Balázs Ferenc unitárius lelkész

Itt olvasható PDF formátumban:

Balázs Ferenc

Balázs Ferenc, az unitárius pap

„Ha az élet diktál, akkor írni kell.”

Balázs Ferenc születésének 100. évfordulója évében nagyon fontosnak találom az egyik feljegyzést, melyben úgy jellemzik, mint „lelkipásztor, népnevelő, író és ifjúsági vezető” Azért számít ez egy nagyon fontos megjegyzésnek, mert éppen arról beszélnek a legkevesebbet, ami a felsorolás elején áll: az tudniillik, hogy Balázs Ferenc lelkész volt. Ez adta nekem is az indíttatást arra, hogy az érdeklődők számára egy rövid dolgozatban bemutassam benne az unitárius lelkészt. Mindenek előtt azonban hadd tegyek néhány megjegyzést arra vonatkozóan, hogy Balázs Ferencet életében, írásai megjelenése után nagyon sokan elmarasztalták, leértékelték fiatalos lendületét, véleményeit, meglátásait, elgondolásait, sőt mi több, egyszerűen veszélyesnek és rombolónak tartották azokat. Mint ahogy voltak támadói, hasonlóan védelmére is keltek többen, de ők kevésnek bizonyultak az ellenséges táborral szemben. Tanácsolom, hogy olyannak ismerjük meg Balázs Ferencet, mint aki első sorban lelkészi tevékenységében alkotott maradandót, majd mint népnevelő, ifjúsági vezető, társadalom-szervező és természetesen nem utolsó sorban, mint író. Állították róla, hogy „valami olyan hatást tesz az emberre, mint a megszorult görénynek a méregzacskóból kiöntött mérge. Valósággal elszédül az ember, midőn egy paptól, egy magyar paptól ilyeneket olvas. Balázs Ferenc munkája sajnos nem építőmunka. Édes, szédítő szóval beszél, de a sok édesség közé lassan ölő méreg van keverve. Ilyennek pedig a mi népünknek nincs szüksége.” Az Unitárius Egyházról „az egyház hiteszméiről, szervezetéről, kormányzóiról, az egyház hivatásos szolgáiról: a lelkészekről és tanítókról hol burkoltan, hol nyíltan olyan képet fest, vagy sejtet, amely mélyen lesújtó, s amely egyáltalán nem igaz, s ha igaz volna, egyházunk élete fölött megszólalhatna a halált jelentő harang…”Ma mindenkit megnyugtathat az a tény, hogy az egyház főemberei „pedig különc bogarai dacára is bíztak tehetségében, elnézték különcködéseit, /…/ külföldre küldték s mikor hazajött, segélyezték, egyházközséghez juttatták. Balázs Ferenc a lelkészi szolgálattól kezdve minden tevékenységében olyan elhatározást, tudást és lelki tehetséget mutatott, amelynek komolysága kissé szokatlan. Ő az volt, aki a falusi emberek erkölcsi előbbre viteléről tettekkel beszélt. Az is igaz – mondta, hogy a „falusi népnek szellemi és erkölcsi előbbre viteléről beszéltek eddig is sokan. Sok frázist mondtak erről, és nagy mondások után sokszor összekoccintották poharukat az emberek. Azonban a falusi nép közötti kultúra terjesztését átengedték másoknak.”Egyik alkalommal, visszaemlékezésében így írt Balázs Ferenc: „Akkor semmi sem bántott, semmi sem sértett. Igaz lelkészi állás helyett bentlakási felügyelőség várt a székelykeresztúri középiskolánál s titokban sokan lesték, mi fog belőlem kiáradni, ami az ártatlan unitáriusságot megfertőzze. De a próbaidő letelt. Talán mert magamat ravaszul jónak s unitáriusnak tetettem, vagy mert talán valóban az voltam, végtérre méltónak találtattam az unitárius lelkészi palástra. Engem nem bántott az, hogy megfigyelés alá kerültem. Élveztem az élet minden fordulatát, mint a gyermek, mint, akit erővel csínytevésen akarnak fogni, s aki úgy főzi le a világot, hogy példásan viselkedik.” 1929 december első napjaiban Benczédi Domokos, az addigi, mészkői unitárius lelkész Torokóra ment. Boros György, unitárius püspök felkérte Balázs Ferencet a lelkészi állás megpályázására. Balázs Ferenc meg is ragadta az alkalmat, amivel eleget tett lelkiismerete régóta történt szólítgatásának. 1930 április 30.-án tartotta meg beköszöntő beszédét, melyen nagyszámú unitárius és más felekezetű hívő vett részt.

Vallásos meggyőződése

Balázs Ferencet nagyon sok lealacsonyító jelzővel illették életében. Pl. moszkvai, vagy bolond papnak, sőtistentagadónak nevezgették. Olyan megjegyzést is találtam, amikor kommunistának titulálták. Éppen e miatt állította saját magáról azt, hogy ő első sorban vallásos ember, aki lelkész, pap és próféta. Hívőnek mondtam, hisz ő ugyanezt állította magáról: „Rendre még egy isteni valóságban is hitem támadt – írta. Minden ott szunnyadott bennem, csak napfényre kellett hozni. A világcél elhívése nem volt több nálam, mint a kicsiholt szikra, amelynek hatása alatt meglévő, ősi elemek egyesülnek, új alakot vesznek föl; de ami tovább él és hat, az már nem e szikra, hanem a létrehozott új valóság. Életemben én már régtől fogva természetem szerint és tudásom nélkül a világegyetem céljait követtem; egyéniségemet neveltem és a szeretet szálait erősítgettem. Az Istent is már régen éreztem, csak nem neveztem annak. Minden dologhoz valami titokzatos ragaszkodás fűzött, testvéremnek éreztem minden élő és élettelen dolgot, vonzódtam a mindenben élő isteni lélekhez. Most az értelmi elhívés szikrája új és diadalmas valóságot teremtett érzésemből és akaratomból. Vallásom támadt. Szilárd alapokra került az életem.” Balázs Ferenc, unitárius, keresztény vallásos felfogását az alábbiak szerint határozta meg: 1. Istenre a csodálkozó gyermek önfeledt szeretetével tekintett. -2. Jézusi szeretet-szellem hatotta át. -3. Érvényesült benne a vallásszabadság szelleme. -4. Isten segítségével saját erőforrásaiból épült. -5. Sohase kész: állandóan épül, gazdagszik, szilárdul. -6. Verhetetlenül optimista, a végtelenségig.Balázs Ferenc tudta, hogy nagyon nehéz feladat előtt állt akkor, amikor a vidéki, lelkészállást elfogadta. Tisztában volt azzal, hogy a racionalista, elvont síkon megismert Istent közel kell vinnie a falusi ember alacsonyabb igényű értelméhez, de annál magasabb követelményű lelki világához. „Legnehezebb, egyben legsarkalatosabb lelkészi feladatom előtt álltam – írja. A tudományos és bölcsészeti magaslatra emelt vallás igazságait egyszerű, szemléletes, közérthető, s mégis erőteljes, élettel lüktető fogalmakkal kellett kifejezni. Ha ez sikerül: a remények kapujában állok, ha nem; akár azonnal szegre akaszthatom a palástomat és elmehetek teológiai tanárnak papokat nevelni; ahhoz nem szükséges nép nyelvén beszélni tudni, a nép gondolkozására tekintettel lenni. Az Isten fogalmából kellett elsősorban Isten-hitet teremteni.”

Lelkész, pap, vagy próféta?

Balázs Ferenc érezhetően idegenkedett a lelkész kifejezéstől. Inkább papnak nevezte magát. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a próféta kifejezés az, ami a legjobban lefedi élethivatását. A lelkészi szolgálatot, mint olyant maga is hivatásnak tartotta, de ezt egyfajta kettőségben értelmezte. Egyik oldalon úgy mutatja be a lelkészt, mint, aki az egyház szolgája, tehát az egyház alkalmazza és fizeti őt. Ennek értelmében tehát a lelkész: „az Isten szolgája, az Isten embere is. A másik oldalon úgy ábrázolta a lelkészt, mint a szabadság élvezőjét. Balázs Ferenc több akart lenni, mint az „áldást-békességet” hintő lelkész. Éppen ezért is talált lelkész társai körében bizonyos fokú ellenzésre és meg nem értésre, mert képtelen volt elhallgatni ezt a már felismert igazságot. Sok helyen – mondta – a lelkész „csak kenyér kereső szolga, aki örvend, ha békén hagyják s dehogy zavarna több vizet, mint amennyi a malmára folyik.. Vallotta, hogy az a lelkész, aki csak vasárnap törődik a híveivel, az „nem is keveredik bele kellemetlenebbnél kellemetlenebb ügyekbe. Az olyan ellen nem lehet kifogást és panaszt emelni. Az senkit meg nem sért, senki érdekét nem veszélyezteti, a gazdagot nem támadja, a szegényt nem bosszantja, a községi bírót nem vonja kérdőre s a szolgabíróval esztendőben csak egyszer találkozik.”Ezek után megismételhetem a kérdést? Ki a lelkész, a pap, vagy próféta. Balázs Ferenc idegenkedett a lelkész és pap kifejezésektől, s így, tehát a harmadikat választotta. A bibliai próféták életét, sorsát figyelte. A saját életcélját, terveit szemlélte. Szólni, tenni, megváltoztatni, jobbá alakítani, fejleszteni akarta az életet. A próféta szerinte mindig megmondja, amit akar, s így ezzel bizony megzavarja az emberek nyugalmát. Szerinte a próféta az „isteni élet fáklyavivője. S az isteni élet a meg nem álló, folyton előre néző fejlődés. Kilendíti az embereket a megszokott kerékvágásból. Mindig a jobbat követeli. A hagyományokat alapul használja, nem törvénynek. Az emberek kívánságát az isteni akarathoz méri. Lelkész vagyok – mondja: egy kicsit pap, nagyobb részt próféta”. Ebben a látszólagos megalkuvásban arra is felfigyelt, hogy nehéz a lelkészi szolgálat és keserű a lelkészi kenyér. De a lelkész, mert Isten prófétája, Isten embere, hivatása úgy cselekedni, hogy az emberek kövessék és szeressék is ugyanakkor. Ő is be kellett lássa, hogy a „harag kijár a prófétának, a szeretet a papnak. Nekem jut mindkettőből bőségesen” zárta a gondolatot Balázs Ferenc.

Istentiszteleti szolgálatai

Balázs Ferenc felfigyelt arra, hogy lelkésztársai közül korában nagyon sokan „szépen kicirkalmazott szónoki műveket” adtak elő nagyon kevés hatással. A színjátszás területére utalható hanglejtés, mimika váltakoztatásában a lelkészi hivatás megjátszását vélte felfedezni. Vallomásaiból kiderül az a meglátása, hogy a templomba járó embereknek többre van szüksége, mint hogy végig nézzenek egy művészt. Az emberek lelkileg szomjúhozzák az élet igazságait, fáradtak, megbántottak. Ott keresnek enyhülést, pihenést, vigasztalást. Ez pedig csak akkor lehet valóság, ha a lelkész igyekszik elmélyíteni a lelküket megülő érzést. „Válassza ki az élet valamely mozzanatát és mutassa be az isteni csillogását a látható rosszban is. S akkor már előkészítette a talajt arra, hogy most a hívek öntsék ki lelküket.” Az úrvacsoraosztásokkal kapcsolatosan elmondhatom, hogy pl. a karácsonyi ünnepek alkalmával az együvé tartozás központi gondolatával, de ugyanakkor a szeretet tökéletes és mindent elfedező hatalmának kihangsúlyozásával foglalkozott. Húsvétkor a teherviselés vállalására biztatta híveit, mi által igyekezett erőt önteni beléjük, hogy végig tudják járni a kálváriás utat. Meg kell jegyeznem azt is, hogy általában saját maga is új erőt várt a kenyér megtörésétől. Balázs Ferenc nehéznek tartotta a temetési szertartást. Minden híve megelégedésére azonban ezt sem tudta elvégezni. Ő ugyanis, a helyett, hogy ünnepélyességet vitt volna beszédébe és valamiképpen igyekezett volna arra, hogy „megmozgassa a lelkeket” valamilyen könnyfakasztó szavakkal, ha alkalom volt rá, akkor ő éppen a halott családjába tartozó édesapát korholta iszákossága miatt mindenki nagy álmélkodására és szörnyülködésére. Erről a szolgálatáról azonban azt jegyezte fel Balázs Ferenc, hogy „mint a teljesítmények csúcsa” emelkedett ki a többi szolgálat közül. A vallásos estélyek megtartásával kapcsolatosan feljegyezték, hogy a kezdeti időszakban megőrizték vallásos jellegüket, de a Népfőiskola megjelenésével az irodalmi irányulás lett a hangsúlyosabb. Ezeknek az alkalmaknak azonban Balázs Ferenc véleménye szerint volt nevelő hatásuk, ahonnan az emberek felfrissülve, mosolygós derűvel, életre ébredten távoztak el. „Kicsi lámpáikat gyújtogatták, hogy haza találjanak; a lelkük már égett; a kivonuló sokaság folyam volt, mely boldogan és hálásan ölel körül, ömlött el mellettem” – írta.

Pásztorációs munkája

Éppen népnevelő tevékenysége miatt kissé elhanyagolta ezt a munkát. Ez azonban nem jelentette azt, hogy lelkéből ne adott volna mindenkinek egyformán szeretetet. Nagyra becsülte az embereket s talán éppen ebből az önzetlenségéből fakadt azon figyelmetlensége, melynek következtében hívei közül nagyon sokan visszaéltek jóságával. „Még egy kötelességem van – mondta -, amit megosztott lélekkel végzek. A hívek látogatása. Pedig tudom, az egyike a legfontosabb lelkészi feladatoknak s valahányszor időt szakítok arra, hogy valakit, akárkit meglátogassak, az a félóra, vagy óra a legtisztább öröm. Akkor nem állít minket semmi hivatalos formába az élet. Nem kell neki prédikálnom, nem figyelmeztetem fizetési kötelezettségére, nem akarok megszavaztatni semmit. Vagyunk, élünk, létezünk. /…/. A szeme határozottan csillog az örömtől, hogy meglátogattam. Hiszen ha gyakrabban eljöhetnék, nem volna semmi baj.”

Valláserkölcsi nevelése

Ebben a tevékenységében egészen egyéni utat keresett magának Balázs Ferenc. Lenyűgözően tudott mesélni s sok esetben valósággá, élővé tette a lehetetlen dolgokat is. Ezt azért tette, hogy a gyermekeket valamiképpen csalódás ne érje akkor, amikor érdeklődési körük kiszélesedik s szembe találják magukat az élet égető kérdéseivel. Az volt az elképzelése, hogy a gyermek érdeklődését kell felébreszteni, de ugyanakkor fellobbantani benne az alkotó kedvet is, valamint az önállóságot és annak szeretetét. Felismerte a vallásos nevelés célját, amit abban határozott meg, hogy tudatosan kell beállítani „az isteni élet sodrába; teljesíteni az isteni célt: az egyéniséget kifejleszteni és a szeretetet elmélyíteni, kiterjeszteni” – a legfontosabb követelmény a gyermekek vallásoktatásában.

Utószó

1933.-ban tüdőbaja nagyon legyengítette. 1934.-ben szentelték pappá, de a következő évben már 6 hónapi szabadságot kért és kapott. 1936 augusztusában kérte nyugdíjazását. Már a korházi ágyon feküdt, amikor meglátogatta egyik barátja, aki a következőket írta erről a kínos, hangtalan találkozásról: „Feri már beszélni alig tudott. Csak nézett rám hosszan, melegen, hálásan azzal a szép sugárzású két nagy szemével, hogy hát még láthat. Minden kérdés ott ült a csontra aszott s még jobban kidomborodott – megint Gandhi – vagy székely homlokon. Minden kérdés, ami volt, és amire már nincs válasz. Néha a párnába fúrta a fejét, majd ismét hosszan nézett. Soha ennél kínosabb beszélgetést. Én süket voltam, neki már meg nem volt hangja. Egy-egy szép szót néha Kriszti közvetített (a felesége), de ő is inkább a tekintetével. Megértő tekintetével, hogy most már úgy is mindegy, itt nincs több szó, amit élve folytassunk”. 1937 május 22.-én halt meg Tordán.

Forrásmunkák

1. Balázs Ferenc: A rög alatt. Torda 1936.2. Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. Cluj-Kolozsvár, 1929.3. Horváth Szabó István: Balázs Ferenc. Kriterion, Bukarest, 1983.4. Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Kriterion. Kuk. 1974.5. Balázs Ferenc: Kis Hittan. Torda, 1932.6. Pálfi Márton: Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. KerMagv. 1930. 62. Évf. 7. B.gy.: Közérthető Evangélium. KerMagv. 1937. 69. Évf.8. Benczédi Pál: Balázs Ferenc új könyve. KerMagv. 1936. 68. Évf.9. Kővári Jakab: Még egyszer Balázs Ferenc „A rög alatt” c. könyvéről; KerMagv. 1936. 68. Évf. 10. Lőrinczy Géza: Erdélyi Csillagok. KerMagv. 1935. 67. Évf.11. Mikó Imre: Akik előttem jártak. Kriterion. Bukarest. 1976.12. Mikó Imre: Balázs Ferenc most volna 75 éves. KerMagv. 82. Évf. 13. Mikó Imre: Balázs Ferenc végrendelete. KerMagv. 82. Évf. 14. Lőrinczi László: Balázs Ferenc vallása. KerMagv. 1977. 83. Évf. 15. Dobai István: Emlékek Balázs Ferencről. KerMagv. 1977. 83. Évf.16. Balázs Ferenc: Valóság és legenda a vallásos nevelésben. KerMagv. 1ö34. 66. Évf. 17. Szent-Iványi Sándor: Balázs Ferenc 1901-1937. KerMagv. 1937. 69. Évf.18. Balázs Ferenc: Dávid Ferenc és a szellemtudományok. KerMagv. 1936. 68. Évf. 19. Szentmártoni K.: János Zsigmond élet és jellemrajza. KerMagv. 1935. 67. Évf. 20. KerMagv: 66., 83., 69., 55., 82. Évf. 21. Unitárius Közlöny: 17., 20., 22., 33., 34., 37., 38., 40., 41.,43., 44., 45., 46., 47. Évf. 22. Unitárius Szószék: 1921. 14. Kötet. 4. Sz.; 1923. 16. Kötet 1. Sz.; 1931. 24. Kötet 3-4. Sz., 1933. 26. Kötet 1-2. Sz. 23. Utunk, évkönyv. 1968.; 1971.24. Korunk, 1936. 11. Évf. 9. Sz. 25. Brassói Lapok, 1936. 16. Évf. 26-27. Sz.


Atyafiságos tisztelettel:

Pap Gy. László unitárius lelkész




1901 október 24.-én született Kolozsváron a Major utcában.


Új tükör, 1983 szeptember 18; XX. Évf. 38. Sz. 23. Old.

Pásztortűz; XXIII. Évf. 10. Sz.

Magyar Nép: 16. Évf. 26. Sz. 490. Old.

Keresztény Magvető: 1936. 68. Évf. 137. Old. A továbbiakban Lásd: KerMagv.

U.o. 141. Old.

Unitárius Egyház: 1928. 20. Évf. 2. Sz. 3. Old.

Balázs Ferenc: A rög alatt; Torda, 1936. 8. Old.

Református és ortodox hívő.

Balázs Ferenc: A rög alatt; Torda, 1936. 100-101. Old.

KerMagv; 1971. 77. Évf. 182. Old.

Balázs Ferenc: A rög alatt; Torda, 1936. 116. Old.

Balázs Ferenc: A rög alatt; Torda, 1936. 96. Old.

U. o. 188. Old.

U. o. 58. Old.

U. o. 192. Old.

U. o. 64-65. Old.

U. o. 66. Old.

U. o. 62. Old.

U. o. 134. Old.

A Hét;1976. 7. Évf. 43. Sz. 4. Old.

Reklámok