Engedd el!

A gyászolóknak segítségül idézem Polc Alaint:
„Ügyetlenül küszködünk mindnyájan, hogy aztán magunk is egyedül maradjunk, amikor szembesülnünk kell.”
Dr. Polcz Alaine
Engedd el!
Halál, gyász, gyászfeldolgozás
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép.
Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.
Az elmúlás fájdalma
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép. A gyász átélése pedig a lélek számára lehet „termékenyítő” hatású. Feltéve, ha a romboló fájdalmat, dühöt át tudjuk fordítani szeretetbe, elfogadásba, és megtudunk nyílni az új előtt.
Tudni kell, hogy ezek természetes jelenségek a gyásznak ebben a szakaszában. Sokszor nem mer a gyászoló erről beszélni, fél, hogy őrültnek tartják majd. Ezért még a megőrüléstől való félelem is nehezíti a helyzetét.
Ebben az időszakban a gyászoló visszahúzódik, döntésképtelen máskor, pedig a gyors döntések jellemzik. Ellentétes érzései vannak, vágyik az elhunyttal való együttlétre, de kerüli a temetőt.
Előfordul, hogy kialakul a belső párbeszéd az elhunyttal, és a halott gyakran megjelenik a gyászoló álmaiban. Testi tünetek is jelentkezhetnek: étvágytalanság, álmatlanság, mellkasi szorítás, szájszárazság, gyengeség, szédülés, és még sok minden más. Gyakran tapasztalja magán a gyászoló azokat a betegség-tüneteket, amelyek az elhunyt életének utolsó szakaszát jellemezték.
Az elengedés három módja
1. Megemlékezés a veszteség, a trauma év-, hónapfordulóján idézzük emlékezetünkbe az eseményt.
2. Emlékezés ha az emlék bármikor felbukkan az emlékezetünkben, ne nyomjuk el, hagyjuk, hogy felszínre törjön, és adjuk át magunkat érzelmeinknek. Ha éppen nem tehetjük ezt meg, mondjuk magunknak: most nem engedhetem meg ezt, de amint lehet, jöhetnek majd az emlékek. Ezt soha ne használjuk saját magunk „kicselezésére”.
3. Elengedési rítusok nyugodt helyen és időpontban keressünk egy olyan tárgyat, emléket, szimbólumot, amely számunkra azt a bizonyos eseményt testesíti meg. Például ha elhagytak bennünket, utána emlékezzünk meg az eseményről. Majd égessük el, vagy temessük el, tépjük szét és szórjuk a levegőbe azt a bizonyos tárgyat. Ezt a rítust elvégezhetjük képzeletben is, ha úgy könnyebbnek érezzük.
Ne tiltsuk
A gyermek, akit trauma ért (és még nem képes érzelmei kifejezésére), ha kisebb, játékkal, ha nagyobb, rajzzal fejezze ki az átélteket, ezzel dolgozza ki magából a rossz érzéseket. Ebből tudomást szerezhetünk az őt ért sérelemről, és az is kiderül, hogy hol tart a feldolgozásban. Engedjük hát játszani, rajzolni, még ha nekünk néha borzalmasnak is tűnik, amit csinál.
Nincs idő a fájdalomra
A modern nyugati kultúrák a gyászt hosszadalmas, kellemetlen és teljesítménycsökkentő jelenségnek tekintik, amely akadályozza hétköznapi életünket, ezért a lehető leggyorsabban túl kell rajta jutni. Minél előbb új identitást, új örömöket, új kapcsolatokat, új tárgyakat kell keresni – sugallja a közfelfogás. Vagyis gyorsan felejtsünk, ne gondoljunk a rosszra.
Sajnos, a gyász lelki folyamatát senki sem takaríthatja meg. Sokszor hallani: „Ne is beszéljünk róla”, „Inkább nem gondolok rá”, „Nincs nekem ilyesmire időm”. Pedig az át nem élt, magunkból ki nem dolgozott gyász alattomos lelki és testi betegségeket okozhat. Ilyen lehet a depresszió, a gyomorfekély, a szívinfarktus.
A testi fájdalom a test gyásza, a betegség leküzdése a szervezet gyászmunkája. Ugye ezt nem tartjuk feleslegesnek? Előbb-utóbb szembe kell néznünk az élet sötét oldalával. Ha nem a gyász megélésével, akkor saját betegségünk révén.
Mi mindent gyászolhatunk?
A köznyelvben a gyász egyértelműen valaki halálához kapcsolódó fogalom. Ezen kívül azonban még nagyon sokféle változás okozhat gyászreakciót: a munkahely elveszítése, a múlt, betegség, költözés, egy bizonyos életkor elérése, és bizony az olyan örömteli események is, mint az esküvő vagy gyermek születése, gondoljunk a szülés utáni depresszióra.
Lépések a jövőbe
Ha sikerül túljutnunk a bánaton (elvégeztük a gyászmunkát), és elengedtük a régit, akkor nyitottakká válunk az újra. Hogyan segíthetjük ezt a folyamatot:
• Nézzünk előre, és keressünk bíztató, pozitív dolgokat a jövőben. Ez lehet olyan apróság, mint egy szép tavaszi nap, kirándulás, forró fürdő, baráti beszélgetés…
• Tűzzünk ki rövid, egy-két napos, közép- és hosszú távú (egy-két éves) célokat.
• Képzeljük el magunkat a nem túl távoli jövőben (fél-egy év). Figyeljük meg, mit csinálunk, milyen a külsőnk, kik vesznek körül bennünket. Ha a kép tetszik, sikerült új életszakaszba lépnünk.
Idővel a fájdalmas gondolatok helyett egyre több szép emlék kerül elő. Elkezdődik a megváltoztathatatlan racionális elfogadása. A gyászolóban erősödik az érzés, hogy mégis képes lesz megbirkózni a helyzettel. Ezekre a hónapokra a hullámzó érzések jellemzőek. Az évfordulók, az ünnepek (névnap, születésnap, karácsony) újra felerősíthetik a gyászoló fájdalmát.
Végül kialakul az új egyensúlyi állapot, a gyászoló gondolatai a jövő tervei felé fordulnak, kialakítja azt az életformát, amely az elhunyt nélkül is képes működni.
Ezzel a normál gyász folyamata lezárul…