– anyák napi beszéd –
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Zsid 11,11
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Kedves Édesanyák!
Lehet, hogy nem is annyira bonyolult egyetlen Anyák Napja sem, mint amilyennek látom, vagy amilyennek ábrázolom, de az is megtörténhet, hogy csakugyan ilyen. Ahogy telnek tőlem is az évek, mindig felerősödik bennem az érzés, mely tudatos, szereteten alapuló, köszönettel körberakott, tiszta megnyilatkozások sora. Először édesanyám felé, aztán gyermekeim édesanyja irányában, majd sorban következik anyósom, s minden édesanya, akivel valamilyen formában összehozott Isten, vagy, ha úgy tetszik, az élet. Lassan vénülő fejjel azt szeretném, hogy letérdeljek a felsorolt személyek elé, s történjen ez egy-egy, május első vasárnapján, külön-külön, s mégis a legelsőn. Így vagyok ezzel a szószéki beszédeimmel is, hiszen szívem szerint, személyre szólóan kedveskedem minden édesanyának. Ezért bonyolult számomra az Anyák Napja, s válik azzá mondandóm is. Azonban ebben segít a felvett szentlecke, s amennyiben sikerül hozzá igazítanom gondolataimat, akkor semmiképpen nem válok szétszórttá érzéseimben és gondolataimban.
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette – olvastam a szentleckében. Régóta nem foglalkoztam ezzel a Pál apostoli meglátással, mely végeredményben egy régi, ószövetségi történetbe ágyazódik. Kételkedve bólogattunk, amikor először hallottuk a történetet, hogy az idős, korában előrehaladott asszonynak fia született. Ma is megmosolyogjuk az eseményt, hiszen meggyőződésünk, hogy az ifjú asszonyok kötelessége, hivatása, feladata a szülés, s nem az öreg asszonyoké. Példa ennek ellenére mégis van, sőt Romániában is volt, hogy 68 éves korában is szülhet gyermeket egy asszony. Nem ezzel a kérdéssel foglalkozom ma, hanem, amint jeleztem, egyfajta köszönetté, hódolattá változtatom mai, Anyák Napjára szóló beszédemet. Jelképesen letérdelek az asszonyok, édesanyák előtt, akiknek sem fiatal korában, sem mind a mai napig nem lehetett gyermekük. Ezért azonban a többi, jelenlevő édesanyának segítségére is szükségem van. Első sorban azért, hogy köszönetnyilvánításomban ne vádoljanak részrehajlással, s ne érezzék, hogy elhanyagolom őket.
Sára, és a hozzá hasonló asszonyok esete mély gondolatokat ébresztett bennem. Először is a hitük mindennél fontosabb. S ez több, mint egy átlag édesanya hite. Egy fiatalasszony, magától értetődően néz jövője felé, hiszen közelebbről látja megszületendő gyermekét. Éppen ezért másabb egy öregedő, vagy korosodó asszony reménysége. Neki nehezebb előre nézni a nyitott jövő felé. Azért nehéz, mert minden esztendő múlásával jobban és jobban felerősödik a gyermekáldás elmaradásának ténye, és többet foglalkozik az elmúlás esélyével. Ennek ellenére Sára Isten ígéretét tartotta szem előtt, melyet nem sajátított ki magának, hanem utódainak tartott fenn. Éppen ezért nem szomorkodott az elmúlt esztendők árnyékában, nem kesergett öreg, előrehaladott kora miatt, nem gyászolta azt, ami szép elmúlt az életében, hanem azoknak arcát kutatta, akik nyomdokába lépnek. Bízott a jövő nemzedékében, aki tőle származik. Jelzem, hogy Sára hite nem a lehetetlenséget feszegette, hanem Isten ígéretére támaszkodott. Éppen ezért nem vált önzővé, nem sajátította ki magának, s úgy fogta fel, mint egy közösségre szóló ajándékot. Tudta, hogy előbb-utóbb beteljesül Isten ígérete. És nem csalatkozott ebben.
Mit jelent számunkra Sára hite, és mit olvasunk Isten ígéretében? Mit jelent számunkra egy olyan asszony, akinek nem adatott meg a gyermekszülés? Aki soha nem vehette karjába gyermekét, nem szerethette odaadással, mint a többiek? Alig beszélünk ezeknek az asszonyoknak a hitéről. Arról azonban igen, hogy nem járult hozzá a közösség ügyéhez, nem segített fajunk fenntartásában, hagyta, hogy kivesszen, elpusztuljon nemzetünk. Pedig csodálatra méltó ezeknek az asszonyoknak a hite. Olyan, melyből meríthetnek azok, akik nem néznek a jövőbe, amikor elvétetik magzataikat, amikor eldobják maguktól, mert sok minden fontosabb annál, mintsem, hogy vállalják megszült gyermekeiket. Elmarasztaljuk ezeket az asszonyokat, pedig hitükkel, állandó imádságukkal járulnak hozzá közösségi életünkhöz. Míg mi sorozatosan elfeledünk imádkozni közösségünk megtartásáért, ők megteszik helyettünk. Mi, akik képesek vagyunk közreműködni a gyermek megteremtésében, gyakran festegetjük sötétre jövőnket. Érdekes módon ők azok, akik arra kérnek, hogy világos színeket keverjünk a sötétre sikerült oldalakra.
Folyamatosan kesergünk amiatt, hogy napról-napra fogyunk, mint a gyertyaszál, hogy fiatalasszonyaink életében minden fontosabb, mint a gyermekszülés. Rájuk mondunk tücsköt-bogarat, de alig jut eszünkbe – főleg a férfiaknak -, hogy mi kevesebbet vállalunk a gyermekáldásban. Ezért is akartam egyfajta kötelességet leróni azok nevében, akik soha nem gondolkodtak el azon, hogy mennyi vívódás, könny, fájdalom övezi a gyermektelen asszonyok életét. Mit jelent hát számomra a Sára, és a hozzá hasonló nők hite? Örök ígéretet. Bizalmat abban, aki mindig beváltotta szavát. Figyelmeztetést a mindenkori fiak és leányok számára, hogy több megértéssel viszonyuljunk azok iránt, akiknek nem lehetett gyermeke. Három gondolattal támasztom alá fenti megjegyzésemet.
Az elsőt a Példabeszédek Könyvéből olvastam, s ez eligazítónak számít. Azt a parancsolatot olvassuk a jelzett helyen, hogy meg ne utáljuk megvénhedett édesanyánkat. (23,22.). Az idős ember ugyanis legtöbb embertársunk szemében olyan, akire már nem kell gondot fordítani. Aki – szerintük – nem lát a jövőbe, csupán a sír széléig terjed figyelme. Az idős ember megette kenyerének javát, és nincs semmi más teendője, csak készüljön a halálra. Pedig nem így van! Ők, az idősek jobban belenéznek és látnak a jövőbe, melyről hisszük, hogy a miénk. Többet foglalkoznak vele, mint mi gondoljuk. Többet imádkoznak azért, hogy részünk legyen a jövendő életben, mint mi magunk.
A második figyelmeztetést abból az eseményből ragadtam ki, amikor Jézus keresztje alatt állt az édesanyja és a szeretett tanítvány, János. Itt mondta Jézus tanítványának, hogy Ímhol a te anyád, s viseld gondját, mintha anyád volna! (Jn 19,27). Ez a figyelmeztetés nemcsak Jánosnak szólt , hanem minden gyermeknek. Elsőrendű feladatunk, hogy gonddal, törődéssel figyeljünk édesanyánkra, attól függetlenül, hogy megkorosodott. A harmadik figyelmeztetés is minden gyermekhez szól, hogy túl az édesanyánk irányában tanúsítandó szeretetünkön, keressük a lehetőségét annak, hogy odafigyeljünk más, koros embertársunkra is. Talán éppen egy olyan asszonyra, akinek nem lehetett életében gyermeke, de kitartóbb hittel és bizalommal mondta imádságait, mint bármelyikünk. Bevallom, hogy gyülekezeti munkám során ismertem olyan asszonyt, akinek nem adatott meg a gyermekáldás kiváltsága, de aki többször is bizonyságát adta, hogy csodálatra méltó szeretettel bízott Isten ígéretében. Amikor megbizonyosodott, hogy neki már csakugyan nem lehet gyermeke, attól a perctől kezdve sem veszítette el hitét, hanem más családok gyermekei felé irányította hittel, reménységgel teljes imádságainak jövőbe néző kéréseit.
Végül, de nem utolsó sorban még egyszer figyeljünk magunkra, amikor 2014 Anyák Napján a gyermektelen asszonyokat köszöntjük. Olvastam valahol, hogy egy tudós nem törődött hitével. Egyszer tanulmányozni kezdte, s utána boldogan mondta: „Olyan voltam eddig, mint a vak. Most azonban látom, hogy Isten szerető Atyám, látom, hogy örök boldogságra hív, látom, hogy még a szenvedés is, az én örök javamat szolgálja. A hit felnyitotta szememet”.
Arra kérek mindenkit, minél hamarabb lássuk meg, hogy mennyire látunk a jövőbe. Lehet, hogy nem sok jóval kecsegtet a valóság, de egy pillanatra se feledjük, hogy bár kezünkben tartjuk – bizonyos tekintetben életünket – teljes mértékben Istentől függünk. Éppen ezért, továbbra is számítsunk, bízzunk ígéreteiben, s közben egyetlen pillanatra se feledkezzünk meg azokról, akik édesanyaként kezükben tartják jövőnket. Vegyük tudomásul, hogy Isten nélkül és nélkülük gyökértelen marad a bizakodásunk.
Ne mosolyogjuk meg az idős asszonyok hitét, hanem gondoljunk arra, hogy komoly erőforrást jelent számunkra az imádságuk. Ne feledjük, hogy Sára is hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ámen.
Pap Gy. László 