Bibliai olvasmány: Mt 13,16-23.
„Kiment a magvető vetni” Mt 13,4.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
„/Hol boldog béke van, bátran épít akárki,/ /az áttetsző patak kerteken át folyik/ /a földre, rábízott vetés híven csiráz ki,/ /urának hozza majd nemes gyümölcseit./” (Johann Rist)
Szeretettel hozom a megjelentek tudomására, hogy mai alkalommal egy közismert újszövetségi példázatról fogok prédikálni. Ez nem jelenti azt, hogy kimerítettem az Ószövetségben található példabeszédek sorát, hanem inkább azoknak kedveskedem, akiknek szívéhez közelebb állnak Jézus példázatai.
1). 2008. február 1-vel jöttem közétek, hogy folytassam, végezzem azt a lelki magvetést, melyre olyan időszakban vállalkoztam, amikor sem tanáraim többsége, sem az akkori kommunista vezetők nem örültek a hozzám hasonló emberek „vállalkozásának”. Azóta több-kevesebb sikerrel folytatom Isten szántóföldjében a munkát, melyről hiszem, hogy meghozza gyümölcsét.
A földműves munkája, de a mindenkori pap tevékenysége sem jár állandóan a siker élményével. Rajta van sok-sok fáradságos munka, feláldozott idő reménysége, s mindaz, ami ezzel a bizakodással jár. Az ugyanis, hogy a szántóvető ember, vagy az örömüzenetet szóló pap elvégzi mindazt, amit feladatának tart, majd Istenre bízza a növekedést. S ez így helyes a földműves, így hasznos a lelki magvetést folytató szolga esetében is.
Mai alkalommal, tehát felfrissített megvilágításba helyezem azt a magvetést, melyről Jézus példabeszédet mondott tanítványainak, s melyhez hasonlítom lelkészi tevékenységemnek fontos részét. Éppen ennek érdekében párhuzamot vonok a mindenkori magvető, és Isten beszédét szóló ember elvégzett munkája, és annak eredménye, nevezhetjük „sikerélménye” között. A következő idézet hűen ábrázolja a lelki magvetés sikerét, vagy kudarcát: „Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? /…/ Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.” (James Jones).
Nem részletezem a földműves magvető képét, földhöz ragadt, kitartó tevékenységét. Nem tagolom a pap ilyen vonatkozású munkáját sem. Mindketten ott állnak a munka mezején. Alkalmas időben arra, hogy végezzék magvetésüket. Mindketten tudatában vannak annak, hogy munkájuk, és annak várható eredménye három fontos tényezőtől függ: A magtól, a magvetőtől és végül a földtől, melybe belekerül a mag. Ez a három összetevő határozza meg elsősorban, hogy áldásos lesz-e a földműves befektetett munkája, és ettől függ bizony az is, hogy milyen eredmény várható egy gyülekezetben végzett lelki magvetés nyomán.
Másképpen úgy fogalmazhatok, hogy, amennyiben a földműves gondosan, a földrajzi tájnak megfelelően kitermesztett magot választ, amit kellően megszántott, előkészített földbe vet a szükséges szakértelemmel, akkor már csak annyi marad hátra, hogy imádságában esőt és növekedést kérjen a gondviselő Istentől. A termés bizonyára nem marad el.
Egy pap prédikálásában viszont a mag adva van. Isten üzenete, Jézus tanítása biztos mag a szükséges magvetéshez. Az emberek lelke talajának előkészítése, illetve maga a munka, melyet egyaránt a lelkésznek kötelessége megfelelő állapotba hozni, egy olyan tevékenység, mely nem kisebb munkával jár, mint a földműves esetében, és nem kevesebb imádkozással, mint mikor eső, vagy éppen jó időért imádkoznak az emberek. Az eredmény, tehát ennek értelmében kettőnkön múlik: rajtatok és rajtam látszik meg, vagy éppen miattunk marad el.
A zsidóság magvetése eltért az általunk gyakorolttól. Először is abban, hogy ők szántás előtt vetettek, és nem azután. Ez a példázat a valóságban azt jelentette, hogy az emberi lelkek talajának előkészítése nélkül hintették el Isten beszédét. Sőt, amennyiben merészebben gondolkodunk, akkor szinte azt is mondhatjuk, hogy egyszerre vetettek és készítették fel Isten beszédének befogadására az emberi lelket.
2). Persze nem szakadtam el gondolataimban a példázatban foglaltaktól, és ajánlom, hogy közelítsük meg még jobban az abban felsoroltakat.
a). Azt mondja Jézus a példázatban, hogy, amikor hozzáfog vetni a magvető, s lendülettel szórja a magot, az eldobott magok egy része az útra esik. Érdekes jelensége ez a földműves ember fölöslegesnek látszó munkájának. Igen, mert azt mondjuk, hogy adva van egy földterület, melyet gondosan be kell vetnie, termés alá kell kényszerítenie, melyhez semmiképpen nem tartozik hozzá a földsáv mellett elhaladó út. Ennek ellenére mégis fontos, hogy oda is hulljon mag, hiszen résztáplálékát képezi az ég madarainak.
b). Második mozzanatként tapasztaljuk, hogy az elszórt magok egy része köves helyre hull, ahol kikel ugyan, de mivel nincs elegendő táptalaj, és a hőség is perzseli a gyökeret, mint ilyen, gyorsan elszárad a növény. A munka tekintetében viszont ez már teljes mértékben fölöslegesnek látszik. Nemcsak a befektetett munka miatt, hanem a kárba veszett vetőmagért is.
c). Harmadsorban arról beszél Jézus, hogy a magok egy része tövises helyre hull, ahol természetesen kikel, viszont a termesztett növénnyel szemben a tövis sokkal termetesebb, ami aztán elfolytja a nemes növényt. Ebben az esetben is úgy érezzük, hogy fölösleges munka- és magpazarlás látványát éljük át. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy nemcsak jó termőföld övezheti saját területünk határait, hanem bizony út, köves föld, vagy egyszerűen tövises, bokros terület. is
d). Végül pedig szem- és fültanúi lehetünk a példázatban annak a sikerélménynek, mely alapján megállapítja Jézus, és vele együtt a földműves, illetve az örömüzenetet hirdető is, hogy becsülettel végzett munkája meghozta gyümölcsét. A jó földbe, az emberi lelkek jó talajába vetett mag kicsirázott, szárba szökkent és beért. Termést hozott. Némelyik 30, más 60, egy rész pedig 100 annyit.
4). Sokszor elmerengtem a földműves kitartó munkáját figyelve. Elgondolkodtam afölött is, melyet magam végzek Isten nagy „szántóföldjében”. Kérdések szakadnak fel embertársaim lelkéből, és saját kérdéseim is felsorakoznak. Ezekre pedig úgy kell válaszolnom, mint, ahogy a földműves teszi, mielőtt munkába indul, s megemelve fejfedőjét Isten áldását kéri munkájára. Ugyanúgy kell válaszoljak, mint amikor a földműves befejezte munkáját, s hasonlóképpen imádkozik ahhoz, mint, amikor hozzákezdett feladatához.
Bármilyen nagy is a hasonlóság a termőföld és az emberi lélek között, azt kell mondanom, hogy nagy a különbség is. Drága kincs minden talpalatnyi föld, és drága a rezdülése minden egyes emberi léleknek. Persze, ne feledjük egy pillanatra se, hogy a példázat értelmében, akár pedig a mindennapi életünk valóságában csakis a jó termőföldről és a jó emberi lélekről beszélek.
Sokat hallottunk a magvető példázatáról. Ismerjük a földműves munkáját, és részetek van a lelkész tevékenységéből is, akik részt vesztek a gyülekezet lelki életében, látogatjátok az istentiszteleteket. Mind a két világban fontos szempont, hogy vigyázzunk, amikor vetünk, hiszen földjeink körül vannak véve meddő területekkel. Ugyanez a helyzet az emberi lelkek tekintetében is. A példázatban, és a valóságban nem a terméketlen területen, nem a nem termő emberi lelkeken van a hangsúly, hanem azokon, melyek meghozzák termésüket. Ki 30, ki 60, ki pedig 100 annyit. És ez a fontos!
Mondjuk, hogy Isten akarata szerint maradok magvetőtök . Lelki magvető. Ugyanakkor legtöbbnek közületek van földterülete, melyben vet és arat. Legyetek jó véleménnyel földetekről: „Vannak szavak, melyeket féltve óvnunk kell, hogy értelmük mindig az maradhasson, ami bennünk mélyen él. A földről, amelybe gyökereink mélyednek, csak őszintén, szépen, egyszerűen valljunk, mert itt kezdődött mindennek értelme: a lét. /…/ Ez a föld életünk tere. Az, ahol először nyílik a szem anyánkra: amelyen megkoppannak első bizonytalan lépteink, s amely az első fájdalmat okozza, ha elesünk, mintegy figyelmeztetőül: az ember arra való, hogy megvesse lábát a földön.” /Orbán Ferenc: Dolgozó Nő: 1977. május/.
Végezzük a lelki magvetést hittel és reménységgel: „A mindennapi kenyeret kérni kell a Teremtő Istentől, mert a kalászokat mi nem tudjuk megcsinálni. Az ember csak elveti a magot, azután nem sokat tehet. Lesz-e eső, lesz-e termés – nem az embertől függ.” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 327. Old./. Amennyiben befogadjuk Isten üzenetét és mindenben ahhoz igazítjuk életünket, bizonyára hamarosan beérik lelkünkben az első gyümölcs. Ámen.
Pap Gy. László 