Bibliai olvasmány: Jn 13,10-20
– adventi beszéd –
„Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.” Jn 13, 15
Kedves Testvéreim! Mai beszédemet Berkesi András egyik találó gondolatával indítom: „Mi fiatalok, becsületesen, tisztán szeretnénk élni és dolgozni. Vannak céljaink, álmaink, elképzeléseink. Ezekkel a célokkal és álmokkal hagyjuk el az iskolát, és másnap az életben a felnőttek megmagyarázzák, hogy mindazt a szépet, amit az iskolából magunkkal hoztunk, felejtsük el, mert az ott tanult igazságokkal nem sokra megyünk az életben. Néha nem szavakkal magyarázzák ezt nekünk, hanem példamutatással. S ha mi tisztességesek maradunk, az sok esetben a felnőttek romboló példamutatása ellenére történik. A felnőttek, akik a fiatalokat nevelni akarják, előbb önmagukat neveljék meg. A nevelés alapja a példamutatás.”
Advent 4. vasárnapja van. Egy nap múlva eljön az angyal és beteszi a fa alá szerény, vagy gazdag ajándékait. Mi, vallásos emberek többszörösen ajándékozottak vagyunk, hiszen családi fészkünk díszített fája mellé állhatunk, és egyházközségünk, nagy családunk karácsonyfája is ékeskedni fog. A kérdés az, hogy gyermekeinknek szánt ajándékaink mellé milyen hitéleti ajándékokat teszünk le? Jézus születése milyen ajándékokkal lep meg bennünket?
Jézus példájának követése köré font meglátásaim lesznek az ajándékok, melyekkel ezen az ünnepen megajándékozlak benneteket. Tudom, hogy kedvesen fogadjátok e lelki ajándékokat, hiszen azért vagytok itt, hogy lelketeket tegyétek elénk, mindnyájunk megajándékozása érdekében. Mai gondolataim, Jézus példaadása körül forognak. Célom, hogy megláttassam a jézusi példán át, hogy mindennapi életünkben nagy ajándék, ha van valaki, akiről példát vehetünk, és magunk is ilyenné válunk.
Félreérthetetlenek Jézus szavai: Úgy kell cselekednetek – mondta tanítványainak, – ahogy engem láttatok cselekvés közben. De nemcsak, hanem cselekvése példaértékű volt és maradt, amit követni érdemes, és szükséges. Ezek után az a kérdés, hogy melyek azok az újszövetségi példamutató értékű figyelmeztetések, melyekre érdemes odafigyelnünk, és amelyek birtokában drága ajándékként állhatunk be 2012. évi karácsonyunk, és ezután következő karácsonyaink fája alá? Feladatom nehezebb, mint gondoljátok. Jézus példamutató élete szerteágazó és sok területre kitekintő. Nehéz kiválogatnunk a legfontosabbakat, illetve felállítanunk egy sorrendet. Ezzel a nehézséggel szembenéztem, és Jézus példamutató tanításaiból kiragadtam azokat, melyek ajándékoknak számítanak a karácsonyok árnyékában, a karácsonyfa alatt, az otthon meleg ölén, gyülekezeti életünkben.
1).Jézus példamutatásának első, fontos kitétele, hogy igyekezzünk időben megbecsülni a mulandó jót. Ezt szépen érzékelteti, amikor kimondja, hogy a rókáknak barlangjuk, a madaraknak fészkük van, viszont az ember fiának, Jézusnak nincs ahová a fejét lehajtsa (Mt 8, 20.). A példaértékű karácsonyi ajándék e figyelmeztetésben lelhető. Lássuk: mondja azt valaki közülünk, hogy nem elsőrendű ajándék a karácsonyi ünnepen, hogy legyen mindenkinek hajlék a feje fölött. Nem kellene-e hálásak legyünk Istennek azért, hogy csakugyan van hajlék? Nagy ajándék tehát, ha valaki megbecsüli kapott, vagy szerzett hajlékát, ahová meghúzza magát, vagy gazdagon arról gondolkodik, hogy sok embernek lenne még helye ebben a házban.
2).Jézus következő figyelmeztetése, hogy legyünk egyek! Szeretett Testvéreim! Gyakran hallunk kijelentéseket, hogy karácsony, a legnagyobb keresztény ünnepünk is csak három napos. Ennyit tart ezek szerint a szeretet. Pünkösdkor az egységről beszélünk. Szintén három napig tart az is. Pedig Jézus példaadása nyomán másként értelmeződik az egység gondolata. Ő azt akarja, hogy mi, késői tanítványok egyek legyünk és maradjunk (Jn 17, 21.). Az legyen a célunk, hogy nap, mint nap egyek vagyunk gondolkodásban és cselekvésben. Úgy, ahogy bennünk van lélekben Isten, úgy bennünk van édesanyánk és édesapánk lelke is. Így lehetünk benne mi is egymás lelkében, békességet és nyugalmat árasztva magunk körül. Ez az egység a második karácsonyi ajándék a fa alatt.
3).Engedjük, hogy mások keressék dicsőségünket. Más szóval, legyünk szerények! Én nem keresem az én dicsőségemet (Jn 8, 50.), mert, ha én dicsőíteném saját magamat, e dicsőítésem semmit sem érne (Jn 8, 54) – mondta Jézus. Nemcsak az ajándékozás időszaka lépett életünkbe, hanem a számadás ideje is. Magunkkal szemben tett szemrehányások eltörpülnek az öndicséret mellett. Gyakran hallunk megjegyzéseket, melyekben az „öndicséret gyalázat” közmondás feledésbe merül. A mesélő hangsúlyozza, hogy egész évben, kezében hordozta, sok gonddal és törődéssel ápolta családját, de a tagok nem örvendenek az ajándékoknak. Könnyes szemünk villan a karácsonyfa díszes gyertyafényében, és bizony a hívek örömszerző gyülekezetének lelkületében is. Ezek a befele és kifele könnyező emberek nem hallani akarják, hogy mennyire szeretik őket, hanem érezni. E szeretet érzéseivel és éreztetésével álljunk be karácsonyfánk ajándékai közé!
4). Maradjunk engedelmesek. Jézus Názáretbe ment szüleivel, ahol engedelmes gyermek volt. Édesanyja szívében őrizgette gyermekének engedelmes viselkedését (Lk 2, 52.). Nehogy azt gondoljuk, hogy másként érzett volna irántunk édesanyánk. Nem azért intett időközönként iránta való engedelmességre, hogy neki ebben kedve teljen, hanem azért, hogy belénk ívódjon a mindenkivel szembeni engedelmes magatartás. Ők, az édesanyák helyesen látják az életet. Ők tudták a legjobban megéreztetni velünk, hogy folyamatos engedelmesség az élet. Másként nem élhetünk. Valakinek mindig engedelmeskednie kell otthon, a munkahelyen, a nagycsaládban. A negyedik példa értékű karácsonyi ajándék, tehát az engedelmesség. Ezzel álljunk be életünk karácsonyfája alá.
5). Érdeklődjünk mások sorsa felöl. Jézus nem rejtette el férfikönnyeit. Meg tudta mutatni sajnálkozásának könnyeit akár Lázár koporsója mellett (Jn 11, 36.), vagy sírt Jeruzsálem felett (Lk 19, 41.). Az egyik rádióban, – néhány évvel ezelőtt beolvastak egy szomorú történetet, melyben az édesapa kétségbeesetten mesélte, hogy másfél éve elveszítette nagyon szeretett feleségét, és az óta képtelen vigasztalást nyerni, sőt egyre növekvő gyermekének nem tudja megmondani az igazat. Karácsony nagyhetében sokan voltak, akik együtt éreztek e férfivel és elkönnyezték magukat. Vagyunk néhányan, akik felnőtt férfiakként sem szégyellünk sírni egy faluért, egy városért, melyhez tartozunk. Végeredményben sosem magát a helységet, hanem azokat siratjuk, akik otthon maradtak a régi tűzhely mellett, vagy a temetőben. Példás a mindenkori együttérzés, de főleg most, amikor ezzel beállunk az ajándékozás fája alá.
6).Végül, de nem utolsó sorban a jótékonyságpéldáját mutatta meg nekünk Jézus. Az Újszövetségben olvassuk, hogy Jézus mindenütt hirdette az evangéliumot, a betegeket gyógyította, a szegényeket bátorította, a kesergőket vigasztalta, a foglyoknak szabadulást hirdetett. Bárhol járt, mindenütt csak jót tett. Ebből a felsorolásból mindenkinek jut valami. Az a kérdés, hogy ezek közül van-e legalább egy, amit eddigi életünkben teljesítettünk volna? Vagy: hagytuk, hogy azok hirdessék az evangéliumot, akik értenek hozzá. Nem gyógyítottunk meg senkit, mert nem vagyunk orvosok. Nem bátorítottuk a szegényt, mert magunk is olyan szegények vagyunk. Nem vigasztaltunk, mert örökös a bánatunk. Szabadulást nem adhattunk senkinek, mert nem vagyunk ítélő bíró. Magunk is foglyok vagyunk…
Kedves Testvéreim! Nem marad más hátra, mint hogy holnap beálljunk a karácsonyfa mellé. Vegyük észre, hogy valaki úgy fogad el minket, amilyenek vagyunk. Ő Isten. Mindenki más – Jézus, szülőnk, gyermekünk, rokonunk, barátunk, ismerősünk – elvárja tőlünk hogy példamutatóan szeressünk, de ne csak három napig, mint a mesében, hanem életünk végéig. Azt akarják ők, hogy példamutató ajándék legyünk a karácsonyfájuk alatt. Úgy legyen.
Pap Gy. László 