|
2008. február 1.-én nevezett ki a Debreceni Unitárius Egyházközség lelkészi állásába Főt. Rázmány Csaba, unitárius püspök úr. Jelen közlemény a bemutatkozást szolgálja, s bár sokan kíváncsian kérdezősködnek, hogy miként is alakult idejövetelem – maradjunk annyiban, hogy egyszer, valamikor öt évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy kötelesség: Menjek a testvérek után. Pap Gy. László vagyok, aki 1960.-ban születtem Székelykeresztúron, de Szentábrahámot tartom szülőfalumnak. Általános és középiskoláim elvégzése után a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán szereztem lelkészi oklevelet 1984.-ben. Egykori tanárom, Dr. Erdő János professzor, életre szólóan meghatározta tevékenységem, amikor engem is meggyőzött a lelkiismeretes lelkészi munka végzésének szükségességéről, nehézségeiről, időnként tapasztalható örömeiről. Ezt tartottam szem előtt, amikor kinevezést kaptam Bözödkőrispatakra 1984.-ben, amikor áthelyeztek 1986.-ban az aranyosmenti Bágyonba, amikor 1999.-ben elfogadtam egyhangú meghívását a Nagyvárad-Bihari Egyházközségnek, s ez irányadó ittlétemben, jövőmet illetően is. Magammal hoztam itteni munkámra családomat: Feleségemet, aki 1984. november elseje óta a szó szoros értelmében segítőtársam a papi munkámban. Követtek fiaim: László és Lehel is, akik már másként tapasztalják a lelkészi élettel együtt járó örömöket. Lehet, éppen ezért nem kívánnak rálépni a lelkészi hivatás útjára. Három évvel ezelőtt gondviselésünkbe vettük koros szüleimet is, akik azóta szorosabban hozzátartoznak mindennapi életünkhöz. Azt hallottuk már régóta, hogy nem lehet átültetni az „idős fákat”, de szüleimet dicséri, hogy koruk (79 év) ellenére nemcsak lakóhelyet, de életszemléletet is változtattak. Saját bevallásuk szerint, tették mindezt azért, hogy több lehetőséget adjanak nekünk, hogy róluk gondoskodhassunk. Vannak, akik nyers szókimondónak tartanak, mások konoknak neveznek és vannak, akik még jobban megközelítik a valóságot, amikor olyant állítanak rólam, amit szemembe nem mernének megmondani. Azok kedvéért, akik tévednek jellemrajzomban, de nemcsak, hadd álljon néhány vonás. Csak rólam. Azok közé tartozom, akik soha nem ítélték, nem marasztalták el otthonukat, szülőföldjüket elhagyó testvéreiket. De nem is sírtam soha azokkal, akik könnyekkel adtak hangot nagy bánatuknak, hogy milyen sokan keresnek külföldön boldogulást, elhagyva bennünket. Egyházi szolgálatra vállalkoztam, s amikor lelkésszé szenteltek Székelykeresztúron, arra esküdtem, hogy teljes igyekezetemmel szolgálom népemet. Mindenki nem lehet próféta a saját hazájában, s így vállalniuk kell némelyeknek, hogy azok után mennek, akik maguk mögött hagyták a székelyföldet, szülőföldjüket. Én tudom, hogy lelkünkben mindannyian együvé tartozunk, s a kilométerek csak addig jelentenek akadályt, míg hittel el nem érjük újra és újra egymás kezét. Itt vagyok, tehát, s kezet nyújtok azok felé, akik a gyülekezet tagjaiként fogadtak, akik keresik az unitárius hit gyakorlásának lehetőségeit, s azok felé is, akik szabadon kívánják gyakorolni Istentől kapott hitüket, de nálunk, unitáriusoknál keresnek erre lehetőséget. Tisztelettel kérem unitárius testvéreinket, hogy figyeljenek a Debrecenben felkínált lehetőségekre, hiszen most már minden vasárnap egy új alkalmat jelent a találkozásra. Egyben megnyugtatom embertársaimat, akik szabadgondolkodásuk miatt bekopogtak hozzánk, hogy továbbra is nyitva áll előttük templomunk ajtaja. Végül pedig, a magam, családom, gyülekezetem nevében, kívánok minden keresztény embertársamnak Istentől áldott, boldog előmenetelt! Debrecen, 2008. február. Atyafiságos tisztelettel és szeretettel: Pap Gy. László lelkész |
Pap Gy. László 