Húsvét – 2010

Bibliai olvasmány: Mk 16,1-8

Tanúságtétel

– húsvéti beszéd: 2010 –

„Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket.” Jn 3,11.

Kedves Ünneplő Testvéreim, Atyámfiai! A húsvéti történet rövid részletének ez a végkicsengése: „/…/ félelem és szorongás vett rajtuk erőt.” (Mk 16,8) Nekem pedig ez adja húsvéti gondolataim kezdőpontját. Most is azon a véleményen vagyok, hogy elsőrendű feladatunk, tisztelnünk mások vallásos felfogását, s míg megfogalmazzuk hitvallásunkat, vagy a húsvéti ünneppel kapcsolatos meggyőződésünket, nem csak arra kell figyelnünk, hogy kimondjuk álláspontunkat a bibliai leírással, az ünnepre szóló történetekkel kapcsolatosan, hanem arra is határozottan oda kell figyelnünk, hogy kijelentéseinkkel soha ne botránkoztassunk meg másokat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy feladjuk önmagunk hitét, vagy elfogadjuk mások meggyőződését, hanem éppen szabadságunknak köszönhetően rugalmasabban viszonyulunk a dogma világába sorolható hiedelmekkel kapcsolatosan.

Mai, ünnepi gondolataimat egyfajta tanúságtétellel kötöm össze, mely elsősorban a húsvéti, csodával határos eseményekre támaszkodik. Először azonban megkérdezem az evangélistával, hogy készen állunk-e, elég erősnek bizonyulunk-e lélekben arra, hogy a földi dolgokat követően a mennyeiekről beszéljünk? (Jn 3,12) Hisszük-e azokat az eszményi síkra, esetenként túlvilágra tehető fejtegetéseket, melyek csodálkozással, szorongással, félelemmel tölthetnek el a megtapasztalás idején? Mindaz, amit hangsúlyozok ezen az ünnepen, ami hitünk részét képezi, azért vált személyessé és addig érvényes, míg ember lesz a földön, aki folyamatosan, de főként húsvétkor azt hangoztatja, hogy „Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” (Lk 20,38).

Kedves Atyámfiai! Választhatunk a húsvéti érzésvilág felkínálkozó ajándékai között, s így nemcsak félelemmel, vagy csodálattal, mint Nikodémusz, hanem bizonyságtevéssel is ünnepelhetünk, ahogy erre Jézus buzdít minket. Én ez utóbbit választottam, s ezért, hát így folytatom: „Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gyengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyíltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. /…/. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék. Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. /…/.” / Neale Donald Walsch/

„Vannak dolgok, amiket ismer az ember és vannak dolgok, amiket nem. Az ismert és az ismeretlen között pedig ajtók vannak – ezek vagyunk mi.” /Jim Morrison/ Emberekként állunk a vallás és életünk világában. Vannak az e világra támaszkodó ismereteink, de vannak a csodákkal telített, eszmei síkra helyezhető, hitbeli meggyőződésen alapuló ismeretlenek. Ezek között, tehát mi jelentjük az átjárást. Személyesen nyithatunk, vagy tarthatunk zárva egy ajtót. Ne gondoljunk most arra, hogy vajon mekkora sötétség van az ajtó mögött. De ne irányítson a félelem, se a kíváncsiság. Ez a továbbhaladás ugyanis nem olyan megtapasztalásról szól, mint amiről beszél költő:

„Nem hallok, nem látok:

Keresek világot:

Oh, ha most valaki egy sugárkát adna!

Bár a látás után szívem megszakadna…” /Arany János/

Jézus – Nikodémusszal folytatott beszélgetésének, mai alapgondolatom zárómondatával összegezem a fentieket: „Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, /…/” – és nem folytatom azzal, mely tovább mélyítené Jézus bizalmatlanságát velünk szemben. Nekünk igenis fontos a mindennapi megtapasztalás. Kihangsúlyozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy ajándékká váljunk egymás számára. Vagyis, valljuk, hogy a: „látás és megértés öröme a természet legnagyszerűbb ajándéka.” /Albert Einstein/

Boldoggá tesz, hogy látjuk egymást Isten teremtett világában és nap, mint nap, egyre jobban megértjük, hogy újjászületésünk alapfeltétele ez a felismerés, ami nem belülről, hanem felülről jövő ajándékként árad szét bennünk és adja meg állampolgárságunkat Isten országában. Ámen.

Újjászületés

– húsvéti ágenda – 2010-

„Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.” Jn 3,7

Kedves Atyámfiai! Isten akaratából, de a Forgács család jóvoltából, ismét megterítettük az úrasztalát. Itt állok előtte, s míg felkészítő beszédemet mondom, majd arra biztatlak, hogy gyertek és részesüljünk az egy kenyérből és borból, teszem azzal a meggyőződéssel, hogy a mai alkalommal és számunkra is ez egy újabb lehetőség arra, hogy egy közösségbe kovácsolódjunk, egy gyülekezetbe tartozóknak mondjuk magunkat.

Régebbi gyakorlatom szerint, most is a beszédben szereplő központi gondolathoz tartom magam, amikor nemcsak a csodálkozó Nikodémusz esetére figyelmeztetek, hanem inkább arra a jézusi tanácsra, mely alapján újjá kell születniük azoknak, akik követésére szánják magukat. Mielőtt azonban erről beszélnék, hadd említsek meg néhány fontos jellemvonást, melyek szerepeltek a megismert történetben. Az első azzal kapcsolatos, hogy Nikodémusz éjjel megy a Mesterhez. Ez nem azt jelenti, hogy félt a zsidók haragjától, hanem akkoriban elfogadott gyakorlat volt, hogy éjszaka vallásos kérdésekkel foglalkoztak. A második tényező belekapcsolódik az újjászületés valóságába, hiszen arról tájékoztat bennünket Jézus, hogy víztől és Szent lélektől kell új életre kelnünk. Az első, a víz fogalma a keresztséghez kapcsolódik, míg a másik a sokkal fontosabb, ami Isten ajándékaként lep meg bennünket, amennyiben élünk annak lehetőségével.

Azt olvastam Dosztojevszkijtől, hogy „Kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk… Igen, ez alapigazság… Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól.” Ne féljünk a megváltozás első lépésétől. Sőt attól sem, hogy elsőnek jutunk a nyitott sírhoz, vagy éppen nekünk kell elhengerítenünk az azt befedő követ. Először próbáljuk meg elhengeríteni szívünkről, lelkünkről, hogy szabaddá váljon az isteni áldás befogadására. Közben pedig nem kell különös, csodával átitatott történésekre gondolnunk, vagy várnunk. Egyszerű események láncolatában kel meglátnunk saját magunkat és a környezetünkben levő embertársaink életét. „Többségünk – ugyanis – csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért… Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.” /Leo Buscaglia/

Mai felkészítő beszédem utolsó tanításaként Alkyoni Papadaki gondolatával buzdítom minden embertársamat a közösség, a vallásos élet vállalására: „Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (…) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről.” Végül pedig Csontos Endre húsvéti versével kívánok minden embertársamnak boldog és békés ünneplést:

Húsvéti könyörgés

Az évek aléltan mennek
s mi némán, térdre hullva,
mint halált-váró öregek
könyörgünk meglapulva.

Könyörgünk hozzád jövendő
s bajokkal vemhes világ,
minden népek színe-java,
ne hozzatok ránk halált.

Az örök békét hirdessék
a húsvéti harangok,
hogy nem lesz soha szenvedés,
nem lesznek büszke rangok,
nem lesznek őrült emberek,
kik fény-fehér papírra
parancsot írnak unottan
és lop, csal, aki bírja.

Könyörgünk hozzád új tavasz,
szelíd virágot nyissál,
tiszta gyümölcsöt nevelj csak
és rázd le a hamissát
s neveld fel őszig álmaink
emberi, büszke magvát,
mely áldást terem jövőnknek
és nem lesz majd haragvás.

Könyörgünk búsan, riadtan
húsvéti ünnep hozzád,
harangjaid a békéhez
zengjék a szent hozsannát.

Adja a gondviselő Isten, hogy eljövendő húsvétok alkalmával is hálát adhassunk örökösen megújuló életünkért. Ámen.

Debrecen, 2010. április 4.