Bibliai olvasmány: Mt 11,7-19.
A tereken játszó gyermekek
„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez…” Mt 11,16
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Nagyon köszönöm, hogy érdemesnek találtatok a szolgálatra és röviden kijelentem, hogy már nagyon vágytam erre a szószékre, hogy végre itt is elmondjam gondolataimat. Nem készültem különösebb beszéddel, hanem örömüzenetet hoztam, azaz tehetségem szerint hirdetem most is az evangéliumot. Amennyiben már hallottatok a bibliai olvasmányban ismertetett példabeszédről, akkor arra figyeljetek, hogy miben tér el mondanivalóm az eddig megismert igazságoktól!
Beszédem tárgyalását idézettel indítom: „A gyermeki lélek, a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik, ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök, ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz, azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.” (Konrád György)
1). Egy történet szolgáltatja az előzményeket, amikor Keresztelő János elküldte tanítványait Jézushoz, hogy messiás voltáról érdeklődjenek. Ekkor azonban nemcsak az derült ki, amit János hallani szeretett volna, vagyis, hogy Jézus a Messiás, hanem kimondta, hogy János legnagyobb a próféták közül, akinek kötelessége, hogy elkészítse a jövendő próféta, Jézus útját. Jánossal véget ért az ószövetségi próféták sora, s amikor készítette az embereket a Messiás fogadására, akkor megjelent Jézus, aki már az új szellemiséget képviselte. Ma már tudjuk, hogy miképpen készítette fel János az embereket, de tudatában vagyunk annak is, hogy őt és tanításait, sem Jézust, illetve tanításait nem fogadták be.
2). A példabeszéd tartalmával kapcsolatosan a következőket mondhatom el: Jézus tereken játszó gyermekekhez hasonlítja korának nemzedékét. Számon kérő, vagy akár gúnyolódó hangnemet is felfedezünk a gyermekek, társaikhoz intézett megjegyzésében: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok”. Ezután Jézus átveszi a gyermekektől a szót, s maga mondja el kortársairól alkotott véleményét. Azért kifogásolják János személyét, mert aszkéta életmódot folytat, s hangsúlyozzák, hogy „ördöge” van. Róla pedig éppen az ellenkezőjét állítják életmódjával kapcsolatosan. Nemcsak, hogy eszik és iszik, hanem nem is válogatja meg a barátait. Bűnösökkel és vámszedőkkel, néha rossz hírű nőkkel osztja meg asztalát. Jézus, szokásához híven itt is összegezi meglátását, amikor hangsúlyozza, hogy elérkezik majd az idő, amikor a bölcsesség „igazolni” fogja magát.
3). Kedves Testvéreim! Az ismertetett példabeszéd mondanivalóját jelen esetben is több szempontból értékelem és bontom ki.
a). Először a Jézus nemzedéke, de minden idők nemzedéke a meghatározó szempont. Szerintem Jézus korosztálya egy rendkívüli alkalmat, időszakot élt át, amikor egyszerre két meghatározó egyéniség lépett az életükbe. János, és Jézus, akik lezártak egy időszakot, és megnyitottak egy újat. Egy olyan nemzedék élt akkor, akinek meg kellett volna hallania az idő szavát, akinek megfelelő módon kellett volna érzékelnie azt a változást, melyet kellően előkészített a két próféta. Ennek ellenére azonban változatlanul megmaradtak a régi vallásosság külsőségeinél, a messiási várakozás megszokott reménységénél. Elgondolkodtató csakugyan, hogy mennyivel több lehetett volna az akkori nemzedék embere, ha első szóra elfogadja a döntő tanítást. Távol áll tőlem, hogy pártfogásom alá vegyem János és Jézus nemzedékét, azonban egyetlen megjegyzés erejéig mégis csak bele kell gondolnunk magunkat abba az időszakba, abba a nemzedékbe. Képzeljük csak el, hogy ott állunk valahol a Jordán felső folyásánál, ahová emberek tömege vonul. Egy szikár próféta pedig kellemetlen hangon kiabál: „Viperák fajzatai” – mondja. Nem éppen szerencsés változata ez a megjegyzés a megváltozásra késztető buzdításnak. Nem sok idő múlva Jézus is feltűnik a láthatáron, aki szegénység és szolgaság vállalására, és főként a szeretet gyakorlására kéri hallgatóságát. Talán a szegényebb rétegnek ezzel nem volt kifogása, de a jobb módú emberek sorában elutasításra talált a kérés.
b). A második mondanivalót a hasonlat szolgáltatja. Gyermekekhez hasonlítja Jézus nemzedékét, akik, jellemző módon csúfolódnak társaikkal. Először szinte átsiklik gondolatunk arra a területre, amikor kiemelte Jézus a gyermekeket, s arra kérte felnőtt társait, hogy igyekezzenek gyermekekké válni, mert akkor örökölhetik Isten országát (Mt. 18.3). Igen ám, de itt egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy gyermekes marad a felnőtt nemzedék. Ez pedig komoly vádnak számít. Úgy viselkednek, mint a gyermekek, akiknek egyedüli, kedvenc elfoglaltsága, hogy gúnyolódjanak társaikkal. Hogy mindent még csak azért is az ellenkezőjére fordítsanak.
c). Jézus nem változtat hangnemet, és folyatatja a példabeszédet. Mintegy magyarázza az eddig elmondottakat. Elmarasztalja saját nemzedékét, mert kifogásolták János személyét. Éppen azért, mert megtartóztató életmódot élt a táplálkozásban, vagyis nem evett, nem ivott, azt tartották róla, hogy az ördöggel cimborál. Persze a leírásokból egyértelműen Heródest okolhatjuk János halála miatt, de azt sem mondhatjuk, hogy nagy közkedveltségnek örvendett volna megtérésre buzdító szavaival. De nemcsak János személye volt kifogásolt Jézus nemzedéke körében, hanem Jézusé is. Az ő esetében azt nehezményezték, hogy együtt eszik és iszik a bűnösökkel. De nemcsak, hogy felkeresi házaikban azokat, hanem barátkozik is velük. Jézus végkövetkeztetéséből kiolvasom, hogy okos megállapításnak számít, amikor a bölcsességre bízza a további fejleményeket. A bölcsességet a későbbi okos belátásban fedezem fel, ami már lehet, hogy szorgalmaz egy kései megbánást a nemzedékben, de ennek ellenére mégis lekésik az Isten országához való csatlakozást.
4). Kedves Testvéreim!
a). Különben nem lenne jogom, de éppen a mai példabeszéd engedélyezi, hogy éljek a Jézus adta hasonlattal, s feltegyem a kérdést: Mihez hasonlítható saját nemzedékünk? Ne bontsuk szét a korosztályokat, hanem egyszerűen nevezzük egyetlen nemzedéknek azokat, akik felelősen kell viszonyuljunk mindazokhoz, akik, vagy amik körülvesznek bennünket. Saját esetünkben nem tesszük fel a kérdést, hogy komolytalan gyermekekhez hasonlítunk-e, mert valljuk, hogy határozottan érdekel mindaz, ami körülöttünk történik. Nem mindegy, hogy hová, merre halad az életünk, s lényeges, hogy egyre jobb körülmények között töltsük napjainkat. Nem is erről van szó. Azzal kapcsolatosan kell állást foglalnunk, hogy miként viszonyulunk János feddéséhez, és hogyan fogadjuk Jézus tanítását? Adott esetben magunkra értjük-e a viperák fajzata kifejezést, vagy elhatároljuk magunkat tőle? Hogyan állunk a szegénység, illetve szolgaság vállalásával, nem beszélve a szeretet gyakorlásáról? Szerintem itt megakad további gondolkodásunk, amennyiben őszinték vagyunk és maradunk egymással, és magunkkal szemben.
b). Képesek vagyunk-e arra, hogy megfelelően maghalljuk az idő szavát? A látszat azt bizonyítja, hogy hasonlóak vagyunk János és Jézus nemzedékéhez. Bizonyos tekintetben gyermekes felfogásunk is van. Soha nem tesszük azt, amit kérnek a követelmények. Vagy nem akarjuk, vagy egyszerűen nem tetszik az alkalmazkodás. Amikor jó kedve van a körülöttünk levőknek, akkor mi könnyekre fakadunk. Bánatunkat mutatjuk, s elég gyakran ezzel sem elégszünk meg, hanem bőven mesélünk róla, amikor kérdeznek bennünket. Amikor pedig környezetünk bánatában kellene részt vállalnunk, akkor nekünk éppen kimondottan jó a kedvünk, s azért nyugtalankodunk, mert túlzásba viszi a világ bánkódását, szomorúságát. Túl sok időt tölt el azért, hogy hangot adjon fájdalmának.
c). Nemzedék rajzunk nem mutat másabb képet akkor sem, ha Jézus társaságát figyeljük. Ott vagyunk vele legtöbbször, amikor eszik, iszik, amikor barátságunkat keresi, s megnyugtat a tudat, hogy velünk látják embertársaink, akik különben elég sokat irigykednek ránk mindazért, amit megvalósítottunk, amit megszereztünk eddigi életünk során. Igen ám, de mi történik azután, hogy Jézus megköszöni az étkezést, amikor elköszön tőlünk, amikor elhagyja társaságunkat? Vele megyünk, vagy visszaülünk a vámszedő asztalához? Mi történik azzal a szeretettel, melyet éreztetnünk kell a családon kívül?
Összegezésképpen még csak annyit, hogy a fenti kérdésekre egyéni bölcsességünk adhatja meg a megfelelő válaszokat. Egy komoly gond azonban továbbra is fennáll: Az ugyanis, ha rossz válaszokat adunk. Nem szabad a jövő időszak bölcsességére bíznunk azt, amiben nekünk kell határozott igent, vagy nemet mondanunk. Nem engedhetjük meg magunknak a gyermekes viszonyulást, mely jellemzi ugyan saját nemzedékünket. Fogadjuk meg Jézus tanácsait, és álljon biztatásként Pál apostol figyelmeztetése is: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” (Róm. 12.15). Ebben benne van Jézus példabeszédének időszerűsége és minden korosztályra szóló figyelmeztetése.
Idézettel kezdtem beszédem, hasonlóan zárom: „/Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,/ /Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,/ /Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:/ /S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,/ /Egy láthatatlan kéz a csillagok felett/ /Letörli vétkeid!/”. (Móra Ferenc)
Ámen.
Budapest, Bartók Béla egyházközség (Hőgyes), 2012. január 15
Pap Gy. László 