Csodákkal tűzdelt karácsony
– karácsonyi beszéd –
Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. ApCsel 2,43.
Kedves Atyámfiai, ünneplő Testvéreim!
Hamarosan kiderül, hogy miért választottam mai, ünnepi beszédem alapgondolatát az Apostolok Cselekedeteiről írott Könyvből! Olvasom, hogy „félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben.” Nem csoda ma, hogy sok csodát műveltek az apostolok, akik nemcsak bizonytalankodtak Jézus tanításában, hanem el is pártoltak tőle. Hittek, s ezzel a bizalommal szóltak, illetve hajtottak végre csodás tetteket. Nekik már nem volt szükségük ezekre a csodákra, de annál inkább azoknak, akik még mindig hitetlenek voltak, mint ők maguk, amikor magukra maradtak.
Most arról a valóságról szólok, ami jellemzi karácsonyi várakozásunkat, és a karácsonyi ünnepet. Ez pedig valamilyen csoda, vagy csodával határos történés, melynek szeretnénk valódi átélőivé válni. Válogattam kéréseink között, s olyanra is leltem, melyben egészséget kért egy halálos beteg. Nem csoda, ha felgyógyul egy ilyen beteg? Nem számít-e csodának, ha imánk nyomán visszatér egyik embertársunk abból az állapotból, ahonnan az emberek többségének nincs visszatérése? Általánosnak tűnik a szeretet kérése. Főleg olyan ember életében, aki nem számít arra, hogy valaha lesz egyetlen ember az életében, akitől szeretetet kaphat. Soha nem kényeztette el az élet, nem voltak szülei, testvérei, rokonai, de embertársai sem, akik valaha szerették. S lám, ha egyszer legalább, karácsonykor eljön valaki Isten teremtett világából, aki befogadja, érezteti vele a szeretetet, akkor csodának minősül a kérés, és a szeretet is. „Megrendítő azoknak a gyermekeknek a helyzete, akikről mindkét szülőjük elfeledkezik: ismerjük az állami gondozott gyermekek egy részének a sorsát, akikért hozzátartozóik nem jönnek el, hogy elvigyék őket az ünnepre (karácsony). Szerencsére vannak, akik meghívják a szülőtelen, elhagyott árvákat karácsonyra az otthonukba; a bánat így elviselhetőbb, de nem szűnik meg a gyötrő gyermeki csalódás, mely megszüntethetetlen, és amelyen csak maga a szülő segíthet.” Azt mondom, tehát, hogy karácsony nemcsak az általunk jól ismert tulajdonságokkal rendelkezik, hanem a csodák ünnepe is. Ezt nemcsak Soltész Márta mondja, hanem erről azonos véleményünk is: „Karácsony a csodák ünnepe és a gyermek csodát vár. Várja, hogy a távol élő szülő a régi szeretettel hajoljon hozzá, nyújtsa át ajándékát, kapja fel ölébe, emelje vállára.”
Ma már nem csodálkozunk azon, hogy az őskeresztény időszakban egymást érték az apostolok által elkövetett csodák. Bevalljuk azonban, hogy örökös félelem kerít hatalmába amiatt, hogy nem lesz hasonló csodákban részünk. Attól tartunk, hogy olyan lelki rezdülésektől is megfoszt az élet, vagy megfosztjuk önmagunkat, melyek elmaradhatatlan tartozékai ünnepi, és mindennapi életünknek. Kettőt választottam ki ebből a célból. Az egyik a béke, a másik pedig a szeretet. Másként fogalmazva, félünk attól, hogy nem következik be életünkben, jelen karácsonyunkban a csoda, hogy békességben és szeretetben legyen részünk. Kellett az őskeresztényeknek az apostolok csodatevése, és nekünk is hasonlóra van szükségünk, hiszen csodának számít, ha a két, említett lelki érzés betoppan életünkbe.
December hónap több szempontból is próbára tette a szívünket. Várjuk, hogy egy régi békesség töltse el, amilyenhez foghatót soha nem tapasztaltunk. Joggal várjuk, hiszen mindenki tudja, hogy karácsony az igazi békesség ünnepe. Ezt nem most, vagy tavaly találták ki az emberek, hanem akkor lett nyilvánvaló, amikor Jézus megszületett. Többedmagammal várom azt a csodát, amikor megérkezik lelkünk „nagy díszeként” a világ békéje. „Karácsony szent éjszakáján maga a Béke szállott a földre… ó. Te várva várt és epedve óhajtott ajándék, maradj mindig velünk! Ezen az éjszakán elcsendesednek a zakatoló gyárak. Elnémulnak a gyilkos ágyúk, elhal az utca lármája. Kisimulnak a ráncos arcok, csillognak a fátyolos szemek, mindenki haza siet, mindenki megváltozik, mindenki örül és mindenki boldog. Különös meleg hatja át az emberek szívét. Ez Karácsony titokzatos varázsa!” (Vasárnapok – ünnepnapok: 55. Old.) Sokszor megállapítottuk már, hogy hiába várunk elmúlt időszakok csodáinak megismétlődésére, mert sem Jézus, sem az apostolok nem jelennek meg mellettünk a maguk, egykori valóságában, hogy csodába illő dolgokat tegyenek velünk. Éppen ezért a következő üzenetet közlöm:
Nem várhatunk különös csodára, hogy kisimuljanak arcunkon a ráncok, melyeket évek, évtizedek gondjai, törődései véstek barázdává. Megteszi majd Isten egyetlen mozdulattal, amikor számon kéri lelkünket. Mindennek ellenére mi is tehetünk valamit a ráncok ellen. Sok ránc okozói ugyanis mi vagyunk. Nem sajátunkénak, hanem azokénak, akikhez hozzá tartozunk, akik ma is szeretnek, de régóta eltaszítottuk magunktól őket. Legyünk csodatevők ezen a karácsonyon, s engedjük magunkhoz, akiknek sok ránc árulkodik arcán az elmaradt szeretet miatt.
Nem ámíthatjuk magunkat, hogy Isten egyetlen mozdulattal eltörli fájó könnyeinket. Az igaz, hogy egyszer megtörténik majd, de akkor még több lesz bennünk és körülöttünk a szomorúság. Tegyünk csodát ma, s bár nem változtathatjuk meg szeretteink szemének fátyolos tekintetét, legalább a könnyeket változtassuk meg! Ugyanis nemcsak bánat, hanem örömkönnyek is léteznek ezen a világon. Más a csillogása az egyiknek és más a másiknak. Más a kiszűrődő tekintet az egyik, avagy a másik mögül. Tegyük a karácsonyi csodákhoz hozzá akaratunkat, hiszen csakis ebben az esetben ismétlődnek meg egykori csodák. Örömkönnyek potyognak a bánatosak helyén.
Mindenki haza siet. Sokan közülünk Isten kebelére. Mások a szülőhöz. Jó angyalként, csodatevő gyermekként szálljunk haza azokhoz, akikkel boldog karácsonyokat éltünk gyermekkorunkban. Legyünk magunk ez esztendő karácsonyának egyik nagy csodája. Jelenjünk meg ott, ahol régen várnak ránk, ahol nem is álmodják, hogy karácsonyi ajándékként betoppanhatunk. Fény voltunk születésünk pillanatában, csodálatos fényű új csillaggá válunk megérkezésünk pillanatában.
Nagy csodának számítana, ha mindenki örülne és boldog lenne ezen a földön, ezen a karácsonyon. Lehetetlennek tartjuk, ha éppen mi maradnánk ki az örömből és boldogságból. Csalatkoztunk eddigi karácsonyok során, mert nem érkezett meg számunkra az igazi öröm, boldogság? Meglehet. Rajtunk kívül még nagyon sokan jártak így. Csoda lenne, ha végre elárasztana az öröm és boldogság? Tegyünk érte. Nem gondolhatunk mindig csak saját örömünkre és boldogságunkra! Örvendeztessünk meg az idén másokat, hogy látva az örömüket és boldogságukat, ránk is átragadjon belőle, hiszen sokan megérdemlik, hogy legalább karácsonykor örömben, boldogságban legyen részük. Legyünk a csoda ezen a karácsonyon, hogy megismétlődjön a karácsonyra hirdetett öröm és boldogság! Végül pedig egyetlen csoda maradt. Egy különös, varázslatos érzés. Egy csodával határos melegség, mely karácsonykor hatja át az emberi szívet. Kell, a csoda, hogy az utolsó pillanatig megmaradjon közöttünk és bennünk a karácsony örök, szertettel teljes hangulata. Ámen.
Isten akarata
– Karácsonyi ágenda –
Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.
Zsidó 10,9.
Kedves Atyámfiai, Ünneplő Testvéreim!
Minden szülő vágya, hogy gyermeke első szóra teljesítse, amit kér tőle. Van példa, hogy valaki elmondja gyermekéről, vagy éppen mi meséljük büszkén ismerőseinknek, hogy „hála Istennek, sikerült megfelelően nevelnünk gyermekünket”. Igen ám, de nem csak ebből áll az engedelmesség, hanem abból is, hogy mi, a felnőttek is engedelmesek vagyunk. Amennyiben példát akarunk venni valakitől, akkor a legjobb időszakot éljük, hiszen Jézus születése, alakja pontosan formálja ezt a követelményt.
Mondjuk, hogy elérkezett az ideje ismét annak, hogy Jézus világunkba jöjjön. Szinte halljuk válaszát: Íme, itt vagyok. Mennyi örömet, boldogságot szerzett évezredek folyamán azoknak, akik várták megszületését. Pedig a világ, és az emberek szemében nem tündökölt ékességként. Nem is ezért vonzódtak olyan sokan hozzá, hanem azért, mert ő volt a világ világossága. Olyan tulajdonságokkal rendelkezett, melyeket igen sokan hiányoltak az akkor élt, és most élő emberek. Ennek köszönhetően sikerült közel jutnia a szomorú, kétségbeesett, sok mindenben megpróbáltatott emberekhez. Ezt pedig nem ő találta ki, hogy ezt kell tennie, hanem Isten akarata volt.
Jézus jött, hogy cselekedje Isten akaratát, de, hogy véghezvihesse szándékát, ehhez nekünk is hozzá kell adnunk akaratunkat, beleegyezésünket. Figyeljük Jézust abban a korban, amikor élt! Hasznunkra válik, ha elfogadjuk, hogy ő jelen van a mi életünkben is. Ahogy együtt érzett korabeli embertársaival, osztozott fájdalmukban, úgy rajtunk is segít, amennyiben meghalljuk, megértjük, megtartjuk szavát. Sokszor tanított már eddig is a szeretetről. Hányszor megkért, hogy mindennél fontosabb a szeretetből fakadó cselekedet. A szeretetről tesz bizonyságot, s így buzdít erre minket is.
Jézus azt a feladatot is kapta Istentől, hogy engedelmeskedjen. Sok próbát kiállt. Az evangéliumokban különös kísértésekről olvasunk, és meg vagyok győződve, hogy bőven akadt tanítói évei alatt olyan is, mint amilyenekkel mi is találkozunk. Magunk előtt látjuk a tanítómestert, amint járja a vidéket, miközben nemcsak tanít, és így hirdeti Isten országának eljövetelét, hanem engedelmeskedő szolgálata révén mutatja embertársainak Isten törvényét. Alázatosan viszonyult népe tagadó álláspontjához, lehajolt a szenvedő, nyomorék, vak, szerencsétlen emberhez, ami azt bizonyítja, hogy mi is engedelmeskedhetünk Isten törvényének. Részben meg is tesszük, amikor feltétel nélkül gondoskodunk szeretteinkről, úgy, hogy közben szeretetünkkel vesszük körül őket.
Megszületett, tehát a betlehemi, szelíd, alázatos gyermek. Szerény, sőt megalázó körülmények között látott napvilágot, de Isten családi kötelékbe vonta őt. Egy kis családéba, ahonnan aztán kiléphetett, hogy megvalósítsa a nagy, keresztény közösséget. Így juthattunk el addig, hogy halljuk tőle: „Én VAGYOK a jó Pásztor” (Jn 10,11), vagy „Én VAGYOK amaz élő Kenyér” (Jn 6,51), vagy „Én VAGYOK az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Szerényen hív, hogy vállaljunk szerepet nagy családjában. Szeretettel kér bennünket, hogy őrizzük meg emlékét a pásztornak, aki élő kenyér Istentől ajándékba kapott életünkben.
Látjuk testvéreim, hogy Isten megtartja szavát. Azt ígérte, hogy „/…/ egy gyermek születik nékünk, fiú adatik /../” (Ézs 9:6). Megszületett Jézus, akivel Isten ismét bebizonyította, hogy szeret bennünket, s amennyiben szívünkbe fogadjuk Jézust, Isten is keblére öleli az egész emberiséget. Ámen.
Pap Gy. László 