én is sajnálom, ha úgy tetszik gondolni, hogy megsértettem valamivel.

    Tisztelettel: Pap Laci

  2. jakab denesne

    Kedves Lacika! Véleményem szerint nem a legkorrektebb képet állítottad ki magadról és gondolkodásmódodról, amint hallom Berei lelkész útmutatására, de gondolom tisztában vagy azzal, hogy az írás téged minősít, nem lehet az olvasóknak a háttéralkukat magyarázni… Szerény véleményem az, hogy mi részedről ezt nem érdemeltük. Nekem elég fájdalmam van amúgy is. Biztosan tudod, hogy melyik könyvről van szó. Nagyon sajnálom. Jakab Dénesné.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s