„Mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok.”
1 Tess 5, 21.
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Korábban ismertettem Isten áldásai sorában a minden jó köré szőtt gondolataimat. Akkor a 8 jellemvonás közül hatot sikerült tárgyalnom, mára viszont kettő maradt. A teljesség kedvéért, de főként annak érdekében, hogy ismét tapasztaljuk azt a sok jót, melyben Isten részesített bennünket az idén is, felsorolom azokat a tényezőket, melyeket egyformán fontosnak tartottam a megemlítésre korábban, és találok most is. A minden jó csoportosítás során az első volt, hogy Isten jó. Utána jónak minősítettem Jézust; majd ugyanezt mondtam a Törvényről; felsoroltam, hogy jó, ami helyes; ami kedves; ami hasznos. Mára két jó ismertetése maradt: A kedvező állapot, ami csakugyan jónak mondható és a jócselekedetek kérdésköre.
Esztendő elején, az év első istentiszteletén, általában összegezni szoktuk az elmúlt időszak megvalósításait. Más szóval mérleget készítünk azokról a teljesítésekről, melyeket megfogadunk, vagy ígérünk, magunknak, egymásnak, Istennek. Most már belátom, hogy talán egyetlen beszédbe kellett volna sűrítenem a „minden jó” tematikáját, hogy egyben köszönet, hálaadás és kérés is legyen. Mivel azonban mára csak két jó maradt, úgy döntöttem, hogy ezekkel át szemléltetem Istennek irántunk mutatott jó voltát és gondviselő szeretetét.
1). „Amiként a földi lét kezdetén a rövid nyakú zsiráf – néhány százezer évet reá szánva – addig nyújtózkodott, míg elérte a magas fák hegyén lebegő levelet, ugyanúgy magunk is átvészelhetjük mostani állapotunkat. Kezünket, lábunkat, bordáinkat tanítjuk meg beszélni. Fogukat féltve létrejöttek immár szép számmal hivatásos hasbeszélőink is. Hanem a dolgoknak vastagja ott kezdődik, Uram, amidőn tüzes vasakkal az emlékezetünket égetik ki”; – írta Sütő András. (Sütő András: Nagyenyedi fügevirág).
A kedvező állapot esetében nem szeretnék részrehajlást mutatni, bár szerintem most is nehéz megmaradnom a középúton. Nem csak azért, mert a látható világ a negatív példa felé hajlik, amikor a lelki és testi egyensúlyról beszélünk. Közelebbről azt értem, hogy általában sem a lelki, sem a testi életünket nem vagyunk hajlandók úgy jellemezni egymásnak, mely érezhető, látható, hallható módon magán viselné a megelégedés jelzőit. Más szóval: szívesen nevezzük sajnálatraméltónak emberi életünket. Értelmezésem szerint, arra gondolok első sorban, hogy az emberek nagy része nem mondja el magáról, hogy számára kedvező, vagy esetleg az lett volna valamikor egyéni helyzete, állapota, élete melyben erőnek, egészségnek, lelki megelégedésnek és kiegyensúlyozott anyagi háttérnek örvendett. Amennyiben megismételném az előbbi felsorolásomat, – de hadd ne tegyem -, rögtön észrevennénk, hogy háttérbe szorulnak a lelkiek, a testi, vagyis az anyagi vonatkozásúakkal szemben. Így hát, szinte következik, hogy amennyiben jól megy dolgunk a nap alatt, ez jellemzi a kedvező állapotot.
Néhány bibliai példát választottam ki előbbi kijelentéseim alátámasztására, melyekből érezhető Pál apostol kérése, hogy próbáljunk meg minden lehetségest, de csakis a jót tartsuk meg. Pl. Jób könyve több helyen figyelmeztet, hogy Istentől számtalan jutalmat vettünk el. Más szóval, ajándékba kaptuk életünket, egészségünket, családunkat. Minden különösebb aggodalom nélkül elfogadtuk ezeket az örömet hozó javakat. Abban a pillanatban azonban, amikor életünkbe beköszönt a betegség, nyomorúság, vagy Isten mentsen, a halál, kétségbe esünk, mert a rosszat elvenni képteleneknek bizonyulunk (Jób 2, 10).
A mindennapi élet megszokott, de mára már sok, figyelemre nem méltatott panaszának összesítését halljuk a zsoltárban, melynek kérdése szerint kicsoda teheti meg azt velünk, hogy végre jót is láthassunk? (4. Zsolt 7.). A választ is a Zsoltárok könyvében találjuk, miszerint, akik Istent keresik, azok semmi jó nélkül nem szűkölködnek (34, 11.).
Ezek után levonhatjuk a következtetést: Minden jó Istentől származik, s emberi kötelesség idejében felfigyelnünk ezekre a jótéteményekre. Saját magunk érdekében kell először megtennünk, hogy ezek megmaradhassanak emlékeztetőül a kedvezőtlen állapotunk idejére. Amennyiben ez sikerül, – nem beszélve arról, hogy meg is köszönhetjük Istennek ezeket a javakat -, akkor a nehéz időszakainkban olyan lelki támaszok lesznek, melyek teljes mértékben biztosítják életünk, időlegesen kedvezőtlen állapotában a jó hangulatot.
2). A jó cselekedetekkel szeretném zárni a sort, melyet említésre érdemesnek találtam a minden jó csoportosításában.
Nincs semmi könnyebb annál, mint magunkra telepítenünk a sötét gondolkodásmódot. A jóhoz, de most már főleg a jó cselekedetekhez fűződő ilyen és hasonló szemlélet egyike, mely a Zsoltárban megfogalmazódott, és mely szerint az emberiség annyira megromlott, hogy nincs senki, aki jót cselekedne (14. Zsolt 1.). Pedig ez az állítás másképp van. Az biztos, hogy komoly és állandó hatással vagyunk egymásra, de mégsem annyira, hogy ez kiölhessen belőlünk minden jó cselekedetet.
Most dobjuk félre az elmarasztaló általánosításokat, legalábbis egy időre, hogy előtérbe kerülhessenek azok a személyek, akik még mindig cselekszik körülöttünk a jót. Ezt megelőzően azonban hadd tegyek fel egy kérdést: Mi, akik itt most jelen vagyunk, a jók közé soroljuk-e magunkat, vagy olyanok vagyunk, akik mindig a jót cselekszik? Fontos a válasz, melyet meg kell tennünk önmagunkkal és Istennel szemben. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy legtöbbünknek van valakije a közelében, akit szeret, és akiről tudja, hogy viszont szereti. Legyen ez a szülő, a testvér, a gyermek, vagy éppen a barát. Az őszinte mosoly, vagy akár a könny esetenként arról beszél, hogy ezek az emberek a jó cselekvésének szolgálatában maradtak. Aki erre tette fel életét, az nem változtat életfelfogásán a gonosszá váló világ kedvéért, vagy a jó érdekébe állított cselekedetein.
Jézus tanítása, tehát ilyenképpen élő-elevenen hat sok emberben, akik remélhetően azért teszik azt, hogy jó cselekedeteikkel másokat is buzdítsanak, hogy így is lehet, sőt így kell élni (Mt 5, 16).
A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat (Mt 12, 35) – olvassuk Máté evangéliumában. Minden erejével, igyekezetével azon van, hogy ő jónak maradjon a világ megannyi gonoszsága és rosszasága között. Arra törekszik, hogy bárány maradjon az üvöltöző farkasok között. Ilyen formán számára állandóan terebélyesedik a minden jó fája, melynek időnként hűs árnyékát élvezheti, és bármelyik időszakban leszedheti annak beért és megérdemelt gyümölcseit.
Istenhez és ahhoz az apostoli tanításhoz kell igazítanunk életünket, melyet most már több alkalommal is hallottunk: Keressük meg a jót, s miután megtaláltuk, hozzuk felszínre, és teljes erőből ragaszkodjunk hozzá.
Péter apostolnak van egy szép és egyben ide találó gondolata, melyben hangsúlyozza, hogy senki sem háborgathat minket, amennyiben a jónak követői maradunk (1 Pt 3, 18). Tény, hogy nehéz összehasonlítanunk magunkat Jézussal, még nehezebb megvalósítanunk Isten elvárásait. Ennek ellenére azért teremtett bennünket állandó tökéletesedésre (Mt 5,48), hogy mindent megpróbáljunk, sőt szüntelen magunkat próbáljuk megtartani a jó cselekvésében. Ezt művészi szinten így fogalmazta meg az egyik lelkész:
„Az emberek egyik legfőbb kötelessége, önnevelés útján kialakítani egy olyan készséget, mely képessé teszi arra, hogy az élet kínálta alkalmak közül minél több jót lásson meg. A jó alkalmak meglátása, felismerése még magában nem elegendő. Nevelnünk kell akaraterőnket, hogy a felismert jó alkalmak felhasználása mellett ki tudjunk tartani, a rossz alkalmakat pedig el tudjuk hárítani magunktól” – írta Kökösi Kálmán lelkész / Alkalmak /
A fentiek után mindnyájunk nevében kérem Istent, hogy ebben az évben is ajándékozzon meg bennünket sok minden jóval. Amennyiben a sok jó közé vegyül egy kis szomorúság, talán arra is megérkezik a megfelelő gyógyír.
Együtt kérjük ma Istent, hogy a minden jónak teljességével töltse be életünket, hogy ezekkel legyünk gazdagon megáldottak teremtményei között. Ámen.
Pap Gy. László 