A tereken játszó gyermekek
„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez…” Mt 11.16
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
Úgy látszik, mintha a debreceni unitáriusok kivették volna a nyári szabadságukat. A pihenés mindenkinek jár és jól fog. Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy Isten soha nem megy szabadságra, de mi sem szabadságoltathatjuk lelkiismeretünket. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon mekkora mértékben sikerül rendet rakunk lelkünk háza táján. Erre a rendrakásra mindig szükségünk van. Szolgáljon erre Jézusnak egy újabb példabeszéde, melyet a tereken játszó gyermekekről mondott.
1). Az előzményeket az a történet szolgáltatja, amikor Keresztelő János elküldte tanítványait Jézushoz, hogy messiás voltáról érdeklődjenek. Ekkor azonban nemcsak az derült ki, amit János hallani szeretett volna, vagyis, hogy Jézus a Messiás, hanem Jézus megállapításával is szembe találjuk magunkat. Eszerint kimondta Jézus, hogy János alegnagyobb a próféták közül, akinek az a kötelessége, hogy megkészítse a jövendő próféta, Jézus útját. Jánossal véget ért az ószövetségi próféták sora, s amikor felkészítette az embereket a Messiás befogadására, akkor megjelent Jézus, aki már az új szellemet képviselte. Ma már tudjuk, hogy miképpen készítette fel János az embereket, de tudatában vagyunk annak is, hogy sem őt, és tanításait, sem Jézust, illetve tanításait nem fogadták be.
2). A példabeszéd tartalmát illetően a következőket mondhatom: Jézus tereken játszó gyermekekhez hasonlítja korának nemzedékét. Számon kérő, vagy akár gúnyolódó hangnemet is felfedezhetünk a gyermekek, társaikhoz intézett megjegyzésében: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok”. Ezután Jézus átveszi a gyermekektől a szót, s maga mondja el kortársairól alkotott véleményét. Azért kifogásolják János személyét, mert aszkéta életmódot folytat, s hangsúlyozzák, hogy „ördöge” van. Róla pedig éppen az ellenkezőjét állítják életmódjával kapcsolatosan. Nemcsak, hogy eszik és iszik, hanem nem is válogatja meg a barátait. Bűnösökkel és vámszedőkkel osztja meg asztalát. Jézus, szokásához híven itt is összegezi meglátását, amikor hangsúlyozza, hogy elérkezik majd az idő, amikor a bölcsesség „igazolni” fogja magát.
3). Kedves Testvéreim! Az ismertetett példabeszéd mondanivalóját jelen esetben is több szempontból értékelhetjük, illetve bonthatjuk ki.
a). Először a Jézus nemzedéke, de minden idők nemzedéke a meghatározó szempont. Szerintem Jézus nemzedéke egy rendkívüli alkalmat, időszakot élt át, amikor egyszerre két meghatározó egyéniség lépett az életükbe. János, és Jézus, akik lezártak egy időszakot, és megnyitottak egy újat. Egy olyan nemzedék élt akkor, akinek meg kellett volna hallania az idő szavát, akinek megfelelő módon kellett volna érzékelnie azt a változást, melyet kellően előkészített a két próféta. Ennek ellenére azonban változatlanul megmaradtak a régi vallásosság külsőségeinél, a messiási várakozás megszokott reménységénél. Elgondolkodtató csakugyan, hogy mennyivel többek lehettek volna az akkor élt nemzedék emberei, ha első szóra elfogadják a döntő tanítást. Távol áll tőlem, hogy pártfogásom alá vegyem János és Jézus nemzedékét, azonban egyetlen megjegyzés erejéig mégis csak bele kell gondolnunk magunkat abba az időszakba, abba a nemzedékbe. Képzeljük csak el, hogy ott állunk valahol a Jordán felső folyásánál, ahová emberek tömege vonul. Egy szikár próféta pedig kellemetlen hangon fedd. „Viperák fajzatai” – mondja. Nem éppen szerencsés változata ez a megjegyzés a megváltozásra történő buzdításnak. Nem sok idő múlva Jézus is feltűnik a láthatáron, aki szegénység és szolgaság vállalására, illetve szeretet gyakorlására kéri hallgatóságát. Talán a szegényebb rétegnek ezzel sem volt semmi kifogása, ám a jobb módú emberek sorában könnyen elutasításra talált a felkérés.
b). A második mondanivalót a hasonlat szolgáltatja. Gyermekekhez hasonlítja Jézus nemzedékét, akik, gyermekekre jellemző módon csúfolódnak társaikkal. Először szinte átsiklik gondolatunk arra a területre, amikor kiemelte Jézus a gyermekeket, s arra kérte felnőtt társait, hogy igyekezzenek gyermekekké válni, mert akkorörökölhetik Isten országát (Mt. 18.3). Igen ám, de itt egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy gyermekesmarad a felnőtt nemzedék. Ez pedig komoly vádnak számít egy teljes nemzedék megítélésében. Úgy viselkednek, mint a gyermekek, akiknek egyedüli, kedvenc elfoglaltsága, hogy gúnyolódjanak társaikkal. Hogy mindent még csak azért is az ellenkezőjére fordítsanak.
c). Jézus nem változtat hangnemet, de saját szavaival folyatatja a példabeszédet. Mintegy magyarázatát adja az eddig elmondottaknak. Elmarasztalja saját nemzedékét azért, mert kifogásolták János személyét. Éppen azért, mertmegtartóztató életmódot élt a táplálkozásban, vagyis nem evett, nem ivott, azt tartották róla, hogy az ördöggel cimborál. Persze a leírásokból egyértelműen Heródest okolhatjuk János halála miatt, de azt sem mondhatjuk, hogy nagy közkedveltségnek örvendett volna megtérésre buzdító szavaival.
De nemcsak János személye volt kifogásolt Jézus nemzedéke körében, hanem sajátja is. Az ő esetében azt kifogásolták, hogy együtt eszik és iszik a bűnösökkel. De nemcsak, hogy felkeresi házaikban azokat, hanembarátkozik is velük. Jézus végkövetkeztetéséből kiolvasom, hogy okos megállapításnak számít, amikor a bölcsességre bízza a további fejleményeket. A bölcsességet a későbbi okos belátásban fedezem fel, ami már lehet, hogy szorgalmaz egy kései megbánást a nemzedékben, de ennek ellenére mégis lekésik az Isten országához való csatlakozást.
4). Kedves Testvéreim!
a). Különben nem lenne jogom, de éppen a mai példabeszéd engedélyezi, hogy éljek a Jézus adta hasonlattal, s feltegyem a kérdést: Mihez hasonlítható saját nemzedékünk? Ne bontsuk szét a korosztályokat, hanem egyszerűen nevezzük egyetlen nemzedéknek azokat, akik felelősen kell viszonyuljunk mindazokhoz, akik, vagy amik körülvesznek bennünket. Saját esetünkben nem tesszük fel a kérdést, hogy komolytalan gyermekekhez hasonlítunk-e, mert valljuk, hogy igenis határozottan érdekel mindaz, ami körülöttünk történik. Nem mindegy, hogy hová, merre halad életünk, s lényeges, hogy egyre jobb körülmények között töltsük napjainkat. Nem is erről van szó. Azzal kapcsolatosan kell állást foglalnunk, hogy miként viszonyulunk János feddéséhez, és hogyan fogadjuk Jézus tanítását? Adott esetben magunkra értjük-e a viperák fajzata kifejezést, vagy egyértelműen elhatároljuk magunkat tőle? Hogyan állunk a szegénység, illetve szolgaság vállalásával, nem beszélve a szeretet gyakorlásáról? Szerintem, itt akad meg további gondolkodásunk, amennyiben őszinték vagyunk és maradunk nemcsak egymással, hanem elsősorban magunkkal szemben.
Képesek vagyunk-e arra, hogy megfelelően maghalljuk az idő szavát? A látszat azt bizonyítja, hogy hasonlóak vagyunk János és Jézus nemzedékéhez. Bizonyos tekintetben gyermekes felfogásunk is van. Soha nem tesszük azt, amit kérnek a követelmények. Vagy nem akarjuk, vagy egyszerűen nem tetszik az alkalmazkodás. Amikor jó kedve van a körülöttünk levőknek, akkor mi könnyekre fakadunk. Bánatunkat mutatjuk, s elég gyakran ezzel sem elégszünk meg, hanem bőven mesélünk róla, amikor kérdeznek bennünket, vagy a nélkül. Amikor pedig környezetünk bánatában kellene részt vállalnunk, akkor nekünk éppen kimondottan jó a kedvünk, s azért nyugtalankodunk, mert túlzásba viszi a világ bánkódását, szomorúságát. Túl sok időt tölt el azért, hogy hangot adjon fájdalmának.
Nemzedékrajzunk nem mutat másabb képet akkor sem, ha Jézus társaságát figyeljük. Ott vagyunk vele legtöbbször, amikor eszik, iszik, amikor barátságunkat keresi, s megnyugtat a tudat, hogy velünk látják embertársaink, akik különben elég sokat irigykednek ránk mindazért, amit megvalósítottunk, amit megszereztünk eddigi életünk során. Igen ám, de mi történik az után, hogy Jézus megköszöni az étkezést, amikor elköszön tőlünk, amikor elhagyja társaságunkat? Vele megyünk, vagy visszaállunk a vámszedő asztalához? Mi történik azzal a szeretettel, melyet éreztetnünk kell a családon kívül?
Összegezésképpen még csak annyit, hogy a fenti kérdésekre egyéni bölcsességünk adhatja meg a megfelelő válaszokat. Egy komoly gond azonban továbbra is fennáll: Az ugyanis, ha rossz válaszokat adunk. Nem szabad a jövő időszak bölcsességére bíznunk azt, amiben nekünk kell határozott igent, vagy nemet mondanunk. Nem engedhetjük meg magunknak a gyermekes viszonyulást, mely jellemzi ugyan saját nemzedékünket is. Fogadjuk meg Jézus tanácsait, de álljon biztatásként Pál apostol figyelmeztetése is: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” (Róm. 12.15). Ebben van benne Jézus példabeszédének időszerűsége és minden korosztályra szóló figyelmeztetése. Ámen.
Pap Gy. László 