Tisztelettel és szeretettel hozom szíves tudomására mindazoknak, akiket érdekel, hogy néhány gáncsoló körülmény ellenére is végre megjelent a Simén Domokos emlékét megörökítendő kiadvány első kötete Én mégis a szívnek hiszek címmel.
Egyelőre csak annyit közölhetek, hogy az első, magyarországi könyvbemutatóra 2011. április 1.-én, pénteken du. 17,00 órakor kerül sor Budapesten a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesboltban.
Erre az alkalomra a szervező könyvesbolt hivatalos meghívót készít és küld majd a megfelelő időben.
Jelzem ugyanakkor azt is tisztelettel, hogy a könyvbemutatóval párhuzamosan megtekinthetik az érdeklődők Kuti Zoltán, debreceni egyházközségi tag faragvány-kiállítását, mely nemcsak arról tanúskodik, hogy a természetest ötvözi a faragászat elemeivel, hanem alkotásaiban megjelenik a “nem művész” hozzáértése is.
*
„Ez az életmentő szükség nyúl a magyarságtudatunkban a nagyobb testvér felé. Nem földkérés, nem Erdélynek kell Magyarország, ahogy a boszorkánykonyha receptje után főzik a vadító „mártást”, hanem a léleknek, a tudatnak, a fejnek és a szívnek kell a „mi tűzhelyünk”. De ott és az kell!
Tudunk vigyázni magunkra, de ránk vigyázni kell!”
Debrecen, 2011.
Atyafiságos tisztelettel és szeretettel:
Pap Gy. László
*
A borító Kapitán Csaba munkája.
Tisztelettel hozom mindenki szíves tudomására, hogy 2011. április 1.-én sor került “Én mégis a szívnek hiszek” könyv bemutatójára, melyben néhai Simén Domokos unitárius lelkésznek állítottam emléket.
A könyvbemutatóval egy időben láthatták Kuti Zoltán, debreceni egyházközségi tag faragványainak kiállítását is.
Itt megnézhető a hivatalos meghívó
Könyvbemutató helye:
1054 Budapest, Alkotmány u. 12 sz. Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt.
Itt megnézhető a videó, mely rögzíti Dr. Karner Otto könyvismertetőjét:
Könyvbemutató – 2011. április 1
*