Karácsony – 2013

Kölcsönös szeretet

– karácsonyi beszéd –

Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, testvérek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik. 2Tessz 1,3

Kedves ünneplő Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Elgondolkodtam többször is azon, hogy milyen kifejezések lengik körül ilyenkor beszélgetéseinket. Nem került sokba rájönnöm, hogy az ajándékozásról van szó. Erről beszél, akinek nem probléma az értékes ajándék, és erről társalog az is, akinek nagy gondot okoz a karácsonyi ajándékozás anyagi megteremtése.

Olvastam valahol, hogy az „ajándékozás – művészet. Valóban néha művészet kitalálni, kinek mit vegyünk, kinek, hogyan találhatnánk ki titkos vágyát, de művészet azért is, mert nem mindegy, hogy amit adunk, hogyan adjuk. Szeretettel, kedvesen átadva a legkisebb ajándék is örömet okoz.” /Juhász Judit/. Úgy döntöttem, hogy karácsonyi ajándékként szeretettel átnyújtok nektek, néhány ünnepre szabott gondolatot, és mint a múltban, de tekintettel a karácsonyi ünnepre, kihangsúlyozom az evangéliumi ajándékozás módját.

1). Pál apostol tanításai közül választottam mára ünnepi beszédem alapgondolatát, melyet három részre osztottam, hogy minél teljesebben kibonthassam a mondanivalót. Hálával tartozunk – mondja az apostol. Azt hiszem, nem volt egyetlen ünnep sem eddigi életemben, melyben hálát ne adtam volna Istennek az elvett jókért. Ezek között voltak azok, melyekhez valami módon hozzá kötődött az életem. Egykori családom, melyben megszülettem, később pedig, melyet alapítottam,majd a gyülekezet.

Ezért, most is arra törekszem, hogy hálát adjak a mellettem állókért, és természetesen értetek is, akik életem fontos részét képezitek. Eszembe jutnak azok, akikről tudom, hogy imádságaikban szüntelen megemlékeznek rólam, és azok az emberek, akik valamilyen kapcsolatban állnak velem. Higgyétek el Testvéreim, hogy mindannyiunk ünnepléséhez hozzátartozik az őszinte hálaadás. Legyünk, hát hálásak Istennek, hogy megérnünk engedte Jézus születése napját, 2013. karácsonyát.

2). De nem csak azért adunk hálát, mert szokás, vagy csakugyan így érezzük, hanem azért is, mert állandóan nő a hitünk. Ahogy mondani szoktuk: „Akit mély vízre engedünk, azt előbb megtanítjuk úszni. Akit gép mellé állítunk, annak először megmutatjuk, hogy hogyan kell kezelni”. Vallásos értelemben azt mondjuk, hogy gyermekeinknek, ismeret hiányban szenvedő embertársainknak megmutatjuk a hit lehetőségeinek útjait, mert e nélkül lehetetlen kitalálnunk életünk útvesztőiből.

Hálát adunk ma, ezen a karácsonyon Istennek, hogy nem csak mások hite nő, hanem a miénk is állandóan gyarapszik. Bevallhatjuk, hogy szükségünk is van rá. Egyiknek jobban, mint a másiknak. Hogyan értem ezt. Úgy, Testvéreim, hogy unitárius közösségünkben – ahogy én látom – többen vannak, akik lelki- és anyagi gondokkal küszködnek, mint azok, akiknek simán telik egyik nap a másik után. S ekkor még nem beszéltem azokról az embertársainkról, akik úgy vélekednek, hogy számukra egyáltalán semmilyen jelentőséggel nem bír a hit. Fontosnak, tehát, hogy karácsonykor Istenbe, Jézusba vetett hit vezéreljen, s ne az üzleti világ szempontjai.

3). Végül röviden, amiről Pál apostol is beszélt, hogy hálásak vagyunk Istennek, mert tapasztaljuk, hogy gyarapszik közöttünk a kölcsönös szeretet. Ennek rendjén jutott eszembe, hogy Jézus „vallása a szeretet vallása. Nemcsak hirdette a szeretetet, hanem mindig derűs, napsugaras, mélységes és áldozatos szeretetével átfogta, átkarolta az egész világot. Szeretetéből nem zárt ki senkit. Szerette: a bűnösöket, a vámosokat, a pogányokat, az ellenségeit; a gyermekeket, a szegényeket, a szenvedőket, a betegeket, a leprásokat, a nyomorultakat, a gyászolókat. Mindenkivel jót tett, kivétel nélkül…” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 396. Old./ Jézus vallása, tehát a szeretet vallása. Születése a szeretet ünnepe. E két tényező életünk, vallásunk része. Joggal mondjuk, hogy ma, ezen az ünnepen, de életünk többi napján is a szeretet mozgató rugója, meghatározó eleme életünknek.

Kedves ünneplő Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik. Már nincs sok idő arra, hogy gondolkodjunk az apostol tanításának mélységein. Azonnal kell válaszolnunk önmagunkban, hogy szeretetünkkel beállunk-e a karácsonyi ünnep résztvevőinek sorába, vagy még mindig szaladgálunk mulasztásaink törlesztése érdekében? Örvendek, hogy ti testben-lélekben itt vagytok. Ámen.

Bölcső és koporsó

– karácsonyi ágenda –

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. 1Kor 13,13

Kedves testvéreim, ünneplő Atyámfiai! Be kell vallanom, hogy önkényesen megfosztom a felvett szentleckét, és csupán két dolgot, a hitet és a szeretetet emelem ki belőle. Teszem ezt annál is inkább, mert nem ez az első alkalom, hogy alapgondolatként felvettem az említett verset, s talán nem is az utolsó. Arra gondoltam készülésem rendjén, hogy olyan gondolatokat ébresszek az úrvacsorára történő felkészítő beszédemmel, melyekről hallgattam eddig. Így született meg bennem a döntés, hogy életünk két, igen fontos meghatározójáról szólok. Az első a bölcső, a második pedig a koporsó.

Azt mondta valaki, hogy úgy beszélhetünk ezekről, mint két testvérről. Ebben nem is tévedett, aki valaha hasonlóan fogalmazott. Ma én is ezekről ejtek néhány szót, de úgy, hogy egy ismert személy bölcsőjét és koporsóját emlegetem, a Jézusét.

Visszaemlékszünk gyermekkorunkra, amikor annyi szépet mondott a korbeli pap bácsink arról, ami történt Jézus születésekor. Bár szegényes körülményeket ismertünk meg akkor, soha nem volt furcsa Jézus életében, ha éhezett, vagy szomjazott. Szinte vágytunk a bibliai állapotra, mely akkor uralkodott, s azt is szeretnénk, ha máris körül lengene bennünket a Jézus születésekor tapasztalt boldogság és öröm. Mosolygás, vidámság, öröm a jellemzője, tehát Jézus születésének, s többnyire minden gyermek születésének. Nem csoda, hiszen ez történik a bölcső mellett.

A bölcső testvére a koporsó. Komorságot, hidegséget, könnyet, keservet, megsemmisülést hordoz, hirdet. Soha nem akarjuk tudomásul venni életünk koporsóhoz szegődött jellemvonásait. Sokan vannak közöttünk, akik soha nem is értik meg, hogy miért volt osztályrészük ebben. Nem értették Jézussal kapcsolatosan sem. Annál is inkább, mert a bölcső mellett ott volt egy valóra vált ígéret, hogy ő lesz az emberiség Szabadítója. Ezzel ellentétben egy emberi módon megsemmisített, szenvedő embert láttak, aki fájdalommal lehelte ki lelkét, és úgy, hogy akkor is végtelen szeretetről tett tanúbizonyságot.

Itt állunk most Jézus születése napján. Karácsony van. A világ keresztényei, s köztük mi, unitáriusok is úrvacsorában részesülünk. Emlékezünk Jézusra, aki hátra hagyta számunkra ezt a cselekedetet. S most, amikor rá emlékezünk, nemcsak a bölcső, illetve az azt körül állók képe elevenedik meg lelki szemeink előtt, hanem azoké is, akik végig nézték szenvedését, tanúi voltak haláltusájának, akik eltemették.

Nem csak a fentiekre kell figyelnünk, hanem Jézus személyére. Hogy ki volt ő a bölcsőben, azt tudjuk. Egy kisgyermek, akihez mi is hasonlítottunk gyermekkorunkban. Hozzá hasonlóak gyermekeink, s azok unokák is. Hanem inkább arra kell figyelnünk, hogy ki lett a Názáreti Jézusból. Mi volt az, amiért elviselte a csendes halált. Azért emeltem ki mai szentleckénkből a hit és szeretet fontosságát, mert tudtam, hogy mindenkor nagy szükségünk van ezekre. A reménységre is, természetesen, de a hit és a szeretet a meghatározó.

Meg mondom, hogy miért. Azért mindenek előtt, mert a bennünk található hit sokszor arra sem elég, hogy megvigasztaljuk magunkat a szenvedések, a kudarcok, a veszteségek idején. S mert ez így van, akkor miként siethetnénk szeretteink védelmezésére. Azaz, miként segíthetnénk nekik megerősödésükben?

Még semmit nem szóltam a szeretetről. Itt az ideje annak, hogy belássuk, mekkora szeretet van bennünk. Ha nem elegendő arra, hogy megöleljük szeretetünkkel környezetünk minden tagját, akkor miként tudunk szeretettel fordulni a vélt, vagy valós ellenségeink felé. Vagyis miként töltjük be Jézus parancsát, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk értük?

Kedves Testvéreim! Itt az ideje, hogy a bölcső és koporsó jelképeivel önmagunkra találjunk. Sikerült emlékeznünk Jézusra, és már csak egy lépésre állunk attól, hogy kezünkbe vegyük a kenyeret és a bort, s amidőn részesülünk a Jézus életére és halálára emlékeztető jegyekből, véglegesen eszünkbe jusson hitünk és szeretetünk fontos szerepe.

Kérjük Istent, hogy segítsen meg bennünket emlékezésünkben, és imádságos lelkülettel keressük meg a kölcsönös szeretet gyakorlásának módját. Most 2013. karácsonyán, és életünk jövendő karácsonyain, egyaránt. Ámen.