Bibliai olvasmány: Lk 6,47-49.
– Általános beszéd-
„Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja.” Lk 6,47.
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Gárdonyi gondolataival vezetem be mai mondanivalómat: „Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. – Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. – Istenem!… De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. – Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.” (Gárdonyi Géza)
A kiválasztott példabeszéd többé-kevésbé ismert mindannyiunk előtt. Ha mondanivalójának részleteiben még nem is találkoztunk vele, elmondhatjuk, hogy a benne foglaltak jelen vannak mindennapjainkban, hiszen olyan időszakot élünk, amikor egészen komoly építkezésben áll környezetünk. Ha nem építünk mi, akkor a szomszéd építkezésének zaját kell kibírnunk. Ha nem a tőszomszédunkét, akkor egy távolabbiét. Ez végeredményben jó dolog, hiszen, amiként gyarapodik egy ember, egy család, közvetve gazdagodik az ország is. Igen ám, de példabeszédünk nem erről a gyarapodásról beszél, hanem ismét elvezet lelki életünk területére, ahol nem a tehetősség, az anyagi lehetőség a meghatározó, hanem Jézus tanításának a követése. Nem arról van szó, hogy rosszul alapozza házát a buta ember, – hiszen pénze, valamint jó kivitelezője neki is lehet – hanem arról hallunk a példázatban, hogy mi történik azzal az emberrel, aki elutasítja Jézus tanítását.
1). A példabeszéd előzménye egy gyönyörű tanítással ismertet meg. Mint sok más, ez is éppen arra világít rá, amit a legkevésbé jellemzünk olyannak, amilyen. A jó, illetve a rossz szívű embert látjuk, egyszer másban, majd önmagunkban. De nemcsak látjuk, hanem tapasztaljuk is, hogy mit lelünk ennek az embernek a szívében. Ugyanis mindenki csak azt szedhet elő onnan, ami benne van. Az egyik rosszat, a másik jót. Ha ilyen az egyes ember szíve, akkor mi sem vagyunk kivételek ez alól.
2). Példabeszédünk tartalmát illetően a következőket mondhatom el. Jézus egy kevésbé kellemes képet használ példabeszédében, éspedig az áradattal, az árvízzel kapcsolatosat. Két házat látunk egymás mellett. Még azt is el tudom képzelni, hogy méretében, és akár színében, formájában is azonos épületekről van szó. Egy napon aztán elered az eső, süvöltve fújni kezd az orkán erejű szél, majd áradni kezd az épületektől nem messzire található árok. Az árokból patak, a patakból folyó lesz nem sok idő múlva. Nyugtalan emberek néznek ki a házak ablakán, mások kinn állnak az esőben. Egyszer csak sikoly hallatszik, reccsenés, s az egyik ház sarkát megbontja a hömpölygő áradat. Csupán önmagukat menekítették a benne lakók, s még időben, mert nyom nélkül eltűnt az egész épület a kavargó árvízben.
A másik ház, a szomszéd telken hasonló helyzetbe kerülhet. Aggódva vonulnak kifele belőle lakói egy kis batyuval honuk alatt. Az árvíz körbenyalogatja a falakat, a szél próbálja a tetőzetet, de áll továbbra is az épület. Az eső eláll, az ár levonul, az egyik család visszaköltözik otthonába. Takarít és folytatja ott, ahol abbahagyta. A másik viszont mindenét elveszítve elölről kell kezdje életét.
3). Úgy tűnik, mintha máris elmondtam volna mindent azzal kapcsolatosan, amire Jézus utalt, gondolt, célzott a példabeszédében. Ez másként van, hiszen mai tanításunk is több szempontra hívja fel figyelmünket. Éppen ezért lássuk a példabeszéd mondanivalóját!
1/. Az első mindenképpen az építkezésbe fogott embert mutatja be. Itt nem arról van szó feltétlenül, hogy ki-ki egymaga kell megépítse családi otthonát, hanem az alapozás fontosságát kell észrevennünk. Azt mondja Jézus, hogy mélyre ás az ember, aki építkezésre szánta magát. A gondos alapozás ténye nem új keletű, hiszen az épület tartóssága függ ettől. Miután tapasztaltuk a jó alapozást, illetve építkezést, azonnal megnyílnak az ég csatornái, s olyan árvíz támad, ami szabály szerint körbeöleli a házat. Minden oldalról próbálják a természeti erők, de sehol sem tudnak kárt ejteni benne. Már itt megjelenik Jézus következtetése: Okos embernek számít, aki így épít, mert sziklára, biztos alapra építette otthonát.
2/. A második mondanivalóban az előbbi ember ellentétét fedezzük fel. Amiként szembenállás jellemzi, uralja életünket, úgy ismételten nem hiányozhat ebből a példabeszédből sem. Jó módszernek találta Jézus, hogy rámutasson az emberi balgaságra, butaságra, mert időben észre kell vennünk azokat a hibákat, melyekből akár végzetes események is származhatnak. Semmi nem menthet meg abból a helyzetből, melyet emberi mulasztásaink miatt kell elszenvednünk. Isten azért adott elmét, hogy átgondoljuk lehetőségeinket, észrevegyük környezetünkben azokat a történéseket, melyek okulásunkra hasznosíthatók. Hiába okoskodunk, hogy száraz területen fekszik házunk, soha fel nem érhet addig az áradat stb. Egyszer kell megtörténnie annak, ami előfordult az alapozatlan házzal is. Addig késő, míg valahol rést kap az eső, vagy a szél. Jóvátehetetlenül szemlélhetjük emberi balgaságunk következményeit.
3/. A harmadik tanítás nem feledi el az építési példát, de most már átvisz az erkölcsi élet területére. Végeredményben ezért is hangzott el a házépítés kettős lehetősége, hogy megváltoztassa némelyek, illetve megerősítse mások, lelki házának építési szemléletét. Feltesszük a kérdést, hogy mit is jelent ez? Azt, hogy először elmegyünk, és meghallgatjuk a tanításokat, melyeket Jézus épülésünkre mondott. Hogy miként lehetséges ez, ennek sok lehetőségével találkoztunk már. Nemcsak a vasárnapok, hanem a hétköznapok rendjén is. Ezek között legismertebb a Magvető példázata, melyben két szemléltetése is volt a tanítás meghallgatásának. Az egyiket mindjárt az útra esett mag szolgáltatta, hiszen azt mondta Jézus, hogy némelyek az emberek közül jóformán meg sem hallgatják a tanítást. Vagyis elkapkodják a madarak az útfélre esett magokat. Az emberek következő csoportja meghallgatja ugyan, de ahogyan megérkeznek az első nehézségek, nyomban kétségbe esnek, s mintegy megszabadulnak a tanítás terhétől. Ezeket szemléltette a köves helyre esett mag. Okos embernek minősül – hangsúlyozza Jézus, aki jól tervezi, illetve kivitelezi házának alapját. Okos embernek számít, ki minden igyekezetével azon van, hogy meghallgassa a tanításokat, melyek a maga hasznára válnak. Más szóval lelki épülését segítik.
4/. A negyedik, és utolsó üzenete a példabeszédnek, a tanítás meghallgatásának valóra váltásáról beszél. Azt mondhatom, hogy még egyszer megerősítést nyer mindaz, ami eddig elhangzott. Vagyis nem elegendő hangsúlyoznunk, hogy igenis meghallgattuk a tanítást, hanem tettekre is kell váltanunk. Ez ahhoz hasonlítható, amiként mindannyian tudjuk, hogy minden ház tartóssága a jó alapozásától függ. Ennek ellenére, aki vét e régi szabály ellen, nem alapozza meg házát, vagy esetleg kispórolja belőle a megfelelő kötő anyagot, akkor egyetlen alkalom szükséges csupán, hogy romba dőljön mindaz, amire feltette életét.
4). A példabeszéd időszerűsége adott. Régóta építkeznek az emberek, s magunk is folytatjuk ezt az áldásos, otthonteremtési munkát. Annyi bizonyos, nem Jézus találta ki, hogy minden házat jól meg kell alapozni ahhoz, hogy kibírja az időjárás viszontagságait. Ő csak élettapasztalata alapján tanította ezt, s vitte át a lelki élet síkjára. Akár azt is elfogadhatjuk, ha felteszi számunkra a következő kérdést: Kihez hasonlítunk? Arra az emberre-e, aki mélyre leásott, hogy sziklára rakhassa házának alapját, vagy arra, aki minden alap nélkül, vagyis alapozatlan kezdett házépítésébe?
Nézzük még egyszer Jézus tanítását. Csak úgy általánosságban. Minden figyelmeztetése céltudatos volt, s ennek köszönhetően ma is felkínálják az okulás lehetőségét. Amennyiben így van ez, akkor tanítványairól is elmondhatjuk ugyanezt. Sőt magunkról is. Vagyis minden Jézus tanítvány tudatosan építi anyagi- és lelki életét. Tudja, hogy miért hoz itt, vagy ott különbnél-különb áldozatot. Mindannyian „biztosra szeretnénk menni”, vagy Pál apostol szerint – szaladni.
De vajon mi a biztos? Egy történet kellőképpen megvilágítja, amit a kérdésről, illetve válaszról gondolok. Egy utas, aki az óceánon látni szerette volna a viharban a tenger dühöngését, egy alkalommal az árbochoz kötötte magát, erős szíjakkal. Mikor a hullámok átcsaptak a fedélzeten, rettenetes félelmében felkiáltott a kormányhídon levő kapitányhoz: – Ott van-e még kapitány úr? – Itt vagyok – hangzott a válasz, mely úgy látszik, hogy a szíjazatnál is erősebb volt, mert ez a félelmet teljesen elűzte. Mi is földi utazókként járjuk, szaladjuk földi utunkat. Szeretjük időnként odaláncolni magunkat valakihez, vagy valamihez. Ezért építünk legtöbben magunknak hajlékot, hogy legyen annak tűzhelye, ahová kötődhetünk. Szeretet, hűség, gondoskodás köteleivel tesszük tartóssá a kapcsolatot. Igen ám, de sokszor felborul még a szeretet rendje is. Külső erők avatkoznak életünkbe, s bármilyen erős is legyen az a kötelék, előbb-utóbb árbocostól elsodor az életár. Ilyenkor szoktunk nagy bajok, nyomorúságok idején egymásért, vagy éppen Istenért kiáltani. Az utolsó kérdésem az ma, hogy van-e olyan kötél a közelünkben, mellyel elszakíthatatlanul összeköthetnénk magunkat Jézus tanításával, egymással, Isten örökös, gondviselő szeretetével? Mondjuk, hogy igen, megtaláltuk a szeretetnek ezt a kötelékét. De vajon ugyanígy gondolkodhatunk Isten megbocsátásáról is, amikor tudjuk a népi közmondást: Isten megbocsátja a tévedést, de a butaságot sosem. „/Már megtanulok én is síkraszállni,/ /S nem hajigálni kő helyett kenyeret,/ /S lenni kőszírt, mely int és fenyeget,/ /Kőszikla, mit meg nem ingat semmi./ /Kőszikla, min a csákány eltörik./ /Ó, de belül fáj keménynek lenni!/” (Reményik Sándor).
Kérjük állandóan Isten segítségét, s törekedjünk, hogy kősziklára építsük életünk házát! Ámen.
Pap Gy. László 