Bibliai olvasmány: Zsolt 2. fej. A MESSIÁSI DRÁMA
– adventi beszéd – 2011/4.
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. 1Kor 4,5
Kedves Atyámfiai, várakozásban élő Testvéreim!
Alig választ el már néhány nap attól az eseménytől, amire várunk a mostani időszakban, s melytől nagyon sokan óhajtjuk, reméljük boldogságunk, megelégedésünk elérkezését, életünk beteljesülését. Akkor teljes a várakozásunk és megfelelően gazdag a reménységünk, amennyiben bizakodunk abban, hogy jobb és szebb lesz a holnap, nyugodtabb és szabadabb minden ember lelke. Sajnos azonban már régóta tapasztaltuk, hogy – hiába várjuk- ez nem jön el magától, hanem mindnyájunknak hozzá kell járulnunk egy-egy kevéssel azért, hogy ne tehessünk szemrehányást magunknak és embertársainknak.
Mai alkalomra olyan szentleckét választottam, melyben szóba kerül az Úr érkezése, hiszen éppen az adventi időszakban járunk, annak utolsó vasárnapját éljük. Beszélek arról a világosságról is, mely hozzátartozik életünkhöz még abban az esetben is, ha sokszor arra törekednek némelyek, hogy véka alá rejtsék azt. Kétféleképpen jelenik meg a világosság, úgy, mint fény és úgy is, mint belső rejtekből előkerült titok.
1). Ne ítélkezzetek hát időnap előtt – tanácsolja Pál apostol a korinthusiaknak. Rég hallottunk arról a jézusi tanításról, mely egyszerűen megtiltja, hogy ítélkezzünk egymás fölött. Vannak némelyek, akik egyszerűen kiváltságosnak érzik magukat – nem tudni minek köszönhetően –, és olyan természetességgel fogalmazzák ítéleteiket embertársaikról, mintha erre valamilyen hatalmasságtól külön megbízást kaptak volna. Másoknak éppen feladatkörük folytán adatik meg ez a lehetőség, de ők nem is tehetnek másként, hiszen azért bírók, hogy a paragrafusok értelmében kimondják az ítéletet.
A vallás világában nem létezik semmilyen formája az ítélkezésnek. Sem most, sem időnap előtt, és soha. Amennyiben mégis beszélhetünk erről, akkor csakis Isten kizárólagos jogaként. Erről viszont azért nem jó hosszasan elmélkedni, vagy megfelelő bizonyítékokat keresni a Szentírásban, mert keservesen tapasztalhatják a korábban ítélkezők, hogy Isten micsoda büntetéseket helyez kilátásba számukra, amennyiben nem változtatnak hozzáállásukon. Az ismert író is fenntartja magának az ítélkezés jogát, de elfogadható módon teszi ezt: „Ha szeretsz, ha igazán szeretsz, ha azt akarod, hogy várjak rád, hogy ne utáljalak meg, nem hagyhatsz a bizonytalanságban. Ha várnom kell egy /…/ emberre, tudni akarom, hogy miért kell várnom. Nem neked, nekem kell eldöntenem, hogy az maradtál-e, akit szeretek, vagy más lettél. Az ítélkezés joga az enyém.” (Berkesi András).
Lassú, de biztos léptekkel érkezik a karácsony. Még csupán hat nap választ el Jézus születésétől és meg kell értenünk, hogy legszebb feladatunk lehet ebben az időszakban, ha szót fogadunk az apostolnak és meghatározatlan időre sutba vágjuk a felelőtlen ítélkezést. „Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak. Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon /…/ mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak! /…/ Az életre nincs recept.” (Alkyoni Papadaki).
2). Az előbbi gondolathoz csatlakozva azt mondja Pál apostol, hogy eljön az Úr. Nem ismerek találóbb gondolatébresztőt, mint Ady Endre jól ismert versét: /Mikor elhagytak,/ /Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ /Csöndesen és váratlanul/ /Átölelt az Isten./ /Nem harsonával,/ /Hanem jött néma, igaz öleléssel,/ /Nem jött szép, tüzes nappalon/ /De háborús éjjel./ /És megvakultak/ /Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,/ /De őt, a fényest, nagyszerűt,/ /Mindörökre látom./ (Ady Endre: Az Úr érkezése). Sokan felteszik a kérdést, hogy csakugyan minden karácsonykor megérkezik közénk Jézus? A válasz egyértelmű – számunkra, akik lelkesen várjuk és fogadjuk, de nem ilyen egyszerű azoknak, akik szomorúan néznek maguk köré karácsonyeste, és döbbenten tapasztalják, hogy még szerény meglepetésben sem volt részük, nemhogy az Úr érkezésében. Keresik beteljesületlen várakozásukra a megfelelő magyarázatot és bárhogyan is igyekeznek a helyes válasz megtalálásában, mindig mellé sikerül a megállapításuk, hiszen rossz helyen kutakodnak. Azt szoktuk mondani, hogy nem mind arany, ami fénylik. Úgy van ez a karácsonnyal is. Mindaz, amit már az adventi várakozásban tapasztalunk, amit még mindig látunk, az a csillogás másról árulkodik, mint amire valóban várhatunk a karácsonyi ünnepen. Azt is mondhatom, hogy amennyiben valaki arra vár, hogy tele pénztárcával érkezik családjába Jézus, akkor nagyon elhibázta a várakozást, és kárba vész minden reménye is.
3). Az előbbi magyarázkodásra Pál apostol következő figyelmeztetése ad pontosabb felvilágosítást, amikor azt mondja, hogy a közénk érkezett Jézus megvilágítja a sötétség titkait. Bármilyen furcsa is, de emberi szívünkben jelölik a legsötétebb, legtitkosabb rejtekhelyet. Legalábbis így gondoljuk ezt és nem tévedünk, amennyiben valóban titkolnivalónk van egymás előtt. Igen ám, de bármilyen is ügyes valaki titkai palástolásosában, vagy akár gátlástalanul félrevezeti embertársait, mert így diktálják egyéni érdekei, vagy más elképzelése, ugyanezt nem sikerül megtennie Istennel, aki teremtésünk pillanatától beletekint lelkünk-szívünk legtitkosabb zugaiba is. Törekedjünk arra, hogy megértsük és elfogadjuk az apostol tanítását. Nincs miért továbbra is fenntartanunk magunkban a sötétséget, hiszen már csupán hat nap választ el attól, hogy a világ sötétsége fölött győzedelmeskedjen a világosság. Nem mondhatjuk, kérdezgethetjük megtévesztő embertársainkkal, hogy „Ugyan mit tudhatnak a csillagok emberi szívünk indulatairól? Mit tudhat az örök mozdulatlanság, az örök hidegség, a végtelen távoli ragyogás a soha meg nem nyugvásról, a melegségről és a közelség utáni vágyról, amiért az emberi szív dobog? Hamarabb ismerjük meg mi az ő titkaikat, mintsem ők a mi szívünkét! Mert nincs nagyobb titok az emberi szív titkánál.” (Dáné Tibor). Tudjuk, hogy nincs olyan titok, mely napvilágra ne kerülne, s így nem titok, és kimondjuk, hogy azt szeretnénk, ha minden embertársunk, s velük együtt nekünk is boldog, áldásokban gazdag ünnepre ébredhetne a világ előtt megnyílt szívünk.
4). Az utolsó előtti tanításban azt hangsúlyozza Pál apostol, hogy Jézus földeríti a szívek szándékait. Ezt megelőzően kötelesek vagyunk elmondani, hogy mi szívünk szándéka. Nem kell fennhangon tennünk ezt, csupán egy őszinte szóra van szükség, melyből megérzi a mellettünk álló családtag, embertárs, hittestvér, hogy komolyan gondoljuk, amit szívünk szándékaként emlegetünk. Két példát szeretnék felhozni az előbbi gondolat alátámasztására. Az egyik szomorú hangulatra utal, a másik pedig szeretné rendbe tenni a múltat, melyben volt megbánnivaló. A gondolkodó hangsúlyozza, hogy az „ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: „Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy …” Azért mondjuk, hogy „kiszökött” a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.” (Müller Péter). A megbánás és a változtathatatlanság helyzete annyira összefonódik, hogy sok embernek ebből már csak komoly erőfeszítés árán sikerül megtalálnia a kiutat. Erről nagy írónknak meg van a véleménye, amikor hangsúlyozza, hogy „Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy „mindent” rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már „rendbe hozott” mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.” (Márai Sándor).
5). Végül az utolsó gondolatkör maradt, melyben arra hívja fel az apostol figyelmünket, hogy elismerést Istentől várhatunk. Nyugodtan kérdezzük meg: van-e szükségünk mások elismerésére? Jól esik, ha időnként megveregetik a vállunkat, vagy elismerően nyilatkoznak embertársaink, hogy jól végeztük feladatainkat. Mindennél fontosabb viszont, hogy majd egyszer elmondja Isten, amit Jézus így fogalmazott meg: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25,21). Persze nem kell nyomban az utolsó időre, vagy az elmúlásra gondolnunk. Itt van a legjobb reménységi idő arra, hogy bizakodással nézzünk Jézus születése felé. Jó alkalom ez az utolsó adventi vasárnap, hogy megnyissuk szívünket az evangéliumi üzenetnek és nem csak a karácsonyi csillogásra, pompára vágyakozzunk, hanem a lehető legegyszerűbb és mégis legnagyszerűbb beteljesülésre, amit soha, senki mástól nem várhatunk, csak a családunktól. Legszebb elismerés lehet részünkre, ha sikerül megvalósítanunk ebben az esztendőben a családunk karácsonyát.
Összegezésként elismétlem a mai szentleckét minden tanításával, mely újra hangzik felénk: Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. „Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését.” (Paulo Coelho).
Én szívből kívánom, hogy teljesítse Isten mindnyájunk szívből fakadó vágyát és adjon mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket. Ámen.
Debrecen, 2011-12-18.
Pap Gy. László 