Gondolatok a csegezi egyházközségből
Sajnálattal kell megállapítani, hogy a csegezi egyházközségben is – sok más egyházközséghez hasonlóan – , nem örökítették meg a jegyzőkönyvek a szóban forgó szabadságharcot. Ennek ellenére azonban, – bár területileg a többi lakott településhez viszonyítva félreesett helység s nem ért el hála Istennek oda a szabadságharc tüze – mégis megfelelően jelen volt a lelkiismeret tüzében a hazafias hozzáállás. Ennek tükörképét vélhetjük felfedezni Bombér Sándor lelkész néhány ránk maradt prédikációjában. Álljon hát itt néhány gondolat, eredeti formájukban:
“Egy előttünk szokatlan, de valamint magány békés lakásunk, úgy Nemzeti és országos üdvességünk érdekének órája ez – megszokott, választott napjaink a vallásos életben a vasárnapok, sátoros ünnepek, Nagy péntek és áldozó Csütörtök; de ezen nap a honnak és nemzetnek választott napja, melyen elakarja panaszolni néktek fájdalmait – elmondani szenvedéseit és keserveit – elmondani azon méltatlanságot, melyet rajta egy gyászos év lefolyta alatt az ármány elkövetett – hallatlan azon gonoszság, melyet a múlt Év szomorú emlékéhez kötett.
Volt édes honunknak s nemzetünknek egy atyáskodó Királyi Családja, mely ezelőtt 300 száz évekkel megajándékoza a Magyar Nemzet Koronájával, s ülteté tronussába s annyi évek, annyi századokon keresztül tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodék királyához, s vérével és életével Thronus szentségeit; s mi lett jutalma? az hogy édes honunknak különböző ajkú s fajtájú népeit és nemzeteit feluszította egymás ellen; s midőn édes nemzetünk a históriában is páratlan nagy Lelkűséggel viselteték, addig jogtalan, s birtoktalan, de most testvériség karjaival ölelt polgártársaihoz, akkor csak azon veszi észre, hogy öldöklő fegyver van fenve számára – erőtelen öregei leöletnek – erős férjfiai és ifjai védelem terén elvérzenek – ártatlan gyermekei kardra hányatnak, Csecsemői láncsával ökleltetnek – női megfertéztetnek, s leányzói szeplősítetnek; s midőn így a visszavonásnak lángoló üszkét a már csak boldogságra számított hon kebelébe bédobta, öldöklő seregével meglépi honunk szent földét; s nemzetünk, s fajunk kiirtására törekedve virágzó városokat, s boldog falukat véginségre és nyomorra juttat; s gazdag családokat földön futó koldussá tészen; s midőn az elkeseredésig zaklatott nemzet elég erős volt minden ütéseit kifogni s a határ szélekre kiverni, ekkor szövetkezék kiirtásunkra minden Isteni, emberi és nemzeti törvények megtapodásával, az igazságot nem esmérő Muszkával; s meghivá öldöklő társul édes honunkba, hogy minden a mi igaz, szép és jó kiirtson s melyekbe önkényt, zsarnokságot, pálczát, korbácsot hozzon be – olyan nemzet akar tehát betörni honunkban, mely veszélly fenyegeti életünket, vallásunkat, világi javainkat- lelkiesmeretünket, a női megőrzött tisztaságot, a leányi szüzességet. –
A nemzet vitéz hadseregével készen várja ugyan az édes honunkra ásítozó ellent, de minthogy földi éltünk csak nem minden birtoklatai veszéljesítve vannak, a hon és nemzet meg várja, hogy minden hű fiai részt vegyenek ezen vallásunkat fenyegető, s lelkiesmeretünket lebilincselő hartzban, mivégre keresztes háború van kimondva – fel tehát, fel a honnak minden fia, ki bírja karját csatlakozzatok a vitéz had sereghez, s így milliókkal szaporodva, nem lesz erő, mely legyőzhesse – /…/– viszont borzadjatok – nem ütött ugyan az indulás órája – de ha nétalán ütni fog, senki Judásként el ne árulja hazáját.”
11 nap múlva többek között a következőket jegyezte fel Bombér Sándor:
“Ha voltak idők nehezült körülményekkel teljesek, a jelen idő az – ha bírt idő tenni nagyot és szépet – a jelen idő tett – ha Pittagoras egy problema megfejtésén Isteneinek nagyszerű áldozattyát 100 ökörbe teszi le – Magyar Magány Birtokosaink földük jobb és nagyobb részét nyújtják birtoktalan embertársaiknak – ha hon és nemzet belé munkált a Nazarethi Közbenjáróság nagyszerű vállalatába: a Válcság üdves munkájába, hogy mindenek az igazságnak esmeretére jussanak és boldogok légyenek, ezt tette édes Honom és nemzetem, s hogy erről bizonyosodjunk jertek a vidékekre, halljátok a jobb jövőnek szánt Evangeliumot, melyben dicső nemzetünk honát, földét s jogait a Magyar Birodalom csak nem minden lakóival nagylelkűen testvérileg megoszttya, s országának és dicsőségének jogegyenlően bírására meg hívta – hallani az Apostolkodó Birtokosokat, s köz hivatalnokokat le mondani föld birtoklási jogukról, s átengedni a hon idegen ajkú polgárainak – s kihirdetni a szabadolás nagy napját, hogy mán túl a Nagy Magyarhon lakói egyenlő joggal minnyájan szabadok – ez meggyőzhet mindenkit a felől, hogy a magyar nemcsak ha vele bánni tudnak, de még a bosszantás óráiban is tud nagylelkű lenni, s ha úgy jön ingit is ellenségének odaadni.
Ha tehát a mai nap a Magyar egylelküségnek – s a nép szabadságának napja – mire valók a polgári élet vidékein az érzékenyítő súrlódások – mire a Szabadító Mózesek elleni ingerülcség? igen, hogy az arany salakjától megváljék? vagy bizonyuljunk annak igazságáról, hogy a népbe bízni nem lehet – vagy, hogy kimondja, Nemzetünk most a polgári Teremtés reggelén a felemelt népről ment Isten a Teremtés közelében az emberről, bánom, hogy teremtém az én képemre és hasonlatosságomra – nem – mert a Magyar képviseleti testület a szabadság jogegyenlőség és testvériség kihirdetésére szánta ezen napot. Predikálom azért az Evangeliumot.
Kegyelmes királyi leterjesztés, hogy az alsóbb osztályú nép zsibbaszt állásából fellebb emeltésvek, a kiváltságos osztály alább hangoltassék, s a kettő egy jogosítva jog egyenlőségben testvérileg mint egy Hon polgárai közösön munkálják a korjót – országoson bévégzett akarat, hogy a Nagy Magyar hon határain belül minden polgárra most egyformán légyen szabadság, jogegyenlőség és testvériség még pedig hírlapilag, s polgári hivatalnokok uttyán a mai napon kezdőleg – a jelen órán azért az idő és körülményekhez képest, mikre a nép közt figyelni sz. kötelességünk az országosan megállított Szabadság, jogegyenlőség és testvériség légyen elmélkedésünk tárgya, de csendes figyelem kívánatában.
Ha tapasztaláson alapult igazság, hogy a hármas kötel bajosabban szakad, bizony a polgári élet erősíttésére nem kicsin nyomatékú a polgárok szabadsága, jogegyenlősége és testvérisége; s kiindulva leve országos lehető boldogságunknak alapja
1ben A Szabadság. Én itt az országos vagy polgári szabadságon nem értem azon szabadságot, hogy mü mindent a mi érdekünknek kedvez légyen az igaz vagy hamis szabadon gyakorolhassunk, hanem értem azon szabadságot, mi szerént mü menten minden önkény és hatalomtól a felett, mit az Isten természet és polgári törvények számunkra biztosítottak, szabadon rendelkezhetünk – értem azon szabadságot, mely személyünk és munka által bészerzett vagyonunk felett őrködik.
Volt idő, midőn a szellemi kifejlődésnek önkény mérte ki határait, midőn a nép bizonyos része csak önkényileg részesülhete a Tudomáyokból – volt idő, midőn katonai parancs tartóztatá, vagy híva vissza a tanulni vágyó, akaró és tudó ifjút a musák szent földéről – volt mégis idő s ma is még megvan, miszerént csak bizonyos kiváltságos osztályok kezébe volt s van ma is a mesterség: de ütött már a szabadság órája, megvannak számlálva az önkény napjai; s mán kezdőleg országosan ki van mondva a Nagy Magyar hon határain belül lakó nemzeteknek az ígéret ideje.
Bizony bámulandó eseményeknél – magasztos nagylelkűségnél – hideg önmegtagadásnál – önként eldobott, nagy értékű ősiségeknél, rövidbe: nagyszerű áldozatoknál kell ma megállanunk midőn láttyuk a Magyar nagyainkat, Birtokosainkat s hivatalnokainkat bévezetni Mózesként saját javainkon bévezérelni az ígéret szabadság földére azon nép részt, mely most midőn mindent a szabadság földe határain túl akarja pártoskodó lobogóját felütni – bizony ezen nép megfeledkezett a törvény kiadásról, melyben boldog Kanahán csak úgy ígértetik meg, ha Istenét igazán tiszteli, – ez hamis Isteneket imád – néki most hitet megtartani, vagy szegni mindegy – ő most szabadsága érzetében óriásként hordja a hegyeket egymásra, hogy az Egekbe felmásszon, de villámos az ég, melynek eldobott mennykövei megbosszulják a meg nem becsült szabadságot, midőn a polgári életnek boldogságára van a szabadság és
2or A jogegyenlőség. A polgári szabad élet sánczai mellett ültetvék a jogegyenlőség fái, melyeken nyílnak, vagy nyílni kellene a nemzeti boldogságnak szép virágai, s teremnék ízes gyümölcsét A Teremtésnél elkezdve minden idők mutatnak a kiválcságra nemü nemü utat – kiválcságos teremtetésünk egyéb dolgok és állatok felett – az Egyiptomi kiválcságos Papság, melynek egyedül lehete kezébe a misterium – a Dicső Fő Pap – a Görög Ember Istenek, s az ezek közt levő piramisok fél Istenek és ember Istenek a Római patricius és plebejus hogy többet emlicsek arra mutatnak, hogy a régibb mint a mostani időknek voltak kiválcságos osztályai, melyeknek különböző jogaik voltanak, és amelyek nehéz sorompókkal választatának el egymástól – kedvetlen surlódásokat, sokszoros ingerültséget szültenek a népben, mik megannyi akadályai valának a polgári jólétnek; megérté azért a jelenkor a Jesus tudományából: valamit akarsz, hogy mások veled cselekedjenek, azt cselekedd másokkal s kimonda a jogegyenlőséget, hogy, akik egy közös Hon-anyának földén laknak – annak kenyerét eszik oltalma alatt államnak, rövidbe: javaival élnek, terheiből is részesülnek – kimondá, hogy ne legyen egyikük oly nagy hatalommal, hogy az önkény sors vesszejével sujtolja a jogtalan szegényt – a másik szegény jogtalan, aki ha bosszankodva is, de békével tűrje a hatalmas fricskáit -, ledöntetének a Kínai falak, megrázatának a nehéz sorompók – s lőn Szabadság, Jogegyenlőség, hogy a Honnak ha négy nyelvű, hat vallású gyermekei is nemzeti és vallásos egyformaságban: jogegyenlőségben szabadon bántalom nélkül száncsa mán túl saját földjét, békébe egye önföldén termett kenyerét – egyformán hordozza terhét, s részesüljen javaiból – ne légyen senki bántó és bántva.
No mégis az átalakulás idején, a dicsőülés napján mit hallunk a vidékről? Kedvetlen híveket, hálátlan mozgalmakat, melyek a görög és római nép hálátlanságát idézik elő nagylelkű joltévői iránt – vagy talán a Jesus hegyenni átváltozásába képzik magukat, hogy bámulandó fényességben jelennyenek meg a nemzetek közt, mint Jesus a körül álló Tanítványoknak – ó ne hidjétek, hogy az átalakulás az Uraság ideje – sokat szenved a hírnyó, míg át pillangó lesz – a Jesusnak egy igaz mondása van: Szegények mindég lesznek veletek sat. No de légyen a kicsin lélek gyáva, hálátlan, édes nemzetem ma dicsőité meg magát a szabadság és jogegyenlőség napján, minek fényét emelé a
3. A Testvériség. Egyedül a Testvéri szeretetre vonatkozólag a mellett, hogy a Testvéri szeretet óhajtya egymásnak boldogságát, egyformán osztozik a szülői javadalmakból – igen a fenmaradott terhekből – a képviselő Testület tehát midőn testvéri karokkal ölelé bé a Hon különböző ajkú és vallású gyermekeit testületébe, csak azt tette, mit Jesus; a körülötte álló, különböző nemü népet testvéreinek, báttyának, nennyinek, öttsinek, hugának nevezi, s így mint ő Isten fia, az Isteni fiúság részeseivé tészi – Nagy volt béölelve a Jesusnak ez mondásába: Ímé az én testvéreim. Bátyám és néném – Nagyot tett édes Nemzetünk, midőn a testvériség elvét megállítá, mert akkor a hon minden lakóival megosztá az Anya-Hon minden javát – s testvéri szeretetet ígér nékie.”
Minden valószínűség szerint a Csegezi Egyházközség is beszolgáltatta harangját, mert erre enged következtetni a harang elvételekor keltezett irat: “Háromszázötvenhét font Harang – vas, ón és réz” /…./ 1849 március 29-i dátummal van ellátva, melyet Fosztó Károly írt alá, tartalma hasonló a bágyoni harang elvételekor megfogalmazott szövegezéshez. Bár a jegyzőkönyvekben sehol nem szerepel a harang átadásával kapcsolatos bonyodalom, a tényt mégjobban megvilágítja az a fordulat, mely minden valószínűség szerint 1849-ben robbant ki. A korabeli lap “Aranyos Szék” “Közlöny” cikkében, a 134 szám 507. oldalán megjelent egy olyan tudósítás, melyben szinte elmarasztalták a csegezieket amiatt, hogy nem vették ki részüket a szabadság harcban legalább annyival, hogy áldozatkészségükről tettek volna tanúbizonyságot. A lelkész szinte felháborodott hangnemben reagált az írottakra, de nincs tudomásom arról, hogy e cikk megjelent volna a már említett lapban. Többek között azonban olvashatjuk a letisztázott, dátum és aláírás nélküli iratban: “/…/ mindég, úgy ezen ügyben jelenleg is amit tehetend és tehetsége engede, megtett s nem pirul sem itten, sem azok előtt, kik lenézik – /…/. Ha lennének is egyének, kik lehangolni óhajtának a többséget, kevesebben léve nem győzhetnek – hogy nem adta legnagyobb harangját – ezt többen vallási buzgóságukból nem engedék – de félnek attól, ami úgyis megtörténtnek látszik – hogy adományuk, bár parányi légyen az mindegy a haza oltárán /…/. Itt közli szavanként tévedésnek kell lenni – vagy közlése nem hiteles, hanem csal, egyoldalú amidőn más egyházakat kiírt – és a Csegezi Unitaria és Gör. egy. egyházakat mellőzte -, ugyan azért tisztelettel kéretik, az illető célra adott anyagok kezelő igazgatósága, kérje számba az írt egyházak által adott nagyon csekély adománya – és annak átvételével nyugtassa meg /…/” /a valóság nem ismerőit./
“Ezzel tartoztam az igazságnak és a Csegezi Unitária sz. egyház eddig is tanúsított honszeretete, és becsülete további megóvásának.”
Az 1849-es év hangulata is hasonló lehetett a csegezi gyülekezetben, hiszen még két vasárnap hallható a lelkész szájából a szabadságharccal kapcsolatos prédikáció. Június 10.-én többek között mondta, hogy: “/…/ Avagy áldott honunk kedves földje nem termé meg a nemzet közakarattyában az igazságnak azon édes gyümölcsét, hogy minden emberek egyformán légyenek, s egyenlő joggal bírják azon földet, melyen magány házi családjaikat alapították, hogy édes honunk lakói el ne mondhassák többé ez földön ama Jesusi panaszt a szamárnak van jászla, de az embernek nincs hova lehajcsa fejét – nem édes nemzetünk ontáé már évek óta s ontya ma is vérét, hogy mindenek bémennyenek az ígéret földére a testvériség honába, s midőn így honát, földét, birtokát, jogát, javait megosztá a birtoktalan és jogtalan nemzettel, mi lőn jutalma, az, hogy mint az idvezítő Jesusra a Sidó nép, úgy kiáltá édes nemzetünkre a felemelt nemzet feszítsd meg, feszítsd meg – kiálták az halált – puskát, kardot láncsát vőnek, hogy fajunkat utolsó emberig kiirtsák, tűzbe, lángba borítsák az országot -“
1849 június 17.-én pedig: “Nehéz időket élünk – fel vannak törve a magány házak békés sorompói – elkietlenítve a nemzeti békés lakás vidékei – kiprédálva véres verejtékkel békapart magány javaink s feldúlva nemzeti kincseink – nehéz időket élünk; a jámbor gazda kéntelenült elhagyni tűzhelyét a föld műves szokott munkáját s szabad ég alatt az erdők közelében áll őrt s virraszt a veszéllyel fenyegetett magány és nemzeti élet felett – leányágra szállott a gazdászat – erőtelen öregek, gyenge nők és gyermekek erőlködnek a nyugalmat nem esmérő gazdászat nagy műhelyében. Annyira fel van zaklatva édes nemzetünk a pokoli ármány ámításai által, hogy ne légyen csendes nappala s enyhült éjjele a többet érdemlett nemzetnek; s hogy a pokollal szövetkezett ármány annál inkább felcsigázhassa gonoszságait nemzeti életünk felett a már irtózatos végletre vetemedett, hogy elhatározná fajunkat és nemzetünket utolsó emberig leölni, minek bizonyságául lássátok a borzalomig és irtózatig vitt kegyetlenséget: virágzó városokat feldúlnak – békés falvakat elhamvasztanak s leüszköznek, s így lángba borított édes honunk földét fajunk erőszakolt vérével öntözik, hogy nemzetünk kiégett javaiban, fajunk és nemzetünk lételét és életét is leégessék.
Ennyi gaztettet, alávaló pokoli mívet követének el fajunk s édes nemzetünk ellen – s tudjátok kik, az uralkodó ház, melyet ezelőtt 300 évekkel a nemzet Ironnyával és koronájával önkéntesen megajándékoza, melynek a nemzet kenyeret, pénzt, s vért a korona fényére pazarul ajándékoza – s azon jogtalan s birtoktalan nemzet, melyet most édes nemzetünk magához felemelt, dicsőséges vele megosztá, hogy a Sz. Könyv szerént légyen velünk egy nemzetség – nehéz idők tehát ezek, hogy midőn eget, földet, poklot s annak minden furiáit ellenünk uszították és keltették; de midőn az egek részünkre nyilatkoztak, s ügyünket pártfogásokba vették, hogy földünken az Isten országa fundáltassék, akkor meghívák ellenünk az északnak kegyetlen Heródesét, hogy nemzetünk által történt Jesusi közbenjáróságnak nyaka szegessék fajunk kiirtásában; azért nemzeti kormányunk annyi ármány, annyi méltatlanság árán is int bennünket a Jesus szavaival, hogy el ne csüggedjünk, a cél felé fussunk ügyekezvén arra, melyek előttünk vannak. –
Minden embernek mostani félelmes órái, s féltett élete – a nemzeti mostani bonyolult, s halálra kárhoztatott állás, s zaklatott élet a jelen órának, melyet a nemzet választott és igénnek kitűzték célját, hogy a Kormány Intézete szerént tudva légyen előttünk egyen egyen, hogy a mostani veszélyes időben oda munkáljunk, hogy országunk mentől hamarább tisztult legyen a vad ellenségtől, nemzetünk mentve legyen a fenyegető veszélytől. –
A nemzet tehát, s ennek Kormánya kívánnya tőlünk, hogy hadjuk most azokkal bajlódni, melyek hátunk megett vannak, vagyis rajtunk történtek – feledjük a legnagyobb kisértetnek és legkeserűbb óráit is – most csak arra igyekezzünk, hogy a hon és nemzet minden áron s áldozattal is mentve légyen. –
A nemzetnek és kormánynak ezen kívánata a maga idejében és helyén van – oh de látni a virágzó Városoknak halomra lőtt pompás lakait felperselt hajlékait, szemlélni a leégett békés falvaknak még ma is tán füstölgő, barna üszkét – elgondolni legyilkolt véreinknek válogatott kínzásait és hogy a legtöbbeknek tetteik az állatok, ebek és madarak eledelei lettenek – hallani az árváknak és özvegyeknek keserveit, nyögéseit és panaszait – látni a legpompásabb palotákat minden ékszereivel vandál módra feldúlva, s a legdúsabb és vagyonosabbakat földön futó szegényekké téve. Látni a romló helyeket melyekben eddig az égnek tudományuk hírdetették vala, most sérült és bénult honvédek panaszai, nyögései hallszanak, rövidbe: oh, mert ki tudná a gonoszság minden műveit elősorolni, látva a hont feldúlva, vérbe, lángba borítva, minden szépnek, nagynak és dicsőnek nyakát szegve, nem lehet, hogy ne bosszankodjék a nemes Lélek, s el ne érzékenyüljön, tán még a Jesus is könnyeket hullat az elpusztulandó Jeruzsálem felett. – A nemzet se kívánnya azt tőletek, csak annyit akar s kíván, hogy a múlt kisértések terhes órái ne ijesszenek le benneteket a további hű munkátoktól – mondjátok most egy kissé azokon egy kevéssé elérzékenyülve elcsüggedni .- Egy szent dolog van előttünk most megmenteni a hont, ezt élet halálra oltalmazni, bármely nagy áldozatra készeknek lenni ezt kívánnya a hon most annyival is inkább; mert alig vala a nemzet szabaduló félben a belforradalom s rá hozott kül ellen viszályaitól, ismét egy kül ellen akarja rohanni honunkat – s ezt kívánnya a Kormány most néktek az egész népnek elmondani, hogy mindnyájan ezen nétalán béköszönthető veszély ellen védjétek a hont – azon esetre hirdet keresztes hadokat, melyek élére az Evángéliumnak szolgáit akarja állítani, hogy a vallásért élni, halni kész nép, vallásával honát nemzetét szabadságát egy szívvel, lélekkel megvédje – egyetértés egybetartás, s áldozat, készség légyenek mindenkor veletek s így bizonyára eljőnek nem sokára a nemzetnek enyhült órái, melyekben vesztésünket, méltán megkönnyezhettük, s szenvedéseinket kipihenhettyük, s szabad lészen jobb jövőket reméllenünk.”
Végül pedig az Alsójárai Egyházközségben történt tömeggyilkosságot követően egy menekült család Csegezben kapott befogadó otthont, ahol fokozottan nehézségekkel kellett szembenézzen, hiszen meghalt a feleség, de nemsokára a másfél éves gyermek is. Bombér Sándor lelkész a gyermek temetési prédikációjában utal a járai szörnyűségre, de a férfi nehézségeire s hontalanságára is: “/…/ lám ezen szerencsétlen háznép és apa ez előtt mintegy két évvel egy boldog földön megülte a nászi öröm boldog napjait – boldog volt ő akkor egy boldog honban, /…/ de változtak az idők, változott a boldogság – eljöttek a gyászos napok, békövetkezett a fatális idő, s a megátkozott sors ezen szerencsétlen háznépet kiűzé szülőföldéből, kizaklatá honából – elkergeté meleg tűzhelyétől, hogy légyen földön futó, hontalan, s te szerencsétlen család, s ebben te szerencsétlen Férj és apa Ferenczi István, az idők annyi csapásai közt is a te gyönyörűséges terűdet /…/ a nemzetek küzdései közt elhozád, vagy vonczolád ezen helyre /…/, hogy idegen földön hullassátok könnyeiteket kedveseitek után.”
Bágyon, 1998. szeptember
Atyafiságos tisztelettel:
Pap László
unitárius lelkész
Pap Gy. László 