Bibliai olvasmány: Lk 11,14-22.
Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. Lk 11,20.
Kedves Atyámfiai!
Mai alkalommal arról értekezem egyházi beszédemben, hogy miként jelenik meg az Újszövetségben az „erős és erősebb” küzdelme, illetve főként arról szeretnék beszélni, hogy mennyire illeszthetők be mindennapi vallásos gyakorlatunkba azok a vallásos fogalmak és a mögöttük levő tartalom, melyekkel igen gyakran találkozunk, amikor ezt a vallásos gondolkodást rendezgetjük elménk tárházában. Elöljáróban még meg kell jegyeznem, hogy az erő fitogtatása csakis azokban az összefüggésekben szemlélhető, melyekről szó esik az újszövetségi tudósításokban. A keret, melybe beágyazódik a mai bibliai olvasmányunk, és amelyből kiragadtam a szentleckét, megtalálhatók kisebb-nagyobb eltéréssel az „együttlátó” evangélistáknál (Mt, Mk, Lk), s amennyiben majd veszik a jelenlevők a fáradtságot és a megérdemelt du-i pihenőt követően előkeresik Bibliájukból a vonatkozó helyeket, egyáltalán nem lepődnek meg azon, hogy milyen egybecsengően látják, olvassák a mai tanítással kapcsolatos tudnivalókat. Végül pedig még egyetlen fontos megjegyzésre van szükség. Nagyon nehéz összeegyezetnünk a harcot, vagyis az erőt azzal a céllal, mely Isten országa megvalósítását tűzte ki zászlajára. Ennek ellenére, mégis tapasztaljuk a következőkben, hogy nagy szükség van az állandó küzdelemre és megfelelő erőre ahhoz, hogy megvalósuljon a kívánt elképzelés, célkitűzés.
1). Isten országa nem szervezeti, hanem tartalmi ügy. Ezt nem magamtól állapítottam meg, de kifejezett hangsúllyal megerősítem. Miért említem az első helyen ezt a kijelentést? Azért, mert az erős és erősebb összefüggésében elmaradhatatlanul szükség van ennek rögzítésére. Míg egy ország szervezete sokszor katonai, vagy egyéb erők felvonultatásán, csatároztatásán múlik, vagy dől el, addig Isten országának megvalósulása másfajta erők összpontosításából épül fel.
Kanyarodjunk vissza a bibliai olvasmányunknak ahhoz a részéhez, ahol az evangélista a következőket hozza tudomásunkra: Állítja, hogy Jézus adott alkalommal azt mondta, hogy amennyiben Isten segítségével űzött ördögöt, vagyis gyógyított meg embereket, akkor kétség kívül máris látható módon elérkezett az Isten országa. Majd hozzátette, amikor egy példát említett, hogy az erős fegyveres őrzi a palotáját és tapasztalja, hogy békességben van maga és háza népe. Előfordulhat, hogy egyik nap nála erősebb tőr majd rá, aki elveszi kezéből fegyverét, amelyre komoly hangsúlyt fektetett a múltban, kifosztja mindenéből, amit aztán szétoszt mások, talán éppen idegenek között. Érdekes példának mondhatjuk az előbb hallottat. Amilyen különleges, éppen olyan hangsúlyosan bizonyítja Jézus felfogását az igazán erősről. Ezt már csak egyfajta nyomatékként fogadhatjuk azok után, amit ő cselekedett kora emberei között. Némelyek tetszésére, kevesebbek megelégedésére. Térjünk azonban vissza Isten országa és az erő témájához. Először Márai Sándort idézem: „Hazám. Két magánhangzód azonos a halál magánhangzóival. Mert halálos erő vagy, hazám, erő, mely nem bocsát el. Minden te vagy, minden benned van. Megadom magam.” A kérdés az, hogy „megadjuk-e magunkat” Isten országa szellemiségének? Vagyis akarjuk-e teljes szívünkből, lelkünkből ennek az országnak a megvalósulását? Ha igen, akkor mindenünk lehet ez az ország. Főként szellemiségünk békességének otthona!
2). Az embert cselekedeteiből kell megítélni. Én általában betartom Jézus szabályát, s arra törekszem, hogy ne ítélkezzem embertársaim fölött. Időnként mégis engednem kell Jézus elvárásának. Legalábbis, ami a jó cselekedetek gyakorlását, vagy azok megvetését illeti. „Az ember egy-egy fényes pillanatában szeretné megállítani az Időt, amely nem halad, hanem táguló, vagy éppen szűkülő körben forog velünk, mintha óriáskeréken ülnénk: fent kifényesedünk, megérezzük a Nap és a csillagok közelségét, s aztán újra lemerülünk a mélybe, a hit, az erő és az önbizalom elvesztésének mélyébe, amelyet Keresztes Szent János úgy nevez: a lélek sötét éjszakája.” /Müller Péter/. Minden jó, vagy rossz cselekedetnek van előzménye. A gondolat először és mindaz, ami hozzá csatolható. Aztán következik a szó, vagy a hangos beszéd, mely formába önti az eredeti, vagy változtatott elképzelést. Ezt látta Jézus, amikor több helyen is arról tanított, hogy gyümölcséről ítélhetjük meg a fát. Ahol jó gyümölcstermést tapasztalunk, ott jónak tarthatjuk a fát is. Ha ennek ellentét vesszük észre, akkor türelmi időszakot követően – egy-két év múlva – ki kell vágnunk a rossz gyümölcsöt termő fát.
Ha még egy pillanatig a beszédnél maradunk, akkor elmondhatom, hogy Jézus azt az embert tartja erősebbnek, akinek sikerül tartózkodnia az embertársai lelkét megrontó, rosszindulatú beszédek terjesztésétől. Nem palástolhatjuk gonoszságunkat szép szavakkal, hanem arra kell törekednünk, hogy megváltoztassuk lelkületünket. Szavaink ugyanis tartalmuk miatt gonoszak és főként azért, mert rossz lelkületből fakadnak. Aztán kimondja Jézus a végső megállapítást ezzel kapcsolatosan: ezért szól minden ember szája, szíve teljességéből. Erős embernek bizonyul, aki jósággal és szeretettel tölti meg csordultig a lelkét, s így, amikor szólni akar a szája, akkor csak jó hagyja el ajkát. Gyökössy Endre betegségként kezeli a gonosz lelkűséget, s ezért így fogalmaz: „A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármilyen csodacseppek. (…) Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség. Betegek, mert hiányzik belőlük a derű és a szeretet gyógyító ereje.”
3). A harc törvénye – a démoni küzdelem. Azt mondhatom, hogy nemcsak e beszédnek, hanem általában vallásos gondolkodásunknak egyik legnehezebben járható ösvénye a „démonvilág”, melyről most kell néhány szót ejtenem. Az a kérdés, hogy kell-e nekünk, unitáriusoknak idegenkednünk ettől a kifejezéstől és azoktól a vonatkozásoktól, melyek az Újszövetségben, az egész Szentírásban, vagy éppen a mindennapi életünk során ehhez csatlakoznak? Részben igen, ha más összefüggésben használják és értelmezik az emberek, mint ahogy vélekedett ezekről Jézus. Jelen alkalommal Jézus felfogásáról beszélek. Hallottuk a felolvasott részben, amikor megvádolták Jézust, hogy szövetségre lépett a démoni, a gonosz hatalmakkal. Sőt, összefüggésbe hozták a gonosz világ fejedelmével, Belzebúbbal, s a kötött alkunak köszönhetően sikerült véghez vinnie néhány gyógyítást. De korábbi példa a megkísértés története, ahol minden ajánlatot visszautasított Jézus, hiszen Isten világát és országát sokkal többre valónak tartotta a gonoszság csábításánál.
Egy következő szempontnak számít a küzdelem, melyet a „harc törvénye”, majd a legyőzött kifosztása jellemez. Egyiket sem sikerül teljességgel összeegyeztetnünk Isten országa szellemiségével. Nem talál bele elképzelésünkbe a harc és még kevésbé a legyőzött megalázása, amidőn elvesszük javait, megfosztva mindenétől őt. Még akkor sem értünk ma egyet ezzel, ha úgy vélekedünk, hogy szétosztásra kerül a rászorulók között. Milyen magyarázat oldja fel bennünk ezt az ellentmondást? Egyszerű a válasz. Teljesítése viszont bonyolult. Nemcsak elméletben folyik állandó küzdelem bennünk és körülöttünk a jó és a rossz között, hanem a valóságban is. Tagadhatatlan, hogy ellentétes Isten akaratával és országának elképzeléseivel minden gonoszság. Azok az emberek, akik a démoni beszédet, cselekedetet követik, azon munkálkodnak szüntelen, hogy megbontsák Isten népének egységét. Mintegy büntetésként számíthat minden démon-küzdő arra, hogy a harc törvénye szerint bekövetkezik életében, amikor mások győzedelmeskednek rajta, és szomorúan tapasztalja majd, hogy sem fegyvere, sem vagyona nem biztosít többé számára óvó menedéket. Kölcsey Ferenc megfogalmazásában: „Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges. Mit ér egy csepp víz? De milliomonként egyesült cseppek megdöbbentő erőt fejtenek ki.” Így hát a jóké lesz majd a végső, elsöprő győzelem.
Összegezésképpen a következő megállapításokat teszem: 1/. Beláthatjuk, hogy Isten országa tartalmi adottságai miatt válik célkitűzéssé azok életében, akik valaha megtapasztalták életükben, hogy mennyire fontos a szeretet köteléke. 2/. Éppen ennek köszönhető minden új „ébredés”, amikor belátjuk, hogy nem minden férges gyümölcs biotermék, sőt a gonosz, rossz cselekedetek nemcsak bosszúságot és kellemetlen fintort karcolnak lelkünkbe, arcunkra, hanem egy életre is befolyásolhatják viszonyulásunkat. 3/. Harcos ősök leszármazottjai vagyunk, de mára már sok értelemben megváltozott harcias szellemünk. Az egyéni becsvágy hajhászás helyébe a közösségi szellemiséget kell helyeznünk, hiszen nemcsak a büntetés lehetősége lebeg állandóan fejünk felett, hanem az egymásra találás, a végső egyesülés boldog ígérete is.
„Szélcsendes, nyugodt időben minden főhivatalnok azt hiszi, hogy a hatáskörébe tartozó népességet csakis az ő erőfeszítései tartják mozgásban, és minden főhivatalnok éppen nélkülözhetetlenségének e tudatában látja fáradozásának, erőfeszítéseinek legjobb jutalmát. Világos, hogy mindaddig, amíg nyugodt a történelem tengere, a főhivatalnok, aki korhadt ladikját a nép hajójához csáklyázza – tehát őt mozgatják -, szükségképpen úgy érzi, hogy az erőfeszítése mozgatja a hajót, amelybe belekapaszkodott. De támadjon csak vihar, háborogjon csak a tenger, mozduljon csak meg maga a hajó, akkor már nem lehet tévedni. A hatalmas hajó megy a maga útján, mindentől függetlenül, a csáklya már nem éri el az útnak eredt hajót, és a főhivatalnok – az erő forrása, a hatalom birtokosa helyett immár csak jelentéktelen, haszontalan és gyenge ember.” /Lev Tolsztoj/.
Okos belátás, helyes döntés következményeként bízzuk magunkat Istenre, s kössük egyszemélyes bárkánkat az ő hajójához. Ámen.
Debrecen, 2010-09-05. *Jézus véleménye az erős és erősebbről.
Pap Gy. László 