Vasárnapi beszéd: 2009. március 15.-én
Bibliai olvasmány: Zsolt 31,5-13.
Énekek: 5, 77, 33, 275.
IGAZSÁG, HŰSÉG, ALÁZATOSSÁG
Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel. Mik 6,8
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Míg Jézus valóságos gyógyításait figyeljük, azokra keresünk megfelelő magyarázatot, csakis a lélek síkján találunk némi összefüggést az igazsággal, hűséggel és alázatossággal. Ajánlom, azonban, hogy ne ez töltse ki mai elmélkedésünket, hogy egyeztetjük a nehezen összeilleszthetőt, hanem inkább keressünk megfelelő rálátást a szentleckében megjelölt követelményekre a Március 15.-i ünneplés hangulatával. Még mielőtt rátérnék a három alappillér bemutatására, vessünk egy pillantást arra a történelmi tényre, mely késztette annak idején Mikeás prófétát a szentleckében megfogalmazottak kijelentésére. Egy folyamatos panasznak lehetünk ma mi is tanúi, amikor Isten választott népe elmarasztalja Istenét, amiért nem teljesítette a szövetségben megígérteket. Végeredményben pedig nem erről van szó, hanem éppen a nép sorozatos mulasztásáról. Ha egyébre nem is figyelünk, csak az istentiszteletre, máris meggyőződhetünk erről, hiszen, ha éppen arról volt szó, akkor még az emberáldozatot is végrehajtották. Mintegy válaszként hallhatták, hallhatjuk ma mi is, hogy Isten soha nem követel ilyent, vagy ehhez hasonlót népétől, hanem igazságot, hűséget és alázatosságot. Ezek után ezekről beszéljünk!
1). Milyen szépen fogalmaz a szent István társulati bibliafordítás: Váltsd tettekre az igazságot. Vagyis próbáld gyakorlatba ültetni. Ezt kell tennünk nekünk is, de ezt megelőzően döntenünk kell az igazság mellett. Nemcsak most élünk ebből a szempontból nehéz időket, hanem mindig komoly feladat előtt állt a választásra kényszerült ember. Amikor egymás után meghallgatunk két embert, s mindkettőnek igazat adunk, mert szavaik – látszólag megfeleltek az igazság követelményének – semmi nehézség nem volt addig, míg egy eljárásban nem kellett megerősíteniük egyik, vagy másik igazságát. Amikor szembehelyezkedett egymással a két emberi álláspont, csupán akkor vált felfedezhetővé az egyik mélysége, a másikban rejtőző turpiság, hamisság. Miként juthatunk el az igazság minél pontosabb megismerésére? „Az Út roppant széles. Ősidőktől kezdve a mai napig még a legnagyobb bölcsek sem voltak képesek felfogni és megérteni a teljes igazságot; a mesterek és a szentek magyarázatai és tanításai csak egy részét teszik ki az egésznek. Senki sem tud ezekről a dolgokról a maguk egészében. Egyszerűen csak fordulj a fény és a meleg felé, tanulj az istenektől, és a Béke Művészetének odaadó gyakorlásán keresztül válj eggyé az Istenséggel.” (O – Sensei: A béke művészete; / Száztizenhárom/) Egyetlen megjegyzés erejéig még visszatérek az indító gondolathoz: Váltsuk tettekre az igazságot. Vagyis próbáljuk ki tettben is az általunk, eddig szóban kikiáltott igazságot. Ha megáll, vagyis a fény, a melegség, a szeretet felé tolja életünk szekerét, akkor érdemes követnünk. Amennyiben a sötétség, a lehetetlenség, a pusztulás felé sodorna, akkor önvesztébe rohan, aki továbbra is ezt az igazságot követi. Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot.
2). Csapások között is szeretni… „…Ez a hűségem: Én már hólepte szívvel élek, de mindenki emberfiának napsütötte sorsot remélek…” (Zelk Zoltán: Viharban, napsütésben) Azt halljuk manapság, hogy aki egy-két hónapot hűségesnek bizonyult párjával, társával szemben, az már dicséretre méltó. Amikor 50-60 éves házasságokról beszélünk, szinte azoknak sem tulajdonítunk több fontosságot. Ez nem is baj addig, míg a hűségről, annak megtartásáról szól a történet. A gond akkor kezdődik, amikor hűtlenné válik valamelyik fél. Érdekes, hogy mindig a másik kezdi a bomlást. A költő csapások közt is hűségéről beszél és ugyanakkor minden embertársának napsütötte sorsot remél. Nincs is szebb ennél, ha már egy embert sorozatosan hatalmukba kerítettek a csapások. Vajon nem lenne-e időszerű nekünk is váltanunk ebben a szemléletben. Tücsköt-bogarat hordunk volt társunkra, embertársainkra, akiknek annak idején hűséget fogadtunk. Megvádoljuk egyházunkat, papjainkat árulkodók sorsára juttatjuk, mi több, Istent is hűtlenséggel vádoljuk, hiszen nem úgy alakulnak dolgaink, ahogyan azt szeretnénk. Tegyük fel végre a kérdést, hogy miként szeretnék embertársaink, de miként vélekedik erről Isten? Hol van a mi egykori szeretetteljes hűségünk? Március 15.-i ünneplésünk ideje van. Amennyiben minden elképzelésünk szerint történik, Isten akaratából az idén is elhelyezzük ünnepi koszorúinkat a megemlékezések helyein. A kérdés csak az most is, és bizonyára máskor is, hogy melyik politikai alakulatot tartjuk igazságosnak arra, hogy vezessen ünneplésünkben, s hogy befolyásolja továbbra is ünnepi érzéseinket? Hány koszorút kell készíttetnünk annak érdekében, hogy egyik fél se minősítsen a másik pártfogójának. De így sem menekülhetünk az árulás minősítése alól. Ezért hát azt mondom ebben az évben is, hogy mi készítsük fel lelkünket, s így tegyünk eleget a közös igazságnak– A nagy naphoz maradjunk hűségesek, ne a pártoskodáshoz. Tudjuk ugyanis, hiszen rég megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy szeresd hűségesen a te Istenedet.
3). Végül pedig elérkeztünk mai elmélkedésünk harmadik pontjához, melyben az alázatosságról kell ejtenünk néhány mondatot. „Az alázatosság azonban nem önmagunk megsemmisítése. Nem jelenti azt, hogy hátunkon akár fát is vághatnak mások. Nem jelenti azt, hogy a kiáltó jogtalanságot szó nélkül tűrjük. Nem jelenti azt, hogy teljesen személytelenné, szürke figurává törpüljünk. Nem jelenti azt, hogy egyéniségünket kerékbe törjük. Nem jelenti azt, hogy teljesen elmerüljünk az átlagember probléma nélküli gondatlanságába… Mit jelent tehát az alázatosság? Jelenti, /…/ teremtmény vagyok a Teremtő Istennel szemben – Ha alázatos vagyok, tudom, hogy Istentől vagyok mindenestől, testestől-lelkestől. Amely pillanatban elvonná tőlem fenntartó erejét, megsemmisülnék.” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 45. Old./ A püspök szavai mindenkori időszerűséget hordoznak. Mai életünkre elsősorban. Azt halljuk tőle, hogy amennyiben alázatosak maradunk, akkor nem jelenti azt, hogy hozzáfogtunk önmagunk megsemmisítéséhez. De ne gondolja senki embertársáról, ha az alázatosan viseli magát, hogy akár fát is vághat annak hátán, vagy elkövethet vele szemben bármilyen jogtalanságot. Alázatosak vagyunk azért, mert régóta megértettük teremtményi mivoltunkat. Azt ugyanis, hogy Istennek köszönjük mind testünket, mind lelkünket, s éppen ezért semmi sem lennénk nélküle. Ezért mondogatjuk időnként, hogy a mindenkori gyermek alázatosan kell viselkedjen szülőjével, hiszen a szülő olyan, mint Isten az emberrel szemben. Teremtő. Ha szembe szállunk szüleinkkel, akkor perbe fogjuk Istent is. Ha kétségbe vonjuk szüleink teremtői mivoltát, akkor elmarasztaljuk Istent is teremtő munkájában. Végeredményben, ebben a viszonyban csúcsosodik ki mai szentleckénk hozzánk szóló üzenete, miszerint tettekre kell váltanunk a megtapasztalt igazságot, s hűséggel és alázattal kell szeretnünk a mi teremtő és megtartó Istenünket. Vagyis, megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel. Kedves testvéreim! A záró mondatomhoz érkeztem, melyben szeretném a lehető legjobban összefoglalni mindazt, amit Mikeás próféta üzenetével közölni kívántam veletek. Magam is igazságra törekvő, azt kedvelő, kiharcoló típus vagyok, s így sok időt töltök azzal, hogy keresem a magam, vagy éppen unitárius közösségünk igazát. Hűséget is fogadtam egy nőnek és egy egyháznak. Mindkét alkalommal könnyekben fuldokoltam, mert már akkor mellém szegődött a tudat, hogy nekem csakis a hűséget szabad követnem. Környezetem egyáltalán nem tart alázatos embernek, de alázattal vetem oda magam a szeretet és a hivatásom gyakorlásának. Arra törekszem, hogy benneteket is arra kérjelek, hogy ebben a formában kövessétek az igazságot, a hűséget, az alázatosságot, de hogy mindvégig megmaradhassunk a szeretet kötelékeiben. Ámen. Debrecen, 2009. március 15.-én.
Pap Gy. László 