2013.09.15. – Az idő

„És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit.” Dániel 2, 21/a.

Kedves Testvéreim! Mai témánk, az idő, melynek összefüggéseiben keresem vallásos gondolkodásunk mezejét. Tág fogalommal állunk szemben. Olyan bőséges témát rejteget az idő, mint amilyen nagy terjedelmű, meghatározhatatlan időszakot magába ölel.

Felteszek egy kérdést. Mi az idő? Jó lenne meghallgatni minden feleletet, amire persze nincs lehetőség. Meg vagyok győződve, hogy a legtöbben a mulandóságot látják az időben. Mai elmélkedésünk alkalmával mindenek előtt a központi téma bibliai alapjait és megfelelő vonatkozásait keresem. Ezt azonban csak két, egymást követő beszédben tehetem meg.

A fenti követelmény érdekében az egykori nyelvtanórák gyakorlatához kell visszamennünk. Három időben gondolkodunk: múlt, jelen és jövő. E három időszak biztosítja alapgondolatunk megértését, és azt a látást, melyre szüksége van, az idő összefüggéseit kereső embernek.

1). Mielőtt a három idő külön-külön tárgyalásába fognék, jónak véltem, hogy tegyek néhány megjegyzést az időről, valamint annak főbb jellemvonásairól, úgy, hogy az időt egy emberi élet összefüggéseiben értelmezem. Fontos ez, mert különben számtalan állításom bukik egymás után, amennyiben tudom, hogy az idő, mint ahogy maga az élet is, Isten léte miatt örök. A különbség mégis meghatározható az idő és az élet között, hiszen, míg az élet örök, de ugyanakkor állandóan változó, addig az idő múlandó.

A számunkra rendelt idő, éppen rövidsége miatt elmúlik (1 Móz 27, 41), változik. Szeretettel emlékezem vissza – bár akkor kissé kellemetlenül érintett-, egykori püspököm, Dr. Szabó Árpád egyik megjegyzésére, aki határozottan felhívta figyelmünket teológiai hallgató korunkban, hogy vigyázzunk az időre, mert mulandósága miatt sok, ugyan hasznossá tehető időnk fecsérelődik el. Akkor még nem volt teljesen érthető a zsoltáros megjegyzése, aki állította, hogy valósággal megemésztjük időnket (39, 5). Ez jelenti közelebbről azt a tényt, amikor haszontalan engedjük kifolyni markunkból az időt.

Gyakran elgondolkodtam azon is, hogy mi teheti hasznossá, ugyanakkor hosszúvá egy ember idejét? Mi lehet az, ami átvitt értelemben is hosszúvá teheti a földön töltendő időnket? Semmi más, jobb bizonyíték nem áll rendelkezésemre, mint Jézus megélt 34 esztendeje. Ez jelenti számomra a munkával megélt teljes életet, melyet minden további nélkül azonosítanom lehet egy gazdagon megélt emberi idővel. Másodsorban éppen az élet az, ami hosszúvá teheti időnket. Úgy értem, hogy sok emberrel ellentétben, nekünk van időnk arra, hogy megéljük életünket. Szerintem nincs, és nem lehet semmi fontosabb, mint amikor nyugodtan levonjuk a következtetést: Hála Istennek teljességgel kihasználtuk, megéltük az Isten által számunkra rendelt időt. Az ilyen ember boldog annál is inkább, mert ma egyre kevesebben mondják el magukról ugyanezt.

Az időnk hosszabbá tételének van egy harmadik lehetősége is, melyet a szenvedés összefüggéseiben látok. Első hallásra törvényellenesnek, ugyanakkor emberietlennek is tűnik a szenvedés kérdése. Szinte érezhető, hogy életünk velejárójaként, szükséges rosszként emlegetem azt. Nem erről van szó. Olyan formában tudom elképzelni időnk meghosszabbítójaként a szenvedést, amikor megállunk és megemlékezünk az elmúlt idő boldog napjairól. Ilyenkor nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy milyen gyorsan elszaladtak napjaink (Jób 7, 6), hanem az is nyilvánvalóvá válik, hogy szenvedéseinkkel egy új, és lelassult időszakba kerültünk. Senki ne gondoljon arra, hogy ebben a lelassult folyamatban képzelem időnk meghosszabbodását. Nem, hanem abban a hitben, ami egy-egy ilyen szenvedés teli időszakhoz kapcsolódik.

Több megoldási lehetőség kínálja magát. A szenvedések között elkeseredett ember esetenként inkább választja a halált (Jób 7, 15). A másik pedig a földit és égit szidja állapota miatt. A harmadik viszont hitének szemüvegén átlátja nyomorúságos, mostani megélt idejét. A lehetséges próbálkozásokon túl, ami alatt első sorban az orvostudományt értem, a vallásos ember bizakodva nyúl reménysége, hite tárházához. Míg mások szenvedésük okozóját keresik, az Istenben bízó ember imádságos lelkülettel keresi Istenét. Minden alkalmat megragad, hogy Isten tudomására hozza élni akarását. Bevallja azt is, hogy számára kellemetlen a szenvedéseivel megrakott idő, de ugyanakkor hiszi, hogy amiként mulandó maga az idő, éppen olyan mulandóvá válhat szenvedése is. Szenvedésünk ilyen formán időnk meghosszabbodását feltételezi, mert hisszük, hogy van egy Isten által meghatározott nyomorúságos idő, amit türelemmel kell elviselnünk, de azon túl, vár ránk a gyógyulás, egy olyan újabb idő, melyben nyomorúságos szenvedéseinkre úgy emlékezhetünk, mint mások boldogan eltöltött napjaikra.

2). Az idő másik fontos tulajdonsága, hogy mindent megemészt. A szenvedés példájánál maradok. Rövid ideig tart a szenvedés – mondja Pál apostol (Róma 8, 18). Persze ennek ellenpéldái is felsorakoztathatóak. Ismét a bizakodó ember hitére, hitünkre hivatkozhatom. Semmi sincs, ami olyan könnyen és gyorsan feledtetné szenvedéseinket, mint az Istenbe vetett bizalom. Ehhez azonban követelményként hozzá kell adnunk, hogy nem kereshetjük minden alkalommal Istenben szenvedéseink okát. Mi, unitáriusok megtanultuk Jézustól, hogy Isten minden körülményben szerető Atyánk. A legjobb és legszeretőbb földi szülőnél is sokkal jobb. Ha netalán mégis tapasztalnánk irántunk való haragját, legfentebb egy szempillantásig tarthat (30. Zsolt 6), amint hitte róla ezt már a zsoltáros is. Azt szoktuk mondogatni, hogy az idő jó orvos. Begyógyítja a fájó sebeket. A múló idő is így sodorja a feledés ködébe mindazt, ami kellemetlenné teszi az időnket. Jó, tehát, hogy az idő sok mindent képes megemészteni. Ebben látom az idő változását.

3). A harmadik tulajdonsága az időnek, hogy mindig új dolgokat képes előhozni. Azt mondhatom, hogy Isten megváltoztatja az időket. Pál apostol szerint a régiek elmúltak és minden megújult (2 Kor 5, 17). Az új idő gondolatainak hírnöke ez a bibliai vers, ami mögül ennek szelleme lengi körül a reménykedő embert.

Szerezzetek új szívet és új lelket – halljuk Ezékiel prófétától (18, 31). Az új szív és új lélek megszerzése komoly követelmények elé állít. Akarjuk, vagy nem akarjuk az új idő szellemét? Az új, a változtatás legtöbbször kellemetlen helyzet elé állíthat. Vegyünk egy újszövetségi példát! Máté evangéliumában olvashatjuk a Jézus-támadás egyik kérdését, hogy mi az oka annak, hogy tanítványai megrontják az idős emberek rendeléseit (15, 2)? Ez egyfajta szembehelyezkedést is jelent a múltban elfogadott gyakorlattal. Még abban az esetben is, ha sok mindenben kedvezőtlen fordulatot, kötelező életgyakorlatokat tartogatott az emberek számára. A megfogalmazott kérdés mögött a korosztályos nézetkülönbségek feszülését fedezhetjük fel. Keményebben fogalmazva: a gyermek döntési kísérletét, arra vonatkozóan, hogy megtartja-e, vagy elutasítja atyja, nagyapja tanácsait. Szerintem Isten éppen az által változtatja meg az időt és korokat, hogy a fiak felfogása szembeszegül a múlt gyakorlatával. Jézus példabeszédét utánozva szoktuk mondani, hogy a régi posztóra nem illik új anyagból foltot tenni. Nem a miatt, mert nem hogy befedné a tátongó szakadást, hanem még újabb rongálást is elkövethet a régi anyagon. Maga Isten követeli ki teremtményeitől a változtatást.

4). Mai beszédembe az időnek egyetlen tulajdonságát tudom még belepréselni. Az idő bölcsességre tanító mester. A prédikátor tanácsát tartom időtállónak kijelentésem alátámasztására. A bölcs elméje ismeri az időt, és belátja cselekvési lehetőségeinek módját (8, 5). Ez arra enged következtetnem, hogy az ilyen ember nem engedi szabadjára gondolatait, vagy érzéseit. Nyitott szemmel jár a világban, s állandóan azt kutatja, hogy mire érett meg az idő. Ennek függvényében hozza döntéseit, s ha netalán tévedne, akkor soha nem okolja Istent, vagy embertársait, de fölöslegesen magát sem marasztalja el esetleges, hibásan meghozott döntéseiért. Felméri az újabb lehetőséget, és úgy néz a friss kihívások elé, mint előző kudarca előtt.

Hiszem, hogy ez a gondolkodás jellemzi mindnyájunk életét, s ennek rendjén éljük meg teljességgel az Isten által nekünk rendelt életünk idejét. Ámen.