1938. június 12.-én, a temesvári alakuló közgyűlésen jelen volt: Ürmösi József, Komjátszegi Géza, valamint számos tag. Korelnök Szép Miklós, aki vezeti a további gyűlést. Jegyzőkönyv hitelesítésére Gergely Miklóst, Péter Mihályt és Osváth Áron urakat kérték fel. Határozatok: 1. Elhatározták a “Timosoara-i leányegyház megalakítását”; 2. Vezetőség: gondnok: Gotthárd Áron; jegyző: Pálffy Miklós; pénztáros: Ostváth Áron; Keblitanács: Nagy Elemér, Gergely Miklós, László Áron, László Aladár, Péter Jolán, Péter Mihály, Rácz Béla, Darkó Tibor, Szép Miklós, Gál Sándorné, Szabó Polixénia és Murvay István. Egyházfik: Bodoczy Sándor, Firtos Mózes és Fekete Géza.
Miután a korelnök átadta a gyűlés vezetését az újonnan megválasztott gondnoknak, ez utóbbi szép megfogalmazásban mondott köszönetet a megalakulásért, azoknak, akik tettek valamit ennek érdekében, ugyanakkor a jövő kiterebélyesedését is láttatta a jelenlevőkkel. Az istentiszteletek tartásával kapcsolatosan elhatározták, hogy minden hónap 2. vasárnapján, du. 5 órakor fogják tartani az evangélikus templomban. Egyben arra kérték meg Ürmösi József titkárt, hogy járjon közbe a Főhatóságnál egy segédlelkész kiküldéséhez, ugyanis ez a munka nem egy lelkésznek való.
A második elindulás 1964-ben vette kezdetét. A lelkész levelet intézett Múrvay gondnokhoz, akit arra kért, hogy próbálja meg összegyűjteni ismét a híveket. A lelkész szeretné, ha egy olyan munkát kezdhetnének újra el, mint amilyen volt az 50-es (?) években. Múrvay úr biztosította a lelkészt arról, hogy húsvét körül lehetséges lesz egy találkozó. Ekkor már kihangsúlyozást nyert, hogy nagyon sok olyan unitárius van – sajnos, akikre nem lehet egyházias élet tekintetében számítani.
1966. március 10.-én keltezve egy nem várt szövegű levelet olvashattam Múrvay gondnok tollából. Bizonyára Boda lelkész egy meleg hangú levélben ismét azon próbálkozott, hogy újraszervezze a gyülekezetet. Ezt a témát igyekezett a levélíró több unitárius emberrel is megtárgyalni, azonban a visszahatás negatív maradt. Előző kiszállás alkalmára emlékeztetett Múrvay István, amikor Gotthárd úr is kijelentette többek között, hogy „mi a helyzet Temesváron és nem tartja érdemesnek kettőnkért, hármunkért templomban istentiszteletet tartani, mert úgy sem lennének többen.” Azt az álláspontot fogadták el, hogy a lelkész Aradra történő leutazása alkalmával a temesváriak is elmennének az aradi istentiszteletre. Nem várt hozzáállást találtam ebben a levélben. Eddig minden oldalból a lelkész felé szegeződtek az elmarasztalások, de ez a levél teljes mértékben megváltoztatta a korábbi elképzeléseket. A lelkészben tehát meg volt az igyekezet, de a megoldás lehetősége a temesvári hívek kezében, illetve szívében volt.
Ez a hozzáállás meg is látszott a gyakorlaton, hiszen az istentisztelet tartásával kapcsolatosan azt írta 1966. november 12.-én Boda József lelkész Ferenc előadónak, hogy az Aradon tartott istentiszteletek időpontja általában de. 11 óra szokott lenni az evangélikus tanácsteremben. „Temesváron az utóbbi években istentiszteletet nem tartottunk”.[6]
Az Aradi Leányegyházközség esetében hivatkoztam már Sebe Ferenc tanácsos munkájára. Itt is megemlítem, hogy 1967. január 6.-án jelentette, hogy végzett istentiszteletet karácsonykor. Dec. 23.-án érkezett Temesvárra, ahol elvégezte a szükséges előkészítő tennivalókat. Másnap Aradra ment, majd visszaérkezett Temesvárra, hogy első napján, du. 6 órakor istentiszteletet tartson. A jelentés végén megjegyezte Sebe Ferenc: „A szórványgyülekezetek tárgyait leltárba kellene venni. Temesvári gondnok atyánkfiát arra is meg kellene kérni, hogy a kelyheket mérje le, hogy így a leltári adatok teljesek és pontosak legyenek.” [7]
Vigasztaló lehet, hogy Gotthárd Áron úr 1967. január 16.-án keltezett leveléből többek között azt olvashattuk ki, hogy karácsonykor megtartották az istentiszteletet. Erre az alkalomra Sebe Ferenc tanácsos utazott le. Nem is ez a fontos az egész istentiszteleti alkalomban, hanem az eseménnyel kapcsolatosan az, hogy egy nő és öt férfi vett részt az ünnepi istentiszteleten.
Kissé értetlenül állok magam is a tény előtt, de 1976-ban szembe kell néznünk azzal a valósággal, hogy Boda József lelkész, – mintha a múlt feledésbe merült volna – új megbízást kapott a temesvári leányegyházközség gondozására. Az istentisztelet tartásának helye továbbra is az evangélikus templom, vagy imaterem maradt. Időpont: du. 6 óra. Minden nagy ünnep utáni vasárnap tartják ezután ezeket az alkalmakat. A lelkész megállapította, hogy a jelenlegi gyülekezet „életképes, lelkes tagokból áll, akik az évenkénti legalább 4 esetben történő látogatást és istentisztelet tartást igénylik és feltétlenül megérdemlik”. 1970. február 8.-án vetődött fel az Esperesi Vizsgálószék igénye, hogy lehetőség szerint el szeretne látogatni Arad-Temesvárra. Persze ez elsősorban az esperes időbeosztásától függött.
Híveink valamennyien óhajtják a lelkész látogatását – tájékoztat a beszámoló[8] és érdeklődnek az egyházközség helyzetéről, el is járnak az istentiszteletekre, de a mindennapok, elfoglaltsága rányomja a lelkiéletükre bélyegét.
Az 1976 április 25.-én tartott istentiszteletet követő gyűlés alkalmával a temesvári gyülekezeti tagok megajánlást tettek egy úrvacsorai kenyértálca[9] megvásárlására, valamint felajánlották az E K TANÁCS gondozásában levő és a temesvári templomtelekből származó jövedelem 10 év óta gyarapodó „bizonyos” százalékának összegét az újonnan alakult csíkszeredai egyházközség megsegítésére.
1988.-ban megjegyezte a lelkész, hogy “a „temesvári gyülekezet idős tagjai elhaláloztak, igen kevés a szaporulat, ill. a beköltözés a nagyobb unitárius centrumokból. Ezek után évről-évre fogyóban van s nincsen kilátás a felerősödésre.”[10]
A leányegyházközség megalakulásának pillanatától a gondnoki tisztséget Gothárd Áron töltötte be. A leányegyházközség buzgó tagja volt élete végéig. 1986 július 12.-én elhunyt 90 éves korában. Főtanácsi tag is volt. Az E K TANÁCS tiszteletbeli gondnoki címmel ajándékozta meg több, mint 40 évi tevékenysége köszöneteként. Az 1930-as évek végén szervező, cselekvő tagja és világi vezetője volt gyülekezetének. (11. Táblázat: Szórványadatok – Temesvár)
A temesvári ingatlan
1964-ben, arról értesülünk[11], hogy a Főhatóság engedélyezte[12] a temesvári leányegyházközségnek, hogy 75000 Lei értékben ingatlant vásároljon. Azonban kiderült az utána kutatás során, hogy semmi más adat nincs a megvásárolt telekkel kapcsolatosan. Ugyanakkor az enyedi iratcsomóban sem található semmi olyan irat, mely az eredetileg templom és lelkészi lakás céljára megvásárolt telek beszerzéséről tanúskodott volna.[13]
A temesvári Műegyetemi Intézet átiratot intézett Főhatóságunkhoz, melyben arra kérte a gyülekezetet, hogy egy hivatalos képviselő jelenjen meg 1965 május 31.-én, 13 órakor az intézet pénztáránál, hogy átvehesse 698 négyzetméternyi területért kifizetendő kártérítési összeget. Ezt a területet, de az egyetem szomszédságában levőket is állami határozat döntése alapján a román állam kisajátította. A kártérítés összege 1599,75 Lei volt. Főhatóságunk úgy rendelkezett, hogy számlájára utalják át a szóban levő összeget, melyet aztán csakis főhatósági engedéllyel lehet egy későbbi, megfelelő célnak a felhasználására fordítani.
Később azonban sokkal többet megenged tudnunk a szóban levő és kisajátított területtel kapcsolatosan. Megelőző főhatósági döntés értelmében kártérítés címén a Vallásügyi Hivataltól 3000 Leit kért a püspökség, amit meg is kapott. Az előbb említett összegből azonban 1434,75 Lei folyt be az egyház bankszámlájára. Ezzel együtt 4343,75 Lei állt későbbi rendelkezésre, amit csakis főhatósági engedéllyel szabadott felhasználni.
1970. február 8.-án a temesvári leányegyházközség területét (100 öl) kiigényelte a városi műegyetem, amiért ki is fizette a kártérítést a Román Állam.
Pap Gy. László 