Pünkösdi tanítvány?
„/…/„Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” (Mt 4:18-19).
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim, Konfirmáló Növendékek, ünneplő gyülekezet!
D. E. Stevenson egyik, a gyarmatosítás korából vett történetében a tanítványság egy lényeges elemére világít rá. „Cortez partra tette az ötszáz gyarmatosítót Mexikó keleti vidékén, majd hajóikat felgyújtotta” Miközben katonái figyelték, ahogy menekülésük lehetséges eszközei a lángok martalékává válnak, tudatosult bennük: arra tették fel az életüket, hogy az Újvilágot meghódítsák Spanyolországnak. Teljes elszántsággal kellett végezniük küldetésüket.
Bevallom, hogy életem egyik különös eseményét élem én is veletek. Pályafutásom alatt most került sor arra ugyanis, hogy két, igen fontos eseményt ötvözzek beszédemben, mindkettőnek megtaláljam megfelelő helyét a lelkemben, s ugyanakkor merítve a megfelelő forrásból, számotokra is juttassak valami ünnepre szólót.
Először a pünkösdöt említem, mely ünnepünknek megvan helye az ünnepek sorában, de közel sem bír olyan jelentőséggel, mint bármelyik más. Pedig nagyon fontos állomása volt, sőt kiinduló pontja az egész kereszténységnek. Pünkösd nélkül, de főleg az azzal összefüggésbe hozható események nélkül ma nem lenne egyház.
A másik fontos momentuma a mai napunknak a Konfirmáció. Nagyon fontos esemény egyházi életünkben, hiszen ez alkalommal tettünk, teszünk bizonyságot mindnyájan hitbeli meggyőződésünkről, s kötelezzük el magunkat valamilyen szinten egyházunk iránti ragaszkodásunkban.
Mai, rövidre szabott, kettős tematikát és üzenetet hordozó beszédemben úgy látom jónak, ha egyetlen gondolatkörben mozogva keressük és találjuk meg a mindenkori, de eljövendő pünkösdök üzenetét, de a mai, s jövőben sorra kerülő konfirmációi szertartások mondanivalóját is. Én ezt a mindenkori, de főként a mai, megélt, gyakorlatias tanítványságban látom. Ezért választottam a felolvasott szentleckében jelzett tanítványi elhivatás rövid történetét. Fontos, elmaradhatatlan szerepet töltöttek be az első pünkösdkor, s nélkülözhetetlen szerepük van ma is a tanítványoknak.
A „tanítvány” kifejezés görög szóból származik, melynek jelentése „tanuló, vagy követő. Olyan személyre utal, aki határozottan halad egy előre kijelölt cél felé. „Egy tanítóhoz vagy mozgalomhoz csatlakozó tanoncra, tanulóra vonatkozik ez a szó; arra, aki készségesen betartja a tanító utasításait, illetve a mozgalom szabályait, és vállalja az ezzel járó kötelezettségeket” (P. J. Achtemeier). A tanítvány, tehát növendék, akinek van tanítója, mestere. A tanítvány kész utasításoknak engedelmeskedni és bizonyos kötelezettségeket vállalni.
A tanítványság részletezése rendjén rengeteg kérdést tehetünk fel magunknak és azoknak, akiket érdekel ez a téma. Különös érzések támadnak bennünk is, ha végig olvassuk Jézusnak a tanítványsággal kapcsolatos megjegyzéseit. Olyanok ezek, melyek megismétlik a régi történetet, miszerint, aki Jézus követője kíván lenni, az „égesse el hajóit a kikötőben”. Sőt gyűlölje meg atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, még a maga lelkét is (Lk 14:26), amennyiben a tanítványok sorába kíván állni.
Mai, kettős ünnepünk üzenetét két vonatkozásában teszem hangsúlyossá: az egyik a szövetség, a másik pedig az elkötelezettség kérdései. Feltételezzük, hogy valaki tanítványi életmódra szánja el magát. Kinek kell a tanítványa legyen, de ugyanakkor kivel kell szövetségre lépnie? Ma már egyre több vallásfelekezet hirdeti magát a világ minden táján, s hangsúlyozzák, hogy ők, és kizárólagosan, csakis ők az egyedüli, üdvözítő tanokat hirdetők. Megmentheti-e az embert egy tantétel, egy különös adottságokkal rendelkező lelkész?
Az Újszövetségben a tanítvány megnevezés azokra vonatkozik, akiket maga Jézus tanított, és akik hűségesen követték Mesterüket. Így hát nem a csodák véghezvitelében, nem Jézus által egyáltalán nem emlegetett tanítások recitálásában, hanem a mindennapok rendjén megélt, a gyakorlatba ültetett felebaráti szereteten van.
A pünkösdi események mi9ndig azokra a tanítványokra emlékeztetnek, akik helyesnek találták Jézus tanításait és ugyanakkor követésre méltónak is. Ezért Jézussal kötnek szövetséget azok, akik ma is vállalják a tanítványságot. És hogy kivel, vagy melyik egyházzal szemben kötelezik el magukat, ma már nem kérdés, mert mindennél fontosabb, hogy élővé váljon a beszédben megfogalmazott szeretet. Ámen.
Pünkösdi közösség
„Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.” Mt 4,22.
Kedves ünneplő Testvéreim, szeretett Atyámfiai!
Nem tudok szabadulni a tanítványság gondolatától, ami nem is csoda, hiszen annyi minden lett volna még, amit megosztottam volna szívesen veletek egy szokásos vasárnapi beszédben, s így éppen a mai ünnep gazdagsága miatt nem kerülhet sor rá.
Ugyancsak egy elhivatási történet meghatározó mozzanatába kapaszkodom, amikor néhány szóban ecsetelem a hamarosan sorra kerülő cselekmény, az úrvacsoravétel fontosságát. Arról értesülünk a tanításban, hogy az édesapa két fiával azonnal otthagyta napi, megszokott tennivalóit, s Jézushoz szegődött, hogy tanítvánnyá legyenek.
Olyan sokszor megbontotta már lelkem húrjait a rosszul értelmezett jézusi mondás, mely szerint meg kell tagadnunk családtagjainkat is, amennyiben Jézus igazi követésére szánjuk magunkat. Ez nem így van, hiszen bizonyíték erre éppen a felvett szentleckében foglalt is. Lehetőségünk van arra, hogy azonos utakat járjunk. Apa és fiai, anya és gyermekei járhatnak ugyanazon az ösvényen.
2008. pünkösdje különös esemény a kúti család életében. Egy akarat érvényesül lassan, miszerint konfirmáljanak meg a fiúk, hogy ezáltal is tiszteletben tartsák a hagyományt, ismereteket szerezzenek magunknak, s egyben megérezzék, hogy tartoznak valahová. Boldog vagyok, hogy a fiúk kimondták fülem hallatára, hogy most már ők is örvendnek, mert nem csupán egyfajta kényszerként élik meg saját konfirmálásukat, hanem új ismeretekkel lettek gazdagabbak.
Jól tettétek fiúk, hogy erre a döntésre jutottatok, hiszen ezzel is megláthatjátok, hogy a mindenkori Jézuskövetőknek sikerül egy úton haladniuk. Ebben elmosódnak a korhatárok, nincs fiatal, vagy idős, nő, vagy férfi. Itt csak egy van: Minél közelebb kerüljünk Jézus tanításaihoz, s ez által a mindenkori emberhez.
Arra kérünk, hogy életetek elkövetkező időszakaiban is mindig figyeljetek vissza erre a napra, amikor nemcsak szüleitek, nagyszüleitek, a rokonok, hanem a debreceni unitárius egyházközség tagjai is bátorítással álltunk mellétek, részesülünk az egy kenyérből és borból, amivel tudomásotokra hozzuk, hogy ma és mindenkor vállaljuk veletek a közösséget, amennyiben megmaradtok a Jézus által megmutatott, gyakorlatias szeretet ösvényén.
Mai bizonyságtevésetek legyen egy nyitott kapu, melyen át besétáltok egy olyan világba, mely felnőtt követelményekkel állít szembe. Ne feledjétek soha, hogy először és igazi komolysággal, nemes szándékkal az unitárius vallás egyisten hitének magvai hulltak fiatal lelketek termőföldjébe. Ápoljátok, gondozzátok, növeljétek, hogy szökkenjen szárba, hozzon termést annak rendje szerint Isten áldása mellett.
Legyetek a tettek és ne az ígéret szavainak emberei!
Őrizzen Isten a bajtól, s óvjon meg benneteket a felnőtt élet minden gonoszságától!
Ilyen érzésekkel szólítlak, ha készen álltok az úrvacsora vételére, s így biztatom a jelenlevőket is, hogy együttes szívvel imádkozzunk Istenhez, mielőtt kiállunk az úrasztala körül. Ámen.
Debrecen, 2008. május 11-én.
Pap Gy. László 