2010.01.03 – Megújul minden


újévi beszéd 2010.

„A régi tovatűnt, lám, valami új valósult meg.”
2 Kor 5, 18.

Aligha akad közöttünk olyan, akinek eszébe ne jutott volna valamikor, hogy milyen lesz jövője, milyen sorsnak néz elébe, mi vár reá élete hátralevő részében, vajon szerencsés lesz-e, vagy szerencsétlen. Az a gondolat, a jövőnek gondolata, a jövőnek kiszínezése, elképzelése sok reménynek és sok kétségnek válik forrásává, éppen a mélyebb kedélyű, komolyabb halandókra nézve. Valóban lelkileg nemcsak a jelenben, a jelennek, hanem a múltban és a jövendőnek is él az ember, és folyvást arra törekszik, hogy a jövőt kiszámítsa, azt elkészítse, azt munkálhassa. /Dr. Székely György /
/…/
Jó volna megállítani
A gyors időt, hogy ne rohanjon.
Szobánkban lámpát gyújtanánk
S míg szelíden lobog a láng,
Örülnénk egymás szép szavának
Mindörökkétig, boldogan.
Ah nem lehet. Sorsunk szikár

Kezével int: oszolni kell.
Ellobban szép Szilveszter este
S idegfárasztó lüktetéssel
Megindulunk. Hajnal dereng
S új év kereng új hajnalon.
Jövendő év elé: Szabédi László

Kedves Atyámfiai Testvéreim! Gondolom, ti is ráébredtetek életetek folyamán arra, hogy érdekes módon mindig várunk az újévtől valamit, ahelyett, hogy éppen saját magunkat ajándékoznánk meg valami újszerűvel a ránk köszöntött újesztendőben. Volt alkalmunk eddig arra is odafigyelni, hogy újévi jókívánságaink rutinszerűségükben is hordoznak valamit, melyekre sokkal határozottabban kellene összpontosítanunk. Ha csak a régi köszöntésünket vesszük is alapul: Adjon Isten bort, búzát, békességet, akkor nyomban felismerjük, hogy ebben a kérésben bizonyos többlet van a megszokottnál, s ugyanakkor egyfajta igényt is támasztunk két emberrel szemben. Az egyik, aki kívánja, a másik, pedig ahová a kérésnek célba kell jusson.
Amilyen nehezen tudom, – s csak egyes vonásaiban sikerül szétválasztanom magánéletemet a lelkészi hivatástól, éppen olyan érthető, ha Bibliai alapon állva megfogalmazom újévi jókívánságaimat. Ennek rendjén érzem, hogy kérnünk kell Istent arra, hogy újítsa meg napjainkat (JerSir 5, 21.), de úgy, hogy abban mindenek előtt megváltoztasson bennünket. Megkérdezem, hogy vajon mit ér, ha csupán napjaink újulnak meg? Vagy tulajdonképpen nem új minden nap a maga nemében? Ahogy minden napnak meg van a maga baja, azonképpen bármennyire is egybe folynak napjaink, mégis két egyforma nincs. Talán a látszat diktálja, hogy változtatni kellene rajtuk, de Isten és környezetünk állandóan gondoskodik arról, hogy legyen bennük változatosság, s legyen olyan is, amin állandóan törhetjük fejünket.
Ezzel Pál apostolnak adok igazat, s vele vallom, hogy „új életben kell járnunk” (Róma 6, 4.). Ez tehát napjaink megújulásának lényege, hogy a napban, mi, az ember változtassuk meg teljes valónkat. Nem könnyű az egyértelmű, de a Bibliát ismerő embernek olyan sok lehetősége van arra, hogy kutakodjon az útbaigazítások között, hogy csak meg kell jelölnie a tanácsot, el kell fogadnia, s nyomban élete egyik megvalósításává válik. Csak egyetlen ide találó példát szeretnék kiemelni, melyben Ezékiel próféta arra figyelmeztet, hogy Isten új szívet és lelket teremt bennünk. Azaz, amennyiben készek vagyunk átengedni neki magunkat, akkor éppen Isten tesz képessé arra, hogy új emberként fogjuk fel a régi parancsolatot: Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek (Jn 13, 34.).
Kedves újévet ünneplő Testvéreim! Továbbra is fenntartom véleményemet: más lehetőségünk nincs arra, hogy várjuk környezetünk megújulását. Vagyis érdemes-e nekem azt várnom, hogy jobb legyen a szomszéd, másabb, kedvesebb, szeretőbb legyen a környezetem, ha én nem akarom ezt a változást? Tudom, hogy nehéz, és erre szinte mindnyájan azt mondanátok, hogy jó, és igaz mindez, de nem változik meg tőle semmi. Azonban mindennek, ahogy emberi életünknek is, van egy kezdete és egy vége. Ha jót akarunk, akkor azt éppen úgy el kell kezdenünk valahol, mint, amikor valamilyen rosszat teszünk valakivel szemben. Ha pedig éppen mi vagyunk azok, akiktől környezetünk elvárja a változást, akkor nem kell restellnünk tovább, hanem az első pillanatban, most kell lépnünk annak érdekében.
János apostol fogalmazása szerint szükség nekünk újonnan születnünk, de nem olyan értelemben, mint, ahogy azt ismételgetni szokták balga embertársaink: Miképpen mehet vissza az idős ember édesanyjának méhébe, hogy újból megszülessen. A jézusi értelmezés szerint világosan áll előttünk, hogy csakis szívben és lélekben kell újjászületnünk ahhoz, hogy más emberként viszonyuljunk megváltozott környezetünkhöz.
Végül pedig az a meglátásom, hogy első sorban magunkkal szemben támasszuk azokat az igényeket, melyeket elvárunk másoktól. Nem úgy mondom mindezt, mintha valami újat mondanék általa, hanem csupán még hangsúlyosabbá teszem az eddig elhangzottakat. Ha pl. akarjuk, hogy legyen valamink, akkor tisztességgel és becsülettel küzdjünk meg érte. Ha akarjuk, hogy vagyonosabbak legyünk, akkor vállalnunk kell a többletmunkát. Ha pedig azt szeretnénk, hogy több szeretet legyen, akkor fájdalmas ölelésig kell szeretnünk embertársainkat. Ha békességre vágyunk, akkor legelőször saját környezetünkben kell megvalósítanunk azt. Mai szóhasználattal azt mondhatom, hogy egyszer saját házunk táján kell sepregetnünk, rendet teremtenünk, s csak az után mehetünk a szomszédnak tanácsot adni arra, hogy tisztábban tartsa saját háza táját.
Unitárius címerünk jelképei, a kígyó és a galamb alá kívánkozó újszövetségi üzenet a 2010. évben is eligazítást ad nemcsak unitárius testvéreimnek, hanem minden felekezetű atyánkfiának, aki idefigyel, és magára nézve is érvényesnek minősíti a tanácsot: Legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Életünk számtalan bonyolult helyzetében félreérthetetlenül szükség van mindig a józan gondolkodásra, de a megoldások megtalálására is. Amennyiben sikerült túl jutnunk ezeken, akkor már csak annyi marad hátra, hogy szelídséggel elviseljük mindazt, mit akár saját akaratunkból, akár kényszerűségből ránk mért Isten, vagy az élet. „Minden tettedben, minden gondolatodban a tiszta szív és őszinteség, a mindent megbocsátó szeretet vezessen, hogy amikor a jövőből jelen lesz, felemelt fejjel, bátran nézhessél a múltba vissza.” Csak ez a hozzáállás tesz képessé arra, hogy az újév támasztotta igények ne csak újak és folyamatosan elintézésre várók legyenek, hanem örök megoldásokat felkínáló lehetőségek is maradjanak.
Kárpátoktól Adriáig Zengjen a közének
S vesszenek, kik ellenállnak
Forró zengzetének.
Kárpátoktól Adriáig
Egy zenét akarnak:
Adjon Isten szebb jövőt az
Ébredő magyarnak.
Szebb jövendőt, mint a múlt volt,
Jobbat a jelennél,
Szebb jövőről régen él egy
Szent hit e nemzetnél.
Garay János
Ámen.
2010. január 3-án.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s